Zoe

- Mi az, hogy nem hozol? - hápogtam felháborodottan és már rázúdítottam volna egy nagyobb erejű kioktatást, mikor megint görcsbe rándult az alhasam. Már nem is vagyok éhes, csak múljon el az istentelen fájdalom. Persze, ő fáradt. Hát mikor nem fáradt, ha rólam van szó?! Na jó, ennek már a fele sem tréfa. Be kell menni a Mungóba. De nem is tudok menni.
- Sebastian - sikítottam, majd nagy nehézségek árán ugyan, de eljutottam az ajtóig. Már csak pár lépés a hálóig... már csak négy, három....
- Ááááá - üvöltöttem fel fájdalmasan és szemembe könnyek gyültek. Egy lépést se megyek tovább. Hátamat neki vetettem a falnak, majd vártam, hogy méltóztasson felkelni. Semi nem történt. Esküszöm, hogy megölöm. Hova tettem azt a rohadt telefont is? Így még Jesse-éket sem tudom felhívni. Nem hogy ezt a rohadékot, aki it fekszik az ágyban, de nem hallja, hogy mindjárt meghalok.
- Acerlot mindjárt szülni fogok, ébredj már fel! - kiabáltam hisztérikusan és kezemmel elborítottam a könyvespolcot, amiről most minden leesett. És valószínűleg össze is törtem néhány dolgot. De nem is érdekel. Csak keljen már fel. Ha ez a zaj nem ért semmit, akkor szerintem a bombát is felrobbanthatnám mellette, békésen aludna tovább.
- Hallottad amit mondtam?! - cincogtam most inkább csak magamnak, miközben szorítottam hasamat és mély levegőket vettem. - Szülni fogok a francba már!