Évek, évszázadok múltak el, mikor utoljára találkoztak. Akkor azt hitték már nincs többé. De talán az idő begyógyította sebeiket. Mit tennél ha egy váratlan pillanatban rád szakadna a múlt? Küzdenél vagy belenyugodnál, hogy újra át kell élned?

2010. december 21., kedd

Sebastian

Igaza van. Nem vagyok készen. Nem gondoltam volna ,hogy ilyen kevés időm van még hátra. Komolyan úgy hangzik mintha a halálomba mennék. Nem értem miért idegeskedek. egyszerű, beviszem a kórházba. Aztán ülök a váróba, szólok Beccáéknak, aztán szépen kihozzák a gyereket és minden happy. Rendben.
- Én készen vagyok. - Hát hangom kissé még mindig ijedt volt ,de az előzőnél lényegesen jobb. Mi az ,hogy nem hoppanálhatok? Oh, dehogynem. Meg tudom én ezt csinálni. Egyszer már sikerült akkor most is fog.
- Jól van akkor kocsival megyünk. - Húztam fel kezeimbe a lányt. - Vagy mégse. - Még egy ilyen hülye időpontban is képes vagyok ,az idiótaságomat kajtatni. De a kórházba vagyunk. És alig tartott 5 másodpercbe. - Szépen letettem Zoet az egyik székre és láttam teljesen ledöbbent.
- Senki sem anti hoppanál. Megjöttünk. Inkább ne is szólj. - Mondtam a lánynak és intettem az ápolónak.
- Most viszont fel kéne hívnom Jesseéket és innom is kéne egy kávét. Szóval sok sikert. - Küldtem felé egy együtt érző mosolyt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése