Zoe

- Jó, értem - csitítottam, mikor elkezdte magyarázni, hogy ő nem gyilkos. Sajnálatos módon ezekben a rohadt panelekben túl vékonyak a falak és még azt is lehet hallani, mikor a szomszédban a szánalmas muglik lefőzték a reggeli kávéjukat, vagy éppen takarítanak. És egyébként is, a szomszédaim mind nők, akik pletykásak. Nem kellene ilyen szavakat meghallaniuk, hogy gyilkos. Ki tudja miket fognak ezek után gondolni rólam.
- Legalább most át tudod érezni a helyzetem - mondtam keserű gúnnyal hangomban. - A helyedben... én elvetetném - mondtam nemes egyszerűséggel, mintha csak azt állapítottam volna meg, hogy ma végre kisütött a nap. Pedig egy gyerekől volt szó. - Én ilyen téren mindig sokkal keményebben gondolkodtam, mint Tim. Ha ő nem mondja azt, hogy már pedig megtartjuk azokat a gyerekeket, itt sem lennétek. Sem te, sem Becca, sem Jay. Mert én egyszerűen soha nem akartam gyereket. Nem voltam rá felkészülve, hogy egy apró, csecsemőt tartsak a karjaimban, utána pedig nevelgessem. Persze, mind a hármotokat felneveltük... kisebb nagyobb gubancokkal, de megoldottuk. És tudod, ha én képes voltam felnevelni azt a gyereket, rólad bizton állíthatom, hogy tökéletes apa lennél. Jesse, nálad nem ismerek gondoskodóbb férfit. Ha én lennék te, megtartanám. De tudod, neked ebbe nem sok beleszólásod van. Ilyenkor a nők agya elborul. És csak nagyon nehezen befolyásolhatóak. Lehet, hogy a lány nem is akarja megtartani. És rajta fog állni a döntés, hogy kihordja-e és aztán gondoskodik róla, avagy választja az egyszerűbb utat. Neked bele kell nyugodnod a döntésébe - mondtam színtelen hangon, és próbáltam belé lelket önteni. Semmi esély nem volt rá. Teljesen össze volt törve, csak úgy mint a bejárati ajtóm. Mondhatom igazán remek.
- A legjobb lesz, ha felhívod a lányt. Beszéljétek meg, hogy ő mit akar. Te csak támogathatod, bárhogy is dönt. Nem erőszakoskodhatsz - mondtam utolsó mondatomat szigorúan, majd kivettem zsebéből mobilját és kezébe nyomtam.
- Hívd fel! - Addig sem rombolsz.

Jesse

- Zoe én nem vagyok gyilkos ,hogy csak egyszerűen elvigyem orvoshoz abortuszra. - Hát igen, mert ez túl egyszerű lenne. Na jó, nem azért. Hanem mert én drága családtagjaimmal ellentétben nem vagyok az a lelketlen gyilkológép akinek két oldala van. Az egyik ami olyan hű de jó fej emberré teszi, a másik pedig az imént említett gyilkos hajlam. Oké, nem mondok inkább semmi rosszat, vagyis inkább nem gondolok rá. Kétség kívül Tim is tud néha a legjobb apák közé tartozni, de a legrosszabbak közé is. Zoe pedig, hát dettó ugyan ez.
- Szóval azt mondod nevelje ő? - Ezen gondolkodtam egy darabig. Hiszen tényleg ez lenne a legjobb ötlet. de hagyjam ,hogy az én hibám ,mások életét tegye tönkre? És ,hogy én neveljem fel? Nézzem végig ahogyan megöregszik és végül meghal. Mert előbb utóbb az lesz és attól félek a legjobban.
- Mi lenne ha megtartanám? Ez mindenhogy rossz. - Egy pillanatra viszonoztam az ölelést ,majd gyengéden ellöktem magamtól és felpattantam.
- Ezt elszúrtam. - Szúrtam fogaim között és lassú léptekkel körbesétáltam a szobába. - Francba. - Kezem nagy lendülettel elindult az ajtó felé és egy óriási reccsenéssel csapódott az ajtónak. Jól esett ,hogy egy kicsit ki tudtam szabadítani érzelmeim ,de ahogy az ajtóra néztem ,ami igen siralmasan nézett ki ,mivel öklöm nyoma teljesen ott maradt és vagy két centiméter vastag krátert okozott.
- Bocs. - Fordultam Zoe felé. - Szóval akkor te mit tennél a helyemben? - kissé jobban éreztem magam, lehet most szét kellene vernem ezt a lakosztályt és teljesen jól lennék. Most ez akkora kísértés volt.

Zoe

Ledöbbenve hallgattam végig Jesse mondandóját. Rossz érzésem pedig bebizonyosodni látszott. Nem ismerek rá a saját fiamra. Ő nem gondolkodott egyszer felelősségteljesen? Pont neki sikerült felcsinálnia egy lányt, akit ráadásul ki nem állhat? Rebeccáról előbb el tudtam volna képzelni, hogy egyszer sírva jön haza, hogy azt se tudja kitől, de gyereket vár. Sőt, még a tizenkét éves fiamról, Jayről is előbb el tudtam volna képzelni, hogy egyik nap azzal jön haza az iskolából, hogy feleségül kell vennie egy lányt, mert babájuk lesz. Na, jó ez talán kicsit morbid volt, de akkor is... pont Jesse?

Már felesleges lett volna a fejéhez vágnom, hogy miért nem vádekezett. A legkevésbé arra lehetett most szüksége, hogy még én is rontsak a helyzetén, amihez ha azt vesszük semmi jogom, ugyanis én is beleestem, háromszor is ugyan ebbe a hibába! Háromszor. 

- A lány meg akarja tartani? És Te? - Valószínűleg az lenne a legegyszerűbb ebben a helyzetben, ha elvetetnék. De Jesse ebbe ugyse menne bele. Nincs más megoldás, csak megtartani. 

- Figyelj, attól, hogy lesz egy gyereketek még nem muszáj szeretned azt a lányt, sőt még találkoznotok sem kell, ha megszületett a baba. Sokan vannak manapság, akik egyedülálló szülőként nevelnek gyereket. Beszéljétek meg, hogy a gyerek nála maradjon, ha megszületett vagy inkább te neveld fel. Sok megoldás van - halkítottam le hangomat, de hirtelen semmi használható ötlet nem jutott eszembe. - Vagy nem tudom... Egy biztos Jesse, jól fogsz dönteni, és a tőled telhetőt meg fogod adni annak a babának. És ha kell, én is itt vagyok. Segítek, ha tudok - mondtam csendesen és átöleltem Jesse-t. Annyira idegennek tűnt a helyzet, hiszen általában ez a vígasztalás fordítva szokott történni. 

Jesse

Hát Zoe arcáról sem tudtam volna sok érzelmet leolvasni ,az már biztos. Habár mire kellett volna számítanom? Hogy itt elbőgi magát ,hogy ő nem akar unokát? Vagy szimplán mosolyog és gratulál? Hát szerintem ebben a pillanatban ő sem tudja eldönteni ,hogy mit érezzen. Vagyis én már eldöntöttem. Dühös vagyok. Saját magamra. Olyan szívesen vágnák a fejemhez valami nagy és nehéz dolgot. Áh, ismeri? Nem. Még én sem nagyon ismerem. Egy egy éjszakás kaland ami egy kis ajándékkal járt. És nem is kellett erősködnie a lánynak ,mivel pontosan tudom ,hogy egyáltalán nem védekeztem. Gratulálok okos tojás.
- Nem ismered. - Csak ennyit szűrtem oda. Lassan el kellene oda érkeznem ,hogy elmondjam a legfontosabb dolgokat.
- Tim nem tudja. Senki se tudja. - Hangom még rideg volt, de következő szavaimnál megváltozott. - Zoe, én nem szeretem a lányt. Csak egy futó kaland volt. Én soha nem akarnék pont tőle gyereket. kibírhatatlan ,még egy éjszaka alatt is kis híján megbolondultam tőle. Mit csinálja? - Nah, igen ez már meg volt áztatva a keserűségtől és néhány eddig elzárt érzelmemtől. Eddig az életembe egyetlen lány volt akit igazán szerettem. De ő már rég halott. Mert nem voltam elég gyors. Most pedig gyerekem lesz attól akit szinte nem is ismerek. Fantasztikus. Ennél még Sebastian és Zoe is okosabbak voltak.

Zoe

Annyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttam őt. De az idővasfoga nem fogott külselyén. Nem is tudtam, mit kellene mondanom neki, de ő magához vette a szót. Amit mondott, az már nem festett annyira tökéletesen, mint ő maga. Azt sem tudtam eldönteni, hogy most ennek örülnöm kellene, vagy nem. Ha azt vesszük, hogy Jesse felelősség teljes, akkor valószínűleg nem rontott el semmit, és be volt tervezve az a gyerek. Akkor gratulálnom kellene neki, és örömmel mosolyogni, hogy lesz egy babája. Nekem meg lesz mégegy unokám. Te jó isten ezt mégegyszer nem mondom ki, még magamban sem ugyanis rövid időn belül depressziós leszek, ennek tudatában. 

Ajkaimra megpróbáltam egy vidám mosolyt varázsolni, de valahogy nem sikerült. Miért érzem úgy, hogy Jesse sem egy gratulálok-ot akar hallani tőlem ebben a pillanatban? Lassan felálltam a fotelből, majd átültem a kanapéra Jesse mellé. 

- És, kitől? Ismerem? Vagy esetleg ez alatt az öt év alatt sikerült megismerned a lányt? - kérdezgettem folyamatosan, mégis vontatott hangon. Annyira még sem akartam tudni azokat a válaszokat. - Szóval? Apád tudja már? 

Jesse

Zoe.Hát igen ő az akit már öt éve nem láttam, most pedig gondolkodás nélkül rohantam ide hozzá. Kissé jobb találkozást is elképzelhettem volna ,de ez így jött ki.
- Én is téged. - Annyira szívesen odaböktem volna ,hogy az ő hibájából nem találkoztunk. Nehezteltem rá, ugyan úgy ahogyan régen Timre is. Az ilyen dolgokból már nem is kéne gondot okoznom, hiszen nem vagyok már gyerek és akkor sem igazát mutattam ki ha valami miatt rosszul voltam. Inkább én voltam az aki mindenhez odabökött valamit és ezzel elterelte magáról a figyelmet. Vagyis talán a barátaimmal, különösen Lillyvel megbeszéltem dolgokat, de Zoera mérges voltam, mert "elüldözte" az apám, rá pedig mert nem élt együtt velünk, aztán mert elment. Szóval ezek a nagy családi megbeszélések néha meg sem történtek. Persze nem mondom azt ,hogy nem volt rájuk példa. Most pedig elő kellene rukkolnom valamivel és benyögöm ,hogy "hoppá, gyerekem lesz". Mennyivel könnyebbnek tűnik ezt a fejemben kimondani ,mint a valóságban.
- Timtől tudom. El akartam jönni... - Igen csak ezt nem épp mára terveztem. - Oké, hát akkor.. gyerekem lesz. - Az utolsó két szót szinte meg sem értettem ahogyan kimondtam. Nem ott van a baj ,hogy nem akartam én gyereket. Meg nem is ott ,hogy fiatal vagyok.. Na jó ez azért már vicces lenne. Hanem ott ,hogy nem ettől a lánytól ,egy futó kalandtól, akire soha nem tudnék szerelemmel nézni.

Zoe

Éppen, a tévé előtt feküdtem nézve az egyik rémunalmas sorozatot, mikor valaki csöngetett. Nem tudtam ki kereshet, hiszen senkinek nem adtam meg a címemet, egyedül Sebastiannak, hogy eltudja hozni Jaydent. De valószínűleg Jayden iskolában van, Sebastian meg nem jönne ide saját akaratából, valaki más állhat a küszöbömön. Lassan elvánszorogtam az ajtóig, miután megigazítottam összekócolódott szőke hajtincseimet. Ahogy kinyitottam az ajtót, egy rég látott sráccal találtam szembe magam. A fiam, Jesse állt az ajtóban. Azt sem tudtam mit csináljak, hiszen vele még nem volt alkalmam találkozni. Valószínűleg megtudta, hogy úgy döntöttem mégis visszajövök, és most megkeresett. 

- Szia Jesse - húztam széles mosolyra rózsaszín ajkaimat és magamhoz öleltem Jesset. - Jajj de régen láttalak. Úgy örülök, hogy végre találkozunk - mondtam élénken csillogó tekintettel, majd behúztam az ajtón és a nappaliba sétáltunk. Sokáig nem tudtam mit is kellene most mondanom neki. Hiába nézett ki nálam idősebbnek és valószínűleg érettebb gondolkodású is volt, még mindig azt a kissrácot láttam benne, akiért a Roxfortban éltek-haltak a tiniboszik. 

- Hogy vagy? Honnan tudtad meg a címem? - kérdeztem, de egyáltalán nem haragudtam, hogy itt van. Olyan régen beszéltem már vele. 

Jesse

Ezekben a percekben tökéletesen rá kellet jönnöm arra ,hogy amire eddig úgymond "büszke" voltam, az egy kicsit túlságosan is túlzás volt. Most sikerült bebizonyítanom magamnak ,hogy egy idióta vagyok aki nem képes visszatartani magát. Most érzem úgy ,hogy a legjobban hasonlítok Sebastianra. Vagyis inkább hasonlítottam... amikor elkövettem azt ami miatt most legszívesebben porrá zúztam volna a kocsiajtót ,amit épp visszafogva erőm ,csaptam be. Nem is tudom mire vágynék a legjobban most. Arra ,hogy törjek zúzzak, vagy inkább ,hogy magamban őrlődjek az egészen. De ami biztos ,hogy ebben a pillanatban egyetlen ember van akivel beszélni akarok, az pedig nem más mint Zoe. Számat harapdálva és a semmibe tekintgetve haladtam hotel szobája felé a végtelennek tűnő lépcsőkön. Kivel tudnék most mással beszélni ,mint vele? aki megértene és nem azt sulykolná ,hogy "nem nagy ügy". Ő talán reálisan tud gondolkodni ilyen téren. Na jó ebbe azért van vagyok biztos. Elvégre is ,én aki még néha gondolkodni is szoktam... inkább hagyjuk. De ,hogy most mit fogok mondani, vagy egyáltalán milyen képet fogok vágni, ahhoz még tippem sincs. Bekopogtam az ajtón és vártam ,hogy kinyíljon előttem.
- Zoe! - Köszöntem ,mikor kinyílt előttem az ajtó. Nem tudom ,hogyan sikerült ennyire átlagosan odaköszönnöm.

Nate

Hogy lehet valaki ennyire hisztis? Teszem hozzá, fiú létére. Az oké, hogy én is akaratos vagyok, önfejű és makacs, sőt meg is szoktam sértődni, de Jayden túl tesz rajtam. Mindjárt büszke leszek magamra, hogy nem én vagyok a világon a leghisztisebb pasi.
- Van valaki, aki egyáltalán meg tud veled maradni egy légtérben? Persze apádékon kívül. Nekik kötelező elviselni téged - vigyorogtam gonoszan. - Hisztisebb vagy, mint Zoe pedig az már nagy szó. Na, de hagyjuk a kedves bókokat.
- Szóval máris ennyire kíváncsi lettél? Sok mindent tudok ám. Kivéve, hogy mi történt az alatt a két száz év alatt, amíg én s föld alatt aludtam. Bizony. Tudtad, hogy feltámasztottak? Nem vagyok én vámpír. Nem fanyarodnék én arra, hogy az emberek nyakát harapdossam és kiszívjam a vérüket. Hát milyen undorító már? Ugye Te nem vagy ilyen vérszopó? - kérdeztem Jaydent. Hát, nincs kizárva, hogy az, ha már a szülei azok. De erről jut eszembe. Ha vámpírságot örökölte, akkor valószínűleg egy törpe varázslóval ülök szemben.
- Tudtad, hogy a Roxfortban a Goldwinok és leszármazottjaik évszázadok óta a Mardekár házat erősítették? Csak Zoenak kellett ezt a rendszert megtörni. Remélem, te nem hoztál szégyent a családra. Mennyi hülyeséget is csináltunk annak idején Sebastianékkal az iskolában. Tudtad, hogy a nagyszüleid barátnők voltak annak idején? A híres négyes fogat - haraptam rá alsó ajkamra, majd megdörzsöltem álamat. - Zoe nem is mesélt róluk? Senkiről? És arról, mit tudsz, hogy a szüleid mikor jöttek össze? Mert ez nekem még mai napig bonyolult. Egyszer együtt voltak, aztán nem, aztán megint, aztán apád eljátszotta előttük, hogy meghalt, miközben ott volt a saját temetésén, aztán most azt sem tudom mi van velük. Játszun kérdezz feleleket. Egyet te kérdezel. Egyet én. Mit szólsz?

Jayden

Sokkon? Szerintem nem olyan félelmetes a nevem ,hogy itt ájuljon el ,de hát ő biztos jobban tudja. Áh, a fenét tudja jobban. Na jó, tudom ,hogy az okozott neki sokkot ,hogy rájött ki is vagyok. De az miért ekkora szenzáció? Zoe bátyja? Tim régi legjobb barátja? Igen, innen volt ismerős a név és már tudom. De viszont nem tudok róla sok mindent ,csak ,hogy ő is egy beképzelt féreg ,mint még egypáran rajta kívül. Meg még pár dolgot ,de most az számít ,hogy velem ő, így nem beszélhet. Ha családtag akkor meg főleg. Nagy cucc, tud pár dolgot, de biztosan Tim és Zoe is tudják és akkor nekem rá nincs szükségem ,mert másokból is ki tudom szedni az elegendő információt. Mellesleg nem értem ő ,hogy kerülhetett ide, mivel ő 200 évvel ezelőtt élt ha jól tudom, és már régen meghalt.
- Miért is kellene nekem visszavennem bármiből is? Oké, tegyük fel ,hogy úgymond rokonok vagyunk... de ez nem jogosít fel téged arra ,hogy nekem parancsolj. Nekem senki sem parancsolhat ,és te sem vagy ez alól kivétel. - Szóltam csökönyös hisztivel miközben összehúzott szemekkel és mellem előtt összefont karokkal nyomdáztam monológomat.
- És 14 éves leszek ,nem pedig hét. - Húztam fel szemöldököm. Mit kéne Timről mesélnem? - Inkább te mesélj arról mit tudsz amit én nem. - Kezdtem türelmetlenül kopogtatni ujjaimmal a kissé ócska asztalon...

Nathaniel

- Ugyan, Zoe nem fog rám haragudni, hogy összetúrtam ezt a borzalmat - fintorodtam el ismét, majd a villával sikerült leszednem a krémes tetejét. Hogy tehetnek ilyen förtelmes krémet ebbe? Fujj, egyenesen undorító. És erre képesek azt mondani, hogy ehető. Ami ennél még rosszabb, hogy néhányan meg is eszik. Komolyan mondom, ennek a gyereknek jobban felvágták a nyelvét, mint valaha nekem. Sebastian az apja? És Zoeval vásárolgat a plázában? Ez a kölyök nekem rokonom lenne? Na, még egy unokaöcs.
- Nem kell, hogy ismerj. Először én túl leszek egy sokkon, amit a neved váltott ki belőlem - mondtam éllel a hangomban, majd arcát kezdtem fürkészni. És jobban megnézve, igen csak fellelhetőek voltak arcán Sebastian markáns vonásai, szemei pedig tagadhatatlanul a Goldwin családhoz kötik. Kár, hogy a stílusával hatalmas bajok vannak. Rebecca sem volt semmi annak idején, de Jayden. Hát ráférne, ha valaki végre megnevelné. Miért hiszi, hogy velem egy feltámadt félistennel ilyen hangot üthet meg? Rögvest eldobom az agyam.
- Na, öcsipók. Csak, hogy tudd. Velem szemben visszaveszel a hatalmas arcodból. Tájékoztatásul közölném veled, kedves Jayden Acerlot, hogy Zoe báttya vagyok, Sebastian Acerlot egykori legjobb barátja. Szóval, sajnálatos módon a rokonom vagy - mondtam neki elégedett vigyorral, miközben rákönyököltem az asztalra. Hol érdekel már engem mit illik, mit nem?! Én visszajöttem a halálból. Nekem bármit lehet.
- Na, akkor Jayden. Mesélj nekem. Zoe, hogy ment bele, hogy Téged megszüljön? És hány éves vagy? Mondjuk így ha rád nézek, nem saccolnálak hétnél többre - eresztettem megfelé egy gunyoros mosolyt. - Törpe. Sebastiannal mi van? Most, hogy újra felvállalta, hogy él visszament a Halálfalóihoz? Bizony Jayden, rengeteg mindent tudok a múltból, amiről te még álmodni sem mert. Zoet ismerve, te pedig nem tudsz semmiről. De talán jobb is így - félszemmel a mosdó felé sandítottam, de Zoet még mindig nem láttam kijönni. Ekkora sokkot nem okozhattam neki. - Anyád beszorult a wcbe -röhögtem hangosan. Hol érdekel engem, hogy mindenki minket néz.

Jayden

- Mindkettőt. - éppen ideje lenne már ,hogy együnk mert tényleg le fogom tenni az összes szatyrot és nem fog érdekelni ,hogy fogja cincálni. De ha eszünk ,akkor együnk és talán utána még egy nagyon kicsit segítek neki.
Ledobtam a pakkokat a legközelebbi asztalhoz és már ugrottam is a nagy hűtőhöz ,hogy kioszthassam mit vegyen nekem.
- Egy nagy banános kelyhet kérek. - Hogyan lehet valaki olyan lassú mint ez a nő? 10 perc alatt má 10 ilyet megcsinálna ő ,meg olyan nagy lassúsággal és unalommal készíti a kelyhet ,hogy az ember elálmosodik ha ránéz. Miért nem mennek az ilyenek szabadságra? Vagy akkor siessen ,mert az a dolga. miért van ilyen sok szerencsétlen ezen a bolygón? Néha úgy érzem én vagyok itt az egyetlen normális, hogy ebben mások miért nem értenek velem egyet.
Figyeltem ahogy Zoe furcsán nézeget a szomszéd asztalnál ülőre ,aki le se vette a szemét anyámról. De aztán inkább úgy döntöttem ,hogy semmi kedvem tudomást szerezni ahhoz ,hogy ők ketten ismerik-e , és ha ismerik is honnan ismerik egymást. Kicsit turmixoltam még a fehér-sárga színű fagylaltgombócokat és egy-egy kanállal számba nyomtam.
- Oké. - arcomon egy gonosz vigyor ereszkedett el mikor Zoe hátrafordult. Vagy mégsem oké. Mi lenne ha itt hagynám és szépen beülnék a moziba egy filmre? Annyira jó lenne ,hogy össze vissza keresgetne.
- Csá. Néztem fel ,mikor egy ismeretlen hang szólított meg. De annyira egyértelmű volt ,hogy az a fiú ült le az asztalhoz ,aki miatt távozott szerintem anya.
- Tudnom kéne? - Vontam fel szemöldököm, de arcomon mégsem tükröződött a kíváncsiság. Úgyis elmondja kicsoda. akkor én miért gondolkozzak?
- Talán ha édes akkor ne edd meg. És jó lenne ha nem ennéd meg más kajáját. - Támasztottam meg fejem ,miközben kissé mérgesen néztem rá. Nathaniel Hemswort.Ismerős a név ,de még mindig nem tudom ki ez. Talán mintha Tim szájából hallottam volna ,de már régen.
- Rendben. - Néztem kezét ,de nem fogtam meg. Természetes ,hogy az jobban izgatja ki vagyok én, mint ,hogy saját maga kicsoda. Szóval ő nem ismer engem. Akkor nekem sem kell őt, szóval semmi rossz érzésem nem lehet ,mert az ő hibája. - Jayden Acerlot. - Szóltam oda kissé sértetten. - Nah, szóval honnan kellene ismernelek? Mert eddig még ezt nem árultad el. - Miért ne lennék bunkó? Megtehetem és egyenlőre azt sem tudom ki ez, mellesleg nem jön be ha valaki ilyen hülye mondatokkal akar bevágódni. Sokkal jobb lenne ha engem dicsérne, nem pedig ezt a hülye fagyit ,ami még mindig ott olvad a tányéromba...

Zoe & Nate

Zoe

- Fagyizzunk, vagy inkább együnk valamit? - kérdeztem kedvesen a mellettem sétálgató kisfiút, akit valószínűleg teljesen kifárasztott az egésznapos bevásárlókörút. Most, hogy visszajöttem, próbálok minél több időt együtt tölteni Jaydennel. Persze, tisztában vagyok vele, hogy ezzel nem pótolhatom be azt az öt évet, amit kihagytam az életéből, de azért szeretném, ha most már semmiben nem kellene hiányt szenvednie. Legalább négy órája járjuk a különböző üzleteket, itt az ideje, hogy megpihenjünk. Jaydennek is lehet, már leszakadnak a kezei a sok szatyortól, amik kezeire voltak aggatva. Az első cukrászda felé kezdtem húzni, majd beálltam a sorba. 

- Na, válassz mit kérsz - mondtam Jaydennek, majd én is vettem egy franciakrémest magamnak. Leültünk a közeli asztalhoz, de miután lepakoltam, egy sokkal érdekesebb dolog terelte el a figyelmemet, mint a tányéromon álldogáló sütemény. A szemben lévő asztalnál, egy fiatal srác ült, aki ugyan csak engem figyelt. Arca túlon túl, szinte már rémisztően hasonlított valakire. De az nem lehetséges. Nathaniel meghalt, és nem volt sem vámpír, sem... sem semmi. Csak elfáradtam, egész biztosan ez a jó magyarázat. De akkor miért érzem, hogy ő valóban Nate? Fáradt vagyok és kész. 

- Mindjárt jövök, addig el ne tűnj nekem - szóltam félúton vissza Jaydennek, és próbáltam visszatartani könnyeimet, melyek összegyűltek szememben. A mosdóban hátamat neki vetettem az ajtónak, és egy zsebkendővel megpróbáltam megigazítani sminkemet. Az nem lehet, hogy az Nate volt. Hiszen meghalt. Nem! Nem lehet! 

Nate

- Helloka - ültem le arra a helyre, ahol még nem régen Zoe ült. Hihetetlen, hogy mennyire kiborította a puszta jelenlétem. Pedig a nőkre általában nem így szoktam hatni. De mit várjunk Miss Hisztérikától? Én tökéletes tisztában voltam vele, hogy mi van Zoeval. Persze, nem vártam, hogy össze is futok vele a közeljövőben, most, hogy meglógtam Destinytől. Ő azt sem tudta, hogy élek. Miután elváltak Darrennel, már nem volt a kúrián. 

- Tudod ki vagyok pupák? - vigyorogtam a szemben ülő gyerekre, majd elkezdtem enni Zoe krémesét. - Fujj, ez de édes - húztam grimaszba arcizmaimat, majd inkább leraktam a villát és a kissrácra figyeltem. Valószínűleg, nem Jesse. Hiszen arról még nem hallottam, hogy egy vámpír visszafelé fejlődik. De ki tudja. De majd én kiderítem. 

- Na, de nem kell találgatnod, majd én bemutatkozok. Nathaniel Hemsworth vagyok - nyújtottam neki kezemet. - De tudod, engem sokkal jobban érdekel, hogy te ki vagy. Elárulod nekem a nevedet? Akinek ilyen jó ízlése van, hogy ilyen finom fagyit vesz, az csak jó fej ember lehet - kacsintottam rá, majd hátradőltem a széken. Nem is tudtam mit akartam tőle hallani. De én már semmin nem tudnék meglepődni. 

Zoe

Arcomra egyáltalán nem ült ki, de belül marcangolt a lelkiismeret. Még azt sem tudtam, hogy a fiamnak nincs varázsereje. Merlinem, nem varázsló...
- Jajj kicsim, annyira sajnálom... - leheltem halkan, majd megszorítottam kezét. Hiszen én aranyvérű vagyok, Sebastian pedig félvér. Nem tudom megérteni, hogy lehetséges, hogy Jayden nem örökölte a képességünket. Szegény. - Lehet, hogy nem vagy varázsló, de vámpír vagy. És nem is akármilyen. Nem sokan vannak, akik tisztavérű vámpírok. Talán ha a világon van összesen öt ilyen vámpír, és te vagy közüllük az egyik - próbáltam lelket önteni Jaydenbe, hiszen bármennyire is azt mondta nem akart volna beiratkozni a Roxfortba - amit nem tudok elképzelni -, az arcán látszott, hogy fáj neki, hogy más, mint én, vagy Sebastian, vagy Jesse és Rebecca. Az pedig, hogy nem akart bentlakásos iskolába menni... biztos rá lehetett volna beszélni. De jobban belegondolva, jobb is, hogy nem került be. Egész biztosan a Mardekárat erősítette volna, és ha az apjára ütött, akkor el se akarom képzelni, miket művelt volna.
- És, milyen ez az iskola? Tetszik? - kérdezgettem Jaydent.
- Sebastian, neked nem úgy volt, hogy programod lesz a mai estére? Vagy már nem is mersz egyedül hagyni a saját fiammal? Ne aggódj, tökéletesen megtudja védeni magát. Rég láttam már, igazán kettesben hagyhatnál vele - mondtam Sebastiannak, majd kinyitottam előtte az ajtót, és bájosan elmosolyodtam. - Hagy döntsön Jay, kivel szeretne most beszélgetni.

Sebastian

Én ne magamból induljak ki? Hát én pont ,hogy belőle indultam ki. Ne viselkedjn már úgy mintha szent életet élne, mert nagyon nem. Még majdnem én is jobb életet folytatok mint ő. Na, jó azért nem kell túlozni, de ebben a témában pont egyenlően sárosak vagyunk.
- Én belőled indultam ki. - Küldtem felé egy kissé gyerekes gúnyos vigyort. - Mellesleg tudom. - Néztem a srácra aki morcosan összehúzta szemeit. Azt hiszi félelmetes ilyenkor? Mert eléggé röhejesen néz ki, de hát ő tudja. Ez fájt. Komolyan eltud rólam ilyeneket képzelni? Oké, valljuk be egy külső szemlélő simán mondhatja ezt, de ennek köze sincs a valósághoz az biztos. Hiába vagyok egyszer laza, egyszer szívtelen, mégis van nekem egy szerethető oldalam is ami védi azokat akiket én úgymond szeretek. És ez igaz.
- Annyira tetszik ,ahogy erről beszélsz. Mi történt veled? - Ültem le mellé ,nem törődve Jay-el aki látszólag megfogadta ,hogy a közeljövőben nem fog megszólalni, ameddig nem kérünk tőle mindketten bocsánatot.
- Nem fog válaszolni. - Ez egyértelmű volt, őt megsértették ,tőle bocsánatot kellene kérni. Azt viszont pontosan tudtam ,hogy Jaydennek tetszik egy lány. Először Jessetől hallottam róla ,aztán Jayden bebizonyította kérdéseivel. De Zoenak ezt nem kell tudnia ,hiszen ha eddig nem volt itt akkor ne várja ,hogy mindenről értesítsük. Tényleg ,Zoe arról sem tud ,hogy Jay nem a Roxfortba jár. Ez is kinek a hibája? Hát persze ,hogy Zoejé.
- Nem járok Rxfortba. Nem is akartam. For The Stars Talent school-ba járok. - Mégis megszólalt. Mi történt veszik az ereje? - Semmi kedvem nem lett volna elmenni semmilyen iskolába. És amúgy sem tudok varázsolni. - Olyan furcsa ,hogy amikor arról beszél ,hogy nincs varázsereje mindig beleharap ajkába....

Zoe

Még, hogy ne nézzem kisgyereknek... akkor, mégis hogy óhajtja, hogy megszólítsam? Nem beszélhetek úgy vele, mintha felnőtt lenne, mert még túl kicsi, mondjon bármit is.
- Jay, csak válaszolj - sűrgettem. Még mindig válaszára vártam, mikor berobbant a szoba ajtaja és Sebastiannal találtam szembe magam. Nem tudom megérteni, mi az, amit már megint ennyire humorosnak talál.
- Sebastian, ezen nem kellene nevetned. Komolyan, nem is értem miért pont nekem kellett felhoznom ezt a témát... - mondtam felháborodottan, majd hallgattam Sebastian szavait. Most ez normális? Hogy kérdezhet ilyeneket?
- Fejezd ezt be! Ne magadból indulj ki! - kiáltottam rá a férfire, és már majdnem rátapasztottam kezeimet Jayden fülére, de talán teljesen felesleges volna... ki tudja mik történtek ebben a házban. - Jayden nem csinál semmit - jelentettem ki határozottan, habár lehet csak én akartam ezt hinni. Valahogy egyáltalán nem akartam látni felnőni a fiamat. És különben is... ha bármit is csinálna, mikor Seb nem látja... az megtörné azt a varázst, hogy ő az én kicsi fiam. Azt pedig nem akarom. Jayden nem csinál ilyeneket. Nem és nem.
- Hát igen, teljes mértékig el tudom képzelni, ahogy megengeded a fiadnak, hogy... a francba, nem akarom ezt elmagyarázni - mondtam elpirulva. Hihietetlen, hogy Én, ennyire zavarba tudok jönni, ha a fiam előtt erről a témáról kellene beszélnem.
- És Jay, vannak a suliban olyan lányok, akik tetszenek? A Roxfortba biztos sok csinos boszi jár - húztam széles vigyorra ajkaimat. Tényleg, még azt sem tudom, hogy melyik házba került. Semmit nem tudok. - És, hogy megy a suli? Melyik házba jársz? Milyenek a professzorok? Benne vagy a kviddics csapatban? - hadartam el egy szuszra a kérdéseket, hogy még véletlenül se térjünk vissza az előző témához.

Jayden

"Engem nem zavar, csak örülök ha téged igen. Mellesleg remélem ,hogy hazajössz és végre rend lesz." De ezt azért mégsem mondhatom neki ,mert az én kedvemért úgysem maradna itt. De egy dolgot viszont nagyon félreértett ,mert rám Sebastian kurvái nem igazán szoktak vigyázni. És ha most arra akar kilyukadni a dadogással amire én gondolok... hát akkor nagy bajok lesznek itt. Hozzá szoktam e érni... Háát... igen van mikor összeér a kezünk vagy direkt piszkálnak amikor Tim előadja ,hogy az öcsikéje vagyok, de miért van olyan értésem ,hogy ő most nem erre céloz? Nem is igazán az dühít ,hogy ilyeneket feltételez ,hanem az ,hogy annyira kis hülye gyereknek tart ,hogy úgy kérdezget tőlem mint egy öt éves kisfiútól. Miért nem lehet elhinni ,hogy egy tizennégy éves már azért tisztában van pár dologgal? Agybajt lehet kapni az ilyen felsőbbrendű nézésektől.
- Ne nézz kisgyereknek ,jó? Tudom mire célzol. - Húztam gúnyos, kissé lenéző mosolyra ajkaim. ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó és jelent meg az éppen röhögőgörcsével küszködő Tim az ajtóban.
- Azt a rohadt... - Szűrte röhögése közben. Szinte érteni sem lehetett ,de mivel én mosolyogva figyeltem ezért sikerült kiszűrnöm szavait. - Komolyan ki akartatok hagyni egy ilyen témából? Hát mindjárt meghalok. - Támaszkodott még mindig röhögve az ajtónak ,majd kissé színészi komolysággal folytatta. - Renben Jayden. Meséld csak el nekem mit szoktál te csinálni amikor én nem látlak? Érted gatya le stb... - Kacsintott oda nekem.
- Hahaha. Nem vicces. - Vágtam hozzá csökönyösen.
- Zoe biztosan állítom neked ,hogy hiába faggatod semmi sem történt. - Most miért válaszol neki helyettem? Én már eleve kiakadtam az elképzelésen is. Szörnyű. - Ez amúgy hogy is jutott estedbe? Gondolod ,hogy kitenném ekkora szörnyűségnek? - Hát én mindjárt elsüllyedek, miért kell rajtam viccelődnie?
- Hagyd már abba. - Tudattam vele is ,hogy teljes mértékben megsértődtem...

Zoe

Gyakori pislogások közepette hallgattam végig, amint Jayden elmeséli, mi is történik itt nagy általánosságában. Nem is tudtam mit mondjak. Számíthattam volna rá, hogy Sebastian nem fog rám várni akár kétpercig is. Nem is értem miért kell nekem ennyire féltékenynek lennem rá. Meg főleg azokra, akik átmásztak az ágyamon. Fujj. Ki tudja hányan voltak. Legalább pornószínésznőket bérelt volna... azok sokkal igényesebbek. De a mai kurvák... örülhet az ember, ha egy héten egyszer méltóztatnak fürdeni. Addig meg magukra fújnak egy doboz parfümöt, hogy legalább megpróbálják elnyomni azt a förtelmes bűzt, amit áraszt a testük. Komolyan, erre a gondolatra már elkapott a hányinger és félő volt, hogy rosszul leszek.
- Jól van Jay. És téged ez zavar? Vagy azok a lányok, akik jönnek vigyázni rád nem szoktak unszimpatikusak lenni? Ugye nem szoktak hozzád érni? Vagy... - Talán erről a témáról nem nekem kellene vele beszélnem, de én már mindent eltudok képzelni, mióta ismerem a nagyon fogyatékos bátyámat, aki már tizenegy évesen képes volt a szobalánnyal elveszteni az ártatlanságát. De legalább 19 éves volt a lány, és jól nézett ki, ápolt volt, inteligens.... de ezekről a ribancokról semmit nem tudok. Te jó ég, ki tudja milyen betegségeket kaphatott már el tőlük Jayden! Én esküszöm megfojtom Sebastiant, ha a fiamnak valami baja történt. - Jay... ugye, te... meg azok a lányok... szóval ti nem... nem nyúltatok egymáshoz, tudod... furcsa helyeken? - kérdeztem reménykedve, és éreztem, ahogy egész arcom felveszi egy paradicsom színét. Úristen, már nem is tudom mikor pirultam el legutoljára. Ennyire zavarba jönni.
- Szóval, ugye nem? - csúsztam közelebb hozzá és arcát kezeim közé vettem. Te jó isten, már tizennégy éves fiam van...

Jayden

- Hát ami azt illeti... általában minden este van valami ami matt ő nem ér rá semmire. De van mikor itthon van ,csak Selena is itt van ,vagy épp más.. - Rendben akkor most kicsit szemétkedni fogunk és a valóságot megszorozzuk úgy a százszorosával ,mert miért ne tenném? Ha elintézhetem ,hogy egy jó ideg ne tudjak itthon unatkozni ,akkor természetesen meg fogja érni ez az egész. - Ki szokott rám vigyázni? Háát... Jesse ,Rebecca ,de ők ritkán, inkább idegen emberek szoktak ,akik egy csomószor feltűnnek a házba. De rajtuk kívül még idegen lányok is jönnek ,de inkább hagyjuk. - Fejeztem be ártatlanul és inkább másra tereltem a témát.
- De megvagyunk. Tim is azért elérhető a nap negyed részében. - Vagy a háromnegyedében ,de azt nem mondjuk. - Jesse sosincs itthon és ha itthon van is csak dirigál és soha nem segít semmibe. - Ő megérdemli ,mert ma sem segített. - Ha pedig Rebeccának kéne velem törődnie, akkor vagy a laptopján, vagy a telefonján csüng és Derekkel beszél, vagy sikerül bejuttatnia a házba és akkor aztán főleg undorítóak. Szóval Rebeccától nyugodtan ellophatnának. - Ez viszont majdnem csak igaz. De azért talán ez is túlzás volt kicsit ,de nembaj. Térjünk vissza Sebastian dolgaihoz.
- De az a legviccesebb ,hogy például ma reggel is találkoztam egy köntösbe lévő lánnyal a fürdőben és még soha sem láttam ,lehet szállodát nyitottunk. - Mit kellene még mondanom? Valamit amiért Zoe úgy dönt visszaköltözik, de mit?

Zoe

Szóval zavarja, hogy itt vagyok. Hihetetlen, hogy még ennyi idő után sem tud egy kicsit kedvesebben fogadtatni. Nem mintha én máshogy tettem volna az Ő helyében, de az én vagyok. De ha ennyire nem fogok senkinek hiányozni...
- Ne aggódj, már itt sem vagyok. De azt nem tilthatod meg, hogy ne találkozzak a gyerekeimmel. Jayden miatt pedig gyakran fogunk találkozni, úgyhogy jobb ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy ismét itt vagyok! - mondtam egy elégedett félmosollyal szám sarkában, de mégis elindultam a lépcső felé. Jayden azonban megszakította a kínos pillanatot. Érdeklődve vontam fel szemöldökömet. Szóval, annyira még sem haragszik rám, ha azt akarja, hogy maradjak. Talán jobb lett volna, ha elmegyek, ugyanis én még mindig csak vendég vagyok itt, de nem mozdultam. Jayden miatt. Örültem, hogy van rá remény, hogy visszakapjam a fiamat.
- Maradok - suttogtam Jaydennek, majd kezemet övébe csúsztattam.
- Csak nem menned kell gyűlésre? Kitalálni, Anglia melyik részén végezzetek írtást, mert túlságosan is elszaporodtak a kórokozók? - kérdeztem gunyorosan, majd megcsóváltam fejemet. Ő már örökké Halálfaló vezér marad. Alig tudom elképzelni úgy, mint egykori ellenségemet, aki az iskola folyosóján, első adandó alkalommal sértegetett. Talán az a srác, már nem is él.
- Ne aggódj, én csak azért vagyok itt, hogy vigyázzak rá. Amíg te távol leszel, szeretett társaságoddal - rebegtettem meg angyalian pilláimat, majd behúztam Jayt a szobájába és magunk mögött becsaptam az ajtót.
- Mindig, van valami dolga esténként? Ki szokott rád addig vigyázni, amíg ő távol van? - kérdeztem Jaydent és letelepedtem mellé az ágyra.

Sebastian

Mi van? Hát körülbelül az arcom is ezt a kérdést fejezte ki. Feleségül fogja venni, az a nyálgép? Hát én menten letépem annak a vadbaromnak a fejét. Miért kell Rebeccának egyetlen szó és egy doboz csoki után szerelmesnek lennie? Nyugodtan lehetne benne egy kis tartás. Igen Zoe megjött és el is fog menni. De annyiból igaza van Beckynek ,hogy tényleg minden olyan lesz mint régen. Mint 230 éve körülbelül. Mikor az anyjuk és köztem ingáztak Jessevel. Pompás. Rebecca bevágtatott a szobájába és már hallottam is ahogyan tárcsázza Derek számát. Begyűjtök minden kütyüt és bezárom a szobájába. Rebecca életében én lehetek az egyetlen férfi.
- Te láttad ezt? - Fordultam hitetlenkedve Zoe felé. Na jó ezt most fogom befejezni. Zoenak semmi köze ahhoz ,hogy itt mi történik jelen pillanatba és mivel aláírtam azt a papírt így már Jaydenék nevelésében sem. Miközben Zoe beszélt én egyre szorosabban szorítottam össze ökleimet. Tényleg elbeszélgetek ezzel a gyerekkel. Még ma. Becca innen nem költözik el és nem lesz itt legénylakás.
- Én örülök neki ,hogy elköltözik. Remélem nem sűrűn jár majd haza. Derek meg egy buzi, csak hallanád beszélni.. - Csóválta a fejért miközben melle előtt összefont kézzel támaszkodott a falnak.
- Zoe megtennéd ,hogy összeszeded magad és elmész? Aztán a következő látogatás elég lesz tíz vagy húsz év. Aláírtam. Megkaptad amit akartál. - Mutattam erélyesen a lépcső felé. Teljes mértékben igazam van. Ő már lemondott itt mindenről, akkor távozhat nyugodtan.
- Akkor megy el ,amikor én akarom. - Mordult fel Jayden és sértődötten közénk állt.
- Jayden fejezd be! Zoe elmegy te pedig elfogadod és nem érdekel a nyávogásod. - Nem értem hova ez a nagy változás, az előbb még azt mondta gyűlöli. - Nekem estére dolgom van szóval siess! - Szóltam még utoljára Zoenak.
- Maradj! - Fúrta Jayden csillogó szemeit Zoe szemeibe...

Zoe

- Hát képzeld, a nevedet még nem felejtettem el - mondtam gunyorosan Jaydennek, majd nyelvet nyújtottam rá. Nem tudom megérteni kitől tanulhatta ezt a gúnyos stílust. Hallatlan...
- Na, mi Sebastian foglalkozása? - Persze, tökéletesen tudtam, hogy már megint ott van ahol a legkevésbé kellene lennie. Senkitől nem kell megkérdeznem, hogy ki van a halálfalók élén, de még magára Sebastianra se kellett ránéznem, hogy tudjam, hogy mit csinált az elmúlt években. Az újságok címlapjairól bőven elég volt meglátnom a kiemelt szavakat, amelyek tartalmazták a halálfalók "legújabb" kínzási módszereit.
Ekkora már megérkezett Tim is, aki gyilkos pillantást lövellt Rebecca felé. Szegény, pedig ő csak végre rátalált az igaz szerelemre. Az a Liam soha nem volt hozzá való... soha. Pont olyan volt, mint az apja, Brendon.
- Apa, Derek feleségül fog venni - sipította vidáman, fülig érő vigyorral telt ajkain Rebecca, és most egyáltalán nem érdekelte, hogy Sebastian mennyire mérges, a nyakába vetette magát. - Jajj apa, én olyan boldog vagyok. És nézd, hazajött Zoe is! Megint minden olyan lesz, mint régen. Minden jó lesz! Én olyan boldog vagyok! - visítozta kipirult arccal Rebecca, majd beugrándozott szobájába és magára csapta az ajtót.
- Rebecca készül elkövetni élete legnagyobb őrültségét. Férjhez megy. Akkor valószínűleg el is költözik  - gondolkoztam hangosan, és ügyeltem, hogy minden szavamat Sebastian is tökéletesen hallhassa. - Legény lakásban fogtok élni. Mindenhol szanaszéjjel ingek lesznek, mosatlan edények, és még bele se merek gondolni mit hagytok majd szét - nevettem gunyorosan, majd felálltam a földről.
- Szóval Jayden, mit szólsz, hogy szeretett nővéred megházasodik? - kérdeztem a kisfiút és én már előre sajnáltam lányomat.

Jayden

- Azt hiszem. - Felesleges volt mondanom ,mert ekkorra már szinte péppé nyomott ölelésével. Annyira szívesen lelöktem volna magamról kezeit. De nem ment. Pedig le kellett volna. És ott kellett volna hagynom. Megbántott engem ,és engem nem szabad. Egy szóval sem bántani, itt hagyni pedig főleg nem. Egy gyors mozdulattal átöleltem ,de már húzódtam is el tőle. Soha nem érezheti azt ,hogy én megbocsátottam neki, mert soha nem fogok.
- Nem biztos. - Elhiszem neki? Nem. Vagy igen. Nem tudom. Miért kell ilyeneket kérdeznie? Ennyi választ adtam és semmi többet nem fog.
- Én nem felejtek. - Fontam keresztbe karjaim mellkasom előtt. Arcom pedig biztosan felvette azt a szokásos dacos arcvonását.
- Mit meséljek? Téged úgysem érdekel. - Vontam meg a vállamat. - De azért bemutatkozok neked ha kell. Jayden Mark Acerlot vagyok. 14 éves. Van egy apám Sebastian, foglalkozása... hagyjuk. Két idióta testvérem akikből elegem van. Mást nem tudok mondani. - Épp abban a pillanatban amikor befejeztem estem majdnem hanyatt ,mert valaki becsapódott közém és ....anyám ... közé.
- Rebecca menj már innen. - Kiabáltam mérgesen nővéremre. Most minek jön ide? - Nem veszed észre ,hogy beszélgettünk? - Kértem ki magamnak. Miért nem lehetek én egyke? Nekem egy testvér sem kellene. Az az egyetlen dolog ami nem kell.
- Rebecca nem érdekel senkit se ,hogy mi van veled. Menj már innen. - Löködtem, most komolyan miért kell idejönnie? Én akartam anyával beszélni. Nem érdekel engem és őt se Becky szerelme ,meg ,hogy ki kit utál.
- Jé... Mi a franc? - Jelent meg Tim a folyosó végén.
- Rebeccát eljegyezték. - Kiáltottam oda. Nyugodtan leszidhatja a pici lányát ,amúgy is majom képe van a barátjának.
- Rebecaaa. - Szólt oda összezárt fogakkal.
- Jee. - Nyikkantam meg halkan. - Tessék ,én szóltam ,hogy menj el. - Terült el arcomon egy hatalmas elégedett vigyor. Még mindig gonosz vagyok. Hurrá...

Zoe

Örültem, mikor kinyitotta az ajtót és letelepedett mellém. Szavai fájtak, főleg azért mert igaza volt. Itt hagytam. Felháborodottan hallgattam, hogy ismételten ő szabja a szabályokat. Most azonban minden zokszó nélkül tűrtem, hogy kitalálja a feltételeit. Ne magyarázkodjak… Akkor nem fogok.
- Megölelhetlek? – kérdeztem halkan, de meg sem várva válaszát húztam magamhoz. Bármennyire is csapni való anya vagyok, a szívem még mindig a helyén van. Nem értem Sebastian, hogy tudott úgy élni, hogy a gyerekei nélküle nőnek fel, hogy lemarad egy percről az életükben, ami talán meghatározza majd a sorsukat is. Nekem viszont ismét itt volt ez a lelkiismeret-furdalás, ami már megőrjített. Örülök, hogy visszajöttem. Nem akartam elengedni Jayt. Sokáig öleltem magamhoz. Jó volt ott ülni a csendben, csak ketten.
- Ha azt mondom, nagyon szeretlek, elhiszed nekem? – néztem rá könnyáztatott szemekkel, és egy kicsit hátrébb toltam, hogy a láthassam reakcióját.
- Mesélsz nekem valamit? Vagy, ha akarod, elfelejthetjük, ami történt és most elölről kezdhetjük a kapcsolatunkat. Többet nem megyek el. Ígérem. Azt nem hiszem, hogy egyházban fogunk lakni, de gyakrabban találkozunk. Oké? Úgy lesz, mint régen… - mondtam csendesen, és egy apró puszit nyomtam feje búbjára.

Pár perc múlva éles ajtó csapódást lehetett hallani a földszintről. Három eshetőség volt. Vagy Rebecca, vagy Jesse értek haza, vagy Sebastian ment el. Nem kellett sokáig gondolkodnom, ugyanis a válasz szőke hajkoronája mindent eltakart előlem, és örülhettem, ha az elmúlt pár percben nem szenvedtem maradandó halláskárosodást.
- Anyaaaaaaaaaaa – visította Rebecca, miközben olyan erővel kapaszkodott a nyakamba, félő volt, hogy hosszú karjaival még a bőrömet is felsérti. Örültem, hogy Rebecca ennyire közvetlenül fogadott. Talán ő lesz az egyetlen, aki nem fogja még évek múltán is a fejemhez vágni, hogy nem élveztem a kötöttségeket.
- Szia Becca – öleltem vissza én is, mikor kaptam ismét levegőt.
- Most már nem mész el ugye? El se tudod képzelni mi volt itt. Őrültek háza – fakadt ki Rebecca és ő is letelepedett a másik oldalamra. – Képzeld el anya! Képzeld, képzeld, képzeld! Eljegyeztek! – nyomta kézfejét az orrom alá, hogy láthassam a gyönyörű gyémántgyűrűt.
- Gratulálok kicsim – mosolyodtam el én is, ahogy Rebecca körbe-körbe kezdett ugrándozni.
- Pedig már azt hittem apa miatt Derek nem lesz hajlandó velem szóba állni. Volt néhány szóvitájuk. És ami azt illeti, nem is nagyon bírták egymást. De majd most jóban lesznek! Muszáj jóban lenniük! Jajj anya, azt sem tudom mit csináljak! – sipította és közben Jaydent is felhúzta és körbetáncoltatta. Ekkor Sebastian tűnt fel a lépcsőfeljáróban. Talán ő nem örült úgy Rebeccának, mint én.
- Becca, elmondhatnád Sebastiannak is.

Jayden

Könnyeimnek utat eresztve törtem szinte ki Seb szobájának ajtaját és egy indulatos mozdulattal zártam be az ajtót és már ugrottam is az ágyba. Engem ő nem láthat soha többé sírni, sőt senki. Miért képzeli azt ,hogy megjön és mindenki örül neki? Hát nem. Itt őt senki nem látja szívesen. Képes volt itt hagyni. Nem szeretett és most sem. Szükségem lett volna rá, de őt nem érdekelte. Akkor most miért is van itt? Azért ,hogy mindenkinek még nagyobb gondot okozzon? Fejemet a hatalmas lila párnába fúrtam és csak úgy záporoztak könnyeim. Soha nem sírtam utána, akkor most miért teszem? Miért viselkedek úgy mint egy kis hülye gyerek? Talán mert az vagyok? Miért hiszi azt, hogy valaki befolyásolt? Nekem nem lehet saját véleményem? Miért hiszi mindenki azt ,hogy egy 14 éves ,nem gondolkodik és csak azt mondja amit hall?

- Menj el. - Kiabáltam ki miután letöröltem arcomról a cseppeket. - Nm érdekelsz. - Kiabáltam ,mintha egy nyugtató dallamot dúdolnék. Lábaimat összehúztam, fejem szorosan ráhajtottam és befogtam a füleim. Nem értem miért nem bírtam ezt a pózt két másodpercnél tovább ,de amikor észbe kaptam már az ajtó kemény fájának döntve fejem ,ültem a földön. Bocsánatot kér? Nagy szó, olyat mindenki tud és nem érdekel ,hogy nem mondja másnak.

- De lett volna... - Suttogtam. Lett volna rá szükségem ,de nem volt itt. Elment és itt hagyott, fontosabb volt neki saját maga mint én. Itt fog ülni? Üljön. Engem nem érdekel. Tőlem itt le is táborozhat ,de én nem nyitok neki ajtót.

- Rendben. Beszélhetünk. - Tártam ki az ajtót. - Úgy mint egy nő és egy fiú akik régen családtagok voltak, de a nő elintézte ,hogy a fiú többet ne szeresse. - Gugoltam lassan le hozzá ,de nem néztem rá. - Itt hagytál. Nem érdekel miért, de megtetted. Nem magyarázkodhatsz. Ezen kívül akarsz valamit mondani? - Húztam fel térdeim és összehúzott szemekkel nézte rá. elfelejthettem volna, mert régen láttam ,de túlságosan hiányzott ahhoz ,hogy ne tudjam ki ő. De nem érdemli meg ,hogy hiányozzon. Nem... nem... és nem...

Zoe

Kár volt előhozakodnom azzal a rohadt papírral. Én nem akartam még jobban felkavarni mások életét. A sajátomat meg aztán főleg nem. Akkor elváltunk. Vagyis, már másodszor is aláírtuk a papírokat, de a bíró még nem végérvényesesítette a papírokat. De most meg fog történni. Akkor már semmi közöm ehhez a házhoz. Nem mintha az utolsó öt évben, túl sokat tettem volna érte, de a sajátomnak is tudhattam.
Meglepődötten néztem fiamra, aki egy kisebb döhrohamot kapva felborította a széket, majd felszáguldott az emeletre.
- Ne nekem gratulálj. Mondhattad volna neki, hogy majd egyszer visszajövök, vagy hogy csak nyaralni mentem, vásárolni. Csak egy gyerek. A kegyes hazugsággal pedig fele olyan fájdalmat nem okoztál volna neki, mint ha a teljes igazság tudatában van. De most is nézőnek kellett lennie, amíg aláírtad a rohadt papírokat. Mert, ha ezt méltóztatsz megtenni, már öt éve, akkor most látnod se kellene. Nem jöttem volna vissza, és pár ezer arannyal több marad a bankszámládon - járkáltam idegesen fel-alá, miközben azon gondolkoztam Jayden után menjek-e. Ha már ekkora hülyeséget tudtam csinálni, akkor rendbe is kellene hoznom. Beletúrtam szőke tincseimbe, majd vádlón Sebastianra néztem és hozzá vágtam a papírokat. A fiamról van szó, nem arról a rohadt pénzről. Ami egyáltalán nem is érdekel.
- Annyit, hogy nem tudnád megfizetni - húztam angyali mosolyra rózsaszín ajkaimat, majd felszaladtam a lépcsőn, lent hagyva Sebastiant. Bekopogtam a szobákba, Jesse, Rebecca, és Jayden szobája nyitva volt és a kisfiúnak nyoma sem volt. Elsétáltam Sebastian hálójáig. Jól gondoltam az ajtó zárva volt, bentről pedig apró hüppögések szűrődtek ki. Vettem egy mély levegőt, majd leültem az ajtóküszöbre, és kopogtam egy aprót az ajtón.
- Jayden... remélem hallod, amit mondok. Nagyon sajnálom. Talán egy kezemen megtudnám számlálni, hogy hány embertől kértem a kettőszáz ötven életévem alatt bocsánatot, de te köztük vagy. Tudom, hogy most ez csak egy szó, és nagyon megsértettelek, de gondolkodj el rajta, hogy nincs-e rám szükséged. Tudom, itt van neked Sebastian és ahogy látom elég jól meg vagytok, de nincs szükséged rám? Eddig nem viselkedtem úgy, mint egy anya. Itt hagytalak, megbántottalak, és nem voltam melletted mikor szükséged lett volna rám. Elszalasztottam ezeket az apró, de annál fontosabb eseményeket. Bármeddig képes lennék várni, hogy megbocsáss nekem... és ha nem dobnak ki, akkor itt fogok várni, hogy kigyere és beszélgessünk. Akár csak úgy, mint két ismeretlen, vagy mint anya és fia - halkítottam le hangomat, majd fejemet az ajtónak döntöttem, és vártam, hátha meghallok valamit a nagy csendből, ami a hálóban honolt.

Sebastian

Hát komolyan képes volt azért idejönni mert elfogyott a pénze? Hát én komolyan most fogok egy karót. Oké, most már tényleg eljátszotta minden egyes rokonszenvét. De hát mindig is ilyen volt. Nem érdekelte a kötelezettség ,semmi. Még kényszerből sem bírta több éven keresztül. Neki az az élet volt az álom amit Darren mellett kapott. Aki soha rá se nézett és a négy fal között elvolt egyedül mint a befőtt? Hát akkor hajrá. Menjen vissza oda. Itt már úgysem kíváncsi rá senki.
- Áh, gondolhattam volna. - Küldtem felé egy gúnyos vigyort. Nah, válasszak? Volt már mikor a nulláról indultam, de most valahogy pont jó minden ahogyan van. - Oké. - Húztam ki kezéből és levettem a hatalmas hűtőről a mágneses tollat és egy gyenge mozdulattal odafirkantottam a vonal fölé. - Bocs ,de már eldöntöttem. - Mosolyodtam el. Még ,hogy én ellene neveltem? Persze. Háromszor is. Ez egyáltalán nem igaz én ha utálom is, magamban teszem és maximum Jessenek ,vagy Rebeccának mondtam, hagytam ,hogy Jayden maga fogja fel és törődjön bele mindenbe.
- Szerintem semmi közöd nincsen hozzá. - Állt fel Jayden. - Fejezd már be és menj el innen. Itt mindenki utál, nem vetted még észre? - Rúgott bele az egyik székbe és felrohant az emeletre.
- Azta.. Hát Zoe gratulálok. Na mesélj mennyi pénzt kérsz egy éjszakáért? Ezt már úgy meg akartam kérdezni. - Olyan szép velősen vágtam ezt hozzá ,hogy az csak na. - Milyen belépni a házamba? - Firkantottam alá a legutolsó papírt. - Kész vagyok. - Nyújtottam át neki. - Megfelel? - Közben hallgattam ahogyan Jayden csapkodta saját ajtaját ,majd Rebeccáét is. Remek...

Zoe

Egyáltalán nem ezt vártam Jaydentől. Persze, az sem lett volna teljesen normális, ha a nyakamba ugrik. Talán az még rosszabbul esett volna, hiszen az a hatalmas lelkiismeretem, ne hagy nyugodni. Csak néztem fiamat, aki tovább beszélgetett Sebastiannal. Őt mindig szerették a gyerekei, soha, egyik sem utálta, még egy percre sem. Most is, Jayden csüng minden szaván. Nem úgy mint engem. Attól, hogy rólam mindig minden kiderült, még nem azt jelenti, hogy az apjuknak soha nem volt egyetlen rossz ügye sem. Csak éppen ügyesen tudta elhallgatni.
Elfordítottam tekintetemet Jaydenről, és elnéztem a másik irányba. Semelyiküknek nem kell látni, hogy még mindig tudok érezni. De nem is értem igazán magamat. Hülyeség volt visszajönnöm. Öt évig elvoltam, most meg úgy döntök látni akarom őket... Felesleges volt. Most pedig nem állhatok le velük arról beszélgetni, hogy hiányoztak.
- Mondom is, ne aggódj - mondtam fagyos hangnemben, majd felültem az egyik bárszékre és keresztbefontam vékony lábaimat. - A válásról van szó - mondtam egyszerűen. - Mivel akkor sikeresen érvénytelenítetted a válási papírjainkat, nem volt bírói végzésem, hogy hozzá  férjek a bankban elhelyezett pénzhez, így semmit nem kaptam. Viszont. Most itt vannak az újabb papírok. És ha nem írod alá, téged kitesznek a házból és én kapok mindent, beleértve a gyerekeket is. Lehetsz megint az, ami akarsz. Halálfaló - suttogtam titokzatosan. - Szóval, édesem - nyomtam meg gúnyosan az utóbbi szót. - Válassz. Vagy az enyém a bankiszámládon lévő összeg háromnegyede, vagy elköltözöl. Úgy körülbelül három órán belül - néztem meg karórámat, majd pökhendin vállat vontam. Nem így akartam visszajönni, mert még magam sem tudom, hogy mit akartam igazán. De ha már itt voltam, akkor muszáj volt valamit mondanom. Pedig én nem így akartam visszajönni.
- Szóval, egyelőre ez az én házam is. Ugyan annyi jogom van itt lenni, mint neked. Beszélgessünk, amíg eldöntöd, hogy mi lesz - mondtam egy bűbájos mosoly kíséretében. - Szépen ellenem nevelted a fiamat. Hányszor mondtad el neki éjszakánként, hogy anyának még véletlenül köszönnöd sem szabad. Vagy, hogy anyát utálni kell, mert itthagyott minket? Hm? Szánalmas - Csettintettem idegesen nyelvemmel, majd a hűtőhöz léptem és mintha csak itthon lennék, elő vettem egy zacskó vért.

Sebastian

Fejemet olyan hirtelen fordítottam hátra ,hogy egy nagyot roppant ,de különösebb dolog nem történt. Persze attól eltekintve ,hogy ott állt az ajtóban az a személy akivel a régmúltban sok emlék fűzött össze, aki elment és most visszajött, és ami a legfontosabb annak a fiúnak az anyja aki lassan de biztosan fejét a lány felé fordította, szemeit összehúzta és bal szemét egy kissé rángatta. Én pedig visszanéztem a szőke lányra ,aki a fiát bámulta. Hogy bennem mi zajlott le éppen? Semmi ,csak néztem meglepetten és kezemmel dobolni kezdtem a márvány pulton.
- Helló! - Szóltam oda ,mintha csak az utcán köszönt volna egy járőkelő és mintha nem is érdeklne ki áll ott visszafordítottam fejem a fiú felé. Ő pedig egyetlen szó nélkül, mintha mi sem történt volna rám nézett és folytatta.
- Ha te mondod. Most még te vagy... talán. De várd ki a végét. - Nézett rám ,mintha egy csatát akarna. Áh, kevés ő ahhoz ,hogy engem legyőzzön.
- Ugyan már... Na jó hát akkor sok sikert. - Nyújtottam neki a kezem. Férfiasan meg akarta szorítani ,de nem sikerült neki. Annyira furcsa volt nézni ,hogy egy jó pillantást sem küldött anyja felé ,csak felmérte és már tovább is állt. Szemem akaratlanul is Zoera tévedt.
- Na mi történt? - Vetettem oda gúnyosan ,szemöldököm pedig összehúztam. - Mondhatod! - Szóltam ridegen. Oh, most azt kéne csinálnom. Egy gyors mozdulatot vettem.
- Jajj szia édesem. Hát ,hogy vagy? - Szóltam mézesmázosan és hirtelen elé ugrottam. - Felejtsd el. - Húztam fel gúnyosan a szemöldököm és szépen nekitámaszkodtam a pultnak. Aztán ismét Jayre pillantottam. Aki épp a szívószálját pöckölgette tök nyugodtan.
- Rebecca itthon van? - Csicseregte közben.
- Ha nem lógott meg... - Húztam meg a vállam. - Zoe! - Szóltam oda mert eddig semmi nagy indokot nem hallottam...

Zoe

Rég jártam itt. A ház mégsem ment át túl nagy változáson. Most mégis furcsa volt itt állni a gyerek szoba küszöbén, és innen nézni a helyiséget, ami nem régen még világos kék színben pompázott és minden szekrény polca zsúfolásig volt tömve gyerek játékokkal. A szoba falai smaragdzöldre voltak mázolva, sötét bútorokkal berendezve. Az ágyon még mindig ott feküdt a takaró gondosan összehajtva, melyet Jayden kiskorában a fejére húzott, hogy a gonoszok ne tudják bántani, ha nem aludtam vele. Sok idő telt el, egész pontosan öt év. Öt év, amit külön töltöttem. De tagadhatatlanul jól éreztem magam szingliként. Ismét úgy élhettem, mint egy tinédzserlány. Nem voltak felelősségeim, nem volt senki aki megszabta volna mit tegyek, és főleg nem voltak gyerekeim, akik programokat szerveztek volna nekem. Mégis bármennyire próbáltam elnyomni a lelkiismeretemet, erősebbnek bizonyult. Így lehetek már megint itt. Muszáj volt látnom Jaydent, Jesse-t, Rebeccát és... Sebastiant. Hiányoztak. Felvetem az ágyról a színes kis takarót, majd magamra terítettem és mélyen magamba szívtam illatát. Látnom kell Jaydent, aki talán itthon sincs. De akkor is megkeresem. Lassan kitártam magam előtt a szoba ajtót, majd elindultam lefelé a konyhába. Még szerencse, hogy márványból készült, így nem recsegett a lábam alatt. Hangtalan léptekkel mentem át a konyhába, ahonnan beszélgetés foszlányok szűrődtek ki. Csípőmet hanyagul nekidöntöttem a boltívnek, és mosolyogva néztem a pultnál üldögélő fiúcskát és Sebastiant. Nem is tudom mit kellene most mondanom. Van-e egyáltalán olyan szó, ami szebb mint a csend. Nincs.
Valahogy mégis muszáj voltam tudatni, hogy itt vagyok.
- Még, hogy minta pasi... - horkantottam fel gúnyosan. Ennél kedvesebben meg sem tervezhettem volna belépőmet. - Sziasztok - mondtam színtelen hangon, majd tekintetem elkaptam Sebastianról, és Jayden felé fordultam. - Megismersz még Jay? - kérdeztem halkan és közelebb sétáltam fiamhoz. Tizennégy éves... és mindjárt magasabb, mint én. Már őt sem mondhatom a fiamnak. Megnőtt... Nem úgy, mint én. Még mindig alig ütöm meg a százhatvan centit. A hajam talán egy árnyalattal világosabb lett, és bőröm is halvány volt. Talán csak mert hetek óta nem ittam vért. De ezüstszürke íriszeim, töretlenül csillogtak a délutáni napfényben, mely beszűrődött az ablaküvegén a konyhába.
- Gondoltam neked nem kell bemutatkoznom Sebastian - jegyeztem meg gúnyosan, de egy percig sem néztem a férfire. Inkább Jayden arcát fürkésztem.

Jayden

- Jesse ,most ,hogy lehetsz ilyen szemét? Kötelességed se.... - Próbáltam beérni Jesset aki már megint nem volt hajlandó megvárni. Miért van az ,hogy én tök rendes vagyok vele... na jó ezt inkább vissza kéne szívnom. De lényegében tényleg szoktam kedves lenni. Ahogyan egyesek mondanák"mikor alszok". De én tökéletesen átlátok az álcákon ,mert mindenki imádja ,ha az én közelembe lehet.
- Jayden fejezd már be. Mit tudom én? Kérdezd meg Rebeccát... - Még csak az kéne. Tőle és a Rómeójától szabályosan kiütéseim lesznek a közeljövőben. Vagy már vannak is. Amúgy sem értettem soha Rebeccát de így. Így már veszélyes.
- Merlinem... Dehogy kérdezem. Beszéltél te mostanában vele? Tuti nem. mert nem is lehet. Tegnap például észre se vette amikor lenyúltam a laptopját.- Komolyan csak feküdt az ágyán és fülig érő szájjal beszélt a telefonjába. Egyáltalán hogyan lehet ilyen nagy vicsorral beszélni? Na ,de a lényeg az ,hogy még rám is nézett ,de nem is nagyon érdekelte ,hogy lenyúltam a laptopját. Máskor rá sem lehetett nézni. Oké, tudom furcsa a varázsló kontra laptop dolog ,de nálunk tök átlagos ,sőt fel sem tűnik ,hogy ennek nem így kellene lennie.
- Akkor mit tudom én kérdezz meg valaki mást. Csak hagyjál már én elmegyek. - Mióta olyan fontos ember ,hogy annyit nem tud kinyögni ,hogy ezt meg ezt mondjam neki? Miért nem vagyok itt fontos senkinek?
- Jesseeeee! - Üvöltöttem. - Nem hiszem ,hogy erre se vagy képes. - De most komolyan. Én vagyok az egyetlen, imádni való kisöccse erre semmi?
- Tim nem jó? - Még jobb ötlet. Samantha nem olyan lány ,mint akiket Tim szed össze és amúgy is.. - Tudod mit? Nem érdekel. - Fordult hátat és már éppen lépett volna ki az ajtón amikor elé ugrottam és ismét bevetettem a szomorú, elkeseredett ,nincstelen fiú báját. Hosszú szempilláim gyorsan lecsukogattam, szemeim pedig nagyra düllesztettem ,közben számat lefelé gördítettem.
- Fejezd már be! - Hagyott ott. Ezt már nem hiszem el. Soha többet nem beszélek vele. Sőt innentől be se jöhet a házba. Mert úgy lesz ahogyan én mondom.

- Úgy döntöttem Jesse nem fog többet itt lakni. - Kortyoltam bele szívószálamba és közben hivatalosan ,pont mint egy nagyfőnök, néztem apámra.
- Nagyon örülök neki ,hogy te úgy döntöttél... De itt fog. - Mosolygott rám, mintha most valami ,hű de nagy dolgot mondott volna.
- Rakjuk már ki ,őt is, meg Rebeccát is. Tényleg nem lehet velük együtt élni. - Csóváltam meg fejemet, de hiába úgyse érti meg.
- Oké, kirakjuk mind a kettőt és velük mész te is. Tökéletes lesz. Én pedig elleszek egyedül. - Gúnyolódott és közben a pultra tette az üres véres poharát. Na persze, kidobna mi? Én is attól félek. És akkor lakhatna itt a kurvákkal akik éjszakánként látogatják. Igen én mindenről tudok. Vagy csak szimplán Selenával akitől guta ütést tudok kapni. Ja és akkor ott vannak a halálfalók is. Zűrös ember ül itt velem szembe ,pedig csak egy hétköznapi srácnak tűnik ,de juj.
- Seb... hogyan érem el ,hogy egy lány észrevegyen? - ez túl hamar csúszott ki a számon és már nem tudtam visszaszívni.
- Hah. - Röhögött bele a képembe.
- Kössz. Biztos menni fog. - Néztem rá gyilkos szemmel.
- A legjobb emberhez fordultál. elvégre én vagyok a minta pasi. - Vagy nem. Sőt ,biztosan nem...

Zoe

Nem hiszem el. Hányszor akarja még a fejemhez vágni, hogy én léptem félre? És én egyáltalán nem úgy fogalmaznék, hogy elrontottam, csak éppen vágytam valami újra. De ennek az inteligencia hiányos seggfejnek, ezt hiába magyaráznám. Rég jártam a hálószobánkban. De ez már nem is az enyém, hiszen kitudja hány nő feküdt már a helyemen, és különben is, ki tudja, hogy mit műveltek az én ágyamban. De nem érdekel. Ugyanis én abba az ágyba ugysem fekszem már be. 

Előhúztam hatalmas bröndömet a szekrény legmélyéről, majd a ruháimat el kezdtem belehajtgatni. Felesleges volt hajtogatni őket, ugyis összegyűrődnek majd. Már a cipőimet pakoltam, hogy minél gyorsabban végezzek, mikor Sebastian egy újabb táskát dobott le elém. Jayden játékai voltak benne. Most ezzel mégis mit akar? Oh, már értem. Hát felejtse el. Egészen biztos, hogy Jayden nem fog velem jönni. 

- Nem kell még kiválogatni a játékait. Imádja mindet, és ahova én megyek, ott nem lesznek gyerekek. Egy sem - tagoltam keményen a szavakat, majd felvettem a földről a játékos táskát, és visszadobtam Sebstiannak. 

- Nekem nem lesz időm foglalkozni Jaydennel. De te ugyis az egész napod itthon töltöd. Itt vagy a gyerekeiddel. Itt a ház, a bútorok az autó, dolgoznod nem kell. Nincs semmi más dolgod, csak hogy velük legyél. Ezt akartad nem? Erre vágytál, hogy a bizonyíthass Jaynek. Tessék. Itt az idő. Csak ti lesztek ketten. Nem fogok kettőtök közé állni. Értsd már meg, hogy én nem viszem magammal a fiunkat. Nem tudnám gondját viselni... én nem vagyok képes törődni vele - mondtam szinte csak magamnak az utolsó mondatot, de ebben a percben már meg is érkezett Jayden. Valahogy összeszorult a szívem, hogy azt mondtam, hogy nem kell nekem. De ha egyszer ez az igazság... nem való nekem az anyaság.

Küldtem Jay felé egy kedves mosolyt, majd az apróságokat is bevágtam a bőröndbe és lecsuktam a tetejét.

- Szia kicsim - guggoltam lehozzá, majd nyomtam egy apró puszit selymes szőke tincseibe. - Anya most elmegy. Te pedig apával itthon maradsz. Mindent együtt fogtok csinálni. Nagyon jól fogjátok érezni magatokat - mondtam egy kedves mosollyal, majd felálltam, és elkezdtem magam után húzni a bőröndöt. A szívem szakadt meg Jayden arcát látva. De én most elmegyek...

Sebastian

- Én csak segíteni akartam az ötleteimmel. - Szóltam ártatlanul Zoenak. - Mellesleg ne nagyon helyezd kényelembe magad. Mert tudod ha valahol nem látnak szívesen ,akkor ott nem kéne lenned.- Nem érdekel ,hogy mi volt várható és ,hogy most éppen bunkó vagyok, de igazam van. - Igazad van, tudhattam volna ,hogy a kurvákat nem lehet szelidíteni. Hát igen ,igaz ,hogy még a kutyák is értelmesebbek a hozzád hasonlóknál. - Pff. Ez szép volt. Gratula magamnak ,a hatalmas Sebastiannak. Hoppá, hát ezt a kérdést nem vártam, de nem fogok neki válaszolni.
- Emlékszel? Nekem van magán szférám. - Mert én megtehetem. - Te rontottad el. - Suttogtam ,de tudtam úgyis meghallja. Most pedig a fejemet tenném rá ,hogy pakolni megy. Rendben. Menjen el ,de a ruháin kívül vész még valamit magával, ha rajtam múlik.

- Tessék. - Dobtam le elé ismét egy táskát ,csak ezen mesefigurák hada díszelgett. - Ha minden igaz körülbelül 10 perc és érkezik. - Tudtam érti mire célzok, de azért szememmel a kisfiú képére böktem. Nem mondom ,hogy ezt hű de könnyű volt csinálni ,de Zoe megérdemel egy kis fejmosást, Jayden pedig nem fog ebbe belehalni. - Nyugodtan összepakolhatod a játékait ,mert kétlem ,hogy a ruháival és az új szeretőddel el fog lenni egész nap. - Hangomban egy csepp érzelem nem volt, tudtam ,hogy ez a kisfiúval nem éppen a legnagyobb fair ,de Zoeval ez....

Zoe

- Felesleges lenne. Csak előled rabolnám a pszichológus idejét. Neked sokkal nagyobb szükséged van a segítségre, mint nekem - köptem undorodva a szavakat, majd visszaültem a fotelba, és lábaimat keresztezve átvetettem a karfáján.  
- Tudod mit, inkább tartsd meg magadnak a fenomenális ötleteidet. Nem érdekel, hogy mit gondolsz. Se te, se más. Nekem ez már nem ment. Nem bírok kötöttségek között élni. Te is tudod. Várható volt - állapítottam meg színtelen hangon. Talán ez egy kicsit kemény volt. Hiszen mikor Jayden megszületett, még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaki másnál fogom keresni a boldogságom évek múlva. De ez van, szükségem volt a változásra. Ő pedig ezt ugysem értené meg, így el se magyarázom neki. 
- Tudod mire lennék kíváncsi, hogy mit művelsz már hónapok óta, mikor arra hivatkozol az éjszaka közepén, hogy most fontos elintézni valód van, aztán nem jössz vissza csak hat-hét óra múlva. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy tele vagy karcolásokkal, és már nem vagy hajlandó pólóban sem lenni előttem, csak ha sötét van. Mielőtt kitalálnád, hogy mindent egyes egyedül én rontottam el - mondtam keserű gúnnyal a hangomban, majd elindultam az emeletre, hogy összepakoljam a cuccaimat. Attól, hogy hivatalosan nem váltunk el, én még elköltözhetek. 

Sebastian

Körülbelül egy hónap. Hah. Hát azért nem számítottam ilyen sok időre ,de jó lesz ez így. Aztán majd gondolkozok. Nem tudom jó dolog ez így. Persze én elleszek ,de Jaydennek lehet lesz ebből valami traumája. Elvégre Jesséket már külön neveltük. Jayden viszont rám marad, mert kétlem ,hogy Zoe olyan hú de sűrűn akarja látogatni. Visszatért a régi tinilány a szívébe, akit most úgy megfojtanék, de úgy hogy... hagyjuk.
- Biztos vagyok benne ,hogy kellenek még azok a papírok. - Villantottam ki hófehér fogaim egy mosollyal. Közben kinyitottam az ajtót és végre távozott az ügyvéd.
- Nem tudom miről beszélsz. - Tagadtam csökönyösen és hanyatt dobtam magam a kanapén. Pont ideális méretű volt. Fejem és a lábam is a vastag karfán volt.
- Mellesleg te nyugodtan elmehetnél pszihológushoz. Nálad sokkal nyugodtabb embereket is zárnak be a gumiszobákba. Előzd meg gyorsan. Ki tudja mikor állnak az ajtódba fehér ruhácskával és sok sok tűvel. - Mondandóm végén gúnyosan elmosolyodtam és végig a hatalmas üvegcsillárt kémleltem magam fölött.
- Hogy mi a bajom? Áh, semmi. Hogy is lehetne pont veled? Áh te Szent ember vagy. Eltekintve attól ,hogy ezzel azzal kicsit henteregsz itt-ott. De ez csak részletkérdés? Tudod mit? Van egy jó ötletem. Szimplán állj ki a sarokra meztelenül... biztos lesz fogás és gondolj bele még pénzt is kapnál és nem is kellene tőlem semmi. Nah meg a még jobb oldala... nem kellene senkivel komoly kapcsolat, sőt beszélned sem kellene vele. Látod ez pont hozzád való dolog. Nyugodtan menjél csak gyorsan hirdetőtáblákat vagy ilyesmiket gyártani. - Szóltam neki gúnyosan miközben arcomon még mindig ott volt az a gúnyos mosoly...

Zoe

Figyeltem ahogy Sebastian alá írta a papírokat. Nem is ő lett volna, ha nem kell neki a fele pénz. Nem baj, legyen boldog vele. Éppen felálltam, hogy minél előbb eltűnhessek, és miután átventem a pénzemet elindulhassak Amerikába. Egyértelmű, hogy nem maradok itt. Felesleges lenne. Ott pedig mindent egyedül előről kezdhetek. Merlin sem fog tudni hazavonszolni engem Amerikából, ha egyszer átlépek Anglia határán. Éppen összehúztam dzsekimet, mikor észrvettem, hogy Andrews ugrott egyet, majd gyorsan kapta fel táskáját, nehogy a tartalma is olyan sorsra jusson, mint a válási papírjaink. Komolyan, most elkezdem szálanként kitépni a hajamat. Miért kell ilyen bénának lennie? Ezért írtam alá tizenkét helyen is? Megölöm ezt az idiótát.

- Nem tud vigyázni? - förmedtem rá mérgesen, majd felkaptam az egyik papírt, de az ketté szakadt.

- Sajnálom Zoe, ebben az esetben érvénytelen a válás. Új papírokra lesz szükségünk a bírótól.

- Nem. Én most válok el!

- Az sajnos lehetetlen, de körülbelül egy hónap, és sorra kerültök ismét és akkor újra felvetődik a válás kérdése. Mr. Acerlot, menjenek el egy pszichológushoz. Ott minden problémájukat megbeszélhetik és talán nem kell új papírokat hoznom - mondta elégedetlenük a flrfi, majd felkapta kabátját, és eltűnt az ajtó mögött. 

- Szándékos volt mi? El kellett volna válnunk! Érted? Nem értem miért lenne szükségünk egy pszichoterapeutára. Itt is meghallgatlak mi bajod van velem. Remélem a fiad nincs a közelben, nem fog közbe szólni. Kezdheted... hallgatlak - mondtam gunyorosan, majd összeszedtem az elázott papírokat és a kukába dobtam őket. Miért is menne valami rendesen...

Sebastian

- Nem felel meg. - Szóltam közbe. - A pénzt fele-fele arányban osszuk el. - Szóltam a férfinek. Legszívesebben semmit sem adnék ,de nem akarok veszekedést. Sőt, nem tudom ,hogy ezt az egészet, egyáltalán akarom e. Gyorsan oda firkantottam nevem ,ahova a nagy virsli ujjak mutatták ,de akkora erőfeszítésbe került mindez legbelül. Erre még nem vagyok kész. A papírok már viszont alá vannak írva. Gyorsan rápillantottam a férfira és megpróbáltam vele szemkontaktust felvenni.
- Borítsa rá a vizet a papírokra, mindre! - Próbáltam úgy suttogni ,hogy Zoe ne hallja.Miért nem akarom ezt az egészet? Sokkal egyszerűbb lenne minden külön-külön. Én meg épp most semmisíttettem meg a papírokat az ügyvéddel. Ebben a pillanatba borult az asztalra a nagy pohár víz és beterítette az összes papírt és szétáztatta őket. Egy gyors vigyor szaladt végig ajkaimon.
- Hát ez nem néz ki valami jól. - Húztam fel az egyik víztől áztatott papírt. Igen, ezen régen írás volt, most pedig nagy pacák és egy érintéstől is cafatokra eső papír. Gratula magamnak.
- Ne haragudjon ,de az ilyen válásoknál ,nincs általában olyan hogy megbeszéljük miért nem tudjuk elviselni a másikat? - Na itt egy plusz pont nekem. Én legalább magázom, nem úgy mint Zoe. Habár ki tudja? Lehet ezzel a pasival is volt pár kalandja...