Évek, évszázadok múltak el, mikor utoljára találkoztak. Akkor azt hitték már nincs többé. De talán az idő begyógyította sebeiket. Mit tennél ha egy váratlan pillanatban rád szakadna a múlt? Küzdenél vagy belenyugodnál, hogy újra át kell élned?

2010. december 19., vasárnap

Sebastian

Mindjárt más. Bizonyára nem fog neki leesni ,hogy nem az ételért mentem ,szóval lesz pár órám. Maximum 3, de legalább az is valami. Egészen kényelmes ez az autó ,de ha ebben az egy hónapban itt fogok végig pihenni ,akkor nem ártana egy fokkal nagyobb. Mindegy. Lecsuktam szemeimet és kizártam a külvilágot.
Na jó ezt már tényleg nem hiszem el. Még el sem aludtam. Komolyan öngyilkos leszek. Miért nem hívja fel a kisfiát ,vagy a kislányát? Tudjuk ,hogy most is csak azért nincsenek itt, hogy semmit se kelljen csinálniuk. Én már meguntam ezt a segítősdit. Vajon mikor jön rá arra ,hogy hiába ordít ,mert semmit sem hallok. Legalább kitombolja magát és nekem nem kell hallgatnom. Akkor is aludni fogok.
- Nem hozok semmit. Szólj valaki másnak. Mindig én csinálok mindent. Álmos vagyok. Hagyjál békén. - Szálltam ki végül a kocsiból és ügyet sem vetve Zoera befelé indultam. A házból nem fogom kizárni, csak a szobából. Ja tényleg ,nincs kulcsom. A francba. Akkor az egész lakásból zárom ki. Vagy inkább megbeszélem vele. De most nem. Majd ha zavar. Éppen elég fárasztó volt bevágódni az ágyba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése