Lábamat z asztalon pihentetve és székembe süllyedve ásítoztam és figyeltem ahogyan a nagy falióra másodperc mutatói zajosan csúsznak mindig arrébb, miközben egyre nagyobbakat ásítoztam és egyre sűrűbben csuktam le tengerkék szemeimet. Csinálhatnék más dolgot is inkább ,mint itt ülök és nézek, nemhiába vagyok itt kora hajnalban egy egész átvirrasztott éjszaka után ,amikor hallgathattam a sok hülye varázsló javaslatait és néztem a sok talpnyalót akik eleve nem értem ,hogy merik magukat "halálfaló"-nak nevezni magukat amikor csak az észt tudják osztani ,de cselekedni sohasem. változnak az idők és ennek az egésznek alig értem már a lényegét. De már fel állni sincs elég energiám...
- Merlinem! - A francba elaludtam ,és az ablakból beszűrődő nap sugaraiból ítélve nem is annyira keveset aludtam. Amikor pedig az órára pillantottam ,hirtelen ugrottam fel székemből. Most pedig irány a normális élet és a saját ágyam, habár nem igazán érzem magam fáradtnak inkább a nyakam állt be és elég viccesen nézhettem ki ahogyan ide-oda fordítgattam fejem ,hogy végre helyrejöjjön.
- Apa, apa el kell mondanom valamit. - Rohant oda hozzám Jayden miközben egy jó nagy zacskó vért szívogattam egy vékony szívószállal.
- Neked is szia. - Szóltam neki, miközben hagytam húzni magam szobája felé.
- Képzeld el ,valamelyik nap mikor abba a játszóházba voltam és anya jött értem az ablakból láttam hogy egy bácsi mellett jött és biztos hogy beszélgettek ,mert látszott rajtuk ,és nem is köszöntek egymásnak. És ma is láttam azt a férfit és anya valamit titkol előlem ,mert a bácsi nézett minket ,anya meg rá se nézett. Mit titkol előlem? Te biztos tudod. Ő is valami ismerősöd igaz? Akikről itthon nem beszélünk? - Kérdezte miközben szemével arckifejezésem páztászta ,hogy igaza van e ,és mosolyából ítélve tökéletesen elhitte ,hogy arról van szó amiről ő beszél.
- Igen. Ő is egy olyan ember akiről nem beszélünk, de most kivételt teszünk. - Mondtam neki és az ölembe húztam miközben leültem ágyára. Arcvonásaimból még neki is lehetetlen volt rájönnie ,hogy mégse úgy van ahogyan ő azt gondolja.
- És Zoe nem vette észre ,vagy miért nem nézett rá? - Ajkaimon egy gyenge mosoly húzódott kifejezetten Jayden kedvéért és azért ,hogy a lehető legtöbb észrevételét kiszedjem belőle.
- Hát észrevette ,mert hirtelen gyorsabban vette a levegőt. De nem azért vettem ám észre ,mert beleakartam ütni az orromat. Meg nehogy elmond neki ,hogy beszéltem róluk. Mert múltkor is ezért kiabáltatok. De apa emlékszel mit ígértél nekem tegnap? - Pislogott rám gyönyörű kék szemeivel.
- Persze ,hogy emlékszem rá. És mi jót csináltál ma? - Kérdeztem azért meg tőle ,mintha minden rendben lenne.
- Hát megint ittam és olyan jó volt. De Veronica megint sikított. Pedig én mondtam neki ,hogy nem kell. Meg ,hogy ezt így szokás ,de nem hitt nekem pedig én elmagyaráztam neki ,hogy muszáj. Miért ilyenek ezek a lányok? - Ahogyan kezét kérdésre tárta és fejét megcsóválta ,olyan volt mint egy férfi aki annyira ért a nőkhöz ,de mégis gyerek.
- Na beszélek Zoeval ,jó? - Itt volt már az ideje ,hogy megnézzem Zoe arcát és reakcióját.
- Szia. - Öleltem magamhoz és a tökéletes nyugalmamat árasztottam neki csókommal. Talán.. Sőt biztos ,hogy ez csak az volt amit felé akartam árasztani, kellett a csattanó. - A fiad megint kislányok vérét szívta és szó szerint. - Mosolyogtam. - Zoe van egy meglepetésem, várj itt. - Mondtam neki és egy puszit nyomtam ajkaira ,majd szépen felfutottam a márvány fekete lépcsőn. Kitártam a szobánkban lévő gardróbajtót és majdnem csak leszaggattam a ruhákat a vállfájukról és egy nagy utazótáskába dobáltam az összeset ,ami kezem ügyébe akadt. Összehúztam és a tükör felé fordultam. Kifújtam a levegőt és csak saját arcképemet néztem ami eléggé úgy nézett ki mintha épp most akarna egy ordítást, könnyeket vagy egyéb jó dolgot kiengedni magából. Nagy erővel rúgtam bele az ajtó fekete oldalfájába és megragadtam a barna sporttáskát.
- Tessék. - Dobtam le Zoe elé és már semmilyen érzelmet nem rejtettem el. - Menj. - Néztem szürke szemeibe gyilkos pillantással. - Tessék mehetsz. Biztos lesz hol aludnod. Befogad a kis barátod akivel ma hetyegtél. Igazam van? - Itt már elég jól felemeltem a hangom.
- Apa ,miért kiabálsz? - Lépett ki a konyhaajtóból a kis barna hajú fiú. - Anya mit csináltál? - Lépett oda mellém vádlón csípőre tett képpel és nyakát nyújtogatta anyja felé...
- Merlinem! - A francba elaludtam ,és az ablakból beszűrődő nap sugaraiból ítélve nem is annyira keveset aludtam. Amikor pedig az órára pillantottam ,hirtelen ugrottam fel székemből. Most pedig irány a normális élet és a saját ágyam, habár nem igazán érzem magam fáradtnak inkább a nyakam állt be és elég viccesen nézhettem ki ahogyan ide-oda fordítgattam fejem ,hogy végre helyrejöjjön.
- Apa, apa el kell mondanom valamit. - Rohant oda hozzám Jayden miközben egy jó nagy zacskó vért szívogattam egy vékony szívószállal.
- Neked is szia. - Szóltam neki, miközben hagytam húzni magam szobája felé.
- Képzeld el ,valamelyik nap mikor abba a játszóházba voltam és anya jött értem az ablakból láttam hogy egy bácsi mellett jött és biztos hogy beszélgettek ,mert látszott rajtuk ,és nem is köszöntek egymásnak. És ma is láttam azt a férfit és anya valamit titkol előlem ,mert a bácsi nézett minket ,anya meg rá se nézett. Mit titkol előlem? Te biztos tudod. Ő is valami ismerősöd igaz? Akikről itthon nem beszélünk? - Kérdezte miközben szemével arckifejezésem páztászta ,hogy igaza van e ,és mosolyából ítélve tökéletesen elhitte ,hogy arról van szó amiről ő beszél.
- Igen. Ő is egy olyan ember akiről nem beszélünk, de most kivételt teszünk. - Mondtam neki és az ölembe húztam miközben leültem ágyára. Arcvonásaimból még neki is lehetetlen volt rájönnie ,hogy mégse úgy van ahogyan ő azt gondolja.
- És Zoe nem vette észre ,vagy miért nem nézett rá? - Ajkaimon egy gyenge mosoly húzódott kifejezetten Jayden kedvéért és azért ,hogy a lehető legtöbb észrevételét kiszedjem belőle.
- Hát észrevette ,mert hirtelen gyorsabban vette a levegőt. De nem azért vettem ám észre ,mert beleakartam ütni az orromat. Meg nehogy elmond neki ,hogy beszéltem róluk. Mert múltkor is ezért kiabáltatok. De apa emlékszel mit ígértél nekem tegnap? - Pislogott rám gyönyörű kék szemeivel.
- Persze ,hogy emlékszem rá. És mi jót csináltál ma? - Kérdeztem azért meg tőle ,mintha minden rendben lenne.
- Hát megint ittam és olyan jó volt. De Veronica megint sikított. Pedig én mondtam neki ,hogy nem kell. Meg ,hogy ezt így szokás ,de nem hitt nekem pedig én elmagyaráztam neki ,hogy muszáj. Miért ilyenek ezek a lányok? - Ahogyan kezét kérdésre tárta és fejét megcsóválta ,olyan volt mint egy férfi aki annyira ért a nőkhöz ,de mégis gyerek.
- Na beszélek Zoeval ,jó? - Itt volt már az ideje ,hogy megnézzem Zoe arcát és reakcióját.
- Szia. - Öleltem magamhoz és a tökéletes nyugalmamat árasztottam neki csókommal. Talán.. Sőt biztos ,hogy ez csak az volt amit felé akartam árasztani, kellett a csattanó. - A fiad megint kislányok vérét szívta és szó szerint. - Mosolyogtam. - Zoe van egy meglepetésem, várj itt. - Mondtam neki és egy puszit nyomtam ajkaira ,majd szépen felfutottam a márvány fekete lépcsőn. Kitártam a szobánkban lévő gardróbajtót és majdnem csak leszaggattam a ruhákat a vállfájukról és egy nagy utazótáskába dobáltam az összeset ,ami kezem ügyébe akadt. Összehúztam és a tükör felé fordultam. Kifújtam a levegőt és csak saját arcképemet néztem ami eléggé úgy nézett ki mintha épp most akarna egy ordítást, könnyeket vagy egyéb jó dolgot kiengedni magából. Nagy erővel rúgtam bele az ajtó fekete oldalfájába és megragadtam a barna sporttáskát.
- Tessék. - Dobtam le Zoe elé és már semmilyen érzelmet nem rejtettem el. - Menj. - Néztem szürke szemeibe gyilkos pillantással. - Tessék mehetsz. Biztos lesz hol aludnod. Befogad a kis barátod akivel ma hetyegtél. Igazam van? - Itt már elég jól felemeltem a hangom.
- Apa ,miért kiabálsz? - Lépett ki a konyhaajtóból a kis barna hajú fiú. - Anya mit csináltál? - Lépett oda mellém vádlón csípőre tett képpel és nyakát nyújtogatta anyja felé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése