Hallgattam, ahogy üdvözlik egymást, majd megindulnak a hálószoba felé. Hát nem azt mondtam, hogy nem akarom, hogy meglássanak?! Sebastian megint rettentően figyelmesen nem vett észre semmit.
- Sziasztok - sóhajtottam gondterhelten, miközben végig néztem a két gyereken. Gyereken... hiszen mind a ketten kinézetre idősebbek mint én. Az meg, hogy Jesse talán még komolyabb is... az meg csak a véletlen műve. Nem is értem, hogy két ennyire figyelmetlen, kicsapongó, szétszort embernek, mint Mi, hogy lehet ennyire fegyelmezett, céltudatos és határozott fia. Ha nem hasonlítana ennyire az apjára, akkor még azt is feltételezném, hogy elcserélték a kórházba. Rebecca pedig? Biztos, hogy kívül belül rám ütött. Na, azért én nem fejezném ki ennyire nyíltan, hogy kedvelek valakit, és nem vagyok ekkora pláza-picsa sem. De azért mégis mintha néha, egy-egy mozdulatában, vagy megnyilvánulásában, Sebastiant is látnám benne. Ha született, két ennyire különböző gyerekem, akkor már csak arra leszek kíváncsi, a harmadik gyerek milyen lesz. Szemforgatva figyeltem Rebeccát, ahogy füligérő vigyorral, és édesen csillogó szemekkel, szinte rajongva figyeli apja minden egyes vonását.
- Ha tudnád, hogy kiesel a mézeskosárból - jegyeztem meg fejcsóválva, majd kimenekültem a szobából, mert túl sok tekintet szegeződött rám. Soha nem tűrtem jól, ha vallatni készültek.
- Apuci, ne is törődj vele. Én bármikor jövök, csak hívnod kell és itt leszek - pislogott rá bájosan.
- Asszem, ha majd takarítani, meg hasonló gusztusos dolgokat kell majd csinálni, nem fogsz ilyen szívesen jönni - jegyeztem meg gunyorosan, miközben egy üveg Whisky-t és négy poharat vettem elő a szekrényből. Alkohol nélkül én ezt nem fogom tudni elmondani. Még jobb ötlet, Sebastian fogja a tudtukra hozni. Mialatt nekik kiöntöttem az első pohárkával, én már az üveget húztam meg. Fujj, hogy ez milyen erős.
- Szóval - köszörültem emg torkomat, miközben Sebastianra emeltem tekintetemet. - Úgy döntöttünk, hogy veszünk egy új házat. Valahol messze innen. Olyan igazi nagyt, ahol egy egész család lakik. Ti is hozzánk fogtok költözni.
- Jujj de jó - visította Rebecca, és tapsolás közben körbeugrálta a helyiséget. Istenem, én ezt letagadom. Nem is ismerem. - Jesse, tök jó apuékkal fogunk lakni!! Érted?! Érted?! - ölelgette meg bátyát.
- És hogy miér döntöttünk így? Sebastian mindjárt elmondja - küldtem felé egy célzó pillantást, majd az alkoholos üveggel kezemben arrébb vonultam.
- Sziasztok - sóhajtottam gondterhelten, miközben végig néztem a két gyereken. Gyereken... hiszen mind a ketten kinézetre idősebbek mint én. Az meg, hogy Jesse talán még komolyabb is... az meg csak a véletlen műve. Nem is értem, hogy két ennyire figyelmetlen, kicsapongó, szétszort embernek, mint Mi, hogy lehet ennyire fegyelmezett, céltudatos és határozott fia. Ha nem hasonlítana ennyire az apjára, akkor még azt is feltételezném, hogy elcserélték a kórházba. Rebecca pedig? Biztos, hogy kívül belül rám ütött. Na, azért én nem fejezném ki ennyire nyíltan, hogy kedvelek valakit, és nem vagyok ekkora pláza-picsa sem. De azért mégis mintha néha, egy-egy mozdulatában, vagy megnyilvánulásában, Sebastiant is látnám benne. Ha született, két ennyire különböző gyerekem, akkor már csak arra leszek kíváncsi, a harmadik gyerek milyen lesz. Szemforgatva figyeltem Rebeccát, ahogy füligérő vigyorral, és édesen csillogó szemekkel, szinte rajongva figyeli apja minden egyes vonását.
- Ha tudnád, hogy kiesel a mézeskosárból - jegyeztem meg fejcsóválva, majd kimenekültem a szobából, mert túl sok tekintet szegeződött rám. Soha nem tűrtem jól, ha vallatni készültek.
- Apuci, ne is törődj vele. Én bármikor jövök, csak hívnod kell és itt leszek - pislogott rá bájosan.
- Asszem, ha majd takarítani, meg hasonló gusztusos dolgokat kell majd csinálni, nem fogsz ilyen szívesen jönni - jegyeztem meg gunyorosan, miközben egy üveg Whisky-t és négy poharat vettem elő a szekrényből. Alkohol nélkül én ezt nem fogom tudni elmondani. Még jobb ötlet, Sebastian fogja a tudtukra hozni. Mialatt nekik kiöntöttem az első pohárkával, én már az üveget húztam meg. Fujj, hogy ez milyen erős.
- Szóval - köszörültem emg torkomat, miközben Sebastianra emeltem tekintetemet. - Úgy döntöttünk, hogy veszünk egy új házat. Valahol messze innen. Olyan igazi nagyt, ahol egy egész család lakik. Ti is hozzánk fogtok költözni.
- Jujj de jó - visította Rebecca, és tapsolás közben körbeugrálta a helyiséget. Istenem, én ezt letagadom. Nem is ismerem. - Jesse, tök jó apuékkal fogunk lakni!! Érted?! Érted?! - ölelgette meg bátyát.
- És hogy miér döntöttünk így? Sebastian mindjárt elmondja - küldtem felé egy célzó pillantást, majd az alkoholos üveggel kezemben arrébb vonultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése