Egyáltalán nem ezt vártam Jaydentől. Persze, az sem lett volna teljesen normális, ha a nyakamba ugrik. Talán az még rosszabbul esett volna, hiszen az a hatalmas lelkiismeretem, ne hagy nyugodni. Csak néztem fiamat, aki tovább beszélgetett Sebastiannal. Őt mindig szerették a gyerekei, soha, egyik sem utálta, még egy percre sem. Most is, Jayden csüng minden szaván. Nem úgy mint engem. Attól, hogy rólam mindig minden kiderült, még nem azt jelenti, hogy az apjuknak soha nem volt egyetlen rossz ügye sem. Csak éppen ügyesen tudta elhallgatni.
Elfordítottam tekintetemet Jaydenről, és elnéztem a másik irányba. Semelyiküknek nem kell látni, hogy még mindig tudok érezni. De nem is értem igazán magamat. Hülyeség volt visszajönnöm. Öt évig elvoltam, most meg úgy döntök látni akarom őket... Felesleges volt. Most pedig nem állhatok le velük arról beszélgetni, hogy hiányoztak.
- Mondom is, ne aggódj - mondtam fagyos hangnemben, majd felültem az egyik bárszékre és keresztbefontam vékony lábaimat. - A válásról van szó - mondtam egyszerűen. - Mivel akkor sikeresen érvénytelenítetted a válási papírjainkat, nem volt bírói végzésem, hogy hozzá férjek a bankban elhelyezett pénzhez, így semmit nem kaptam. Viszont. Most itt vannak az újabb papírok. És ha nem írod alá, téged kitesznek a házból és én kapok mindent, beleértve a gyerekeket is. Lehetsz megint az, ami akarsz. Halálfaló - suttogtam titokzatosan. - Szóval, édesem - nyomtam meg gúnyosan az utóbbi szót. - Válassz. Vagy az enyém a bankiszámládon lévő összeg háromnegyede, vagy elköltözöl. Úgy körülbelül három órán belül - néztem meg karórámat, majd pökhendin vállat vontam. Nem így akartam visszajönni, mert még magam sem tudom, hogy mit akartam igazán. De ha már itt voltam, akkor muszáj volt valamit mondanom. Pedig én nem így akartam visszajönni.
- Szóval, egyelőre ez az én házam is. Ugyan annyi jogom van itt lenni, mint neked. Beszélgessünk, amíg eldöntöd, hogy mi lesz - mondtam egy bűbájos mosoly kíséretében. - Szépen ellenem nevelted a fiamat. Hányszor mondtad el neki éjszakánként, hogy anyának még véletlenül köszönnöd sem szabad. Vagy, hogy anyát utálni kell, mert itthagyott minket? Hm? Szánalmas - Csettintettem idegesen nyelvemmel, majd a hűtőhöz léptem és mintha csak itthon lennék, elő vettem egy zacskó vért.
Elfordítottam tekintetemet Jaydenről, és elnéztem a másik irányba. Semelyiküknek nem kell látni, hogy még mindig tudok érezni. De nem is értem igazán magamat. Hülyeség volt visszajönnöm. Öt évig elvoltam, most meg úgy döntök látni akarom őket... Felesleges volt. Most pedig nem állhatok le velük arról beszélgetni, hogy hiányoztak.
- Mondom is, ne aggódj - mondtam fagyos hangnemben, majd felültem az egyik bárszékre és keresztbefontam vékony lábaimat. - A válásról van szó - mondtam egyszerűen. - Mivel akkor sikeresen érvénytelenítetted a válási papírjainkat, nem volt bírói végzésem, hogy hozzá férjek a bankban elhelyezett pénzhez, így semmit nem kaptam. Viszont. Most itt vannak az újabb papírok. És ha nem írod alá, téged kitesznek a házból és én kapok mindent, beleértve a gyerekeket is. Lehetsz megint az, ami akarsz. Halálfaló - suttogtam titokzatosan. - Szóval, édesem - nyomtam meg gúnyosan az utóbbi szót. - Válassz. Vagy az enyém a bankiszámládon lévő összeg háromnegyede, vagy elköltözöl. Úgy körülbelül három órán belül - néztem meg karórámat, majd pökhendin vállat vontam. Nem így akartam visszajönni, mert még magam sem tudom, hogy mit akartam igazán. De ha már itt voltam, akkor muszáj volt valamit mondanom. Pedig én nem így akartam visszajönni.
- Szóval, egyelőre ez az én házam is. Ugyan annyi jogom van itt lenni, mint neked. Beszélgessünk, amíg eldöntöd, hogy mi lesz - mondtam egy bűbájos mosoly kíséretében. - Szépen ellenem nevelted a fiamat. Hányszor mondtad el neki éjszakánként, hogy anyának még véletlenül köszönnöd sem szabad. Vagy, hogy anyát utálni kell, mert itthagyott minket? Hm? Szánalmas - Csettintettem idegesen nyelvemmel, majd a hűtőhöz léptem és mintha csak itthon lennék, elő vettem egy zacskó vért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése