Ahogy beértünk, éppen szólni akartam, hogy óvatosan vágja le a földre a táskámat, ugyanis a ruháim nagyrésze többet ér, mint ez a ház. Már mindegy volt.
- Nekem saját szoba kell. - Még hogy egy szobába aludjak Zoeval. Én mióta megszülettem különszobában alszok. Még soha nem kellett senkivel osztozkodnom. És nem is akarom ezt a jó szokást a jövőben sem megszakítani. A kis pisisek alszanak az anyjukkal, akik éjszaka a saját lélegzetvételüktől megijednek. Hihetetlen.
- Tudom. Kipakoljuk a ruháimat - vágtam rá gondolkodás nélkül. Számsarka rögtön felfelé ívelt, ahogy megláttam egy hatalmas szekrény felé indulni. Na, azért látom érti, hogy milyen fontos helyen kell tárolni a ruháimat. Ahogy azonban valami klóros szagú cuccot vett elő belőle, undorodó grimaszba futottak finom vonásaim. És még a kezembe is nyomja. Fujj. Ki tudja, hogy én nem-e veszem át ezt a szagot. Hát én ezt meg se fogom. Abban a pillanatban, ahogy a kezembe adta, már le is dobtam.
- Ez büdös - állapítottam meg és pár lépést tettem oldalra. Még hogy én majd ezt fogdosom. Én nem így gondoltam ezt a családosdit.
- Apa - sikkantottam fel kétségbeesetten, mikor előadta, most mit is kellene csinálnom. - Mi lesz a körmeimmel? Meg egyébként is. Másfél órán belül nekem el kell mennem a fodrászhoz. A hajam lapos és nem ártana újra festetni sem. Most nem engedhetek ebbe vízet, meg egyáltalán. Nincs ilyenekre időm. Meg gusztusom sincs hozzá - mondtam fancsali képpel.
- Én ezt nem fogom csinálni. Fordítunk. Te csinálod én nézem. Valakinek ugyis meg kellene csinálnia - küldtem felé egy bűbájos mosolyt.
- Jobb ötletem van. Hol a telefonod? - kérdeztem, majd újságok után kezdem kutatni. A tömérdek divatmagazin alatt meg is találtam. Ez az. Tökéletes. - Felhívunk egy takarítónőt és majd az biztos tudja használni ezeket. És akkor még ez alatt az egy óra huszonöt perc alatt, csinálhatunk valami igazán fontos dolgot. Mondjuk kitaláljuk milyen színű lesz a szobám. Egy takarítónő és minden mg van oldva. - mondtam szélesen mosolyogva, és már tárcsáztam is a megadott számot.
- Nekem saját szoba kell. - Még hogy egy szobába aludjak Zoeval. Én mióta megszülettem különszobában alszok. Még soha nem kellett senkivel osztozkodnom. És nem is akarom ezt a jó szokást a jövőben sem megszakítani. A kis pisisek alszanak az anyjukkal, akik éjszaka a saját lélegzetvételüktől megijednek. Hihetetlen.
- Tudom. Kipakoljuk a ruháimat - vágtam rá gondolkodás nélkül. Számsarka rögtön felfelé ívelt, ahogy megláttam egy hatalmas szekrény felé indulni. Na, azért látom érti, hogy milyen fontos helyen kell tárolni a ruháimat. Ahogy azonban valami klóros szagú cuccot vett elő belőle, undorodó grimaszba futottak finom vonásaim. És még a kezembe is nyomja. Fujj. Ki tudja, hogy én nem-e veszem át ezt a szagot. Hát én ezt meg se fogom. Abban a pillanatban, ahogy a kezembe adta, már le is dobtam.
- Ez büdös - állapítottam meg és pár lépést tettem oldalra. Még hogy én majd ezt fogdosom. Én nem így gondoltam ezt a családosdit.
- Apa - sikkantottam fel kétségbeesetten, mikor előadta, most mit is kellene csinálnom. - Mi lesz a körmeimmel? Meg egyébként is. Másfél órán belül nekem el kell mennem a fodrászhoz. A hajam lapos és nem ártana újra festetni sem. Most nem engedhetek ebbe vízet, meg egyáltalán. Nincs ilyenekre időm. Meg gusztusom sincs hozzá - mondtam fancsali képpel.
- Én ezt nem fogom csinálni. Fordítunk. Te csinálod én nézem. Valakinek ugyis meg kellene csinálnia - küldtem felé egy bűbájos mosolyt.
- Jobb ötletem van. Hol a telefonod? - kérdeztem, majd újságok után kezdem kutatni. A tömérdek divatmagazin alatt meg is találtam. Ez az. Tökéletes. - Felhívunk egy takarítónőt és majd az biztos tudja használni ezeket. És akkor még ez alatt az egy óra huszonöt perc alatt, csinálhatunk valami igazán fontos dolgot. Mondjuk kitaláljuk milyen színű lesz a szobám. Egy takarítónő és minden mg van oldva. - mondtam szélesen mosolyogva, és már tárcsáztam is a megadott számot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése