Miután a széles tükörben megigazítottam szétzilált hajamat, és rendbe hoztam szétkenődött sminkemet, kisimítottam egy apró gyűrődést fekete selyem szoknyám anyagából, majd kiléptem a mosdón, vállamra akasztottam táskámat és célba vettem a gyerek megőrzőt, ami a következő sarkon állt. Biztos ami biztos, még egyszer végig néztem magamon az üvegben, ahol tökéletesen látszódtam, majd csak utána léptem be a megőrző ajtaján. Muszáj volt vigyáznom, hiszen Jayden túlságosan is jó megfigyelő volt. Ha nem úgy állt a hajam, mint mikor reggel azt megcsináltam, akkor az neki rögtön gyanús volt és el kellett mesélnie az apjának, hogy anya fodrásznál járt... Hát igen, csak az a probléma, hogy már nem is tudom mikor voltam utoljára fodrásznál, ugyanis a hajam magától egyáltalán nem nő. És valljuk be, a szabadidőmet egy másik férfival töltöm, aki nem Sebastian. Nem is tudom miért érzem szükségét, hogy egy másik férfival legyek. De talán mert unalmas a házasságunk. Teljesen elhidegültünk egymástól. Többször aludtam az utóbbi hónapokban Jaydennel, mint Sebastiannal és naponta is alig látom. De ha igen, már akkor sem hasonlít ahhoz az életünk, amilyen volt. Unalmas lett, monoton. Nincs már meg az a tűz, a szenvedély, mint régen. És ez így már nem ugyan az. Kell az újítás. És amíg ezt Sebastian nem tudja, addig minden maradhat úgy mint eddig.
- Jayden, gyere menjünk - húztam fel fiamat az egyik székről. Nem igazán zavartatta magát, ugyanis két lábát keresztbefonta a kis sárga asztalkán és telefonjával játszott. Csodálkozom, hogy nem kezdett el hisztizni, hogy ő még marad mert így nem tudja befejezni a játékot. Intettem a nőnek, aki vigyázott rá, majd kézenfogva indultam lefelé, hogy az egyik sötét sarkon köddé válhassunk.
- Jay, ugye, nem haraptál meg senkit? Ugye nem kell holnap azt hallgatnom, hogy néhány kislányt a szülei orvoshoz vittek, mert te megéheztél? - néztem le reménykedve fiamra, de mikor kivillantotta vigyorogva szemfogait, amin még maradt egy kis vér, már nem voltam biztos benne, hogy nem akarnak-e elbeszélgetni velem a szülők, akik idehozzák gyerekeiket.
- Itt lenne az ideje, hogy kilencévesen megtanuld, hogy nem harapdálhatsz meg mindenkit akinek jó illatú a bőre. Tudom nehéz, de meg kell próbálnod ellenállni. Rendben? - kérdeztem dorgálóan, majd az egyik gyorsétterem felé húztam fiamat.
- Tessék, válassz valamit, de aztán mennünk kellene - siettettem, de ekkor már Derek állt mögöttem az egyik haverjával. Remek. Amíg Jay válogatott, próbáltam a szememmel jelezni, hogy eszébe se jusson még végig nézni se rajtam, de mikor ki akartam kerülni őket, a srác rám kacsintott, és szélesen vigyorogva nézte végig, ahogy Jayyel eltűntünk a sarkon. Csak reménykedtem, hogy Jaynek semmi gyanus nem volt a helyzetben. A következő pillanatban már a házunk előtt álltunk. Valahogy nem akartam bemenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése