Jayden

- Azt hiszem. - Felesleges volt mondanom ,mert ekkorra már szinte péppé nyomott ölelésével. Annyira szívesen lelöktem volna magamról kezeit. De nem ment. Pedig le kellett volna. És ott kellett volna hagynom. Megbántott engem ,és engem nem szabad. Egy szóval sem bántani, itt hagyni pedig főleg nem. Egy gyors mozdulattal átöleltem ,de már húzódtam is el tőle. Soha nem érezheti azt ,hogy én megbocsátottam neki, mert soha nem fogok.
- Nem biztos. - Elhiszem neki? Nem. Vagy igen. Nem tudom. Miért kell ilyeneket kérdeznie? Ennyi választ adtam és semmi többet nem fog.
- Én nem felejtek. - Fontam keresztbe karjaim mellkasom előtt. Arcom pedig biztosan felvette azt a szokásos dacos arcvonását.
- Mit meséljek? Téged úgysem érdekel. - Vontam meg a vállamat. - De azért bemutatkozok neked ha kell. Jayden Mark Acerlot vagyok. 14 éves. Van egy apám Sebastian, foglalkozása... hagyjuk. Két idióta testvérem akikből elegem van. Mást nem tudok mondani. - Épp abban a pillanatban amikor befejeztem estem majdnem hanyatt ,mert valaki becsapódott közém és ....anyám ... közé.
- Rebecca menj már innen. - Kiabáltam mérgesen nővéremre. Most minek jön ide? - Nem veszed észre ,hogy beszélgettünk? - Kértem ki magamnak. Miért nem lehetek én egyke? Nekem egy testvér sem kellene. Az az egyetlen dolog ami nem kell.
- Rebecca nem érdekel senkit se ,hogy mi van veled. Menj már innen. - Löködtem, most komolyan miért kell idejönnie? Én akartam anyával beszélni. Nem érdekel engem és őt se Becky szerelme ,meg ,hogy ki kit utál.
- Jé... Mi a franc? - Jelent meg Tim a folyosó végén.
- Rebeccát eljegyezték. - Kiáltottam oda. Nyugodtan leszidhatja a pici lányát ,amúgy is majom képe van a barátjának.
- Rebecaaa. - Szólt oda összezárt fogakkal.
- Jee. - Nyikkantam meg halkan. - Tessék ,én szóltam ,hogy menj el. - Terült el arcomon egy hatalmas elégedett vigyor. Még mindig gonosz vagyok. Hurrá...