Sebastian

Nem. Én nem megyek be. Igen is sok bajom lehet ott. Hát példákat azokat így hirtelen nem tudok. De nem is kellenek. Az a lényeg ,hogy nekem oda nem szabad bemennem. Lényegtelen az indok. De ez nem tartozik a bizonyításhoz. Azt majd a születés után. Vagy majd később. Miért kellene most kezdeni? Tökéletes volt, hogy Beckynél nem voltam ott. De valahogy Zoe kétségbeesett pillantása és a tény ,hogy tényleg be kéne mennem, megtántorított.
- A picsába... - Mondtam ,de nem mozdultam. Igaz ,hogy nem jár fájdalommal ,de akkor is. Undorító az egész és olyan furcsa.
Éreztem ,ahogyan Zoe megragadja a kezem és húzni kezd a szülőszoba felé. Remek. Ismét ez az idióta hófehér szoba. Itt meg lehet őrülni. Mért kell mindennek fehérnek lenni? A következő szülésnél nem ide hozom. Otthon fog szülni. Igen lesz következő. Lehet ,hogy jó sokára ,de biztos ,hogy lesz.
- Biztos? - Kérdeztem Zoet. - Szerintem ki kéne mennem. - Mondtam a lánynak ,mikor valaki ilyen steril ruhát nyomott a kezembe. Most ezt vegyem fel? Hát jól van...

Zoe

- Miért kell mindig az ellenkezőjét csinálnod annak, amit mondok? - kérdeztem hisztérikusan, de örömmel konstatáltam, hogy megérkeztünk a kórházba és minden testrészem a helyén maradt. Nem is értem miért tanítják, azon az idétlen hopponállási vizsgán, hogy terhes nővel tilos hopponállni vagy dehopponállást végre hajtani. Mindegy. Az a lényeg, hogy soha nem képes rám hallgatni. Hülye bunkó.

- Hogy mi? - tágítottam ki teniszlabda méretőre szemeimet. - Én sem ittam kávét. Küldj nekik egy SMS-t. Nem mész sehova. Egyedül nem maradok itt. Soha - hisztériáztam és már fel is tornáztam magam a székből. Lehet nem kellett volna, mert már megint jöttek azok a rohadt fájások. 

- Sebastian, nem mehetsz el! - kapaszkodtam bele karjába és kétségbeesetten néztem fel rá. - Azt mondtad azért akarsz gyereket, mert bizonyítani fogsz. Kezdhetnéd azzal, hogy itt maradsz. Rebeccánál úgyis kihagytad. Akkor legalább most ne menj el. Ha nekem ki kell bírnom, akkor neked is. Egyszer már voltál bent. Akkor se lett nagyobb bajod, minthogy elájultál. Kérlek, Seb, gyere be velem - néztem rá esdeklően. Pár pillanaton belül megérkezett a nővér, aki szó szerint belenyomott a tolószékbe.

- Nyugodjon meg, Miss, a doktor úr nem sokára megérkezik. Nagyszerű kezekben lesz - magyarázta a nő, miközben elkezdett a műtő felé tolni. Sebastian meg se mozdult. Megölöm, ha nem jön be. Majd én teszek róla, hogy ott legyen. Még idejében sikerült elkapnom Sebastian kezét, így húztam magammal a műtőbe.   

- Így már jobb - jelentettem ki elégedetten és ebben a pár percben teljesen el is felejtettem, hogy hova is visznek. Még szerencse, hogy Sebastian itt volt, különben... nem is tudom mi lenne velem nélküle. 

Sebastian

Igaza van. Nem vagyok készen. Nem gondoltam volna ,hogy ilyen kevés időm van még hátra. Komolyan úgy hangzik mintha a halálomba mennék. Nem értem miért idegeskedek. egyszerű, beviszem a kórházba. Aztán ülök a váróba, szólok Beccáéknak, aztán szépen kihozzák a gyereket és minden happy. Rendben.
- Én készen vagyok. - Hát hangom kissé még mindig ijedt volt ,de az előzőnél lényegesen jobb. Mi az ,hogy nem hoppanálhatok? Oh, dehogynem. Meg tudom én ezt csinálni. Egyszer már sikerült akkor most is fog.
- Jól van akkor kocsival megyünk. - Húztam fel kezeimbe a lányt. - Vagy mégse. - Még egy ilyen hülye időpontban is képes vagyok ,az idiótaságomat kajtatni. De a kórházba vagyunk. És alig tartott 5 másodpercbe. - Szépen letettem Zoet az egyik székre és láttam teljesen ledöbbent.
- Senki sem anti hoppanál. Megjöttünk. Inkább ne is szólj. - Mondtam a lánynak és intettem az ápolónak.
- Most viszont fel kéne hívnom Jesseéket és innom is kéne egy kávét. Szóval sok sikert. - Küldtem felé egy együtt érző mosolyt...

Zoe

- Még valami remek kérdés? - kérdeztem cinikusan és pillantásom forrt a dühtől. Legszívesebben megfojtottam volna. Kezdett de javu-m lenni. Mondjuk szülés előtt, egy épelméjű nő, mikor érzett hálát kedves párja iránt? Szerintem még nem volt rá példa. Mindig megfogadtam, hogy nem esek többé teherbe. Mondjuk annyira felesleges. Mert ha rajtam múlna, tuti, hogy egy gyerekem sem lenne. De mivel azoknak a gyerekeknek van apjuk, így a döntés megoszlik és általában nem én kerülök ki győztesen az ilyesfajta csatákból.  

- Hogy gondolod? Tartsam vissza, vagy beszéljem meg vele, hogy mivel apád lelkileg még nincs felkészülve rá, hogy kibújj onnan, még maradnod kell? - kérdeztem felháborodottan, és a következő fájós görcsnél, mielőtt még felordítottam volna megszorítottam Sebastian kezét. Valószínűleg minden vért kiszorítottam belőle, de nem baj. Megérdemli.

- Tudod mit, nem érdekel, hogy szeded össze magad, de menjünk jó? - kérleltem elhaló hangon a végére, majd ellöktem magam a faltól. Istenem, miért mindig én vagyok, aki még ilyen helyzetben is jobban tudja, hogy mit kellene csinálni?

- Most nem hopponálhatsz. Egyszer már eljátszottad. Szerencsénk volt... de most... ááááú, most nem - világosítottam fel, mert valószínűleg ez az aprócska dolog teljesen kiment a fejéből. És pedig nem akarom itthagyni a fél lábamat.

Sebastian

Bevágódtam az ágyba, lábam közé gyűrtem a takarót ,fejem pedig fáradtan a párnába fúrtam. miért kell minden hülyeségért felébreszteni? Nyugodtan várhatott volna reggelig. Jó ,ha két órakor sikerült elaludni, erre alig múlt három és csinálja a programokat. Nem tud aludni? Én tudnék. Na jó, nekem sem megy. A francba.
Megvakartam fejem és úgy döntöttem inkább kiülök a nappaliba Tv-t nézni ,vagy valami értelmeset csinálni. De mit? Mikor meghallottam Zoe nyöszörgését.

- Mi történt? - Ugrottam ki az ajtón ,miközben kezdtem ideges lenni. - Szülsz? - Kérdeztem és éreztem ,ahogy arcomból kifut a vér. Bevallom ezt úgy képzeltem el ,hogy nem leszek ott amikor szül. Nem, most nem szülhet. Most nem. Én nem vagyok készen. Nem szülhet. Az kizárt.Most nem. Szó szerint ledermedtem. Számat szinte megmozdítani sem tudtam és úgy nyökögtem ki valamit.
- Ne... - Szerintem ezt se értette ,de nem is baj. Én meg nem fogok mozdulni. Majd valaki más elviszi. Én nem....

Zoe

- Mi az, hogy nem hozol? - hápogtam felháborodottan és már rázúdítottam volna egy nagyobb erejű kioktatást, mikor megint görcsbe rándult az alhasam. Már nem is vagyok éhes, csak múljon el az istentelen fájdalom. Persze, ő fáradt. Hát mikor nem fáradt, ha rólam van szó?! Na jó, ennek már a fele sem tréfa. Be kell menni a Mungóba. De nem is tudok menni.
- Sebastian - sikítottam, majd nagy nehézségek árán ugyan, de eljutottam az ajtóig. Már csak pár lépés a hálóig... már csak négy, három....
- Ááááá - üvöltöttem fel fájdalmasan és szemembe könnyek gyültek. Egy lépést se megyek tovább. Hátamat neki vetettem a falnak, majd vártam, hogy méltóztasson felkelni. Semi nem történt. Esküszöm, hogy megölöm. Hova tettem azt a rohadt telefont is? Így még Jesse-éket sem tudom felhívni. Nem hogy ezt a rohadékot, aki it fekszik az ágyban, de nem hallja, hogy mindjárt meghalok.
- Acerlot mindjárt szülni fogok, ébredj már fel! - kiabáltam hisztérikusan és kezemmel elborítottam a könyvespolcot, amiről most minden leesett. És valószínűleg össze is törtem néhány dolgot. De nem is érdekel. Csak keljen már fel. Ha ez a zaj nem ért semmit, akkor szerintem a bombát is felrobbanthatnám mellette, békésen aludna tovább.
- Hallottad amit mondtam?! - cincogtam most inkább csak magamnak, miközben szorítottam hasamat és mély levegőket vettem. - Szülni fogok a francba már!

Sebastian

Mindjárt más. Bizonyára nem fog neki leesni ,hogy nem az ételért mentem ,szóval lesz pár órám. Maximum 3, de legalább az is valami. Egészen kényelmes ez az autó ,de ha ebben az egy hónapban itt fogok végig pihenni ,akkor nem ártana egy fokkal nagyobb. Mindegy. Lecsuktam szemeimet és kizártam a külvilágot.
Na jó ezt már tényleg nem hiszem el. Még el sem aludtam. Komolyan öngyilkos leszek. Miért nem hívja fel a kisfiát ,vagy a kislányát? Tudjuk ,hogy most is csak azért nincsenek itt, hogy semmit se kelljen csinálniuk. Én már meguntam ezt a segítősdit. Vajon mikor jön rá arra ,hogy hiába ordít ,mert semmit sem hallok. Legalább kitombolja magát és nekem nem kell hallgatnom. Akkor is aludni fogok.
- Nem hozok semmit. Szólj valaki másnak. Mindig én csinálok mindent. Álmos vagyok. Hagyjál békén. - Szálltam ki végül a kocsiból és ügyet sem vetve Zoera befelé indultam. A házból nem fogom kizárni, csak a szobából. Ja tényleg ,nincs kulcsom. A francba. Akkor az egész lakásból zárom ki. Vagy inkább megbeszélem vele. De most nem. Majd ha zavar. Éppen elég fárasztó volt bevágódni az ágyba...

Zoe

Megvárva, míg enyhül a fájdalom, elindultam a fürdőszobába. Útközben azonban úgy éreztem, valami végig folyik a combomon. Na nem. Még csak a... nyolcadik hónap végén vagyok. Nem akarok. Csak téves riasztás. Biztos, hogy... 

- Áúú - sikkantottam fel, majd kezemmel hasamat tapogatva indultam vissza a nappaliba, hogy felhívjam Sebastiant. Természetesen az ő mobilja is ott volt. Minek is vinné magával az éjszaka közepén. Nem lehet igaz. Megőrülök. Se Jesse, se Rebecca nincs itt mikor kellenének. Máskor meg itt sürögnek-forognak. Magamra kaptam fekete selyem köntösömet, majd lassan kisétáltam a ház elé. Sebastian valószínűleg autóval ment. De akkor miért van itt az autó? És miért ég benne a lámpa? Közelebb mentem, majd benéztem az ablakon és megláttam Sebastiant, aki a hátsó ülésen kényelmesen elnyúlva, nyitott szájjal aludt. Ezt nem hiszem el. Megölöm. Egész biztos. Lehet, hogy mindjárt szülök, sőt... mivel elfojt a magzatvízem így biztos, hogy szülök, ez meg ahelyett hogy elment volna nekem vacsoráért, befeküdt ide aludni. Türelmetlenül kopogtam az ablaküvegen és közben mély levegőket véve próbáltam elterelni a görcsös fájdalomról a figyelmemet, ami az alhasamba nyilallt bele percenként, majd egyre gyakrabban.

- Acerlot, azonnal nyisd ki a szemed. Sebastian Acerlot, azonnal kelj fel - kiáltottam hisztérikusan és neki dőltem az ajtónak. Nem hiszem el. De legalább a fájdalom elmúlt. Akkor lehet, csak téves riasztás volt. Nem érdekel. Én akkor is kínait akarok enni. Szülni még korai lenne. 

- Ez itt nem a kínai. Mikor fog ideérni a reggelim? Sebastian, nem lehetsz ekkora szemétláda. Én nem tudok hozni magamnak kínait. És ha már megint sikeresen ilyen helyzetbe kerültünk, lehetnél egy kicsit kedvesebb velem. Nem kérem, hogy fordulj ki magadból, csak segíthetnél. Ekkorra hassal, semmire nem vagyok képes. Nem tudok semmit csinálni, mert megint egy gyerek van a hasamban. Alig várom, hogy az egésznek vége legyen. Utállak - fakadtam ki hisztérikusan, majd belerúgtam egyet az autóba. Ezt ugyse érezte meg, de nem baj.

- Még mindig éhes vagyok. Indulj el valamelyik étterembe - dörömböltem az ablakon, de ekkor megint enyhén fájni kezdett a hasam. Csak éhes vagyok. Egész biztosan ezért hasogat. 

Sebastian

Fáradt vagyok, fáradt vagyok, fáradt vagyok. Ezt már nem hiszem el. Még be sem csuktam a szemem ,de már kelnem is kell. Már megint mi baja van? Komolyan nem lehet Zoeval egy fedél alatt meglenni. Nem csodálom ,hogy egy jó ideje már Jesse és Rebecca is kerülik a lakást. Szerencse ,hogy holnap költözünk. Esküszöm amint megszületik a gyerek ,megfordul a kocka és én fogom ugráltatni Zo-t nem pedig fordítva. Olyan jó is lesz. Új ház, új családtag, új szabályok. Egyet sóhajtottam és nagy nehezen kinyitottam szemeim.
- Mi van? - Nyöszörögtem fájdalmasan. Kit érdekel ,hogy éhes? tömve van a hűtő kajával. és vér is van éppen elég. Miért kell ennek pont kínait enni? - Nem érdekel. - Húztam fejemre a párnát. De ha belegondolok ,sokkal jobb ötlet elmenni és megfordulni fél óra alatt, mint most itt hallgatni a hisztiét, ami nem csak addig fog tartani. Oh, nekem sokkal jobb öletem van. Befekszek a kocsiba, lezárom az ajtókat és ott fogok aludni. Hát én nagyon okos vagyok.
Gyorsan felkaptam egy melegítő alsót és egy pólót. Ritka alkalmak egyike ,hogy papucsba hagyom el a házat, de persze Zoenak ez sem tűnik fel. Tudjuk ,hogy mindig csak magára figyel.
- Hát abból nem eszel, amit én hozok neked. - Mormogtam orrom alatt és becsaptam magam mögött a bejárati ajtót. Irány a kocsi. De én délig fel nem kelek az biztos....

Zoe

Lassan nyitogattam elnehezült pilláimat. Ha nem lennék ennyire éhes, most nem keltem volna fel. Még csak hajnali fél három van. De az én hasam úgy korog, mintha már hónapok óta nem ettem volna semmit. Tényleg mit is kellene enni. Kínait. Ki fog nekem kínai kaját hozni? Még se hopponálhatok. Seprűre se pattanhatok. A kocsiba pedig nem férek be. Pár percig még elgondolkozva bámultam a plafont, majd oldalra fordítottam fejemet és megvártam amíg a vaksötétben kirajzolódik a fehér paplan alatt békésen alvó Sebastian sziluettje. 

- Sebastian, éhes vagyok - jelentettem ki nemes egyszerűséggel, majd felhúztam lábaimat és megpróbáltam feltornázni magam. - Sebastian kellj már fel - hisztiztem, majd miután sikeresen talpra álltam és a szédülés is elmúlt, lerángattam róla takaróját. - Éhes vagyok és Kínait akarok enni. Hozzál nekem valamit - magyaráztam nyűgösen, majd derekamat támasztva sétáltam ki a konyhába és a legközelebbi szekrényből egy tábla csokit vettem elő.

- Egyenlőre ez is jó. Amíg felöltözöl és visszaérsz - jegyeztem meg gúnyosan, de észre se vettem, hogy a csokinak már a felét be is nyomtam. De még mindig úgy éreztem, hogy feltudnék falni egy egész elefántot. 

- Hozz valami jó fűszereset, de ne legyen erős. Mert azt nem eszem meg. És gondolom te se szeretnél visszamenni egymásután többször is az étterembe. Hozz nekem enni, aztán mehetsz aludni. Csak siess - sürgettem, majd csemege uborkát kezdtem enni a nutellához, amit a rántott hús szeletre kentem. Ez így milyen jó. Kár hogy az egész gyomrom egy feneketlen teknő. Nekem akkor is kínai kell. Ez nem lesz elég. Ahogy Sebastian eltűnt, az egész gyomrom görcsbe rándult és hányingerem lett. Már nem is voltam éhes. Szépen elrontottam a gyomromat. Húst, nutellával... csak ne görcsölnék így. 

Rebecca

- Mit csinálsz? - visítottam fel, mikor láttam, hogy a telefonomat egy hanyag mozdulattal földhöz vágta. Most ez normális? Mióta ideértünk, valami nála elpattant és teljesen kicserélték. Mintha nem is az apám lenne. Nem is értem. Az én apám soha nem mondott volna nekem olyat, hogy most pedig takarítani fogsz. Sőt. Meg se fordult volna a fejében ez a szörnyűség, hogy nekem kellene a kezembe vennem a takarító eszközöket.

- Hát nem fogod megmondani, hogy hova menjek - jelentettem ki felhúzott szemöldökkel, és ledobtam magam a kanapéra. Én egész biztosan nem fogok takarítani.

- Már megcsináltad nem? Minek fenyegetsz olyan dolgokkal, amikbe már majdnem belenyugodtam?! - kérdeztem ártatlanul. Persze, én egyáltalán nem nyugodtam bele, hiszen most is azon gondolkozom, honnan szerzek egy ügyvédet, aki kevés pénzért és feketén fog nekem dolgozni. Valakinek a papírokat is kel intézni, ha külföldre akarom küldeni az új dögöt. 

- Nem nyúznál meg. Ahhoz túlságosan szeretsz - rebegtettem meg tündérien pilláimat. Azt hiszem, most már minden lehetőségemet kijátszottam. Ja nem. Még van egy. - Miért nem Jesse takarít? Ő hol van ilyenkor? Miért nem utána mentél, hogy visszahozd? Miért nem neki bizonyítasz? Hm? Miért velem kell végeztetni a piszkos munkát, amit természetesen nem végzek el... Jesse hozzá van szokva ehhez. De én... még pálcával sem tudok takarítani. Soha nem volt rá szükségem. Mindig megcsinálták helyettem. Ezután sem szándékozom elsajátítani, e bűbájokat. Csináld te ha zavar - vontam meg hanyagul vállam és eldőltem a kényelmes kanapén, majd bekapcsoltam a tv-t és kerestem volna valami normális műsort. Ha lett volna. Sehol egy normális zene csatorna. Megbolondulok.

- Apa, hányason van a Varázs Viva? Fontos lenne nézem, ma derül ki, ki fog bejutni a döntőbe - magyaráztam nagy hozzáértéssel, és folyamatosan kapcsolgattam az adók között.

Sebastian

Hát ezt nem hiszem el. Hiába hisztizik itt. Én vagyok a főnök, ő pedig azt csinál, amit én mondok. A körmeit pedig teljes mértékben leszarom. Nem tudom mit szólna ,ha tényleg letolnám a gatyámat és tényleg megtenném. Hát szerintem vágna egyféle képet. Oh, hogy fodrászhoz meg?

- Tényleg fodrászhoz mész? Akkor már mindjárt más... Nem mész. - Angyalian rámosolyogtam, most komolyan ki tudna az én vigyoromnak ellenállni? Remek. Most meg takarítónőt hív? Minek az nekünk? Éppen elég nekünk Rebecca. Annyira jól el tudom képzelni, ahogyan Becca törli a padlót. De minek szórakozzak a képzeletemmel? Mindjárt meg is mutatja ,hogy ebben se az apjára ütött, mert én még soha nem takarítottam.

- Figyelj csak... - Kikaptam a kezéből a telefont és szépen a földhöz vágtam. - Hát ezzel mi ma nem telefonálunk. - Néztem a szép rózsaszín darabokat. Azért ki lehet venni ,hogy telefon volt, de jól kell hozzá hunyorítani. Az biztos ,hogy lett egy-két darab.

- Te takarítasz. Nem érdekel se a hajad. Se a bacilus. Se a szag. A körmöd meg aztán főleg nem. Megfogod azt a felmosót és két óra múlva minden csillog . Mert ha nem, akkor testvér lesz ,de téged megnyúzlak. Fifti? - Vágtam hozzá ridegen és ismét a kezébe nyomtam a cuccost...

Rebecca

Ahogy beértünk, éppen szólni akartam, hogy óvatosan vágja le a földre a táskámat, ugyanis a ruháim nagyrésze többet ér, mint ez a ház. Már mindegy volt.
- Nekem saját szoba kell. - Még hogy egy szobába aludjak Zoeval. Én mióta megszülettem különszobában alszok. Még soha nem kellett senkivel osztozkodnom. És nem is akarom ezt a jó szokást a jövőben sem megszakítani. A kis pisisek alszanak az anyjukkal, akik éjszaka a saját lélegzetvételüktől megijednek. Hihetetlen.
- Tudom. Kipakoljuk a ruháimat - vágtam rá gondolkodás nélkül. Számsarka rögtön felfelé ívelt, ahogy megláttam egy hatalmas szekrény felé indulni. Na, azért látom érti, hogy milyen fontos helyen kell tárolni a ruháimat. Ahogy azonban valami klóros szagú cuccot vett elő belőle, undorodó grimaszba futottak finom vonásaim. És még a kezembe is nyomja. Fujj. Ki tudja, hogy én nem-e veszem át ezt a szagot. Hát én ezt meg se fogom. Abban a pillanatban, ahogy a kezembe adta, már le is dobtam.
- Ez büdös - állapítottam meg és pár lépést tettem oldalra. Még hogy én majd ezt fogdosom. Én nem így gondoltam ezt a családosdit.
- Apa - sikkantottam fel kétségbeesetten, mikor előadta, most mit is kellene csinálnom. - Mi lesz a körmeimmel? Meg egyébként is. Másfél órán belül nekem el kell mennem a fodrászhoz. A hajam lapos és nem ártana újra festetni sem. Most nem engedhetek ebbe vízet, meg egyáltalán. Nincs ilyenekre időm. Meg gusztusom sincs hozzá - mondtam fancsali képpel.
- Én ezt nem fogom csinálni. Fordítunk. Te csinálod én nézem. Valakinek ugyis meg kellene csinálnia - küldtem felé egy bűbájos mosolyt.
- Jobb ötletem van. Hol a telefonod? - kérdeztem, majd újságok után kezdem kutatni. A tömérdek divatmagazin alatt meg is találtam. Ez az. Tökéletes. - Felhívunk egy takarítónőt és majd az biztos tudja használni ezeket. És akkor még ez alatt az egy óra huszonöt perc alatt, csinálhatunk valami igazán fontos dolgot. Mondjuk kitaláljuk milyen színű lesz a szobám. Egy takarítónő és minden mg van oldva. - mondtam szélesen mosolyogva, és már tárcsáztam is  a megadott számot.

Sebastian

Oké, túl éltük. Egészen jól lenyugodott. De valahogy a nézésében és az arcvonásaiban volt valami ördögi. Jobb lesz ha szemmel lesz tartva ,mert attól nem félek ,hogy éppen azt tervezi mennyire fogja elkényeztetni a tesókáját. Sokkal inkább ,hogy kivárja még hazavisszük a korházból ,vagy rögtön a születés után nyírja ki a picit. Nem is baj, egy-két nap kiképzés és utána sírva fogja várni a napot ,hogy végre megszülessen a gyerek és legyen elhanyagolva. Megyünk is haza és már kezdődik is a kikészítés. De csak mert én olyan rendes vagyok. És mert ki kell takarítani a lakást. Jobb is lesz ha beérem. Felkaptam a bőröndöt és már igyekeztem is.

- Szia ,szépségem. - Kiáltottam még vissza a vöröskének. Majd még lehet elnézek erre felé. Úgysem tudja ki vagyok.

- A hálóban alszol Zoeval. - Mondtam a lánynak ,miután ráfordítottam a zárat. Hát igen, nem a világ legnagyobb lakása ,de nem is olyan pici. Kb, olyan 60 négyzetméteres lehet. Az egyetlen baja ,hogy csak egy hálószoba van. De talán kipótolja a nagy nappali. Ami hála égnek az új szobám lett. Ideje lenne házat nézni. Tényleg, valamit mondott ezzel kapcsolatban Zoe. De nem tudom mit. Csak azt, hogy mire hazaér rendnek kellene lenni. Bevágtam a bőröndöt az ágyra és Rebecca felé fordultam.

- Oké, itt vagyunk. Tudod mit fogunk kettesben csinálni? - Húztam fel szemöldököm ,számat pedig perverz mosolyra húztam. Közben a nagy szekrény felé fordultam és kirántottam a felmosóvödröt és a ,felmosófát.

- Te takarítasz ,én pedig nézem ,hogy jól csinálod e. - Olyan szépen beleadtam a kezét. De ezt a pofát amit vágott. Hát komolyan egy kabaréba is elmegy.

- Jól hallottad. Indiccs a csap. Tudod víz is kell. A mosogató alatt találod azt a löttyöt. Azt öntsd bele, a többit meg biztos láttad a TV-be. - Hát szerintem még életében nem takarított. De nem volt ám elkényeztetve. Csak nagyon...

Rebecca

Már majdnem az egész szekrényemet belesüllyesztettem a bőrönbe, mikor megértettem Sebastian szavait. 

- De én azt hittem... azt hittem - tátogtam értetlenül. - Öten? Én nem akarok öten lenni! Öten lenni egyel több mint normális esetben! Hát Apa, szerinted az a gyerek mennyi szeretet fog igényelni? Sokat! Többet, mint én vagy Jesse együttvéve. Elfogjátok kényeztetni. Én pedig már nem fogok ebbe az elkényeztetésbe beleférni - mondtam indulatosan. - Miért kell nektek még egy gyerek? Nem vagyok elég jó? És ha lány lesz? És sokkal szebb mint én? És ha aranyosabb? És nálam jobban fogod szeretni? Én nem akarom, hogy vele többet foglalkozz - hisztiztem, miközben azon voltam, hogy ellökjem magamtól. Egyetlen dolog volt, ami miatt ledermedtem. Megan. Na jó, mégis költözök. Majd kitalálok valamit, hogy tűntessem el azt a kis férget. Nem lesz nehéz. Okos vagyok, inteligens, találákony és céltudatos. Mi kell még?

- Megan, ez nem alkalmas, majd elmagyarázom - vágtam be előtte az ajtót. Most mégsem vághatom rá, hogy persze, ő a pasim. Mikor az apám. Mégha nem is látszik rajta.

- Jó, nem érdekel a kis korcs. De ha egyszer is el fogsz hanyagolni... én... én örökbeadom - fenyegettem meg. Igen, ez tökéletes lesz. Miért is várnék egy ilyen pillanatot? Elég lesz, míg megszületik. Amint kiviszik a szülőszobából, már keresek is neki szülőket. Kinek ne kellene egy vámpír kölyök? Tündéri lesz, csak éppen vért fog enni. Ugyis megoldom. Ezt nekik tudniuk sem kell. Majd azt mondom elrepült. Végülis, Draculának is voltak szárnyai. Ennek is lesznek.

- De most elmondom, hogy egy percig se fogok segítkezni abban, hogy megszülethessen. Sőt... És még véletlenül se legyen a szobája az enyém mellett. Jó? - kérdeztem még mindig durcásan, mint a négy éves kislányok. - Most pedig hozhatod a bőröndömet. Nem tudom elviselni Meghant. Láthatóan, rá is nagy hatással voltál - mondtam gunyorosan, majd kimásztam az ablakon és a tűzlépcsőn indultam lefelé. Nincs szükségem egy vallatásra.

Sebastian

- Most miért vagy szegénnyel ilyen? Szimpinek tűnik. - Küldtem egy vigyort Becca felé. Hát igen, imádom az ilyen lányokat. Oly mértékben felviszik az egekbe az egómat, hogy szinte én is utána szállok. De hát természetesen megértem. Ki ne nézne így egy "Istenre"? Na te jó ég... Arcomról olyan szépen tűnt el a vigyor, mikor felfogtam mire is céloz Rebecca. Most komolyan azt hiszi ,hogy nem lesz testvére? hát én nem akarok a jónak elrontója lenni ,meg minden. De erről még álmodnia se szabad. Én hoztam egy döntést ,azt pedig nem fogom megváltoztatni. Ha tetszik neki, ha nem. Meg kell tanulnia ,hogí nem minden körülötte forog. De ha rajtam múlik ,hát akkor legyen egy jó napja. Ki nevelte ezt a lányt? "Csak Te, Zoe meg Én, meg... néha Jesse..." Na hát ezt már nem bírtam ki röhögés nélkül. Rebecca nincs ám elszállva. Áh, dehogy is.

- Nem tudom... - Ez tisztára úgy hangzott, mintha zavarba lennék. Pedig nem is igaz. Csak ,most így jött. Hát azért valljuk be szép látvány volt, ahogyan belökdösött a szobájába és már izgatottan dobálni is kezdte a ruháit bőröndjébe. Na, mi lenne ha benyögném ,hogy "Bocsika ,de azért lesz kis tesó" Hát tuti repülnék. Na jó engem szeret, elméletileg nem bántana. Na jó, felsóhajtottam és talán elszántam magam.

- Becky, miért kell neked mindent megnehezítened? Senki nem vetetett el senkit. Szóval öten vagyunk. Ezt pedig fel kell fognod. Rendben? - Gugoltam le a lány mellé. - Kérlek értsd már meg. Tudod ,hogy szeretlek. Öleltem meg, de félő volt ,hogy mindjárt eltaszít.

- Szóval ő a pasid? És én nem is tudtam róla? - Hallottam egy hisztis hangot magam mögül. Jajj ez nem lett még öngyilkos?

Rebecca

- Mi van már megint? - kiabáltam ki ingerülten és szélesebbre tártam az ajtót, ahol Megan reszketve állt. Na, milyen férfi jött? 

- Ki... - akadt el hangom, amikor apámmal találtam szembe magam. Na igen, Megan és Leah ezt úgy tudják, hogy az én szüleim messze élnek innen. Valahol Európában és ötven évesen egy jól menő vállalkozást vezetnek. Ehhez képest, van két tizenévesnek kinéző, gyerekes felfogású vámpírom, akik most ismét családotsdit akarnak játszani. Hát ez a része, rettentő borzalmasan hangzik. 

- Meg, elmehetsz - szóltam rá vörös hajú barátnőmre, aki még mindig úgy vigyorgott, mintha ebben a pillanatban élvezett volna el. Fujj. - Tűnés - löktem ki az ajtóból, és most már én néztem Sebastianra. Miután a lány képes volt eltűnni a szobája ajtaja mögött, elégedett vigyort eresztettem meg apám felé.

- Szóval mégis elvetetitek? Tudtam én, hogy ugyis így lesz. Nem kell mégegy gyerek. Csak Te, Zoe meg Én, meg.... néha Jesse. Mikor megyünk házat venni? - kérdeztem most már izgatottan. - Nem jössz be? Segíthetnél csomagolni. Olyan jó életünk lesz. Végre újra család leszünk - csicseregtem miközben beinvitáltam apámat és már elő is vettem a legnagyobb rózsaszínben pompázó bőröndömet. 

Sebastian

Most már csak azt nem értem ,miért nekem kell mindent csinálni. Figyeltem ahogy Jesse eltűnik a lépcsőnél ,majd határozottan bekopogtam az fa ajtón. Na szép egyedül maradtam. Habár ezt talán megoldom magamban is. Az ajtó kitárult előttem és egy fiatal lány állt az ajtóba. Hát én nem őt keresem. Miért nem mondta nekem senki ,hogy Rebecca nem egyedül lakik? Na, mindegy is.

- Heló. Rebecca itthon van? - Milyen furcsa megkérdeznem ,hogy "itthon". Lehet ,hogy nem is azt kellett volna kérdeznem.

- Szia. - Nézett rám hosszú szempilláit sűrűn rám rebesgetve. Egy mosoly csúszott végig ajkaimon. Mjre egy sóhajtással válaszolt. - Milyen Rebecca? - Na ez is összeesne ,ha most hozzáérnék. Komolyan, azt várom ,hogy a nyála csorogni kezdjen. - Jah, igen itthon. - Rázta meg kicsit magát. Jóféle emberekkel lakik együtt a lányom. Tényleg, vajon tudhatja ,hogy ilyen cukimuki faterja van a barátnőjének? Tuti nem.

- Akkor szólnál neki? - Kérdeztem selymes, de mégis férfias hangomon.

- Rebecca! - Kiáltotta. Nah, hát így én is szólhattam volna neki. Na jó, most már unom a bámulását. De annyi esze már nem lenne ám ,hogy behívjon vagy valami. Dehogy, inkább álldogálunk a küszöbnél. Fantasztikus...

Sebastian & Jesse

Na pff. Lehet ,hogy inkább nem kellett volna kifejtenem ,hogy rosszabb mint az anyja. Erre már Zoe is oda tudott figyelni. Legszívesebben már előre fognám a fejem ,mert ebből tuti ,hogy balhé lesz. De nem bírtam ki ,hogy ne mosolyogva hallgassam Rebecca mondandóját. Hát igen Zoe tényleg egyik ágyból a másikba járkált, az biztos. Meg már 15 évesen terhes volt z is. A Darrenes ügy nem volt igaz ,mert asszem valaki más változtatta át ,de a többire csak mosolyogtam és figyeltem ahogy Zoe tök nyugodt arccal tűri, Jesse pedig nagyba bólogat. Éppen közbe akartam szólni ,hogy miért haragszik rá, de sajnos lekértem. Kezdődhet a féltékenységi jelenet. Na ez jól meglett csinálva ,el akar menni. Fasza. De nem utánpótlás.
- Rebe... - És eltűnt. Remek. Ha már rám se kíváncsi akkor baj van. De úgyis megunja.
- Gratulálok. Fantasztikusan elrontottátok. - Kezdett el gúnyosan tapsolni Jesse.
- Zoe rontatta el. - Húztam meg az orromat.
- Lényegtelen. Beszéljek vele? - Kérdezte ,de már hopponált is. Na az ilyeneket utálom. Akkor minek kérdezi egyáltalán? Remek, ismét kettesben.
- Ügyes vagy Zoe. Fasza. - Hagytam kint és becsaptam magam után az ajtót...

Zoe & Rebecca

- A fiúkkal több baj van pedig, mint a lányokkal - eresztettem meg egy enyhe mosolyt Jesse felé. - Habár, lehet csak azért, mert te voltál az első - gondolkoztam el hangosan, majd a bejárati ajtóhoz sétáltam majd kinéztem az éppen élénken magyarázó Rebeccára és a megdöbbent Sebastianra. 

- Szóval nem örülnél egy fiúnak? Én nem tudom. A kórházakban mindig csak azt hallod, hogy  fő, hogy egészséges és szép legyen. De egy szülőnek ugyis mindig a saját gyermeke a legszebb. Az egészség pedig... abban csak reménykedni tudok. Soha életemben nem voltam cigaretta függő, nem éltem drogokkal, az pedig, hogy az alkoholt nem vetem meg. Hát, mindenkinek kell valami rossz szokás. Ha már az ember személyiségében és viselkedésében nincs semmiféle kivetni való, akkor legyen a szokásaiban. 

- De tényleg úgy lenne egál, ha lány születne. De hát hol van az még... ki tudja mi történik még addig - vontam meg vállam és kezem hasamra csúsztattam és a tükörben kezdtem nézegetni magam. Egy deka felesleg sem volt rajtam. De ennek most elkezdhetek búcsút inteni. 

- Három hónap múlva úgy fogok kinézni, mint egy víziló. Fujj. Kilenchónap múlva meg. Az ajtót is ki kell majd venni a helyéről. Hát én sem tudom, hogy már megint mit vállalok. - magyaráztam, fejcsóválva.

- El kellene kezdenünk családosdit játszani, ahogy te nevezted. Furcsa lesz... - küldtem egy halvány mosolyt fiam felé.

- Hogy lehetnék már rosszabb? Mennyivel több rossztulajdonsága van, mint nekem? - kérdezte felháborodottan Rebecca Sebastiant. Még éppen hallottam, hogy rólam volt szó. Szóval akkor hallgassuk, mivel vagyok én rosszabb nála.

- Hallgatunk Rebecca - vontam fel szemöldököm, és most elérte, hogy mindenki ráfigyeljen.

- Jó. Kezdhetnénk rögtön azzal, hogy Zoe tizenötévesen már vámpír lett. Ennek is egész biztosan nyomós indoka volt. Hiszen ki akarna egy jelentéktelen boszorkányt vámpírrá változtatni? Biztos, hogy nem a két szép szeméért harapta meg valaki. Tényleg, Anya, ezt még nem is mesélted. Ki tudja, hogy nem-e Darren volt, aki átváltoztatta. Mert már akkor is tetszett neki? És azt mi bizonyítja, hogy Zoe véletlen esett teherbe Damonnal? És mi? Miért kell egy tizenhat éves lánynak szülnie? Gondolom  Patricia rettentően büszke volt rád. Még meg is dícsért mi? Hogy minden este egyik ágyból a másikba ugráltál át? - már egyáltalán nem bántottak szavai. Most nem. 

- Befejezhetnéd. Mit akarsz elérni Rebecca? Mi bajod van velem?

- Ami Jessevel, Damonnal és azzal ott - bökött fejével sértődötten hasam felé. - Én mindig csak utolsó lehetek nálad. És ezek után? Mindenki tudja, hogy már akkor el akartál vetetni, mikor még meg sem fogantam. Zoe, mond ki, hogy kell egy utánpótlás. Helyettem. Felejtsétek el, hogy amíg az az új gyerej életben van, engem látni fogtok. Majd ha megváltatok tőle, visszajövök. Elmegyek. Legyetek boldogok. Azt csináltok, amit akartok. Nem kell senkinek hallgatnia a nyafogásomat, nem fogok féltékenykedni sem. Mert már nincs szükségem rátok. Csináljatok amit akartok. - Szóhoz jutni sem tudtam, segélykérően néztem Jesse-re és Sebastianra. 

- Még soha nem láttam ennyire féltékenynek. Ezt se tőlem örökölte... - jegyeztem meg célzó pillantást lövelve Sebastian felé. 

- Ugye nem igaz, hogy őt kevésbé szeretem? És már régen volt, mikor nem akartam őt... Hülyeség volt. Megint baromságot csináltunk Sebastian. Rebecca elment, és kitudja, hogy hova.

Sebastian & Jesse

Seb

- De igen is tehetsz arról ,hogy önző vagy. És annyira rosszul meg a jóslásod, hogy mikor mit fogok csinálni. - Nincs igaza. Ez hülyeség ,ha valakinek testvére születik ,az semmit sem gátol. Én még úgy nagyjából emlékszem rá, de semmi olyan nem volt ,hogy el lettem volna hanyagolva. Ez baromság és kész.
- Rebecca, hülyeségeket beszélsz. Ismerlek én annyira ,hogy bármikor csak a picivel foglalkoznék ,te mindig ott leszel és kitúrod. Ilyen körülmények között pedig aligha lehetnél elhanyagolva. Te azt sosem hagynád. -- Küldtem felé egy ellentmondó vigyort. Hát igen ő az aki mindig arra törekszik ,hogy sose legyen kiszorítva és mindig a középpontban lehessen.
- Túl jó apa? Bele sem merek gondolni milyen lehet a rossz apa. - Na jó azért azt valljuk be ,hogy mindig mindent megkaptak. De azért ott az a 200év. Huh.Hát igen remek adottságai ,,aminek köszönhetően mindig sikerült elérnie nálam a célját, hát azok sajnálatosan mindig megmaradtak. Bűntudatom lett. És már kezdtem volna neki hinni. De inkább megráztam fejem és magamhoz vettem az irányítást.
- Miért kell neked mindent megnehezítened? Rosszabb vagy mint Zoe. Elhiszed nekem ,ha most azt mondom ,sokkal jobb lesz neked és nekem is ,mintha ketten elmennénk? Öten leszünk ,mint egy család. De majd meglátod. - Öleltem át a lányt...

Jess

Figyeltem ahogyan anyám szemei könnybe lábadtak és a cseppek sűrűn utat nyertek maguknak és lecsúsztak bőrén. Nem csodálkoztam ,amikor az ablak felé fordult. Mindig ezt csinálta. Egyszerűen ráösszpontosított valamire és olyankor úgy érezte egyedül van. Hát ez segített neki, mivel nem szeretett az érzéseiről beszélni. Ezt a szokását néha én is átszoktam venni ,mert valóban könnyebb így kiengedni magunkból fájdalmunkat.
- Hát ha már rajtad van az a jel, akkor az örökre szól. Vagyis elvileg. - Gondolkoztam hangosan. Mert a sima vámpíroknak nem lehet gyerekük. Zoe viszont különleges ilyen téren.
- Igen. Ha Sebastian valamit kitervel akkor nem lehet meghiúsítani. Épp eléggé ismer már ahhoz ,hogy tudja mivel győzzön meg. De mivel sikerült neki így te is szeretnéd. - Ezek a monoton szövegeim. De mit csináljak ha semmi értelmeset sem tudok kinyögni? Hát akkor mondjuk a tudományt. Ha már okosnak születtem ,akkor kihasználom. Elmosolyodtam mikor magához szorított, így olyan kis törékenynek tűnt. Mintha én lennék a nagy erős védelem ,ő meg a kicsi akit bántani akarnak. Hát régen még fordítva volt.
- Szívesen. Mindenki tudja ,hogy a szíved a helyén van. Mellesleg remélem lány lesz. Mindkettőtöknek éppen elég fia volt márt. Most az egyszer Rebecca is osztozhat. - Hát igen ezt muszáj volt leszögeznem. Én is lehetek kicsit féltékeny...

Zoe & Rebecca

Zoe

Hogy mondhat ilyeneket? Most ezt úgy mondja, mintha beadtam volna egy intézetbe. De nem, mert vállaltam a felelősséget. Rebecca túlságosan is el lett kényeztetve. Igenis kiálltam mellette. Mikor nem voltam vele? Szerintem Rebecca és Jesse is sokkal többet kaptak tőlem, mint bármelyik gyerek az anyjától. Nem voltam sem kemény, sem szigorú. De ekkora probléma, hogy hagytam őket kibontakozni? Hogy nem kaptak semmiért büntetést? Tiltottam én valaha bármit is? Nem. A saját utukat járhatták és ez a hála érte? Mondhatom szép. Már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Szabadutat engedtem nekik, és tekintetemet Jesse-re emeltem. 

- Te miért nem mondassz semmit? Hiszen most jönne az a rész, hogy te is lehordassz mint a húgod... - mondtam elkeseredetten, majd hallgattam szavait, melyek egyáltalán nem voltak sem bántóak, sem vádlóak. De talán ez a pár kedves szó, jobban bántott mint Rebecca, aki nem köntörfalazott, hogy kedves legyen, mindent a fejemhez vágott. 

- Erre nem tudok mit mondani - jegyeztem meg lemondó gúnnyal. Elfordultam tőle, majd az ablakon kifelé nézve beszélni kezdtem. - A miénk. Megint engedtem, hogy megtörténjen. De ki a franc gondolta volna, hogy ennyi év után ismét teherbe eshetek? Mielőtt még Sebastian felkelt, el akartam menni, hogy elvetessem. De azt mondta, hogy ő ezt nem engedi. Hiszen megszervezte, kitalálta az egészet - fakadtam ki, és szembe fordultam vele. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy túl sokat kellett erőszakoskodnia. Mert egyszerűen, csak nem akarok gyilkos lenni... már nem. Köszönöm, Jesse - néztem fel rá hálásan, majd erősen magamhoz szorítottam.

Rebecca

- Vissza is mehetsz - mondtam apámnak undorodva, és elfordítottam róla tekintetemet. Végig hallgattam mondandóját, de egyszerűen túl büszke voltam ahhoz, hogy bevalljam, igaza van. - De te ezt nem érzed. De ha valaki még jön, azzal osztozkodnom kell. Jesse-vel sem szívesen osztozkodom. Semmin és senkin. Főleg nem mások szeretetén. Önző vagyok, de nem tehetek róla! - rogytam le mellé a a lépcsőre. - Ő új lesz. És biztos sokkal érdekesebb lesz, mint én. Hiszen meg akarod majd jobban ismerni, és ő lesz a fontosabb. Ne merd rávágni, hogy ez nem így lesz. Mert de. Én nem tudok semmi újat mutatni. Ő lesz a középpontban, engem kiszorítva. Már megszoktam, hogy Zoe Jesse-t jobban szereti, de most már fent áll annak a veszélye, hogy te az új gyerekedet fogod jobban szeretni. És rá fogsz jobban vigyázni. Én nem leszek már annyira törékeny és kicsi mint az... 

- Túl jó apa vagy, hogy elveszítselek - bújtam közelebb hozzá, és fejemet vállára hajtottam. - Annyiszor hiányoztál régen. Annyi éjszakán gondoltam arra, hogy visszajössz értem, és csak mi ketten elmegyünk. Csak velem foglalkozol, és senki másra nem figyelsz. De ha most szeretnél bizonyítani, már nem csak én leszek. Megoszlik a figyelmed. Már most is... És én ezt nem akarom. Még elvetethetitek. Még nem késő apa. És akkor bizonyíthatsz. Csak nekem. - Meg Jessenek. Ezt persze nem mondtam ki hangosan. Én csak magamnak akartam a szeretetét. Senki másnak...

Jesse & Sebastian

Jess

Hát ezt nem hiszem el. Ezek nem normálisak. Komolyan elment az eszük. Szerintem részegek. Nem lehet terhes. Hány gyereket akarnak még? 10-et? Ez nevetséges. Soha nem volt semelyikük sem családcentrikus. Oké, hogy fel lettünk nevelve ,de akkor is. Tim agyilag nem normális. Mint egy 12 éves. Zoe meg... Ő meg nincs kész erre. Habár aki 200év alatt nem nőtt fel egy ilyen dologra ,hát annál sincs minden rendben. Komolyan én rosszul leszek. Ekkora idiótákat. Impotens? Szentséges Merlin ,ez se normális. impotens hát. Minket meg a gólya szart ide. Szerencse ,hogy szőke ,félő azt hinnénk ,hogy ufó.Hova születtem?
Hiába szokott idegesíteni általában Rebecca hisztije ,most teljesen egyetértettem vele. Ők nem valók szülőknek. De most tényleg. De viszont nem mondom ,hogy olyan szörnyű életem lett volna. Ingáztam kettőjük között ,de azért megvoltam. Jó, azt inkább hanyagoljuk ,hogy az apám elhagyott meg halálfalók között nőttem fel. De mindenem megvolt. Még egy kicsit több dolog is. Mint például Darren. Na ő nem hiányzott volna, se a fia. Na meg az se ,hogy Zoe egyszer apát, másszor meg mást ajnározzon. Nem tudom. Néztem ,ahogy ketten is kiviharzottak ,én pedig Zoeval maradtam. Na akkor most mondanom kellene valamit. Felpattantam a bőr kanapéról és odasétáltam hozzá. Kezeit elvettem arcától és magamra irányítottam tekintetét.
- Legalább neked lehetne eszed. Nem mondhatom ,hogy vetesd el. Mert a ti döntésetek. De ne hagyd ,hogy Sebastian irányítson. Ha pedig te is megakarod tartani, akkor csináljátok jól. Figyelj rá és csináld ,úgy ahogy nálunk. - Mosolyogtam rá. Nem tudtam már bántani, hiszen így is a padlón lehet idegileg. Majd nyomatékosítva ,hogy bízok benne magamhoz öleltem...

Seb

Inkább úgy döntöttem hagynom kellene ,hogy mindenki kitombolja magát. De végig csak egyetlen személy hisztériázott. De legalább nem csalódtam. Tőle úgyis ezt vártam volna. Mit ne mondjak nem estek túl jól szavai. Majdnem csak ,szó szerint azt mondta ,hogy "Elszúrtuk az életét és egyáltalán még a közelünkbe sem szabad engedni gyereket" Hát ezt nagyon szépen köszönjük. Néztem ahogy könnyeivel szenvedve kirohan. Egy pillantást vetettem Zoera ,majd kezemmel súrolva Jesse vállát ,a lány után mentem.

- Szóval akkor utálsz? - Léptem ki a lépcsőházba, de nem néztem a lányra. - Remek. Hamar változik a véleményed. - Ültem le a lépcsőre. Érzelemmentesen beszéltem. Jelezve ,hogy nem tűrök több hisztit.
- Azt kérdezted bent, hogy mi lesz velünk ,igaz? Semmi. Vagyis ,minden úgy marad ,ahogyan most van. Semmi sem fog változni. Csak jön egy új családtag. Nem rontja meg az apa-lánya viszonyunkat. - Hát ez már nem volt olyan érzelemmentes. Sőt.
- Komolyan gondoltad azt ,hogy nem vagyok elég jó apa? - Kérdeztem ,mert neki kell ezt a legjobban tudnia. Én nem mondhatok erről véleményt. - Bizonyítani szeretnék. Mindenkinek. Ti is felnőttetek ,de érzem rosszul csináltam valamit. Nem törődtem veletek. - Cipőm orrával a követ sikáltam ,könyököm ,pedig lábamra helyeztem, arcomat pedig elmelyesztettem kezeimben...

Rebecca

- Mi vaaaaan? - kiáltottam fel a leghisztérikusabb hangomon, ami valaha is kijött torkomon. - Jesse, nézd már meg a naptárat. Ugye még nincs április elseje? - kérdeztem reménykedve, de aztán elég volt kinéznem az ablakon, és a sűrűn hulló hópelyheknek köszönhetően, teljes mértékig megbizonyosodhattam, hogy a tél közepén járunk.

- Születésnapom sincs, se Jesse-nek. Nem kell ugratni minket - közöltem szemöldökráncolva szüleimmel, miközben átsuhant agyamon, hogy mi van, ha... De nem, az teljességgel lehetetlen. Még hogy ezek ketten megint összehoztak volna egy újabb gyereket? Apám nem impotens? Én úgy emlékszem, Zoe ezt mesélte még pár hónappal ezelőtt. 

- Apa te impotens vagy, Zoe, Te meg túl öreg - mondtam nekik nevetve, de rá kellett jönnöm, hogy még mindig úgy néznek ki mint mi. És ha apám tényleg impotens lenne... akkor mi se lennénk itt. Hazudott! Anyám hazudott! Pedig mennyivel nyugodtabban aludtam el, mikor megtudtam, hogy apám révén nem lehet több testvérünk. Nem kellett éjszakánként, elalvás előtt azon szurkolnom, hogy ne essen Zoe teherbe! Erre most hol járunk? Hogy gyerekük lesz. Ezt nem hiszem el! 

- Apa mi lesz velünk? Hiszen, nem lehet még egy gyereketek. Az mindent tönkre tenne! Így is olyanok vagytok mint a fiatalok! Nem vagytok felelősség teljesek! Hogy tudnátok felnevelni ennyi év után egy gyereket?! Nem értetek hozzá. Nem lehet még egy testvérünk! Nem és nem! Miért kell mindig ilyen hülyeséget csinálnotok? Nem vagyunk elegek nektek? Magatokról, sem tudtok gondoskodni. Az egyikőtök még férjnél van. Mi lesz egyáltalán? Csapot papot otthagysz Zoe? Vagy hogy gondoltad? Majd kettős életet fogsz élni? Jesse? Neki milyen élete volt? Két tizenéves kölyök próbálta felnevelni. Ti nem vagytok szülőnek valók, nem tudok gyereket nevelni.- hát igen, most biztos, hogy kibuktak belőlem a szavak. Már az sem érdekelt, hogy Zoe a sírógörcs határán van, és hogy olyan fájdalmasan néz rám, mint még talán soha. Ilyen féltékenység még soha nem mardosott belülről. - Utállak mind kettőtöket - kiabáltam, majd kiléptem a bejárati ajtón és hátamat a falnak vetettem és elkapott a sírás. 

Sebastian & Jesse

- Látom kicsim rád legalább számíthatok. - Vigyorogtam Beccára. Hát igen ő az aki bármit megtenne értem. És ez annyi önbizalommal tölt el. Csodálkozom ,hogy még nem szálltam el.
- Jajj Rebecca ne legyél már ilyen szánalmas. - vágódott le Jesse a kanapéra. Hát én ezt megverem. Nyugodtan csinálja csak tovább a húga ezt az elbüvölő kis rajongást. Megint lányt akarok. Felhorkantam Zoe beszólásán miszerint Becky kiesik a kis kosárból. Hát azért... ez hülyeség. Oké, az egyik hírt elmondta Zoe. De ez azt is jelenti ,hogy a másik közlése már az én feladatom lesz. Ajajj. Nem hiába választotta a ház hírét. Rebecca külön örült az összeköltözéshez és Jesse is egészen jól fogadta.
- Én nem fogok takarítani. - Jelentette ki Jess aki épp húgát ölelte vissza.
- Na ez meg a másik. Mindenki kiveszi ,minden munkából a részét. - Itt most én parancsolok. És ez eddig is így lett volna a helyes.
- Mi van csak nem szülősdit fogtok játszani? - Ez tökéletes kérdés volt. Így legalább el tudom kezdeni mondandómat.
- De igen azt fogjuk csinálni. Megpróbálunk olyan lenni mint egy nagy család. - A nagy családra szemeit rám emelte. - Zoe terhes. - Reméltem ,hogy elég gyorsan hadartam ahhoz ,hogy ne hallják ,de sajnos éppen ,hogy túl lassan sikerült kimondanom. - Igen kistestvéretek lesz és most az egyszer mindenki részt vesz mindenben. Egyenlőre segítjük Zoet. Utána pedig pelenkázás, etetés, játék ,sétáltatás. Mindegyiknek meg fogjátok tanulni a jelentését. - Hát Inkább úgy döntöttem fiamat figyelem ,aki kishijján ledőlt a kanapéról szemeit pedig kidüllesztette. Hát tuti a szavakat keresi. Lányomra rá sem mertem nézni. Mind a ketten éppen elég nehéz esetek...

Zoe & Rebecca

Hallgattam, ahogy üdvözlik egymást, majd megindulnak a hálószoba felé. Hát nem azt mondtam, hogy nem akarom, hogy meglássanak?! Sebastian megint rettentően figyelmesen nem vett észre semmit.
- Sziasztok - sóhajtottam gondterhelten, miközben végig néztem a két gyereken. Gyereken... hiszen mind a ketten kinézetre idősebbek mint én. Az meg, hogy Jesse talán még komolyabb is... az meg csak a véletlen műve. Nem is értem, hogy két ennyire figyelmetlen, kicsapongó, szétszort embernek, mint Mi, hogy lehet ennyire fegyelmezett, céltudatos és határozott fia. Ha nem hasonlítana ennyire az apjára, akkor még azt is feltételezném, hogy elcserélték a kórházba. Rebecca pedig? Biztos, hogy kívül belül rám ütött. Na, azért én nem fejezném ki ennyire nyíltan, hogy kedvelek valakit, és nem vagyok ekkora pláza-picsa sem. De azért mégis mintha néha, egy-egy mozdulatában, vagy megnyilvánulásában, Sebastiant is látnám benne. Ha született, két ennyire különböző gyerekem, akkor már csak arra leszek kíváncsi, a harmadik gyerek milyen lesz. Szemforgatva figyeltem Rebeccát, ahogy füligérő vigyorral, és édesen csillogó szemekkel, szinte rajongva figyeli apja minden egyes vonását.
- Ha tudnád, hogy kiesel a mézeskosárból - jegyeztem meg fejcsóválva, majd kimenekültem a szobából, mert túl sok tekintet szegeződött rám. Soha nem tűrtem jól, ha vallatni készültek.
- Apuci, ne is törődj vele. Én bármikor jövök, csak hívnod kell és itt leszek - pislogott rá bájosan.
- Asszem, ha majd takarítani, meg hasonló gusztusos dolgokat kell majd csinálni, nem fogsz ilyen szívesen jönni - jegyeztem meg gunyorosan, miközben egy üveg Whisky-t és négy poharat vettem elő a szekrényből. Alkohol nélkül én ezt nem fogom tudni elmondani. Még jobb ötlet, Sebastian fogja a tudtukra hozni. Mialatt nekik kiöntöttem az első pohárkával, én már az üveget húztam meg. Fujj, hogy ez milyen erős.
- Szóval - köszörültem emg torkomat, miközben Sebastianra emeltem tekintetemet. - Úgy döntöttünk, hogy veszünk egy új házat. Valahol messze innen. Olyan igazi nagyt, ahol egy egész család lakik. Ti is hozzánk fogtok költözni.
- Jujj de jó - visította Rebecca, és tapsolás közben körbeugrálta a helyiséget. Istenem, én ezt letagadom. Nem is ismerem. - Jesse, tök jó apuékkal fogunk lakni!! Érted?! Érted?! - ölelgette meg bátyát.
- És hogy miér döntöttünk így? Sebastian mindjárt elmondja - küldtem felé egy célzó pillantást, majd az alkoholos üveggel kezemben arrébb vonultam.

Sebastian & Jesse

- Most mi bajod? - Kiáltottam kicsit ,hogy meghallja mivel újfent "bezárkózott" a szobába. Vagyis csak becsukta az ajtót, mivel a ház összes kulcsát elraktam épp az ilyen esetekre. Áh, Jesseék idetartanak? Gondolatolvasók. De az is lehet ,hogy megkapták az sms-t, amit addig küldtem ,amíg Zoe megtudta a hírt.
- Vacsorát? Hát kaja az nincs. - Na sebaj. Ne enni járjanak ide. Annyira kíváncsi leszek az arcukra. Nem feltétlenül a hír után. Inkább mikor megtudják ,hogy be fogom osztani az idejüket. Na abból tuti vérontás lesz. De hát ,most az egyszer had szabjak szabályokat.
- És miért kell a szobából üvöltözni? - Kiáltottam vissza. Leszarom hol akar házat. Nézzen ki egyet, aztán meg lesz véve. De akkor csináljon is valamit. Megjöttek. Kizárólag Rebecca lehet az a személy ,aki akár egy órát is állna az ajtó előtt és kopogna ilyen irritálón. Más csak egyet kopog, de ő... hát ő vagy ezret.

- Sziasztok! - Tártam ki az ajtót fülig érő mosollyal. De ekkor kis híján hanyatt is estem ,rám ugró lányomtól. - Szia, Rebecca... - Öleltem meg.
- Jesse! - Biccentettem fiamnak aki felhúzott szemöldökkel méregetett. Tudtam ,hogy csak mosolyognom kell és rögtön érezni fogja ,hogy valami nincs rendben.
- Apa! - Egyet sóhajtott és már bele is kezdett. - Inkább tudni sem akarom mit csináltál már megint. Zoe merre van? - Miért érzem mindig úgy ,hogy ő az én apám és nem én az övé? Ez olyan idegesítő.
- Nem ajánlatos a közelébe menni. - Vetettem oda. Én figyelmeztettem.
- Ugye az. Miért kellett ennyire rohanni? Megértem ,hogy hiányoztam meg minden. De még soha nem örültél nekem ennyire. - Beszélt hozzám ,miközben kitárta a háló ajtaját.
- Becky drágám, ugye te nem bánod ennyire ,hogy ide kellett jönnötök? - Kérdeztem lányomat és egy puszit nyomtam hajába...

Zoe

- Hát én nem várom - dörmögtem orrom alá. és a pultra emeltem tekintetem, melynek tetején valóban ott feküdt a mobilja. Mióta fanyalodtam én rá ennyire a mugli eszközökre? Ja igen, amióta eltörték a varázspálcámat. Mert hát egy vámpírnak minek az? Hát valahogy, most igazán hasznát tudnám venni. De így is megoldom. Jelen pillanatban nagyobb problémáim is vannak, minthogy azon hisztizzek, hogy nem akarok mobiltelefont használni.
- Szia Rebecca... Merre vagy? Jesse-vel? Idetartotok? - csaptam homlokomra és lerogytam a közeli bárszékek egyikére. A végén már az sem érdekelt, hogy Rebecca valamiről fecseg, csak egyszerűen lenyomtam a telefont, majd Sebastian kezébe nyomtam és a hálószobában elterültem az ágyon. Az ajtót magam után természetesen ismét akkora erővel csaptam be, hogy majdnem tokostól szakadt ki a helyéről.
- A gyerekeid idetartanak - kiabáltam ki neki, és hangomban a maró gúny keveredett a félelemmel. - Én még nem most akartam közölni velük a hírt. Én at akartam, hogy először Én elfogadjam ezt az egész helyzetet, aztán fél hónap múlva elmondtuk volna nekik is. Addigra rendezhettünk volna vacsorát, de most... én most nem akarom elmondani - üres tekintettel bámultam a hófehér plafont, ahol hosszanti repedések futottak végig. Nem is értem ezeket én eddig miért nem vettem észre? Jah, igen. Nem volt rá időm...
- Én egy olyan házat akarok, ami messze van innen - kötöttem ki, de még mindig a csukott ajtónak beszéltem. Tökéletes ez a felállás is. Nem kell hogy bejöjjön. Mostantól ez az én hálószobám, ő pedig kint alszik a nappaliba, egészen addig, amíg nem vett új házat. Szükségem van a pihenésre... Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy már megint mi történt... Gondolataimból azonban Rebecca éles vonyítása ébresztett fel, aki hallhatóan éppen egy " Apucííííí, de hiányoztál" mondattal, Sebastian nyakába vetette magát. Ki kellene írni erre a nyamvadt ajtóra, hogy belépni tilos. Nem mintha bárki is tiszteletben tartaná a kéréseimet.

Sebastian

Jajj, ez a nagy Damon gyerek. Hogy én mennyire félek tőle. Hát semennyire. Ha olyan nagy legény akkor jöjjön csak. Zoe egy olcsó kurva? Jó tudni. Na jó eddig is tudtuk.
- Oké, örülök neki. Akkor jöjjön. Várom szeretettel. - Villantottam ki fogaimat. - Hidd el ,hogy nálam próbálkozna. Úgyis régen láttam. Még halálom előtt, de akkor se túl gyakran. De nem is bánom. Már akkor is egy gép volt. Régen még Jesse mesélt róla. Na, mindegy hanyagoljuk a kiskirályt. - Intettem kezemmel. Leszarom mikor mit csinál. De ha csak hozzám ,vagy Zoehoz mer nyúlni. Akkor én tépem le az ő fejét.
- Jah, hogy te nem is venni akarsz, hanem építeni. Kezdhetted volna ezzel. Mellesleg nem tudom elképzelni például ,hogy Rebecca pelenkát cserél. Jesse pedig énekel a babának. De el kéne ,mert meg fogják csinálni. - Húztam gonosz vigyorra ajkaimat. - Ha akarsz velük beszélni, akkor a konyha pulton van a mobilom. El sem hiszem ,hogy így megúsztuk a hisztiét. Hála Merlinnek...

Zoe

- Nem lehet - vágtam rá gondolkodás nélkül, és az ablakhoz sétáltam. Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lennie? Mondjuk az egyetlen ember, aki összekuszálta az egész életét, az én voltam. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy főzd meg, amit ettél. Hát, most igen nagy szarban vagyok, de majd csak megoldom. Hiszen mindig megoldottam mindent. Még nem volt olyan dolog, amiből ne tudtam volna kimászni. 

- Nem mondhatom el Damonnak. Neki főleg nem. Darrenre pedig nem fog tartozni, két hét múlva, mikor az ügyvédek méltóztatnak visszaküldeni a papírjainkat - magyaráztam komolyan Sebastiannak, kezemet kémlelve. Az évszázadok alatt a bőröm egyáltalán nem ráncosodott, ugyan olyan gyönyörű, tiszta és hófehér maradt. És hogy most ezt mindet elveszíthetem? Hogy az én bőröm is olyan ráncos lesz, mint a halandó embereké? És pár év múlva én is meghaljak? Nem vállalom. Inkább minél messzebbre költözünk Sebastiannal. 

- Damon veszélyes. De inkább nézd meg magad - sétáltam elé, és mélyen szemébe néztem, így már ő is láthatta, amik a hétvégén történtek. " – Neked muszáj úgy viselkedned, mint egy olcsó kurvának?! Komolyan azt szeretnéd, hogy személyesen keressem fel Sebastian Acerlotot és tépjem le a fejét? Ezt akarod? Megteszem. Semmibe nem kerülne nekem. Ha ez kell ahhoz, hogy befejezzétek az örökös veszekedést, így lesz. " Damon megtenné, és már nem csak magamért vagyok felelős.

- Ha nem veled, akkor velem végezne. Nem ölne meg, de nem viselne el még több sebet a családja hírnevén - húztam el keserűen ajkaimat, majd a házra gondoltam.

- Alig várom, hogy elköltözzünk. Akkor Jesse-ék is odaköltözhetnének, mert már kiöregedtünk ebben a gyerek nevelésben. Szerintem szívesen segítenének megtervezni az új házat - Úristen, Sebastian Acerlottal készülök összeköltözni. Talán elsietem. Talán... Magam sem tudom, hogy mennyire vagyok normális. De leginkább semennyire.

Sebastian

- Mi lesz ha megunom? Hát ,akkor szerintem te fogod tovább nevelgetni. de ebbe már gysakorlott vagy. Habár nem 5 csillagos. Melyik gyereked is szeret? Na jó hagyjuk. Nem fogom megunni. - Biztattam a lányt és vele együtt magamat is. Nem baj ,most jött egy olyan ösztön ,hogy meg kell csinálnom. Pár év. Na jó rengeteg év. De kibírjuk.
- Mitől félsz? - Kérdeztem a lányt ,aki mellkasomba fúrta arcát. De már egy újabb kérdést is kaptam. Lány ,vagy fiú... Hm, melyiket is akarok? hát teljesen mindegy. A lányok apásabbak ,de a fiúkkal el lehet játszadozni. A lányok cukik, a fiúk okosak. Nem tudom.

- Szentséges Merlinem semmit. Sőt lesz egy vámpesz kölkünk. - Mosolyogtam a lányra. Ház? Hát igen ,az se ártana. Amúgy is szándékoztam már venni egyet ,valamelyik külvárosba. Valahogy átlagosak tűnni. De van egy olyan érzésem ,hogy nem fogunk anak tűnni, mert beállítunk egy kisgyerekkel ilyen fiatalon. Ja és még ha Jesseék is jönnek. Akkor négy kamasznak kinéző vámpír és egy kisbaba. Szép.
- Ház? Oké. Válassz. De akkor bútorok se ártanának. Meg gyerekholmik. Jajj már. Mennyibe fog ez nekem kerülni. Majd lenyúljuk valahonnan. Na nem mintha csóró lennék. - Mert nem vagyok. Sőt tuti bekerülnék a felső 10.000be. De azt senki se kérdezze honnan szedtem őket.
- A másik pedig Jesse és Becky. Tudniuk kéne. Ja és talán Damonnak is ,de az a te bajod. Darrennel pedig válóper. És már el is intéztük az összes embert akinek kapcsolata van veled. De kemény. - Hát igen ,a vámpírok. Minden 3-4 év után lehet új haverokat találni ,ha nem akarnak lebukni. de hát az igazi haverok talán Nate és Bred volt. És míg lett volna időm nem beszéltem velük. Na fordítás.
- Mivel kezdjük? - kérdeztem a lányt, miközben eltoltam magamtól..

Zoe

- Még mindig egy szemétláda vagy - jegyeztem meg gúnyosan és játékosan beleboxoltam mellkasába.

- Kétszer is lett volna esélyed bizonyítani. Az elején mindig ennyire fel vagy pörögve. De mi lesz, ha félúton elmegy tőle a kedved? - kérdeztem tőle kétségbeesetten, mert nem igazán győzött meg arról, hogy majd ő beáll a példás apák sorába. 

- Ugysincs más esélyem nem? Ugyis megtartjuk - húztam el ajkaimat, és ahogy kezével átkarolta hasamat én is ráhelyeztem tenyeremet és a tükörben néztem végig vékony derekamon. 

- Félek - suttogtam mielőtt megcsókolt volna, és fejemet mellkasára hajtottam. 

- Szerinted lány lesz vagy fiú? Úristen mit csinálunk már megint - gondoltam bele komolyabban a gyerek vállalásba. - Kellene keresnünk egy új házat. Itt örülünk, ha ketten elférünk. És ha ide akarod hordani továbbra is a kurváidat, nem kellene, hogy a gyerek lássa, hogy mit művelsz - magyaráztam rosszalóan, miközben fejemet csóválva hajtottam fel toppom alját, hogy ismét elbúcsúzzak lapos hasamtól.

Sebastian

- Ugyan úgy - Bólogattam ,vigyorogva. Szerintem akkor is így a jó és erről úgysem tud lebeszélni. Kevés ő ahhoz. de most őszintén, végre komolyan venném ezt az egészet és megpróbálnék tenni valamit. Ebbe mi a baj. Hja, hogy Zoeval még nem közöltem. Ne hisztizzen már ennyit. Még mindig nem értem mire jó. Én vagyok a főnök,és ha én azt mondom megtartjuk ,akkor meg lesz tartva.
- Jól mondod, egy kurva fogja nekem szülni. Hiába keresed a kulcsot nincs itt. - Mondtam Zoenak és határozottan megfogtam két vállát.
- Zoe eddig is kibírtad. Nyugodj már meg. Esküszöm segítek mindenbe. Bizonyítani akarok. És fogok is ,de ha nem hagysz szóhoz jutni akkor teljesen feleslegesen állok itt. Ennyi erővel a falnak is beszélhetsz. Megtartjuk. És felneveljük. És leszarjuk Darrent és mindenkit. Na lenyugodtál? - Kérdeztem a lánytól és megcsókoltam. - Rég voltál már terhes. - Húztam végig karomat a hasán, ami még egyáltalán nem domborodott...

Zoe

- Tudtam - szűkítettem össze szemeimet, és ha most ölni lehetett volna egyetlen pillantással, akkor Sebastian már miszlikbe aprítva, szőnyegként takarná be a hideg kő padlót. - Mi az, hogy direkt volt? Merlinbe Sebastian kétszáz akárhány évesek vagyunk! Attól, hogy a külsőnk nem változik, szerinted ugyan úgy képes leszek gyereket szülni?! -kérdeztem felháborodottan. - És megkérdeztél, hogy akarom-e?  Mert nem emlékszem rá. Utálok terhes lenni. Egyszerűen utálom ezt az egészet! Nem akarok szülni. Nem akarok gyereket! Neked ezt hányszor kell a tudomásodra adnom? Vagy feleslegesen jártatom a számat? Nem vagyok sem családcentrikus, sem anyatípus - szögeztem le idegesen. - Utállak, utállak, utállak - üvöltöttem neki, de annyira de javu érzésem volt, hogy muszáj volt megtorpannom. - Már harmadszorra játszuk el ugyan ezt! De inkább csak másodszorra. Hogy lehetsz ekkora patkány? Van két gyereked. Ők nem elegek? 

- Most meg add ide azt a rohadt kulcsot, mert megyek és elvetetem - indultam el indulatosan felé, és átkutattam az összes zsebét. - Élvezed? Nem lesz gyereked. Tőlem nem. Fogadj fel valami kurvát. Szíves örömest fognak neked kölköt szülni. - köptem maró gúnnyal. - Nem akarok gyereket értsd már meg! Te nem tudod, hogy fáj egy szülés! Hiszen a másodiknál már ott sem voltál. Az elsőnél meg úgy kellett felvakarni téged a szívecskés alsógatyádban a földről - Talán az emlékek hatására egy kicsit ellágyultam, és nem is tudom mi lett volna szörnyűbb. Szülni vagy elvetetni. 

Sebastian

Jajj, már. Miért kell ennek mindig mindent csapkodnia_? Komolyan minden nap felkel már kora reggel. Most is még csak 10 óra van ,de üt vág mindent. ettől meg lehet bolondulni komolyan. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és mentem volna a fürdőbe, mikor a nappali kökényfa asztalán egy dobozkát pillantottam meg. Uff. Leesett neki. Ajj, pedig én akartam volna közölni vele. Na most már mindegy lekéstem. Inkább nem kéne kiengednem. Mivel a zajokból ítélve épp a fürdőmet teszi tönkre. És a rombolás után jön a hülye ötlete ,hogy megy elvetetni. Igen már gyakorlott vagyok ebbe. Kétszer sikerült már megélnem. De milyen poénos már ,hogy ha egyszer kedvem támad egy gyerekhez ,akkor rögtön elsőre sikerül. Tiszta profi vagyok ilyen téren. Na, jön. A kulcsot szépen eldugtam és a háló ajtajából figyeltem a lányt.
- Látom újfent pompás napod van. - Mosolyogtam a lányra. Hogy tudtam ,hogy menni készül. - A kulcs? Ja hát azt elraktam. Minek az neked? - Kérdeztem ártatlanul. De hiába is. Késztetett minden porcikám arra ,hogy végre a témára térjek.
- Ha arra vagy kíváncsi tudtam ,hogy terhes vagy. És direkt volt. De ne legyél mérges. Rég volt már pici gyerekünk. - Mondtam Zoenak ,mintha épp a keresztrejtvény megoldásait soroltam volna. Tiszta természetes felsőbbrendű hangon. Hát, ha megtörtént akkor megtörtént. Mit csináljak vele?

Zoe

Fáradtan nyitogattam elnehezült szempilláimat. Az első dolog, amit megláttam, az nem más volt, mint Sebastian Acerlot meztelen felsőteste. Valahogy még mindig nem sikeülr hozzászoknom a látványhoz. Nem mintha pár évszázaddal ezelőtt nem ugyan erre ébredtem volna, de furcsa volt. Óvatosan kikászálódtam az ágyból, majd valahogy eljutottam a fürdőszobáig. Végtagjaim elnehezültek, és forgott előttem az egész világ. Muszáj volt megtámaszkodnom az ajtó félfában, de még így is félő volt, hogy lábaim összecsuklanak. Biztos, csak elkaptam megint valami betegséget. Már meg sem lepődök ezen, hiszen mióta nem iszom vért egyre többször érzem magam erőtlennek. De most.. Ilyen erős hányingert nem éreztem azóta, hogy... Nem, nem. Biztos, hogy nem. Egész biztos, hogy nem. Ugye nem? Ijedten néztem tükörképemre, és szám elé kaptam a kezemet. Próbáltam megnyugtatni magamat, de nem nagyon sikerült. Az első ruhadarabokat, amiket találtam magamra kanyarítottam, majd már csak azt lehetett hallani, hogy bevágom magam mögött a bejárati ajtót. 

Fél óra múlva, kipirult arccal, kezemben egy teszttel léptem be a házba. Még nem ébredt fel. Addig jó. Viszont azt már kétlem, hogy arra sem kelt volna fel, ahogy bevágtam a fürdőszoba ajtóját. Tíz perc múlva kezemben a teszttel, kisírt szemekkel ültem a mosdó pultján. Egyelőre még fel sem fogtam, hogy mi történt. MÁR MEGINT. Nekem erre nagyon nem volt szükségem. Sebastianra se lett volna szükségem. Már megint tönkre tette az életemet. Harmadszorra. Mielőtt felkel, elmegyek és elvetetem. Nem fogom ugyan azt az utat végig járni. Esélytelen. Remegő lábakkal szálltam le a pultról, majd miután arcomat megmostam, az első kezembe kerülő tárgyat a falhoz vágtam. Elegem van. Mégis hogy az istenbe történhetett ez? Biztos, hogy már megint szándékosan csinálta. Ébredjen csak fel, kinyírom. Egészbiztos, hogy soha többet, még hozzám érni sem fog. 

Ahogy kiléptem a fürdőből, már nem feküdt az ágyban, de nem is láttam hol van. Mivel a lábamat sikeresen elvágtam egy üvegpohár szilánkjával, egy vékony vércsíkot húztam magam után. Remek. Csak ez hiányzott. 

- Reggelt - köszöntem undokul Sebastiannak, majd már vettem is kabátomat. - Majd jövök. - Nyitottam volna ki az ajtót, de az zárva volt. - Hol a kulcs? - kérdeztem idegesen, és próbáltam leplezni, hogy legszívesebben megölném. 

Zoe

Tönkre ment az életem. Minden kártyaváram, amit hosszú évek alatt, igaz, hogy inoga lábakra ugyan, de felépítettem, most összeomlott. Nincs tökéletes előéletem. Valamit nagyon elrontottam. Merlin nem bottal ver. Hát, engem most ezzel büntet. De nem tudom, hogy mi lenne az, amit másképpen csinálnék az eddigi életemben. Az az igazság, hogy semmin nem változtatnék. Hiszen ez vagyok én! És nem kellene semmit sem szégyellnem, hiszen, ha bármin is változtatnék, az már nem én lennék. És vannak még, akik így szeretnek. Hirtelen senki nem jut eszembe, de biztos vannak. 

- Szívességet tennél - húztam el keserűen rózsaszín ajkaimat, miközben ráemeltem könny áztatott arcomat. Mit fogok kezdeni ezek után magammal? Te jó ég, hiszen én még életemben nem dolgoztam. Na jó, talán ügyvédként két évig. De már azt sem akarom csinálni, meguntam. Nem vagyok ügyvédnek való. Túl hosszúak a kihallgatások, és nem is értek sokszor egyet a védenceimmel. 

- Mi? - kérdeztem megbotránkozva, és csak pár percnyi fáziskéséssel viszonoztam csókját. Valami ismerős vette át felettem a hatalmat, mintha ismét a múltban lennénk. Mikor még tényleg csak tizenévesek voltunk. Hiányzott az akkori életem. És hiányzott az akkori énem. A végén belemosolyogtam csókunkba, majd végig hallgattam amint fényezi magát. Ezt nem hagyhatta ki, hiszen nem is ő lett volna.

- Kinek kell Darren? - kérdeztem némi keserűséggel. - Mikor van egy ilyen egoista, sexy, rettentően észveszejtő vámpeszom - vigyorodtam el, és talán most az egyszer megérdemelte, hogy én is mondjak róla néhány jó tulajdonságot. De még mindig nem tudtam elképzelni, hogy komolyan is gondolja-e, amit mondott. Hiszen egy órája még azt mondta, hogy soha nem szeretett. Most viszont megint úgy csókol, mintha az élete múlna ezen az egy testkontaktuson. Közelebb bújtam hozzá, és miközben átfontam karjaimat nyakán, elváltam tőle és reménykedve néztem fel rá.

- Tényleg szeretsz? - simítottam végig arcán, apró tenyeremmel, majd összekulcsoltam ujjainkat. De annyira ismeretlen volt a helyzet. - Mert én komolyan gondoltam... és még mindig úgy gondolom.

Sebastian

- És te igen okos mit csináljak? Már ég. Úgyis tönkrementek. Akkor meg? - Szóltam neki vissza. Oké lehet elvetettem a sulykot ,de akkor is, miért unatkoznék? Figyeltem Zoe hisztérikus kirohanásait. Én meg csak álltam mint aki jól végezte dolgát. De milyen jó látvány lehetett már. A tűz sajátos lobogása, mögötte pedig én. De jó ,hogy nincs modellügynökség a közelbe. Hiába a misztikus lények általában kint laknak a dzsindzsába. De hát ez van. Megrántottam magam és zsebre dugott kezekkel odasétáltam a lányhoz és lekuporodtam mellé.
- Öljelek meg? - Húztam fel szemöldököm. Hát azért megölni nem szeretném. De jó ,ha néha fájdalmat okozok neki. - Miért nem? - Kérdeztem vissza és belenéztem könnyektől csillogó szürke szemeibe.
- A Merlinbe már... Zoe szeretlek. - Suttogtam a lánynak, ajkaink pedig valósággal összetapadtak. Igazat mondtam. Akkor hazudtam ,amikor azt mondtam nem szerettem soha.. Óh, dehogynem. Még most is szeretem.
- Nem lett oda mindened. Van egy okos, kedves, megértő, rendes, helyes, tökéletes, briliáns, csupa jó tulajdonságokkal megáldott, szerény vámpeszod. És nem Darrenre gondoltam. - Mondtam neki csókunk után és ismét megcsókoltam. Most nem azért volt tökéletes a csókunk ,mert el akartam csábítani és azt akartam ,hogy belássa ,hogy szeret. Hanem azért ,mert most igazán a szívemből adtam. Ahogy az ajkunk, a nyelvünk összeért...

Zoe

Pedig akkor is be fogok menni. Csak még nem tudom, hogyan. De bemegyek. Ki kell hoznom a maradék cuccomat. 

- Sebastian, nem érek rá - szóltam hátra megróvóan a srácra, és két kezemmel megtámaszkodtam az ajtón. Orromat megcsapta valami rettentően kellemetlen szag. Te jó Merlin, mi a franc ég? Remélem nem robbant fel a ház. Hirtelen hátra fordultam, és azt a látványt, ami akkor fogadott, soha életemben nem fogom elfelejteni. Égtek a ruháim!

- Csinálj már valamit - kiáltottam fel egy oktávval magasabb hangon és kezeimmel két oldalt kezdtem húzni hajtincseimet. 

- Sebastian, Sebastian - sikítottam, de az egyhelyben toporzékoláson kívül nem volt lelkierőm, mást is csinálni. Ezeknek ennyi volt. Mindjárt sírva fakadok. A ruháim. Az összes ruhám oda van.

- Ölj meg - támaszkodtam neki a házfalának és lassan lecsúsztam a faltövébe és onnan néztem maradék ruha darabjaimat, amik gyönyörűen lángoltak. - Most miért nem teszed meg? Nem kell majd a nyakadon élnem. Nem leszek útban, nem kell előről kezdenem az egész életemet. Mindenem oda lett - sikítottam kétségbeesetten és két tenyerem közé vettem arcomat. Segítségkérően néztem fel a srácra. De minek? Mindjárt idejön, rúg belém még kettőt, aztán elmegy. Remek. Oda az egész életem. 

Sebastian

- Darren nem csinálna ilyet.... Le van szarva... - Csináltam kezemből hápogó kacsacsőrt és annak mozgatásával tettem viccessé mondatomat. Jajj Istenem. Nem érdekli, de azért ő kérdezte. Ilyet.
- Van esze, de nem az anyjától örökölte az is biztos. Úgy hallom inteligens apja van. - Mosolyodtam el. Hát igen kétség kívül Becca okos lány. Tisztára mint az apja okos fiú. Menő.
- Oks, menjünk. - Esélyem se lett volna tiltakozni ,mert már ezt is hopponálás közbe mondtam. Szerencse ,hogy vámpír vagyok, mert a nyelvemet tuti elhagytam volna közben. Na annyi baj legyen. Először csak Zoe meghökkent arcát láttam, ami igencsak szép látvány volt, azt hittem valami klassz dolog történt. De meg kellett róla bizonyosodnom ,hogy csak a cuccai hevernek a földön. Nem tudom mi baja van. Hiszen még sár sincs ,hogy bajuk lehetne.
- Majd pont segítek mi? Hülye vagy? - Kérdeztem ,miközben néztem ,ahogyan kétségbeesetten pakol. Hűha. A ruhák. Figyeltem ahogy elviharzik és előkaptam pálcám.
- Piroinit! - Hát ezt muszáj volt. De milyen szép már. Éppen ég mindene. Talán tényleg tönkreteszem az életét de nembaj. Gyorsan eldugtam pálcámat és felvettem álarcom, ami meglepettséget tükrözött.
- Zoe... Van egy kis baj... - Kiabáltam a lány után szűrt hangon, közben fejemet vakargattam zavartan...

Zoe

Meghökkenve néztem Sebastiant miközben a kabátom cipzárjával ügyködött.
 - Ne - sikkantottam fel fojtott hangon, mikor megláttam mit csinál. - Seggfej - löktem el magamtól, szikrákat hányó szemekkel, és amilyen gyorsan csak tudtam, visszahúztam a kabátot. - Darren nem csinálna ilyet - szürtem indulatosan. - Legalábbis nem az utca közepén - jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Az nem is baj, ha ő ezt nem hallja. Nem kell neki tudnia Darren szokásairól. Habár most már olyan mindegy, mert ki lettem dobva. Azt hiszem, minél előbb el kell mennem a cuccaimért. Főleg, hogy most már egy ruhám sincs, mert Mr. Paraszt tönkretette.
- Jó, nem érdekel a hülye múltad. De legalább a lányomnak volt egy kis esze, és a világot megszabadította egy hárpiától - húztam ki magam büszkén.
- El kell mennünk a cuccaimért. Már biztos lelépett otthonról. - mondtam Sebastiannak, majd belekaroltam és elhopponáltam a kúria elé. Szám nyitva maradt a csodálkozástól és szemeim teniszlabda méretűre tágultak.
- Ez nem normális - kiáltottam fel hisztérikusan, miközben a hatalmas bőröndbe tettem cuccaimat, amik a földön feküdtek. - Hogy volt képe kidobálni mindenemet? Te meg ne csak ott állj, segíts Sebastian, ha vlt annyi merszed, hogy kitálaltál neki. Nem hiszem el - hisztiztem, de a végén már inkább az eddig összeszedett ruhákat is visszadobtam egy kupacba a földre és elindultam a bejárati ajtó felé. Hétvége volt. Az őrök sehol, Darren pedig nem volt itthon. Könnyű szerrel juthattam volna be, ha a varázspálcám nálam van. De így... semi esélyem. Pedig valamit kitalálok. Addig nem megyek el innen...

Sebastian

- Talán rossz embert választottál. Ezen nem gondolkoztál még? - ezt egy tűrnek szántam szívébe ,de sajnos enyémet is felsértette. Na persze nem annyira ,mert hidegen hagy Zoe és Darren. Hát ha ilyen életet akart, akkor megkapta.
- Látod ,milyen jó ,hogy még annyiszor lesz 200éved ahányszor csak akarod? Hát menj vissza és visszafogad. - Vetettem neki ridegen. Hát nem csodálnám ,ha nem venné vissza. Olyan szépen elmagyaráztam Darrennek ,minden ici pici részletet is ,hogy azt csodálom, hogy az én fejemet nem tépte le ,amikor volt rá esélye. De hát Zoe baja. Ő csinálta magának a sarat.
- Miért ,ha hozzányúlna mi lenne? Például ,ha ezt csinálná... - Húztam magamhoz a lányt. Óvatosan lehúztam cipzárját, és egy gyors mozdulattal kettétéptem a lány pólóját.
- Ha ilyet tenne mit csinálnál vele? - Vigyorogtam a lányra huncutul. Majd szemeim a hóesésre emeltem.
- A lányod megölte. akkor meg? És amúgy is Illa a múlt. - Egyszerű válasz, mit kell ezt túlragozni?

Zoe

Lakásához visszafelé sétálva, kezeimet mélyen kabát zsebembe süllyesztettem és úgy vizsgálgattam csizmám orrát, mintha annyira érdekes lett volna.
- És annyira hiányzik? - kérdeztem gunyorosan, ahogy megláttam arcán a kesrnyés mosolyt. - Hát, én voltam. Semmire nem jó az egész. Ráhúznak egy karika gyűrűt az ujjadra, hatalmas fodros-bodros menyasszonyi ruhába bújtatnak, vagy a te esetedben fekete öltönybe, aztán pedig, akihez hozzámentél, elutazik arra hivatkozva, hogy rettentő sok munkája van és nem ér rá foglalkozni se veled, de persze, te azért őt sakkozgatva meg kötögetve várd otthon - mondtam maró gúnnyal a hangomban. - Aztán, úgyis minden házasság egy válással végződik - vontam pökhendin vállat.
- Tizenkét évesen még minden úgy tűnt, hogy majd rózsaszín ruhácskában, a hófehér pónilovammal én leszek a jó boszik hercegnője. És most? - kacagtam fel csilingelő hangon. - Átáltam a vámpeszokhoz, ahogy te nevezed őket, és kétszáz évem úgy telt el, hogy egy hatalmas házban, a négy fal volt a leggyakoribb társaságom - meséltem Sebastiannak, miközben befordultunk a következő sarkon.
- Hát kötve hiszem. Még soha nem láttam ennyire mérgesnek. Nem tudom milyen kedves dolgokat meséltél neki, de hogy most végleg elege lett belőlem, aon sem csodálkoznék. Nagyon remélem, hogy nem nyúlt semmilyen cucomhoz, különben megölöm, ha egy ruhám is elszakadt...
- Egyébként, ha így rá vagyunk kattanva az ex témára, akkor elmesélhetnéd, hogy miért nem Amarilla? Mindenki követ el baklövéseket. Száz év nem volt elég, hogy ezt megbocsásd neki? Ugyan, csak meg akart ölni. De ez természetes. Ki ne akarna az életedre törni, mikor ennyire elmeháborodott vagy - vigyorogtam rá gonoszan, persze nem akartam megbántani. - Nem is értem, miért nem változtattad vámpírrá. Még most is együtt lehetnétek.

Sebastian

Bántam amit mondtam neki ,de még is kétségtelenül jó nap ez a mai. Hiszen Zoet megaláztam. Hogy az miért jó? Magam sem tudom, de akkor is jó és kész. A másik pedig egyáltalán nem tud nekem hazudni és hiába mond bármit ,tudom ,hogy szeret. Na ez viszont egy óriási pozitív pont. Most pedig ő dönt. Habár nem igazán hinném ,hogy kibírnám ,azt ,hogy soha többet ne is lássam. De felesleges ezen törnöm az agyam, mivel éppen most gátolta meg ,hogy elmenjek.
Szemeit fürkésztem ,ahogyan ő az enyémet. Olyan volt mintha aludnék. Nevetséges ,de komoly. Olyan érzés mint mikor valaki alszik. Mindene kikapcsol, a szíve kivételével. Talán elhinném, talán nem. De felesleges ezen gondolkodnom ,mert már megint nem volt képes választ adni, ennyit erről.
- Oké, nálam aludhatsz. De nem kötelező holnap elmenned. Ha akarsz maradhatsz. - Mondtam a lánynak arcom pedig elfordítottam és ismét otthagytam volna, de mégsem tettem. De mivel túl kínos a csend valamit be kéne nyögnöm.
- Aglegény élet. Az hát. évesen. De ha azt nézzük sosem voltam házas. - Húztam keserű mosolyra ajkaimat. - Messlesleg mindig úgy tűnt ,hogy Darren az igazi ,szóval visszasírhatod nála nyugodtan magadat. Ha sokáig bőgsz ,úgyis megszán. - Mondtam a lánynak félvállról...

Zoe

- Ne - kiáltottam elfúló hangon a srác után, aki már el is indult visszafelé. A francba! Mit művelek? Semmi kedvem nem volt az utcán tölteni az éjszakát, és már így is teljesen össze vagyok zavarodva. Már szinte magam sem tudom, hogy mit érzek. És ő mit érez? Nem értem, ez miért érdekel engem. Ugyis leégettem magam előtte. Már jó ideje, hogy nem voltam annyira zavarban, mint amikor megérintett. De miért tud rám még mindig ekkora hatást gyakorolni? És míg az egyik felem már futna utána, hogy ujjait az övébe kulcsolja, addig a másik felem, fölbe gyökerezett lábakkal, makacsul állna a szállingózó hópelyhek között, és hagyná, hogy elmenjen. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Talán most feladtam büszkeségemet, talán minden makacsságomat magam mögött hagytam, de nem bírnám nélküle.

- Sebastian - kiáltottam utána, és megszaporázva lépteimet utána futottam. Pár percig némán álltam előtte és néztem mélykék szemeibe. - Ha azt mondom, hogy te? Elhiszed? Nem, mert nem hangoztattam. Ha azt mondom Darren volt az? Vagy Brendon? Inkább tartanád reálisnak - húztam keserű mosolyra számat. - Mert róluk áradoztam. Na, nem fontos. Nincs hova mennem, te is tudod. Csak ma, had maradjak nálad. Holnap minden cuccomat elhozom Darrentől - magyaráztam feszengve. Utáltam szívességet kérni, de mit volt most mást tennem? - Aztán élheted tovább az aglegény életedet. Látnod se kell.  

Sebastian

- Oké, ha nem, hát nem. - Húztam fel szemöldököm. Ez a csaj nagyon hülye. Vagy ennyire félelmetes vagyok ,vagy épp most mondta ki élete legnagyobb hazugságát. Pedig most talán én is őszinte lettem volna, de elbaszta. Hát akkor nagyon tudom sajnálni. Keserű mosolyára néztem. Na hol a jégkirálynő? Ejnye.
- Rendben. Elmegyek. - Mondtam a lánynak színészi unalommal. - Örülök ,hogy megismertelek ,de mivel sok közös nincs bennünk, ezért szerintem oltárira nincs szükségünk a találkáinkra. - Mondtam a lánynak. - Ha találkozol Beccával vagy Jessevel... Add át nekik ,hogy sajnálom. - Mondtam a lánynak. Ujjamat végigsimítottam arcán.
- Jó éjt. Szerintem mi hamarabb keress valami szállást, nehogy megfagyj. Habár sokat nem fog számítani senkinek. - Döftem bele még egy kést jelképesen és sarkon fordultam és elmentem. Ő döntése, utánam jön ,vagy sem...

Zoe

- Kell - nyögtem halkan, de aztán már szám elé is kaptam kezeet és megbotránkozva néztem fel rá. Régen volt, hogy egy férfi közelsége ilyen dolgokat váltott ki belőlem. Gyűlölöm, hogy a közelségével ennyire meg tud babonázni. Egyszerűen, ha a közelemben van, kifordulok magamból. Őrjítő. És a nyelvemet sem tudom megfékezni és a kimondott hülyeségeim miatt, még éghetek is. Most is ki mondta, hogy egyáltalán hozzám érjen. Ne csinálja már. De annyira kellemes. Nem, nem az! Zoe lökd el. Lökd már el. Hát ennyit az én céltudatosságomról. Mi van velem? Teljesen el vagyok gyengülve, ez nagyon nem vall rám.
Szívverésem egyre gyorsabb lett és tenyerem izzadni kezdett. Engedjen már el. Miért csinálja ezt? Libabőrös lettem minden apró érintésétől, és térdeim is megremegett, ahogy a nevemet suttogta.
- Sebastian, ne kínozz - nyöszörögtem, miközben próbáltam szememet levenni szájáról és nem arra gondolni, mennyire jó lenne, ha megcsókolna. De ez rettentő nehezen sikerül. Vagy inkább, sehogy. Mielőtt azonban megcsókolt volna, kérdezett. Utálom a kérdéseit.
- Nem mondhatom el - leheltem és kibontakoztam öleléséből. - Maradj ott. Ne merészelj közelebb jönni - szóltam rá parancsolóan, és egyre hátráltam, amíg falnak nem ütköztem. Persze titkon reméltem, hogy fal lesz mögöttem, de ezt senkinek nem kell tudnia.
- Értelmetlen a kérdésed, ugyanis. Már nem vagyok szerelmes - kötöttem ki ellenmondást nem tűrő hangon, de valami belül lüktetni kezdett. - És én nem hazudhattam? Miért hiszed, hogy hármotok közül kerülne ki, akiért meg is haltam volna? Ki tudja hány férfiba voltam szerelmes nem igaz? Nem vagy azok között, akikbe valaha is reménytelenül szerelmes voltam - Akkorát nem is hazudtam, hiszen, ahogy a testem reagál érintéseire, valószínűleg őt még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, se a szívemből. De neki ezt nem kell tudnia. Ő nem is szeret... Arcomon elégedett, keserű mosoly terült el.
- Kaptál választ, elmehetsz - szóltam hanyagul.