Lakásához visszafelé sétálva, kezeimet mélyen kabát zsebembe süllyesztettem és úgy vizsgálgattam csizmám orrát, mintha annyira érdekes lett volna.
- És annyira hiányzik? - kérdeztem gunyorosan, ahogy megláttam arcán a kesrnyés mosolyt. - Hát, én voltam. Semmire nem jó az egész. Ráhúznak egy karika gyűrűt az ujjadra, hatalmas fodros-bodros menyasszonyi ruhába bújtatnak, vagy a te esetedben fekete öltönybe, aztán pedig, akihez hozzámentél, elutazik arra hivatkozva, hogy rettentő sok munkája van és nem ér rá foglalkozni se veled, de persze, te azért őt sakkozgatva meg kötögetve várd otthon - mondtam maró gúnnyal a hangomban. - Aztán, úgyis minden házasság egy válással végződik - vontam pökhendin vállat.
- Tizenkét évesen még minden úgy tűnt, hogy majd rózsaszín ruhácskában, a hófehér pónilovammal én leszek a jó boszik hercegnője. És most? - kacagtam fel csilingelő hangon. - Átáltam a vámpeszokhoz, ahogy te nevezed őket, és kétszáz évem úgy telt el, hogy egy hatalmas házban, a négy fal volt a leggyakoribb társaságom - meséltem Sebastiannak, miközben befordultunk a következő sarkon.
- Hát kötve hiszem. Még soha nem láttam ennyire mérgesnek. Nem tudom milyen kedves dolgokat meséltél neki, de hogy most végleg elege lett belőlem, aon sem csodálkoznék. Nagyon remélem, hogy nem nyúlt semmilyen cucomhoz, különben megölöm, ha egy ruhám is elszakadt...
- Egyébként, ha így rá vagyunk kattanva az ex témára, akkor elmesélhetnéd, hogy miért nem Amarilla? Mindenki követ el baklövéseket. Száz év nem volt elég, hogy ezt megbocsásd neki? Ugyan, csak meg akart ölni. De ez természetes. Ki ne akarna az életedre törni, mikor ennyire elmeháborodott vagy - vigyorogtam rá gonoszan, persze nem akartam megbántani. - Nem is értem, miért nem változtattad vámpírrá. Még most is együtt lehetnétek.
- És annyira hiányzik? - kérdeztem gunyorosan, ahogy megláttam arcán a kesrnyés mosolyt. - Hát, én voltam. Semmire nem jó az egész. Ráhúznak egy karika gyűrűt az ujjadra, hatalmas fodros-bodros menyasszonyi ruhába bújtatnak, vagy a te esetedben fekete öltönybe, aztán pedig, akihez hozzámentél, elutazik arra hivatkozva, hogy rettentő sok munkája van és nem ér rá foglalkozni se veled, de persze, te azért őt sakkozgatva meg kötögetve várd otthon - mondtam maró gúnnyal a hangomban. - Aztán, úgyis minden házasság egy válással végződik - vontam pökhendin vállat.
- Tizenkét évesen még minden úgy tűnt, hogy majd rózsaszín ruhácskában, a hófehér pónilovammal én leszek a jó boszik hercegnője. És most? - kacagtam fel csilingelő hangon. - Átáltam a vámpeszokhoz, ahogy te nevezed őket, és kétszáz évem úgy telt el, hogy egy hatalmas házban, a négy fal volt a leggyakoribb társaságom - meséltem Sebastiannak, miközben befordultunk a következő sarkon.
- Hát kötve hiszem. Még soha nem láttam ennyire mérgesnek. Nem tudom milyen kedves dolgokat meséltél neki, de hogy most végleg elege lett belőlem, aon sem csodálkoznék. Nagyon remélem, hogy nem nyúlt semmilyen cucomhoz, különben megölöm, ha egy ruhám is elszakadt...
- Egyébként, ha így rá vagyunk kattanva az ex témára, akkor elmesélhetnéd, hogy miért nem Amarilla? Mindenki követ el baklövéseket. Száz év nem volt elég, hogy ezt megbocsásd neki? Ugyan, csak meg akart ölni. De ez természetes. Ki ne akarna az életedre törni, mikor ennyire elmeháborodott vagy - vigyorogtam rá gonoszan, persze nem akartam megbántani. - Nem is értem, miért nem változtattad vámpírrá. Még most is együtt lehetnétek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése