Évek, évszázadok múltak el, mikor utoljára találkoztak. Akkor azt hitték már nincs többé. De talán az idő begyógyította sebeiket. Mit tennél ha egy váratlan pillanatban rád szakadna a múlt? Küzdenél vagy belenyugodnál, hogy újra át kell élned?

2011. február 12., szombat

Sebastian

Miért akar hülyének nézni? Nem lenne egyszerűbb ha megfogná a cókmókját és elmenne? Ő akarta ezt, nem én kényszerítettem rá.
- Miért nem tudok? Hagyjuk inkább jó? Zoe ami megtörtént az megtörtént. Menj el! Most! - Pillantottam célzón az ajtó felé.
- Zoe ,te másba vagy szerelmes? - Hallottam Jayden hangját aki megfogta a barna táskát és Zoe kezébe nyomta. - Ne higgy neki. - Pillantott hátra hozzám, tényleg úgy viselkedik mintha Zoe apja lenne. De ez most nem is baj. Hinnék én Zoenak ,de miért tenném? Róla aztán könnyen el lehet ilyet hinni. Kicsaptam mobiltelefonomat és megnyomtam a gyors tárcsázó 3-mas gombját ami a taxi volt.
- Egy taxit... - Csaptam le. - Vidd a kocsit, csak minél gyorsabban. - Akasztottam le a kulcsot ,de mivel nem mozdult az ajtó felé. - Tudod mit? Nem érdekel. - Fordítottam neki hátat és célzásba vettem a szobánkat ,de még egy pillanatra hátrafordultam Jayden szavaira
- Ez durva volt. Megérdemled és akkor én vagyok a rossz? - Húzta félre száját és diadalittasan ő is otthagyta az anyját én csak megráztam a fejem és legszívesebben porrá zúztam volna ezt az egész házat. Minden egyes négyzetcentijét, de csak a törékeny dolgokat söpörtem a földre amik ,vagy összetörtek ,vagy nem, nem is foglalkoztam velük ,de jobban tetszett hogy a bútorokon semmi sincs és minden a földön hever...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése