Zoe

Örültem, mikor kinyitotta az ajtót és letelepedett mellém. Szavai fájtak, főleg azért mert igaza volt. Itt hagytam. Felháborodottan hallgattam, hogy ismételten ő szabja a szabályokat. Most azonban minden zokszó nélkül tűrtem, hogy kitalálja a feltételeit. Ne magyarázkodjak… Akkor nem fogok.
- Megölelhetlek? – kérdeztem halkan, de meg sem várva válaszát húztam magamhoz. Bármennyire is csapni való anya vagyok, a szívem még mindig a helyén van. Nem értem Sebastian, hogy tudott úgy élni, hogy a gyerekei nélküle nőnek fel, hogy lemarad egy percről az életükben, ami talán meghatározza majd a sorsukat is. Nekem viszont ismét itt volt ez a lelkiismeret-furdalás, ami már megőrjített. Örülök, hogy visszajöttem. Nem akartam elengedni Jayt. Sokáig öleltem magamhoz. Jó volt ott ülni a csendben, csak ketten.
- Ha azt mondom, nagyon szeretlek, elhiszed nekem? – néztem rá könnyáztatott szemekkel, és egy kicsit hátrébb toltam, hogy a láthassam reakcióját.
- Mesélsz nekem valamit? Vagy, ha akarod, elfelejthetjük, ami történt és most elölről kezdhetjük a kapcsolatunkat. Többet nem megyek el. Ígérem. Azt nem hiszem, hogy egyházban fogunk lakni, de gyakrabban találkozunk. Oké? Úgy lesz, mint régen… - mondtam csendesen, és egy apró puszit nyomtam feje búbjára.

Pár perc múlva éles ajtó csapódást lehetett hallani a földszintről. Három eshetőség volt. Vagy Rebecca, vagy Jesse értek haza, vagy Sebastian ment el. Nem kellett sokáig gondolkodnom, ugyanis a válasz szőke hajkoronája mindent eltakart előlem, és örülhettem, ha az elmúlt pár percben nem szenvedtem maradandó halláskárosodást.
- Anyaaaaaaaaaaa – visította Rebecca, miközben olyan erővel kapaszkodott a nyakamba, félő volt, hogy hosszú karjaival még a bőrömet is felsérti. Örültem, hogy Rebecca ennyire közvetlenül fogadott. Talán ő lesz az egyetlen, aki nem fogja még évek múltán is a fejemhez vágni, hogy nem élveztem a kötöttségeket.
- Szia Becca – öleltem vissza én is, mikor kaptam ismét levegőt.
- Most már nem mész el ugye? El se tudod képzelni mi volt itt. Őrültek háza – fakadt ki Rebecca és ő is letelepedett a másik oldalamra. – Képzeld el anya! Képzeld, képzeld, képzeld! Eljegyeztek! – nyomta kézfejét az orrom alá, hogy láthassam a gyönyörű gyémántgyűrűt.
- Gratulálok kicsim – mosolyodtam el én is, ahogy Rebecca körbe-körbe kezdett ugrándozni.
- Pedig már azt hittem apa miatt Derek nem lesz hajlandó velem szóba állni. Volt néhány szóvitájuk. És ami azt illeti, nem is nagyon bírták egymást. De majd most jóban lesznek! Muszáj jóban lenniük! Jajj anya, azt sem tudom mit csináljak! – sipította és közben Jaydent is felhúzta és körbetáncoltatta. Ekkor Sebastian tűnt fel a lépcsőfeljáróban. Talán ő nem örült úgy Rebeccának, mint én.
- Becca, elmondhatnád Sebastiannak is.