- Tudtam - szűkítettem össze szemeimet, és ha most ölni lehetett volna egyetlen pillantással, akkor Sebastian már miszlikbe aprítva, szőnyegként takarná be a hideg kő padlót. - Mi az, hogy direkt volt? Merlinbe Sebastian kétszáz akárhány évesek vagyunk! Attól, hogy a külsőnk nem változik, szerinted ugyan úgy képes leszek gyereket szülni?! -kérdeztem felháborodottan. - És megkérdeztél, hogy akarom-e? Mert nem emlékszem rá. Utálok terhes lenni. Egyszerűen utálom ezt az egészet! Nem akarok szülni. Nem akarok gyereket! Neked ezt hányszor kell a tudomásodra adnom? Vagy feleslegesen jártatom a számat? Nem vagyok sem családcentrikus, sem anyatípus - szögeztem le idegesen. - Utállak, utállak, utállak - üvöltöttem neki, de annyira de javu érzésem volt, hogy muszáj volt megtorpannom. - Már harmadszorra játszuk el ugyan ezt! De inkább csak másodszorra. Hogy lehetsz ekkora patkány? Van két gyereked. Ők nem elegek?
- Most meg add ide azt a rohadt kulcsot, mert megyek és elvetetem - indultam el indulatosan felé, és átkutattam az összes zsebét. - Élvezed? Nem lesz gyereked. Tőlem nem. Fogadj fel valami kurvát. Szíves örömest fognak neked kölköt szülni. - köptem maró gúnnyal. - Nem akarok gyereket értsd már meg! Te nem tudod, hogy fáj egy szülés! Hiszen a másodiknál már ott sem voltál. Az elsőnél meg úgy kellett felvakarni téged a szívecskés alsógatyádban a földről - Talán az emlékek hatására egy kicsit ellágyultam, és nem is tudom mi lett volna szörnyűbb. Szülni vagy elvetetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése