Tágra nyílt szemekkel figyeltem a csajt, aki az ÉN köntösömben libegett el a hűtőmig, majd vett ki belőle egy zacskó vért és egy üveg ásványvízet. Megfojtom Sebastiant. Nem hiszem el. Lehet, hogy már 14 egész napja nem jártam itt, de a köntös az enyém, sőt, itt minden az enyém is, ugyan úgy, ahogy Sebastiané is. De semmiféle képpen nem ezé a ribancé. De nem is értem miért vagyok éppen ilyen zaklatott?! Miért érzem, hogy a féltékenység zöldszemű szörnye eluralkodik rajtam és készül kitörni. Én nem vagyok féltékeny... nem akarok az lenni, és nincs mire. Én választottam ezt. Csak is én. Akkor miért bánt, hogy mit művel ez a nő a férjemmel az ágyamban? És miért tépnem meg legszívesebben? Hülyeség. Mi elfogunk válni. Körülbelül tíz percen belül, szabad leszek, új életet kezdhetek. A francba már... Most Sebastian mit keres itt. Nem akartam vele találkozni.
- Jéé, még nem felejtetted el a nevem? - kérdeztem gunyorosan de beharaptam alsó ajkam. Fájt, hogy így látom. Rettentően messze érzem őt magamtól.
- Meg sem kínálsz? Vagy itt már csak az kap vért, aki az én köntösömben mászkál? Vagy mi? Különben is mit művelsz ezzel a nővel?! Két hét telt el... hihetetlen vagy. És akkor engem alázol meg a fiam előtt? Engem teszel ki? Mikor te is ugyan ezt csinálod? Nem is érdekel. Tökéletes lesz ha elválunk. Menj öltözz fel. Nem sokára itt az ügyvédünk. Aláírjuk a papírokat és soha viszont nem látásra. Szabad leszel. A gyerekeiddel élheted az életedet. Tökéletes lesz... meg ezzel a műnővel... komolyan ennyi erővel egy gumibabát is megbűvölhettél volna - köptem megvetően, majd elfordultam tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése