- Kell - nyögtem halkan, de aztán már szám elé is kaptam kezeet és megbotránkozva néztem fel rá. Régen volt, hogy egy férfi közelsége ilyen dolgokat váltott ki belőlem. Gyűlölöm, hogy a közelségével ennyire meg tud babonázni. Egyszerűen, ha a közelemben van, kifordulok magamból. Őrjítő. És a nyelvemet sem tudom megfékezni és a kimondott hülyeségeim miatt, még éghetek is. Most is ki mondta, hogy egyáltalán hozzám érjen. Ne csinálja már. De annyira kellemes. Nem, nem az! Zoe lökd el. Lökd már el. Hát ennyit az én céltudatosságomról. Mi van velem? Teljesen el vagyok gyengülve, ez nagyon nem vall rám.
Szívverésem egyre gyorsabb lett és tenyerem izzadni kezdett. Engedjen már el. Miért csinálja ezt? Libabőrös lettem minden apró érintésétől, és térdeim is megremegett, ahogy a nevemet suttogta.
- Sebastian, ne kínozz - nyöszörögtem, miközben próbáltam szememet levenni szájáról és nem arra gondolni, mennyire jó lenne, ha megcsókolna. De ez rettentő nehezen sikerül. Vagy inkább, sehogy. Mielőtt azonban megcsókolt volna, kérdezett. Utálom a kérdéseit.
- Nem mondhatom el - leheltem és kibontakoztam öleléséből. - Maradj ott. Ne merészelj közelebb jönni - szóltam rá parancsolóan, és egyre hátráltam, amíg falnak nem ütköztem. Persze titkon reméltem, hogy fal lesz mögöttem, de ezt senkinek nem kell tudnia.
- Értelmetlen a kérdésed, ugyanis. Már nem vagyok szerelmes - kötöttem ki ellenmondást nem tűrő hangon, de valami belül lüktetni kezdett. - És én nem hazudhattam? Miért hiszed, hogy hármotok közül kerülne ki, akiért meg is haltam volna? Ki tudja hány férfiba voltam szerelmes nem igaz? Nem vagy azok között, akikbe valaha is reménytelenül szerelmes voltam - Akkorát nem is hazudtam, hiszen, ahogy a testem reagál érintéseire, valószínűleg őt még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, se a szívemből. De neki ezt nem kell tudnia. Ő nem is szeret... Arcomon elégedett, keserű mosoly terült el.
- Kaptál választ, elmehetsz - szóltam hanyagul.
Szívverésem egyre gyorsabb lett és tenyerem izzadni kezdett. Engedjen már el. Miért csinálja ezt? Libabőrös lettem minden apró érintésétől, és térdeim is megremegett, ahogy a nevemet suttogta.
- Sebastian, ne kínozz - nyöszörögtem, miközben próbáltam szememet levenni szájáról és nem arra gondolni, mennyire jó lenne, ha megcsókolna. De ez rettentő nehezen sikerül. Vagy inkább, sehogy. Mielőtt azonban megcsókolt volna, kérdezett. Utálom a kérdéseit.
- Nem mondhatom el - leheltem és kibontakoztam öleléséből. - Maradj ott. Ne merészelj közelebb jönni - szóltam rá parancsolóan, és egyre hátráltam, amíg falnak nem ütköztem. Persze titkon reméltem, hogy fal lesz mögöttem, de ezt senkinek nem kell tudnia.
- Értelmetlen a kérdésed, ugyanis. Már nem vagyok szerelmes - kötöttem ki ellenmondást nem tűrő hangon, de valami belül lüktetni kezdett. - És én nem hazudhattam? Miért hiszed, hogy hármotok közül kerülne ki, akiért meg is haltam volna? Ki tudja hány férfiba voltam szerelmes nem igaz? Nem vagy azok között, akikbe valaha is reménytelenül szerelmes voltam - Akkorát nem is hazudtam, hiszen, ahogy a testem reagál érintéseire, valószínűleg őt még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, se a szívemből. De neki ezt nem kell tudnia. Ő nem is szeret... Arcomon elégedett, keserű mosoly terült el.
- Kaptál választ, elmehetsz - szóltam hanyagul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése