- Ne - kiáltottam elfúló hangon a srác után, aki már el is indult visszafelé. A francba! Mit művelek? Semmi kedvem nem volt az utcán tölteni az éjszakát, és már így is teljesen össze vagyok zavarodva. Már szinte magam sem tudom, hogy mit érzek. És ő mit érez? Nem értem, ez miért érdekel engem. Ugyis leégettem magam előtte. Már jó ideje, hogy nem voltam annyira zavarban, mint amikor megérintett. De miért tud rám még mindig ekkora hatást gyakorolni? És míg az egyik felem már futna utána, hogy ujjait az övébe kulcsolja, addig a másik felem, fölbe gyökerezett lábakkal, makacsul állna a szállingózó hópelyhek között, és hagyná, hogy elmenjen. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Talán most feladtam büszkeségemet, talán minden makacsságomat magam mögött hagytam, de nem bírnám nélküle.
- Sebastian - kiáltottam utána, és megszaporázva lépteimet utána futottam. Pár percig némán álltam előtte és néztem mélykék szemeibe. - Ha azt mondom, hogy te? Elhiszed? Nem, mert nem hangoztattam. Ha azt mondom Darren volt az? Vagy Brendon? Inkább tartanád reálisnak - húztam keserű mosolyra számat. - Mert róluk áradoztam. Na, nem fontos. Nincs hova mennem, te is tudod. Csak ma, had maradjak nálad. Holnap minden cuccomat elhozom Darrentől - magyaráztam feszengve. Utáltam szívességet kérni, de mit volt most mást tennem? - Aztán élheted tovább az aglegény életedet. Látnod se kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése