Ledöbbenve hallgattam végig Jesse mondandóját. Rossz érzésem pedig bebizonyosodni látszott. Nem ismerek rá a saját fiamra. Ő nem gondolkodott egyszer felelősségteljesen? Pont neki sikerült felcsinálnia egy lányt, akit ráadásul ki nem állhat? Rebeccáról előbb el tudtam volna képzelni, hogy egyszer sírva jön haza, hogy azt se tudja kitől, de gyereket vár. Sőt, még a tizenkét éves fiamról, Jayről is előbb el tudtam volna képzelni, hogy egyik nap azzal jön haza az iskolából, hogy feleségül kell vennie egy lányt, mert babájuk lesz. Na, jó ez talán kicsit morbid volt, de akkor is... pont Jesse?
Már felesleges lett volna a fejéhez vágnom, hogy miért nem vádekezett. A legkevésbé arra lehetett most szüksége, hogy még én is rontsak a helyzetén, amihez ha azt vesszük semmi jogom, ugyanis én is beleestem, háromszor is ugyan ebbe a hibába! Háromszor.
- A lány meg akarja tartani? És Te? - Valószínűleg az lenne a legegyszerűbb ebben a helyzetben, ha elvetetnék. De Jesse ebbe ugyse menne bele. Nincs más megoldás, csak megtartani.
- Figyelj, attól, hogy lesz egy gyereketek még nem muszáj szeretned azt a lányt, sőt még találkoznotok sem kell, ha megszületett a baba. Sokan vannak manapság, akik egyedülálló szülőként nevelnek gyereket. Beszéljétek meg, hogy a gyerek nála maradjon, ha megszületett vagy inkább te neveld fel. Sok megoldás van - halkítottam le hangomat, de hirtelen semmi használható ötlet nem jutott eszembe. - Vagy nem tudom... Egy biztos Jesse, jól fogsz dönteni, és a tőled telhetőt meg fogod adni annak a babának. És ha kell, én is itt vagyok. Segítek, ha tudok - mondtam csendesen és átöleltem Jesse-t. Annyira idegennek tűnt a helyzet, hiszen általában ez a vígasztalás fordítva szokott történni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése