Évek, évszázadok múltak el, mikor utoljára találkoztak. Akkor azt hitték már nincs többé. De talán az idő begyógyította sebeiket. Mit tennél ha egy váratlan pillanatban rád szakadna a múlt? Küzdenél vagy belenyugodnál, hogy újra át kell élned?

2010. december 12., vasárnap

Zoe

- Még mindig egy szemétláda vagy - jegyeztem meg gúnyosan és játékosan beleboxoltam mellkasába.
- Kétszer is lett volna esélyed bizonyítani. Az elején mindig ennyire fel vagy pörögve. De mi lesz, ha félúton elmegy tőle a kedved? - kérdeztem tőle kétségbeesetten, mert nem igazán győzött meg arról, hogy majd ő beáll a példás apák sorába. 
- Ugysincs más esélyem nem? Ugyis megtartjuk - húztam el ajkaimat, és ahogy kezével átkarolta hasamat én is ráhelyeztem tenyeremet és a tükörben néztem végig vékony derekamon. 
- Félek - suttogtam mielőtt megcsókolt volna, és fejemet mellkasára hajtottam. 

- Szerinted lány lesz vagy fiú? Úristen mit csinálunk már megint - gondoltam bele komolyabban a gyerek vállalásba. - Kellene keresnünk egy új házat. Itt örülünk, ha ketten elférünk. És ha ide akarod hordani továbbra is a kurváidat, nem kellene, hogy a gyerek lássa, hogy mit művelsz - magyaráztam rosszalóan, miközben fejemet csóválva hajtottam fel toppom alját, hogy ismét elbúcsúzzak lapos hasamtól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése