Sebastian

Fejemet olyan hirtelen fordítottam hátra ,hogy egy nagyot roppant ,de különösebb dolog nem történt. Persze attól eltekintve ,hogy ott állt az ajtóban az a személy akivel a régmúltban sok emlék fűzött össze, aki elment és most visszajött, és ami a legfontosabb annak a fiúnak az anyja aki lassan de biztosan fejét a lány felé fordította, szemeit összehúzta és bal szemét egy kissé rángatta. Én pedig visszanéztem a szőke lányra ,aki a fiát bámulta. Hogy bennem mi zajlott le éppen? Semmi ,csak néztem meglepetten és kezemmel dobolni kezdtem a márvány pulton.
- Helló! - Szóltam oda ,mintha csak az utcán köszönt volna egy járőkelő és mintha nem is érdeklne ki áll ott visszafordítottam fejem a fiú felé. Ő pedig egyetlen szó nélkül, mintha mi sem történt volna rám nézett és folytatta.
- Ha te mondod. Most még te vagy... talán. De várd ki a végét. - Nézett rám ,mintha egy csatát akarna. Áh, kevés ő ahhoz ,hogy engem legyőzzön.
- Ugyan már... Na jó hát akkor sok sikert. - Nyújtottam neki a kezem. Férfiasan meg akarta szorítani ,de nem sikerült neki. Annyira furcsa volt nézni ,hogy egy jó pillantást sem küldött anyja felé ,csak felmérte és már tovább is állt. Szemem akaratlanul is Zoera tévedt.
- Na mi történt? - Vetettem oda gúnyosan ,szemöldököm pedig összehúztam. - Mondhatod! - Szóltam ridegen. Oh, most azt kéne csinálnom. Egy gyors mozdulatot vettem.
- Jajj szia édesem. Hát ,hogy vagy? - Szóltam mézesmázosan és hirtelen elé ugrottam. - Felejtsd el. - Húztam fel gúnyosan a szemöldököm és szépen nekitámaszkodtam a pultnak. Aztán ismét Jayre pillantottam. Aki épp a szívószálját pöckölgette tök nyugodtan.
- Rebecca itthon van? - Csicseregte közben.
- Ha nem lógott meg... - Húztam meg a vállam. - Zoe! - Szóltam oda mert eddig semmi nagy indokot nem hallottam...