Rebecca

Már majdnem az egész szekrényemet belesüllyesztettem a bőrönbe, mikor megértettem Sebastian szavait. 

- De én azt hittem... azt hittem - tátogtam értetlenül. - Öten? Én nem akarok öten lenni! Öten lenni egyel több mint normális esetben! Hát Apa, szerinted az a gyerek mennyi szeretet fog igényelni? Sokat! Többet, mint én vagy Jesse együttvéve. Elfogjátok kényeztetni. Én pedig már nem fogok ebbe az elkényeztetésbe beleférni - mondtam indulatosan. - Miért kell nektek még egy gyerek? Nem vagyok elég jó? És ha lány lesz? És sokkal szebb mint én? És ha aranyosabb? És nálam jobban fogod szeretni? Én nem akarom, hogy vele többet foglalkozz - hisztiztem, miközben azon voltam, hogy ellökjem magamtól. Egyetlen dolog volt, ami miatt ledermedtem. Megan. Na jó, mégis költözök. Majd kitalálok valamit, hogy tűntessem el azt a kis férget. Nem lesz nehéz. Okos vagyok, inteligens, találákony és céltudatos. Mi kell még?

- Megan, ez nem alkalmas, majd elmagyarázom - vágtam be előtte az ajtót. Most mégsem vághatom rá, hogy persze, ő a pasim. Mikor az apám. Mégha nem is látszik rajta.

- Jó, nem érdekel a kis korcs. De ha egyszer is el fogsz hanyagolni... én... én örökbeadom - fenyegettem meg. Igen, ez tökéletes lesz. Miért is várnék egy ilyen pillanatot? Elég lesz, míg megszületik. Amint kiviszik a szülőszobából, már keresek is neki szülőket. Kinek ne kellene egy vámpír kölyök? Tündéri lesz, csak éppen vért fog enni. Ugyis megoldom. Ezt nekik tudniuk sem kell. Majd azt mondom elrepült. Végülis, Draculának is voltak szárnyai. Ennek is lesznek.

- De most elmondom, hogy egy percig se fogok segítkezni abban, hogy megszülethessen. Sőt... És még véletlenül se legyen a szobája az enyém mellett. Jó? - kérdeztem még mindig durcásan, mint a négy éves kislányok. - Most pedig hozhatod a bőröndömet. Nem tudom elviselni Meghant. Láthatóan, rá is nagy hatással voltál - mondtam gunyorosan, majd kimásztam az ablakon és a tűzlépcsőn indultam lefelé. Nincs szükségem egy vallatásra.