- Jó, értem - csitítottam, mikor elkezdte magyarázni, hogy ő nem gyilkos. Sajnálatos módon ezekben a rohadt panelekben túl vékonyak a falak és még azt is lehet hallani, mikor a szomszédban a szánalmas muglik lefőzték a reggeli kávéjukat, vagy éppen takarítanak. És egyébként is, a szomszédaim mind nők, akik pletykásak. Nem kellene ilyen szavakat meghallaniuk, hogy gyilkos. Ki tudja miket fognak ezek után gondolni rólam.
- Legalább most át tudod érezni a helyzetem - mondtam keserű gúnnyal hangomban. - A helyedben... én elvetetném - mondtam nemes egyszerűséggel, mintha csak azt állapítottam volna meg, hogy ma végre kisütött a nap. Pedig egy gyerekől volt szó. - Én ilyen téren mindig sokkal keményebben gondolkodtam, mint Tim. Ha ő nem mondja azt, hogy már pedig megtartjuk azokat a gyerekeket, itt sem lennétek. Sem te, sem Becca, sem Jay. Mert én egyszerűen soha nem akartam gyereket. Nem voltam rá felkészülve, hogy egy apró, csecsemőt tartsak a karjaimban, utána pedig nevelgessem. Persze, mind a hármotokat felneveltük... kisebb nagyobb gubancokkal, de megoldottuk. És tudod, ha én képes voltam felnevelni azt a gyereket, rólad bizton állíthatom, hogy tökéletes apa lennél. Jesse, nálad nem ismerek gondoskodóbb férfit. Ha én lennék te, megtartanám. De tudod, neked ebbe nem sok beleszólásod van. Ilyenkor a nők agya elborul. És csak nagyon nehezen befolyásolhatóak. Lehet, hogy a lány nem is akarja megtartani. És rajta fog állni a döntés, hogy kihordja-e és aztán gondoskodik róla, avagy választja az egyszerűbb utat. Neked bele kell nyugodnod a döntésébe - mondtam színtelen hangon, és próbáltam belé lelket önteni. Semmi esély nem volt rá. Teljesen össze volt törve, csak úgy mint a bejárati ajtóm. Mondhatom igazán remek.
- A legjobb lesz, ha felhívod a lányt. Beszéljétek meg, hogy ő mit akar. Te csak támogathatod, bárhogy is dönt. Nem erőszakoskodhatsz - mondtam utolsó mondatomat szigorúan, majd kivettem zsebéből mobilját és kezébe nyomtam.
- Hívd fel! - Addig sem rombolsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése