Zoe

Vettem egy mély levegőt, mielőtt lenyomtam volna a nehéz rézkilincset. A bejárati ajtó csendesen tárult ki előttem, majd óvatos léptekkel sétáltam beljebb. Nem láttam sehol Jaydent, se Sebastiant, ezmiatt pedig enyhe félelem fogott el. Régen soha egy percig sem gondolkoztam azon, hogy lebukhatok, hogy kiderülhet, hogy nem csak egy férfivel van viszonyom. De egyáltalán nem izgultam, hogy lebukom. Most pedig már a gyomrom is remeg, hogy találkozom Sebastiannal. A fiamban meg aztán főleg, hogy nem bízok. Mindig ellenem van, és ezt még le sem tagadja. Sebastian mindenről elsőkézből értesül, ráadásul nem is tőlem. Éppen levettem magassarkúmat, majd a színes szatyrokat letettem a konyhapultra, és egy zacskó vért vettem elő, majd beleállítottam egy szívószálat. Élveztem, ahogy a hideg vér végig égeti a torkomat, majd egy kissé lehűti háborgó gyomromat. Csak nehogy visszajöjjön... Ebben a percben lépett be Sebastian a konyhába. Rögtön hozzám sétált. Valamiért nyugodt volt, pedig ez nem volt rá jellemző. Mindig volt valami problémája az utóbbi időben, amit ezidáig még nem tudtam kideríteni. De meg fogom tudni. 

- Szia - köszöntem miután elváltam tőle. Valami nem volt rendben, ugyanis a mosoly túlságosan színtelen volt ajkain. Én is mosolyogva hallgattam végig, hogy már megint mit művelt Jayden. Nem lesz ennek jó vége. Túl sokáig van fent. Túlságosan csendben van. Merlinem, ha most nem mondott semmit Jayden az apjának, esküszöm beállok apácának... ez bukott terv, ugyanis mikor először megfogadtam, már akkor is bukott a tervem. Fel-alá sétáltam a konyhában, mikor hallottam Sebastian lábának tompa puffanását a márvány padlón. Minden lépénél, egyre gyorsabban kapkodtam levegő után. Összefontam magam körül karjaimat, ahogy láttam befordulni a konyhasarkon. Nem kellett csalódnom, Jayden nem bírta tartani a száját. Pedig én úgy vigyáztam. Minden apró kis részletre. Nem akartam, hogy ez a jelenet megtörténjen. A sport táska ott hevert lábaim előtt. Lassan lehajtottam fejemet, majd azt sem tudtam mit mondjak. Hazudnom kellene. Az egyetlen út, mely még segíthet túl lépni ezen a helyzeten. 

- Mit akarsz ezzel? - böktem fejemmel dacosan a táska irányába, majd egy aprót rúgtam bele, és kikerülve közelebb sétáltam Sebastianhoz. - Senkivel nem hetyegtem - tagoltam keményen, mégis nyugodt hangon a szavakat. - Miért csalnálak meg, hm? Lenne rá okom? Felnőttem Sebastian, már nincs szükségem rá, hogy többekkel együtt legyek. Csak te vagy nekem. Most miért nem tudsz hinni nekem? - Én minden feltétel nélkül hinnék magamnak. Hiszen nem adtam rá okot, hogy úgy gondolhassa megcsalta. Arcom egyáltalán nem tükrözött érzelmeket. Ismét megtanultam minden gondolatomat elrejteni. Na, mejött Jayden. Minek hiszi magát? Az apámnak? 

- Jayden, légyszíves ne kezd te is. Fáradt vagyok ehhez. Paranoiásak vagytok mind a ketten, ha valóban ilyeneket feltételeztek rólam. Hiszen tudjátok mit csinálok a napom nagy részében? Veletek vagyok. Az egyikőtök általában velem van. Vagy mind a ketten. Miért nem hisztek nekem? Valamelyikőtök mutathatna bizonyítékot is - mondtam megvetően, habár tudtam, hogy igazuk van. Ebből a helyzetből, én már nem is keveredhetek ki sehogy győztesen. Jayden valamit meglátott... De mikor?