- Nem lehet - vágtam rá gondolkodás nélkül, és az ablakhoz sétáltam. Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lennie? Mondjuk az egyetlen ember, aki összekuszálta az egész életét, az én voltam. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy főzd meg, amit ettél. Hát, most igen nagy szarban vagyok, de majd csak megoldom. Hiszen mindig megoldottam mindent. Még nem volt olyan dolog, amiből ne tudtam volna kimászni.
- Nem mondhatom el Damonnak. Neki főleg nem. Darrenre pedig nem fog tartozni, két hét múlva, mikor az ügyvédek méltóztatnak visszaküldeni a papírjainkat - magyaráztam komolyan Sebastiannak, kezemet kémlelve. Az évszázadok alatt a bőröm egyáltalán nem ráncosodott, ugyan olyan gyönyörű, tiszta és hófehér maradt. És hogy most ezt mindet elveszíthetem? Hogy az én bőröm is olyan ráncos lesz, mint a halandó embereké? És pár év múlva én is meghaljak? Nem vállalom. Inkább minél messzebbre költözünk Sebastiannal.
- Damon veszélyes. De inkább nézd meg magad - sétáltam elé, és mélyen szemébe néztem, így már ő is láthatta, amik a hétvégén történtek. " – Neked muszáj úgy viselkedned, mint egy olcsó kurvának?! Komolyan azt szeretnéd, hogy személyesen keressem fel Sebastian Acerlotot és tépjem le a fejét? Ezt akarod? Megteszem. Semmibe nem kerülne nekem. Ha ez kell ahhoz, hogy befejezzétek az örökös veszekedést, így lesz. " Damon megtenné, és már nem csak magamért vagyok felelős.
- Ha nem veled, akkor velem végezne. Nem ölne meg, de nem viselne el még több sebet a családja hírnevén - húztam el keserűen ajkaimat, majd a házra gondoltam.
- Alig várom, hogy elköltözzünk. Akkor Jesse-ék is odaköltözhetnének, mert már kiöregedtünk ebben a gyerek nevelésben. Szerintem szívesen segítenének megtervezni az új házat - Úristen, Sebastian Acerlottal készülök összeköltözni. Talán elsietem. Talán... Magam sem tudom, hogy mennyire vagyok normális. De leginkább semennyire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése