Sebastian

- Épp most akartam sírva fakadni! - Vetettem oda gúnyosan. Tudtam, hogy jelen pillanatban semmi esetre se ölné meg Jayt, mert úgy semmit érne az egész akciója és abben a pillanatban ő is kipurcanna. Enmnyire pedig még ő sem idióta... Vagy mégis. A falhoz taszítottam, de nem öltem meg, csak fel tettem neki azt a kérdést, amn már negyed órája rágódok. Egyszerűen ez olyan volt számomra mint egy pofára esés és mivel már tudtam, hogy se Jaydennek ,se senkinek nem lesz baja ezért már csak ez tudott aggasztani. Ujjaimat szinte belemélyesztettem nyakába és zord tekintettel fürkésztem mosolygó szemeit. Hát én ezt nem hiszem el. Ez tényleg ennyire szeretne meghalni? Na végre, eljutottunk odáig, hogy a vigyorgása helyett inkább elkezdett beszélni, habár most se látszott rajta a gyötrődés, vagy semmi életért könyörgés, inkább csak azt várta, hogy szépen megőrüljek. Tényleg fontosabb lenne neki az, hogy én megbolonduljak mint a saját nyomorult élete. Habár részben megértem. A tökéletes ember én vagyok és ez őt világ életében aggasztotta és aggasztja. Éppen amikor belekezdett volna abba amit vártam két nagy reccsenés után egész teste elernyedt és csak én tartottam, máskülönben a földre zuhant volna.
- Ezt nem hiszem el! - Komolyan ilyen nagy egyszerűséggel kitörte a nyakát? De imádom, hogy itt mindenki azt csinál amihez kedve szottyad. - Mi az amit ennyire e akarsz titkolni? - Kérdeztem miközben markomból elengedtem a halott férfi nyakát és hátra fordultam.
- Normális vagy ?! - Ordított fel Jayden abban a pillanatban mikor az utolsó miliméter ragasztó is lejött arcáról, miközben kezével ajkaihoz kapott. - Tudod ez mennyire fájt? - Nézett összeszűkített szemekkel anyjára, majd rám. Majd egy vállrántással: - Éhes vagyok! Legalább kaját adhatnátok ha már olyan idióták vagytok, hogy még azt se veszitek észre hogy elraboltak. - Méltatlankodott. Én pedig egyszerűen odadobtam neki a kocsikulcsot.
- Tetőtér, második sor. Szállj be, majd otthon eszel. - Megvártam míg eltűnik a folyosó végén, majd visszanéztem Zoera. - Ha el szeretnéd mesélni mi, hogy történt akkor tudod hol találsz. - Fordítottam neki hátat és elindultam én is Jayden után.
- Ja és mielőtt kitalálnád, hogy elfelejtettem azt, hogy jelenleg néma vagy, akkor tudatnám, hogy nem. Old meg. - Küldtem felé egy diadalittas, gúnyos mosolyt. - Jayden várj meg! - Kiabáltam utána és kicsit szaporábbra vettem lépéseimet.

Zoe

Gyűlölöm Aeront! Miért nem lett volna egyszerűbb, ha egyszerűen engem keres fel, és kér meg, hogy változtassam át vámpírrá. Mennyivel könnyebb lenne most minden? Nem lennék ilyen kínos helyzetben, hiszen egészen biztos, hogy miután elintéztük vagy elintézte Aeront, még hosszú ideig hozzám sem fog szólni. Engem hibáztat. Mindig csak én lehetek a hibás. Pedig ez a szemétláda Dahn az, akinek elment a maradék józan esze is, mikor Sebastiannal húzott ujjat.
Mivel nem voltam túl erős mostanában, esélyem sem volt csak úgy elszakítani a vastag kötelet, ami vékony csuklóimra fonódott rá. Beszélni nem tudtam, felesleges lett volna most akárcsak toporzékolnom, vagy hisztiznem is, esetleg némán sikítozni, ugyse vette volna észre senki. Inkább úgy döntöttem, hogy hallgatom a két férfi szóváltását.
- A fiad már itt van, ha nem vennéd észre. De sokkal jobban értékelném, ha a rideg hangnem helyett, valami könyörgőt ütnél meg velem szemben. Egyetlen csettintés, és a fiad halott - vigyorgott Aeron. Arca teljesen nyugodt volt. Pedig semmit nem tud, és egy mozdulatba kerülne Sebastiannak, hogy megölje. De akkor miért vár? Miért nem töri már ki a nyakát? Miért vár? Most, hogy már a falnak lökte, csak el kellene csavarnia a fejét. Már értem, mire ment ki a játék.... Komolyan ezért hagyja még életben, hogy meg tudja miért csaltam meg vele? Miért kell még hónapok után is még ezen görcsölnie? Vége van, és már semmit nem akarok Aerontól. A kérdés hallattán ereimben felfokozódott az adrenalin és ha nem is tudtam szétszakítani a kötelet, de sikerült annyira meglazítnom, hogy kezeimet ki tujam húzni belőle. Megmesszíroztam csuklóimat, majd felpillantottam a két férfire. Aeron még mindig vigyorgott, és éppen beszélni kezdett, mikor halk léptekkel mellé sétáltam.
- Én abszolút ráérek, egyébként is, mire elmesélem, hogy a feleséged mikre képes... - röhögött a férfi, az én kezeim pedig ökölbe szorultak. Nem vártam tovább, mellé értem, és még mielőtt rám nézhetett volna, vagy tovább röhöghetett volna, egy egyszerű, mégis határozott mozdulattal, fejét először hátra, majd oldalra tekertem. Teste rögtön elernyedt, kezei megremegtek, és a földre csúszott. Nem kell Sebastiannak mindenről tudnia. Én pedig beszélni még úgysem tudok, mivel annyi esze ezidáig még egyiknek sem volt, hogy levegye rólam ezt az átkozott bűbájt. Szemétláda Dahn, megérdemli, amit kapott. Kár, hogy ennél fájdalmasabban nem tudtam végezni vele. Pár percig érzelemmentesen néztem Sebastian szemeibe, majd hátra fordultam és odafutottam Jaydenhez, és egy határozott mozdulattal lerántottam szájáról a szigetelő szalagot. Legalább ő tudjon beszélni, ha én már nem is. Erősen magamhoz öleltem fiamat, aki látszólag jól volt.

Sebastian

Hát megnem tudnám mondani, hogy hogy tervezem, de azért meg fogom csinálni. Különben is minek tervezni? Hirtelen cselekedni sokkal jobb. Egyszerűen kitöröm a nyakát és mehetünk haza. Énsem bocsáltanám meg neki, ha valami baja lenne Jaydennek, de szerintem ezt levette pillantásomból. Egyszerűen csak a falnak dőlve, kissé unottságot és magabiztosságot sugallva támaszkodtam a falnak. Persze az unottságot csak kívülről árasztottam, hiába voltunk az egyik kissé kihalt félreeső folyosón, azért volt egypár ember aki bekukkantott és nem szerettem volna ha bárki megkérdezi, hogy segíthet e valamit. Zoe már így is furcsa látvány volt, miközben mint egy idegbeteg rótta a köröket. Gyönyörű, újfent az ő hibája ez az egész. Pontosan ahogyan múltkor, mikor... áh mindegy. Pompás. Nemcsak mi, hanem még ő se tartja be a szabályokat. Remek. Eltüntette a fiamat. Inkább jobb lenne megkínozni, vagy valami olyat tenni, ami miatt könyörögne a halálért. Hát komolyan hihetetlen, hogy EZZEL, pont EZZEL képes volt megcsalni. Hát nehogy már megközelítsen ENGEM. Nevetséges.
- Hol van Jayden? - Kérdeztem, miközben nem néztem rá, inkább azt figyeltem hogyan fonódnak a kötelek Zoe kezére és hogy akad torkán a szó. Remek, mi fogunk beszélgetni. Hát nem igazán gondolnám, hogy olyan hű de hosszú beszélgetés lesz, de hát ez van. Ilyen az élet, van akinek hosszabb és van akinek rövidebb.
- Én nem ígértem semmit! - Húztam meg vállamat és közelebb sétáltam hozzá, látszólag nyugodtan, bellül viszont körülbelül tombolva. - Mit szerettél mennyit érjen? - Kérdeztem miközben felé sétáltam. Na mi van? Engem nem átkoz meg? Érdekes. - Nem érzed magad túl bátornak? Olyan hamar ki tudnám törni a nyakad, hogy meg se bírnád mozdítani a pálcád annyi idő alatt. - Húztam fel vállamat és arcom gúnyos-kétségbeesettséget tükrözött. Majd egy gyors mozdulattal a falhoz szorítottam. Nem túloztam, most tényleg megtudtam volna ölni. De egyenlőre nem akartam.
- Hogy történt? Tőled akarom hallani! - Most nem éppen Jaydenről kérdeztem, de szerintem ezen a folyosón hárman is tökéletesen tisztában vagyunk azzal, mire is céloztam. - De lehetőleg siess. Nincs sok időm. Tudod, teljesítem a kívánságod. Remélem ittál pár korty vámpírvért. Mert ha nem akkor balszerencséd lesz. - Villantottam ki fogaim, majd hátranéztem a még elnémított Zoera.

Zoe

És rájött. Várható volt. De nem akartam elhinni, hogy ilyen rosszul fogja fogadni. Nem elég volt, hogy én saját magamat hibáztatom ez miatt a balul elsült félrelépés miatt, még most ő is engem talál a legfőbb hibásnak. Honnan tudhattam volna, hogy ez a szemét Aeron, egyszer még feltűnik és elkezdi játszani a zsaroló bűnözőt?! Ha visszamehetnék az időben, rögtön az első mosdóban történt incidens után kitörném a nyakát. Rohadt szemétláda.
Inkább nem is szóltam vissza Sebastiannak, teljesen felesleges lenne magyarázkodnom. Ha jól emlékszem, már bocsánatot kértem ezért tőle. De lehet, hogy nem. A lényeg, hogy régen történt, erre most megint képes és bevágja a durcást. Kivételesen talán Sebastian egy éjszakás partnereit jobban bírom, mint ezt a patkányt. Azoknak még annyi eszük sincs, mint egy ma született csirkének, és soha nem fordulna meg a fejükben olyan dolog, hogy zsarolás. Mert arra sem képesek, hogy megtanulják a saját nevüket. Na jó, azt hiszem hiába szidok bárkit és bármit is, nem lesz jobb.
Csípőre vágtam kezeimet, és fel-alá kezdtem járkálni a kihalt folyosó részen. Magassarkúm ahogy a márványozott padlólapokon koppant, hangosan visszhangzott az egész folyosón. Nem szóltam egy szót sem, de már kezdett zavarni a csend, ezért felé fordultam. Még mindig nem hagytam abba a járkálást.
- Sebastian, és hogy gondolod, hogy kicsináljuk Dahnt? Megérkezik, odasétálsz hozzá, kezet fogtok, majd kitöröd a nyakát? Ez így nem lesz jó. És ha Jaydennek közben bármi bántódása esik? Azt nem bocsátanám meg magamnak... - haraptam be alsó ajkam és egy apró körben kezdtem el sétálni. Karórámat nézegettem másodpercenként, de a perceket ütő apró mutató, mintha lelassult volna. Egy pillanatra sem hagytam abba a sétálgatást a folyosón, ez volt az egyetlen olyan dolog, ami meg tudott valamelyest nyugtatni és nem kezdtem el üvöltözni, csapkodni és rongálni.
Azt hittem, hogy nem bírom tovább türtőztetni magam és tovább ölbe tett kézzel járkálni, mikor egy halk pukkanással megérkezett Aeron. Jayden sehol nem volt.
- Mit csináltál Jaydennel te szemétláda! - rivalltam rá a férfire, és hosszú léptekkel átszeltem a köztünk lévő társaságot. Éppen emeltem a kezem, hogy lekeverjek neki egy hatalmas pofont, mikor azt éreztem, hogy kezeimre hátam mögött egy vastag kötél csavarodott. - Hol van Jayden? - sziszegtem indulatosan, de egyetlen pálca intéssel elnémított. Gyűlölöm ezt a szemétládát! Miért él még mindig? Te jó Merlin, hiszen én képes voltam összeállni ezzel a gyökérrel! Oh, hogy én milyen szívesen kaparnám ki a szemeit!
- Zoeka, te most inkább maradj csendben. Nincs szükség a hisztériádra. Most meg kell beszélnünk kedves uraddal, hogy mennyit is ér neki a neveletlenül pimasz fiatok - mondta kemény hangon, majd Sebastianhoz fordult. - Hol a pénz? Én tartottam a szavam, a fiad itt van - bökött fejével Jayden felé, aki éppen ebben a pillanatban tűnt fel. Száján pedig vastag szigetelő szalag volt. Nem használt a bűbáj nála, hogy mugli módszerekhez folyamodott? Rohadt barom. Kinyírom.

Sebastian

Pénz... Vámpírság... És Zoe, vagy Rebecca... Remek. Tényleg jó ötlet lenne egyszerűen beállítani az életembe. Most komolyan erre fáj a foga? Hát akkor valahogy tudattatni kéne vele, hogy valamit elszámolt, mert hogy én nem fogom mind a három kívánságát teljesíteni az biztos. Miért is lenne olyan hű de jó alku nekem, ha visszakapnám Jayt és földönfutó lennék, mellesleg még Zot, vagy Beckyt is elveszteném? Ja, és örök életet adnék annak, akit most a halálba kívánnék? Egyszerűbb lenne szépen Sebastian Acerlotnak hívni és mindenem neki adni.
- Most? Épp készülök gyilkolni. - Szűrtem fogaim között ügyelve arra, hogy ezt csak ketten halljuk. Közben összeszűkített szemekkel a férfit fürkésztem. Aztán Zoera vándoroltak szemeim. Nem értettem miért kezdett el bocsánatot kérni és miért magyarázza, hogy nem gondolta volna, hogy Jaynek baja eshet.. Mi történt itt? Csak most maradtam le pár fejezettel, vagy én tényleg nem tudok az ég világon semmit? Hát persze, hogy segítünk a vámpírrá válásán. Most azonnal kitöröm a nyakát, aztán ha ivott vámpírvért akkor szerencséje lesz, ha meg nem akkor meg majd képzelgetheti a halálban, hogy átváltozott.

- Nekem jobb ötletem van. - Mondtam hangosan és biztosan rájött mire gondoltam, de már csak egy gyilkoló pillantással felelt rá és eltűnt.
- Megöljük. - Nem is a pénzel lenne baj, mert azt még meg tudnám szerezni ha akarnám, de jelen pillanatban sokkal könnyebbnek tűnt kinyírni, mint adományozni neki.Most komolyan vicc az egész. Egyetlen harapással elintézhetném az egészet. Ha gyorsan ráugranék, úgy hogy Jayden még véletlen se kerüljön veszélybe.
- Kinyírom! - Szorítottam össze ökleimet. Ebben a pillanatban állt össze a kép, az, hogy honnan ismerte ilyen jól Zoet és az, hogy miért is tett nekem még nagyon régen megjegyzést. Ja és Jay régi jellemzése amiben leírta Zoe szertőjét. Ezzel a szemétláda rohadékkal csalt meg. Képes volt leállni egy Aeron félével, mikor ott voltam neki én is.- Képes voltál pont vele megcsalni? - Fordultam Zoe felé, de aztán úgy döntöttem könnyebb ha innentől nem szólok hozzá.
- Maradunk és megvárjuk. - Dőltem neki unottan a falnak és az biztos, hogy mostanság még ilxyen bunkó stílusú szavakra sem fogom méltatni.

Zoe

Egyszer csak éreztem egy erős rántást a karomnál, majd már csak azt vettem észre, hogy hátra felé haladok. Sebastian húzott valamerre. Reméltem, hogy ő legalább észrevette Jaydent. Ahogy megfordultam, már én is láttam Jaydent. Láthatólag semmi baja nem volt. Ha csak egy haja szála is meggörbült a fiamnak, esküszöm, hogy ezt a patkány saját kezűleg ütöm agyon.
- Aeron - szűrtem fogaim közt nevét. Olyan erősen szorítottam össze ökleimet, hogy hosszú körmeim húsomba vájtak. - Jobb lett volna, ha soha többé nem kell lássalak - köptem gúnyosan, majd Jaydenre néztem, aki láthatólag semmit nem vesztett temperamentumából. Sebastian meglőzött kérdésével.
- Lássuk csak... - gondolkodott el Aeron. - A pénzed, vámpírságot és hozzá mondjuk a lányod, vagy a feleséged - húzta sötét vigyorra száját a férfi és még szorosabban fűzte ujjait Jayden csuklójára.
- Nem akarsz rögtön Sebastian lenni? - kérdeztem megvetően, majd közelebb léptem Sebastianhoz. - Most mi lesz? - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja. Valószínűleg már összeállt neki a kép. Csodálkoznék, ha nem jött volna még rá, hogy Aeron meg én együtt voltunk. - Ne haragudj Tim, fogalmam nem volt, hogy bajba keverem Jaydent...
- Nem kell sugdolózni. Csak választanotok kell. Vagy a fejével együtt akarjátok visszakapni a fiatokat, vagy elég lesz testrészenként is, és akkor eltemethetitek - röhögött fel gúnyosan a férfi, majd előhúzta nadrágja zsebéből varázspálcáját és Jayden nyakához szegezte azt. 

- Rendben Aeron, mindent megkapsz, amit akarsz, de először engedd el Jaydent! - mondtam a férfinek, majd fiam felé nyújtottam kezem. 

- Mennyi pénzt akarsz? Mikor akarsz vámpír lenni? Mert tudod, ezen bármelyik percben segíthetünk - mondtam komolyan, persze eszem ágában nem volt átváltoztatni, de mivel egy igazi tudatlan barom volt, azt se fogja észrevenni, hogy kitörjük a nyakát. 

- Az még ráér, nem azon az egy-két percen fog múlni az életem. Minimum egy millió eurót akarok. Nem érdekel honnan szerzitek meg. De ha mégis meg van, akkor Zoe készpénzben fogod átadni nekem. Van rá fél órátok, hogy meg legyen, addig elmegyek sétálni a kicsi fiatokkal. Döntsétek el, mennyire fontos nektek. 

- Neee - kiáltottam, és elkezdtem futni feléjük, de addigra már köddé váltak. - Megöljük. Ennyi pénzt az életbe nem szerzünk fél óra alatt. Arról már nem is beszélve, hogy én nem akarok ettől a patkánytól semmit - jelentettem ki élesen, majd Sebastianra pillantottam, mennyire mérges rám. Inkább nem szólok semmit. Ez most az én hibám volt... miattam vitték el Jaydent, akit legalább láthattunk.

Sebastian

Aeron Dahn... Hát ő az akinek a nevét még véletlen se soroltam volna a gyanúsítottak közé. Miért gyűlölne ő engem ennyire? Mert, hogy ezt nem hálából és tiszteletből találta ki az biztos. Tény, hogy okos és, hogy róla eltudom képzelni azt, hogy ilyen varázslatokat ismer, de akkor sem látok relációt. Oké, halálfaló volt ... szőke haja van ... és könyörtelen ha kell neki valami. De mi? Számítottam rá, hogy a név hallatára Zoe nekem esik valamiféle "Ez is a te hibád." szöveggel egykét kedves szóval körítve. De aztán semmi... Habár megértem, jó, hogy nem tudja az összes ex és még mostani halálfaló nevét. Hol látta először Jaydent? Itt? A házban? Vagy hol a Merlinbe? Látta egyáltalán? Ezek szerint igen. Bárhol találkozhatott Jaydenel, Anglia minden egyes zugába nézzem meg, hátha ott röhög épp rajtam? Remek lesz.
- Bevásárlóközpontba? Remek. Vegyünk egy kis patkánymérget. - Morgolódtam miközben fenyegetően a három fiúra néztem. Nekik ez is elég lesz... Jó tudom, nem ők a hibásak, de engem az sem érdekel, szórakoztak velem, mint egy idiótával. De Aeronnak nem sokáig lesz még feje azt garantálom.
- Ott találkozott vele először? - Elengedtem Rebeccát akire eddig támaszkodtam. Dejó, most hagyjam itt őt, ezek között a hasonmások között? Még egy Jaydent se tud elviselni, nem hogy hármat... Három ilyen túl rendes Jayden..
- Figyelj rájuk. - Néztem gyanakvóan a törpékre, de aztán már csuktam is be magam után az ajtót.

- Szerinted nem a házunkban látta először? - Kérdeztem miközben szorosan mögötte haladtam az ember tömegben. Na itt is megtalálni valakit... Viszont még mindig nem értem miért nem kaptam tőle semmi "jóindulatú" szöveget. Ha minden igaz miattam vagyunk itt, akkor miért nem esett még nekem?
- Nem hallottad, hogy eressz el? Engem senki nem cibálhat, te meg aztán főleg nem! Gyökér... - Ez Jayden volt. Tuti, hogy ő volt. De hol van? Meg is pillantottam a wchez vezető folyosón, ugyanmár még ez a Dahn se lehet olyan értelmi fogyatékos, hogy elrabolja aztán szépen visszaadja.Megragadtam Zoe karját és magam után húztam, miközben kis híján magammal vittem egy babakocsit is.
- Nem tud vigyázni? - Morgott mögöttem valami félbolond féleség.
- Nem! - Vágtam rá nem éppen nagy kedvességgel.Aztán célba vettem a férfit és a fiút.
- Én mondtam! - Szólt szemével felénk bökve Jay.
- Sebastian! Zoe, Örülök, hogy újra láthatlak! - Hiába hangsúlyozta úgy, hogy direkt az ellenkezőjét lehessen érteni, mégis villámgyorsan fordultam meg. Valahogy úgy éreztem, nem csak arról van szó, hogy udvarias akart lenni.
- Jayden gyere ide! - Szóltam oda, de mielőtt megmozdulhatott volna a gyerek, Aeron kissé fehér ujjai, rákulcsolódtak a fiúéra.
- Nem fogtad fel, hogy ne érj hozzám? - Mordult rá Jayden.
- Mit akarsz? - Kérdeztem miközben éppen arra készültem, hogy odavágom a falhoz.

Zoe

Ne játszam az értetlent? Eltűnt a fiam, ezek meg hárman még rásegítenek, hogy még jobban kiboruljak. Habár ennél jobban kiborulni már művészet lenne, hiszen már most is teljes mértékben össze vagyok zavarodva, és nem tudok rendesen gondolkodni sem. Egyre az jár a fejemben, hogy ki az, aki varázsló és elvihette Jaydent. Miért kell, hogy a mi hétköznapjainkban mindig történjen valami, amitől minden felfordul? Nem tudom elhinni, hogy valaki képes volt elvinni a fiamat.

- Én el sem tudom képzelni, hogy mi történt - fakadtam ki, és tenyereimbe fúrtam arcomat, hátha bármi is eszembe jut. De semmi. Tegnap még meg volt Jayden, ma pedig már nyoma veszett. Minden nyom nélkül el tudta vinni valaki úgy, hogy mi nem vettük azt észre? Te jó Merlin, ez is a mi hibánk. Hagytuk, hogy Jaydent elvigyék és helyette hármat hozzanak.

- Tegnap tűnt el. Vagyis az illető már több mint tíz órája elvitte, nem tíz perc telt el azóta. Ezek szerint már rég vissza kellett volna hoznia! - emeltem fel hangomat, pedig tudtam, hogy Sebastian csak meg akart nyugtatni, nem pedig még egy lapáttal tenni a helyzetre. Ő sem tudott nyugodt maradni, mégis csak Jayről volt szó.

- Én is rájöttem - mondtam színtelen hangon. Ismét az ágyhoz sétáltam, ahol a két kis srác ült. A harmadik csak azért nem volt itt, mert megtalálta a tusfürdőt és beállt a zuhany alá. Nem jó ez így, még ez is idegesít, hogy ezek hárman szokatlan dolgokat művelnek. Most pedig véget is vetek neki. Nem szóltam semmit, csak elvettem az egyik gyerek kezéből a Shakespeare könyvet, a másik elől pedig a tálcát, majd úgy fordultam vissza hozzájuk.

- Akkor most beszélgetni fogunk - erőltettem némi nyugalmat a hangomba.

- De én éhes vagyok! Én meg olvastam anya! - néztek rám durcásan mind a ketten, de éppen nem tudtak érdekelni. Egyik sem az én fiam volt. 

- Nem érdekel! Majd később esztek, meg olvastok. Most elmesélitek nekem, hogy kerültetek ide. Mielőtt pedig azt mondanátok, hogy már tizenkét éve itt laktok... - húztam elő pálcámat és a két gyerekre szegeztem, majd elmondtam magamban egy igazság mondó átkot. Esélyük sem volt hazudni. Még ha át is változtatták őket, kötve hiszem, hogy az emlékezetüket is módosították. Inkább csak megeskették őket, hogy ne szólják el magukat. 

- Honnan jöttetek? - ismételtem meg keményebben a kérdést. 

- Én Skóciában laktam eddig - hangzott az egyenes válasz, az egyik oldalról.

- Afrikában születtem, majd egy kereskedő rabszolgának maga mellé vett és ide hozatott Angliába. 

Szavaim torkomra forrtak. Valóban csak egy ócska bűbájt használtak rajtuk. Habár az az ócska bűbáj, egész praktikus, ha ilyen egyszerűen lehet klónozni egy személyt. Ilyen tökéletességgel. Mikor már sokadszorra is szólásra nyitottam számat, és sikerült néhány szót kipréselnem nagy nehezen magamból. 

- Tudjátok, hogy ki volt, aki ide küldött titeket?

- Tegnap este egy színházból tartottam haza felé, mikor azt éreztem, hogy valaki megátkozott, majd egy zsákba gyömöszölt. Sötét volt, ezért inkább csak azt láttam, hogy férfi, szőke üstöke volt, ami szinte világított a holdfénynél és széles vállai. 

Elgondolkozva hallgattam végig az egyik gyereket, aki mint kiderült, annyira nem is gyerek már.

- Én tegnap még istállót takarítottam valahol Wallesben. Aztán velem is ugyan ez volt a helyzet. Mikor pedig ide értünk, megfenyegetett minket, hogy ha nem csináljuk amit mond, megöli a családunkat. Muszáj voltunk eljátszani a szerepünket. Sajnáljuk. 

Megrökönyödve hallgattam végig őket. Egy gyöngyház fényű könnycsepp folyt végig arcomon. Aggódtam Jaydenért. Nem tudtam mi van vele, nem derült ki a férfi neve, sem a kinézete, csak hogy szőke. 

Sebastian felé fordultam, és elvettem tőle a cetlit, amin rövidke sorok álltak. 

- Ki ez? - kérdeztem hisztérikusan, és már meg sem próbáltam gátat szabni könnyeimnek. Értelmetlen lett volna, teljesen kétségbe voltam esve. 

- Aeron Dahn - mondta a fürdőszobából kilépő gyerek fejét lehajtva. Valószínűleg végighallgatta a beszélgetést. Pár percig nem tudtam eldönteni, honnan ismerős ez a név, aztán rájöttem. Vegyes érzések dúltak bennem. Gyűlöltem magamat, amiért csak szóba álltam ezzel a férfivel, képes voltam vele tölteni a.... ezt nem hiszem el. Szemétláda. Kerüljön a kezeim közé, én fogom megölni. Velem senki nem fog büntetlenül szórakozni. Nem mertem Sebastianra nézni. Nem tudtam, hogy mondjam el neki, ki is ez a férfi. Valószínűleg ismerte, hiszen ő is a halálfalókhoz tartozott. Legalábbis még öt évvel ezelőtt. De azt nem tudta, hogy vele csaltam meg, akkor. Én idióta. 

- Tim, menjünk a bevásárlóközpontba - mondtam csendesen a férfinek, majd felálltam az ágyról, és lesütött szemmel elindultam kifelé. Én voltam a hibás. Nem voltam képes Timre nézni. 

- Engedd el Rebeccát, neki nem kell jönnie. Nem akarom, hogy ott legyen - mondtam színtelen hangon, majd megvártam, amíg végre elindult ő is.

- Becca, ők hárman sehova nem mehetnek, amíg meg nem jöttünk. Vigyázz rájuk. 

Néhány perc múlva már a pláza felső szintjén sétáltunk, de nem láttam őket. Sem Aeront, sem pedig Jaydent. 

- Hol vannak? Azt mondta, ahol először találkoztak. Itt kellene lenniük! - fakadtam ki idegesen, és szemeimmel a hatalmas emberekkel zsúfolt folyosót kezdtem fürkészni. Sehol nem voltak. Én nem láttam őket.

Sbastian

Figyeltem ahogy Zoe odasétál az ágyhoz és megérinti ez egyik gyerek kezét. Fogadni merek, hogy mindketten ugyanazon gondolkodtunk és valami hasonlót vártunk mikor hozzáért a fiúhoz. Még ha sokszorosítva lennének se ilyenek lennének, nem beszélnének és nem tűnnének ilyen valóságosnak. Persze ha más átkok alatt lennének... de akkor sem. Túl élethűek.
- Százfűlé-főzet? - talán. - Gondolkodtam hangosan. Vagy egy kicsivel több gyerekünk van, mint azt gondoltuk volna. Hát ez a két lehetőség van és mivel az egyik merő hülyeség volt így egyedül maradt a főzet. Igen, varázsereje az lehet, hogy nincs, de elvileg az nem zárja ki azt, hogy ne tudjon bájitalt keverni. De mi oka lenne rá egy olyan gyereknek mint Jayden gyártani még egy párat magából? Mert, hogy ő soha nem akarná azt, hogy mások is kiélvezhessék azt, ami csak az övé. És hol van, ha nem ez között a három angyal között? Márpedig ilyen rövid idő alatt még ő sem tanulhatott meg jól viselkedni. Sőt,, ő lenne az utolsó aki kedves és aranyos akarna lenni, még a színjáték kedvéért se, vagy én ismertem félre.
- Anyuci, ne játszd az értetlent. Jayden vagyok. - Szólt az egyik gyerek, miközben mind a két szobában maradott ugyanolyan túlságosan kedves mosolyt lövellt felénk. Oh, mi lesz itt, vagyis sokkal inkább mi van.
- A hangjuk. - Oké, én feladtam. Mi tud egy embert teljesen lemásolni? Van egyáltalán ilyen varázs? Mert ha van, akkor fejet hajtok az előtt aki ilyen tökéletesen végrehajtotta. És hogy az nem Jay volt, aki nem tud varázsolni az is biztos.
- Nincs ilyen varázslat. Vagy ha van, akkor én erről még nem hallottam. - Lehet, hogy nem kellett volna kijelentenem , arcát és jelenlegi idegállapotát tekintve, de már nem tudtam visszaszívni.
- Hidd el, ha elrabolták akkor 10 percen belül vissza is hozzák. - Próbáltam oldani a feszültséget egy kicsit, de túlságosan merev és komor voltam ahhoz hogy ebből bárki is kivehesse a poént.Elrabolták... És ki akarta volna elrabolni_? Oké, ez talán hülye kérdés volt lehet, hogy most kapásból tudnék mondani tíz jelöltet. De egy biztos, aki elrabolta az nem ismeri ezt a gyereket, vagy csak szimplán direkt csinálta ilyen jóra a többit?
- Elrabolták! - Jelentettem ki, amikor már teljes mértékben egyet értettem a lánnyal, akinek ma úgy látszik sokkal gyorsabb az agyműködése.
- Elbeszélgetünk mi ezekkel a kölykökkel. - Jelentettem ki, és hangomban nem igazán érződött a higgadtság.

Szemeimmel az íróasztalt fürkésztem és az annak tetején, rendezettnek nem nevezhető fecnitömeget és egy levélféle borítékot.Aztán magam után húzva Rebeccát felkaptam onnan a hófehér borítékot és egy gyors mozdulattal meg is szabadítottam tartalmától.

Gratulálok!
(Habár kötve hiszem, hogy olyan hű de könnyen rájöttetek minden apró részletre. De legalább az üzenetemet megtaláltátok.)



Úgy gondoltam játszhatnánk egy kicsit, csak hogy feloldódjon a feszültség. Találjátok ki hol találkoztam először a drága fiatokkal!



Sok sikert!

Komolyan mondom ez vicc, csak éppen nem értem azt min kéne nevetni. De most komolyan, hát honnan kéne nekem tudnom, hogy Jayden mikor találkozott vele először? Vagy , hogy egyáltalán ki ez? Odanyújtottam Zoenak a levele. Miféle őrült szórakozik velünk?

Zoe

Még mindig hitetlenkedve néztem a három gyerekre. Kiköpött másai voltak Jaydennek, külsőleg. A belső tulajdonságaik és jellemük alapján, ezt már nem jelenteném ki ilyen határozottam.
- Semmit - leheltem megrökönyödve Sebastian kérdésére. Tekintetemet egy pillanatig sem vettem le a három gyerekről. Valami hibádzik. Valami nagyon nincs rendben, mert hogy ezek között az én fiam nincs. Hacsak időközben nem tanult meg kultúráltan viselkedni és nem fejlődött tovább az intelligencia szintje.
- Nincs varázsereje. Az nélkül pedig csak nehezen tudná sokszorosítani magát - ráncoltam össze értetlenül szemöldökömet. - Segítséget kellett kérnie valakitől, akinek van varázsereje. De hiszen nem is ismer varázslókat. És különben is, mi oka lenne, hogy ő elmenjen, és itt hagyjon nekünk három olyan gyereket, akik önállóak. Kötve hiszem, hogy magától ment el - gondolkodtam hangosan, majd lenéztem az egyik Jaydenre, aki közelebb sétált hozzánk és Rebbecának kezdett magyarázni valamit.
- Nincs - jelentette ki határozottan lányom, és közben jól láthatóan hátrálni próbált volna, ha nem lett volna összekötve Sebastiannal. Érdekes, hogy Rebecca mennyire retteg az öccsétől. Pedig kivételesen semmi oka rá, hiszen ez a három kölyök, teljesen nyugodt. Ártalmatlanok, akár egy ma született bárány.
- Sebastian, ha én azt tudnám... - mondtam némiképp magamhoz térve, mikor tanácstalanul hátrafordult hozzánk. Gondterhelten túrtam bele szőke hajtincseim zuhatagába, majd vettem egy mély levegőt és összeszedtem magam. Közelebb sétáltam az ágyon ülö két kis sráchoz, majd megfogtam az egyik kezét, és végig simítottam rajta. Mintha csak attól féltem volna, hogy ha megérintem őket, akkor eltűnnek, visszaváltoznak, vagy legalábbis valami furcsát fogok tapasztalni. De semmi nem történt. Párszor még végig simítottam Jay aprócska tenyerén ujjaimmal, majd felálltam és karba tett kezekkel az egyik üres falszakasznak dőltem.
- Igaziak, de még sem.
- Srácok... - köszörültem meg torkomat. - Hogy kerültetek ide? És a legfontosabb, hogy hívnak titeket? És mit műveltetek a fiammal? - kérdeztem kétségbeesve. Fogalmam nem volt, mire gondoljak. Csak azt tudtam, hogy ez a három gyerek biztosan nem az enyém. Rossz érzésem volt velük kapcsolatban és ez nyugtalanító volt. 
- Sebastian, mi van, ha valaki elrabolta? Mi van, ha éppen bántják? És ha nem hozzák többé vissza az igazi Jaydent? - kérdeztem a férfit, és szemeim könnybe lábadtak. Ők nem az én fiaim voltak. Egyik sem Jay volt. 

Sebastian

- Elhiheted én lennék a legboldogabb, ha kitörte volna a nyakát. De mivel nincs szerencsém mostanában ezért tuti, hogy egy karcolást sem szerzett. - "Nyugtattam" Rebeccát, aki ott toporzékolt a nyomomban. Most én is kezdjek el hisztizni , mint egy 05 éves vagy még annál fiatalabb lány? Mert megtehetném. Itt senkinek se számít az, amit én mondok, vagy amit tiltok, vagy csak egyszerűen nem akarok? Komolyan mondom ennek a Dereknek nem fogok hosszú jövőt jósolni. És örüljön annak, hogy nem akarom összetörni a lányom szívét. Miért olyan rosz még ennyi idő után is a "lányom", vagy a "fiam" szóra gondolni? De komolyan ezeket a megnevezéseket inkább elkerülöm, vagy gondolni se gondolok rájuk
Még szinte alig nyitottam ki az ajtót, Zoe már a nyakamba is ugrott. Na, mi történhetett itt, hogy így megijedt? Remélem legalább ég a ház, vagy esetleg valami ezerszer rosszabb dolog történt. Úgyis "unalmas" errefelé az élet. - Ha.. - Csak ennyi hagyta el torkomat és körülbelül még a vér is megállt bennem. Most én nem vagyok normális- és akkor Zoe se az- , vagy tényleg három Jayden ül az ágyon? Most sírnom vagy röhögnöm kellene? Egy a biztos, hogy elkezdtem röhögni, de azt nem tudom min. Rendben, akkor ezek szerint van egy... vagyis három fiam - már megint - akik egyáltalán nem úgy viselkednek, mint az, aki nemrégen még egyedül nézett ki így. Tudom, hogy zavaros. Hiába még a gondolataimat sem tudom kibogózni. Olvas... Fürdik... És magának hozza a kaját... Szent Merlinem! Hova tűnt Jayden Acerlot? Oké, ezerféle magyarázat van arra, hogy hogy került ide három ugyanolyan gyerek, vagyis igazából csak kettő, mert valamelyikük az igazi, vagy nem tudom. De ha valamelyik az igazi, akkor melyik? Mert a "régi" Jay az tuti itt ugráltatná a másik kettőt, vagy hármat egyx gonosz vigyorral az arcán.
- Befejeznéd? - Hogy tud ez még mindig azon a patkányfejű gyereken aggódni? Nem tud meghalni, akkormeg?
- Mi a francot csináltál? - Fordultam inkább színtelen hangon Zoehoz.
- Apuci, megmondod nekem hol van a tusfürdő? - Kérdezte az egyik "Jayden".
- A fürdőszekrényben. - Körülbelül úgy válaszoltam mint aki most érkezett egy idegen bolygóra, de aztán megint kitört belőlem a röhögés.
- Szerinted ez, hogy sikerült neki? - Kérdeztem a szőke lányt, aki ugyanolyan meglepettséggel állt mint én.
- Rebecca ugye te is szeretnél adakozni a szegény gyerekeknek? Biztos találnál valamit amire már nincs szükséged. - Lépett elénk egy másik "Jayden", miután letette íróasztalára a nagy tálca ételt. Jayden Acerlot mióta tud így beszélni? Ilyen kedvesen és inteligensen?
- Ez már kezd horrorisztikus lenni. Melyik az igazi? - Néztem körbe a szobába. Az a gyerek aki eddig itt lakott talán még sosem fürdött csak úgy, napközbe. Sőt még esténként is valóságos háború után tudtam a kádba rakni, vagy üldözni. Az a gyerek aki eddig itt lakott még véletlenül se gondolt volna egy pillanatra se arra, hogy másnak mi a jó és, hogy ő kinek segíthetne. Az a gyerek aki eddig itt lakott, hát annak én itthon a kezébe könyvet még nem láttam. Oké, az iskolába könyv biztos volt már a kezébe, de hogy itt kezdjen Romeo és Júliát olvasni, az már sok volt.
- Most mit csináljunk? - Fordultam segélykérően hátra.

Zoe

Rendben, akkor ha senki nem hajlandó idejönni, akkor majd én bemegyek. Mégis csak az anyja vagyok! Lassan benyitottam az ajtón, és bekukucskáltam a résen. Először semmit nem láttam, csak hallgattam a víz zubogását kiszűrődni a fürdőszobából. Ahogy beljebb mentem, megláttam Jaydent az ágyon feküdni, és éppen könyvet olvasott, nem is akármilyet. Shakespeare-től a Rómeó és Júliát. Jól van, most már szentül merem állítani, hogy a fiamat kicserélték.

- Hé, Jayden. Mégsem akarsz fürdeni? - kérdeztem egy szelíd mosoly kíséretében, majd odaültem mellé az ágyra, és belepillantottam a műbe, hogy biztosan azt olvassa-e, ami a borítójára van felvésve.

- Én eddig sem akartam fürdeni. De hagyj olvasni, mert épp most mennek a paphoz, és érdekel, hogy mi fog velük történni... - magyarázta Jay, de közben szemeivel a versszakokba szedett sorokat falták.

- Anya, hoztál már tusfürdőt? Csak fogkrémet találtam a polcon, de azzal még sem moshattam meg magam - vágta csípőre az ajtóban álló Jayden kezeit, és átvetette törölközőjét a vállán. Valami nem jó, hiszen Jayden itt olvassa a Rómeó és Júliát. Óvatosan hátra pillantottam, majd tekintetem visszavándorolt a fürdőszoba ajtóra. Két Jayden? Két Jayden? És fürdeni akarnak és olvasnak? És kettő? Halucinálok, fáradt vagyok. Egy Jayden van, hiszen nem született ikertestvére. Ujjaimmal megdörzsöltem szemeimet, majd úgy néztem szét a szobában ismét.

- Ööö... - Körülbelül ennyi volt a reakcióm, amikor egy Jayden lépett be az ajtón, tálcával a kezén.

- Hoztam vacsorát - mondta mosolyogva, majd az asztalra tette az ételt. A három gyerek most ott ült az ágyon és rámvigyorogtak.

- Anya, jól vagy? - kérdezték egyszerre hárman. Pillantásom közöttük vándorolt, és nem győztem tüzetesen átvizsgálni, mind a három fiamat! Hármat?

Ennyi volt, nem bírtam tovább és velőt rázó sikításba kezdtem. Felugrottam az ágyról, és az ajtóig hátráltam. A nagy sokktól, amit kaptam hiába rángattam az ajtó kilincset, nem akart kinyilni. Tovább sikítottam, erre közeledni kezdtek felém.

- Ne, ne gyertek közelebb! - kiáltottam rájuk ijedten, majd ahogy kinyílt az ajtó szinte a nyakába ugrottam a két érkezőnek. 

- Sebastian, ezt látnod kell! - mondtam még mindig hitetlenkedve, majd Timet az ágy felé fordítottam, ahol a három Jayden integetett. - Három van belőle! És az egyik készít magának ételt, a másik fürdeni akar... a harmadik meg, Shakespeare-t olvas. Érted? - fakadtam ki, még mindig idegesen, majd Rebeccára néztem, aki megállás nélkül hisztizett és rángatta a kezét, ami jól láthatóan hozzá volt kötve Sebastianéhoz. Meg sem kellett kérdeznem, hogy mi történt, ugyanis Rebecca nagyobb problémának tartotta, hogy a szerelmét kivágták az ablakon, és valószínűleg megütötte magát, mint hogy három van Jaydenből.

- Anya, értsd már meg, hogy Apa kivágta Dereket az ablakon! - toporzékolt egy helyben és rángatózni kezdett. - Szólj neki, hogy engedjen el! Meg kell néznem Dereket. Biztos fáj valamije. Anyaaaaaaa! - rángatta a kezemet, de én csak egy egyszerű mozdulattal kitéptem kezéből enyémet.

- Megmondtam neked, hogy vigyázzatok nem? Úgy is lehettek együtt, hogy Sebastiannak nem hozod a tudomására, és akkor nincs ilyen probléma! - mondtam idegesen Rebeccának, és most az sem érdekelt, hogy Tim alig áll tőlünk fél méterre. Nem kellene ennyire ostobának lennie, nem kellene lebukniuk sem. - De amint látod, nagyobb gondjaink vannak! Kedves öcsédből három lett! Fejezd be a nyarvogást! - ráztam meg a vállát, hogy végre észhez térjen, majd még mindig hitetlenkedve fordultam a sok Jayden felé. 

Sebastian

Miről beszél? Ki adományoz ebbe a házba régi cuccokat? Mert, hogy itt senkinek se jutna ilyen az eszébe az egyszer biztos. Még talán Jesse venné rá magát ilyesminek, de ő itthon sincs. Másról pedig nem igazán képzelném el, hogy odaajándékozná mugli ivadékoknak a cuccait, főleg ,hogy még a szegényebb felének.
- De kiii? - Komolyan itt már meg lehet őrülni. Nagyon örülök neki, hogy valaki jókedvű adakozó, de miért nem képes elmondani, hogy melyik idióta akarja eladományozni a ruháit? Mindegy hogy ki az, de az én ruháim maradnak.
- Ha nem előzne meg Miss Cicababa. - Kacsintottam a lánynak. Hát igen néha tudom adni a hülye gyereket, de aztán rá kell jönnöm, arra amit épp most közölt velem. De nem is baj, úgyse sokan mondták volna régen, hogy Sebastian Acerlot valaha is felelőségteljes lesz. Még kétszáz év után se.
- Mivan? Jayden lejött az emeletről, miközben velem volt vásárolni? Rémeket látsz. - Ez megbolondult. Kellene találnom ebbe a házba egy ép eszű embert, vagy egyszerűbb lenne fejvesztve kiabálni és kirohanni. - Most őszintén, mikor hagyna téged filmet nézni? Szerintem csak elaludtál. Habár ilyet még álmodni is vétek. - Igen visszatért a régi Jayden. Vagyis hát a lépcsőn lejöő lányra pillsantva igazán az jött le... Vagy... Igen, Zoe szavaira már tökéletesen összeraktam a képet és igazából az sem érdekelt, hogy Jayden milye hülye szappant keresgél és, hogy épp most lesz buzi belőle. Most éppen szivesen megnéztem volna azt, hogy itt van e az az ember, aki pár pillanat múlva halott lesz hogyha a ház kétszáz kilóméteres körzetébe találom. Ahogy Zoe kiszállt ölemből, szinte félrelökve utamból a két lányt törtettem felfelé a lépcsőn. Hát igen, könnyedén leeshetett nekik, hogy nem Jaydenhez sietek, mert az ő szobája pont a ház túl oldalán volt és nem ott ahova én tartottam.

- Ezt nem hiszem el, komolyan meg akarsz halni? - Kérdeztem amikor beléptem a szobába. Komolyan ebben a pillanatban ugrott ki Becky ágyából félmeztelenül ez a.. ez a... hagyjuk. Egyszerűen megragadtam a nyakát és gyönyörű szépen kivágtam az ablakon. Az sem érdekel, ha ebbe a házba már egy ablak se lesz, akkor a falon keresztül dobom le.
- Ne mondj semmit! - Fordultam Rebecca felé, miközben pálcám előcsúsztattam övemből.Egyszerűen megfogtam csuklóját, másik kezemmel pedig pöccintettem egyet. - Incarcerandus! - Kezeink köri egy sötétzöld kötél féleség csúszott. - Azt hiszem egy ideig élvezned kell a társaságom. - Félreértés ne essék, egyáltalán nem szállt el dühöm, csak szimplán megpróbáltam higgadt maradni, de nem igazán ment és ezt az éjjeliszekrény bánta, amibe pompásan sikerült belerúgnom.
- Mi van a szappannal? - Kérdeztem még mindig ingerülten.

Zoe

- Érthetően beszélek! - csattantam fel idegesen, majd apró tenyereimmel nyomatékosításul rácsaptam egyet a márványból készült fehér pultlapra. Utáltam, ha valami nem volt világos a számomra. Miért kell engem mindenből kihagyni?! És Sebastiannak miért kell most teljesen bolondnak néznie? Én Jaydenről beszélek, nem pedig Rebeccáról. Azért azt még csak tudom, hogy hívják a gyerekeimet és azt is, hogy melyikükkel beszéltem. Főleg, hogy az rövid barna hajú, hatalmas kék szemekkel megáldott, gonosz kis törpe volt. Nem pedig nálam magasabb szőke hajkoronával megáldott herceg kisasszony. 

- Pontosan ezért nem értem, hogy ha nem Te vetted rá, akkor miért kezdett el most hirtelen mártírkodni. Azt mondta, hogy ő majd jár szakadt rongyokba, de odaadja az összes ruháját a szegényeknek, hogy ne fázzanak - magyaráztam értetlenül Timnek, amit nem régen én is meghallgattam Jaydentől. - Persze, Te magadért vagy. Nem segítesz senkinek, csak a magad ura vagy... - mondtam vontatott hangon és ujjaimmal kacsacsőröket mintáztam. - Neked sem áll már jól ez a fiatal, felelőtlen jampi gyerek stílus - vigyorogtam rá negédesen. - Családod van. Te is tudod, hogy ha bárkinek segítségre lenne szüksége, akkor te lennél az első, aki már azon gondolkozna, hogy mivel tudná kihúzni szerettét a bajból. Igaz Mr. Macsó? - kérdeztem szélesen vigyorogva, miután az ölébe húzott. 

- Nem mondom meg. Nem szükségeltetik, hogy te is itt elszállj magadtól, aztán teljesen megváltozz. Elég mára kedves Jayden, aki valószínűleg mindjárt megjelenik, és bejelenti, hogy szüksége van egy korbácsra, hogy meg tudja büntetni magát, mert tele van márkásabbnál márkásabb ruhákkal - forgattam meg szemeimet. El se mertem képzelni, hogy mit művel most éppen az emeleten. 

- De akkor hogy tudott lejönni az emeletről? A távirányítós helikopterével meg az építőkockáival? Ott ült mellettem a kanapén - böktem kezemmel a kanapé felé. Na jó, én nem magyarázkodom. Ha nem hisz nekem, akkor felesleges bármit mondanom. De bosszant, hogy ennyire nem hisz nekem. - Sebastian nem hazudok, tényleg itthon volt. Miért nem lehet elhinni? - kérdeztem durcásan, de azért hagytam, hogy gyengéden megcsókoljon. 

- Tévéztem, mert a fiad hagyott! Mikor lejött azt mondta nyugodtan nézzem a filmet, mert neki az is jó, amit én nézek - jegyeztem meg egyszerűen. Ebben a percben Rebecca tűnt fel a lépcsőfordulóban. 

- Azt hiszem haza jött a fiunk - csóváltam meg lemondóan fejem, és felnevettem, ahogy belegondoltam éppen mit művelt Jayden Beccával. 

- Anya! Miért van az, hogy rajtam keresi Jayden a szappant? - kérdezte teljesen felháborodva Rebecca és zilált külsejét próbálta rendbe szedni. 

- Mióta van itt Derek? Miért nem tudok semmiről? 

- Anya, Jayden a szobámban keresi a szappant, és kitalálta, hogy kölcsönveszi a parfümjeimet! Csinálj már valamit! - kezdett el toporzékolni Rebecca, és elindult vissza az emeletre. 

- Felesleges lenne bármit is mondanom... - sóhajtottam letörten, majd felálltam Sebastian öléből, és elindultam az emeletre a bolondok házába.

- Tim, gyere te is, mert lehet, hogy a fiad be se fog engedni a fürdőszobába, még hogy fürdik... - kacagtam fel gúnyosan. Úgy kell bevonszolni minden este a zuhany alá, most meg szappant keres. 

- Menj előre, lehet a Királyfi már meztelen, mert a ruháit eladományozta, és indul fürdeni - mondtam Sebastiannak és kitártam előtte az ajtót.

Sebastian

- Segített?! - Még mindig nem hiszem el, hogy ma egy ilyen tündéri gyerekkel voltam vásárolni. Tényleg meg kéne néznem nem lázas e, vagy neme beteg.. Habár ő még soha nem volt beteg. Létezik olyan hogy egy gyere... ja iean, ő vámpír. De még ha beteg lenne, akkor is a fejemet rátenném, hogy még brutálisabb lenne mint egészségesen. Hisztizne elvárná, hogy másodpercenként föl le rohangáljunk neki és, hogy a legdrágább orvosokkal gyógyíttassuk meg két perc alatt. Rossz belegondolni.
- Mit találtam én ki? - Hökkentem meg szavaira. Ma mindenki megbolondult? Szeretet szolgáltatást? A mi házunkból? Hogy is ne. Nekem ki segít? Senki. Meg amúgy is mit törődjek én a nyomorékokkal akik nem tudtak jó helyre születni, vagy elitták a pénzüket? Az egy dolog, hogy régen én is részeg voltam minden nap és néha voltak olyan napjaim az iskolában, hogy órán is csak néztem és csak kis seprűket láttam szemeim előtt röpködni, de legalább nekem volt rá pénzem. Na szóval kizárt, hogy ilyen gondolat akár egy pillanatra is átsuhanhasson azon az óriási agyamon.
- Zoe, beszélj már érthetően. Kit vettem rá és mire? Komolyan hogy mered azt képzelni, hogy én valaha bárkinek segítsek? Na jó, segíteni azt szoktam. Saját magamnak, másnak nem. - De azért rendes vagyok meg minden, csak ez nem éppen az én reszortom.
- Ha Rebeccára gondolsz, ő nem azért dobta ki a ruháit mert jótékonykodni akart, csak szimplán nem fér a szekrényébe több ruha hiába próbál bármilyen varázst és ma vásárolni megy. - Jellemző. Már csak at nem értem, hogy lehet annyi ruhája... mindegy, most nem fogok ezen aggódni.
- Mondom, hogy csak kidobálta őket, belőle se nagyon nézném ki az adakozást. - Húztam vigyorra a számat.
- És te mit csináltál ma délelőtt?- Húztam ölembe az apró lányt. Hiányoztam legalább?- Ezt nem kellett volna megkérdeznem, egyértelműen hiányoztam neki, hiszen még ilyen idióta jótékony hülyeséget is kitalált.
- Öregszel. Kevered a neveket. - Hecceltem egy kicsit, nem tudom mibe fáradt el, mikor csak itthon ült. - Láttad az előbb azt a barna hajú kék szemű gyereket, aki igencsak hasonlít mindkettőnkre? Ő Jayden a te fiad és az enyém. Tudod, akinek kedvenc elfoglaltsága, hogy minél jobban tönkretegye az életed, na ő egész délelőtt velem volt. És túl jó gyereket játszott. De azért bemutathatnál annak a másik szellem Jaydennek is. - Adtam neki egy gyengéd csókot.
- Na szóval nem válaszoltál a kérdésemre... Csináltál ma mást a tv bámuláson kívül? - Erősen kétlem. Sőt kizártnak tartom, ma mindenki saját személyisége fordítottját játssza. Talán ma Zoe lesz a minta feleség, aki nem tud élni drága szerelme nélkül. Én pedig a szer... na jó ez azért lehetetlen.

Zoe

Már legalább másfél órája ülök ezen a kanapén, teljes nyugalomban, pattogatott kukoricát rágcsálva, és még senki nem jött le sikítozva az emeletről. Lehet Jayden és Rebecca is úgy gondolták, rám fér egy nap pihenés. Na jó, ennek azt hiszem vége, elszóltam magam, ugyanis Jayden játékokkal a kezében sétált le az emeletről. Megadóan sóhajtottam egyet, majd magam alá húztam lábaimat, hogy ő is letudjon ülni mellém. Éppen készültem átkapcsolni a tévét, hogy nézzük kedvenc meséit, mikor szelíden rám mosolygott, majd megkérdzte, hogy mit nézek.

- Ugysem tetszene, egy thriller. Az a lényege, hogy mindenki meghal. Mit szeretnél nézni?

- Amit te. Tudod, ugysem maradok sokáig, csak elmesélem, hogy mit csinálok - kezdte el magyarázni, majd mint a "nagyok" megdörzsölte homlokát és felemelte kezeit, amikben régi játékokat tartott.

- Mesélj, mire készülsz, Jay? - kérdeztem érdeklődve.

- Úgy döntöttem anyucika, hogy a játékaim nagy részét, amit már ugysem szeretek, és nem használom, odaadományozom más gyerekeknek. Ma olvastam az egyik könyvben, hogy mennyi szegény ember meg gyerek van, akiknek nagyobb szükségük van rá. És még a ruháimat is odaadom. Én majd járok egyszerű, szakadt rongyokban. Szóval anyucika, mit szólnál, ha nyitnánk egy szeretet otthont? - pislogott rám hatalmas kék szemeivel, nekem pedig az első reakcióm az volt, hogy a fiam megbolondult. Tenyeremet a homlokára helyeztem, nem-e lázas, de nem volt meleg. Valami nagyon nincs rendben. Teljesen megdöbbentem. Az első sokk akkor ért, mikor úgy nevezett anyucika, ilyet se szokott. És ő jótékonykodik? A régi dolgait elajándékozza? Nem vall ez rá. 

- Ööö... kicsim, jól meggondoltad, miket szeretnél elajándékozni? - kérdeztem elbizonytalanodva, mert nagyon furcsa volt, ahogy esdeklő szemekkel engem fürkészett.

- Anya, ne legyél ilyen! Ne akarj elbizonytalanítani. Nekem semmire nincs szükségem, épp itt az ideje, hogy most én nélkülözzek, ne szegény emberek, akik az utcán fagyoskodnak most is. Szégyelld magad - mondta sértődötten, majd felcaplatott az emeletre egy hatalmas szemeteszsák társaságában. Egész biztosan csak képzelgek, valami nálam nincs rendben. Elfáradtam, lehet meghalok, túl fáradt az agyam... Te jó Merlinem, hát mi van a fiammal?

Nem volt időm tovább gondolkodni, mert Sebastian levágódott az egyik bárszékbe. Jayden pedig behozta a szatyrokat, az ajtót pedig óvatosan tette be maga mögött. Kicserélték. 

- Segített neked? Akkor te találtad ki, hogy Szeretet szolgálati otthont csinál a házunkból? - kérdeztem felháborodva. - Nagyon ügyes vagy, hogy rá tudtad venni a selejtezésre - vigyorogtam elégedetten Sebastianra. - Tudod én mióta próbálom megkérni, hogy válogassa ki, amit már nem használ? A fejemet levette volna, ha csak felhozom ezt a példát. Büszke vagyok rád, édes - kacsintottam a férfire, majd elkezdtem kipakolni a zacskókból. De hát ezeket nem az emeletről hozta. Mi a...

- Sebastian valami nincs rendben. Jayden itthon volt - ráncoltam össze értetlenül szemöldököm. 

Sebastian

El sem hiszem, hogy végre eljött az a nap amikor Jayden nem pörög, mint akit felhúztak és végre normális gyerek módjára viselkedik, nem úgy mint egy kiskirály. Talán még életében nem mondta el eddig annyiszor, hogy én vagyok a világ legjobb apukája, mint ebben a mai pár órácskában. Ráadásul még segített is nekem a bevásárlásban. Nagy csoda ha én vagy ő képesek vagyunk bevásárolni és nem is a kedvenc foglalatoskodásom, de végre egy szava sem lehet Zoenak és nem mondhatja legalább egy évig azt, hogy nem csinálok, csinálunk semmit amivel megkönnyítjük a dolgát. De visszatérve Jaydenre a listával a kezében rohangált a papíron szereplő dolgokért és egyszer sem mondta azt, hogy ő haza akar menni, vagy éppen ezt meg ezt akarja. Komolyan még én is kételkedtem abban, hogy ez az én fiam e. Pedig aztán állítólag engem szeret egyedül a családba , ja és a bátyját. Ja meg újonnan talán Zoet. Na ez is bizonyítja, hogy megbolondult ez a gyerek.
Kinyitottam a bejárati ajtót és hagytam, hogy kezében cipelt két nagy zacskót a pultra rakva, felszaladjon a márványlépcsőn. És még az ajtóját se vágta be akora erővel mint ahogy általában kiskirály módjára szokta.
- Láttad ezt? Azt hiszem van egy jó gyerekünk. Mit csináltál te este vele? Mert ma reggel óta olyan mint egy angyal, képzeld el egész délelőtt segített nekem. És kedves és jól nevelt és nem tudom mi van vele. - Ültem le Zoeval szembe az egyik bár székre.
- Kezd rám hasonlítani. - Húztam ki magam büszkén, de aztán még saját magamat is kiröhögtem. Hát kétség kívül jobban hasonlított a "régi" Jayden személyisége az enyémhez.

Sebastian

Felhúztam a szemöldököm kérdésére. Hát nem ,tudom, csak remélem. Elvégre két visszautasítás egy napra, hát már sok lenne. De most komolyan. Hurrá, megint eszembe jutott az az idióta Derek ,vagy nem is tudom már mi a neve. Nem vagyok biztos a nevébe, mikor egy nap vagy 5000szer hallgathatom ,hogy milyen tökéletes. Hát szép. mindegy inkább ugorjunk vissza. Most már ezer százalék ,hogy igazam van. Ha már a kezünk összekulcsolódott nyert ügyem van. Hányszor eljátszottuk már a kibékülgetést, habár nem éppen 5 év után, de eljátszottuk már. Most mégis más volt. Tökéletes életünk. Olyan is volt, De unalmas és igaza van, olyan hogy az ember minél hamarabb menekülni akar mert begolyózik. Mert a tökéletesség már túl sok. Én mondom ezt, aki magára mindig ezt a jelzőt használja, de nembaj. Gyönyörű volt. Talán, de akkor is furcsa. Motnába unatkozok, pedig nem sokat változott körülöttem minden, amik Zoenak hiányoznak azok nálam megmaradtak, nálam csak ő hiányzik és mégis más. Én soha nem gondolkodtam azon ,hogy vámpír akarok lenni és csak akkor döbbentem rá ,hogy van örökké élet, amikor vérszívó lettem. Úgy gondoltam örökké elleszek a bulizásban, de aztán kétszáz év alatt rá kellett jönnöm, hogy unalmas ez így. Most pedig már lassan oda jutok ,hogy minden unalmas.
- Megváltoztam volna? Talán, csak meguntam az életet. - Eresztettem el egy mosolyt. - Hé, te mióta tudod ,hogy halálfaló vagyok? Tisztelnek ,de nem is tudom ,utálom az egészet. - Húztam grimaszra ajkaimat. - A házról és azokról, amik neked hiányoznak, hát én nem tudom. Jayden kezd felnőni. Jesse sosincs otthon ,néha napokig azt se tudom él e. Rebecca pedig, ma is itt hagyott a korcsolyapályán mert a pasija fontosabb mint én. Én most állok ott ahol te voltál 5 éve, hogy unom ezt az egészet. Arról nem is beszélve ,hogy egyedül érzem magam. Legszívesebben megint elmennék egy kétszáz évre, de akkor tényleg belehalnék az unalomba. - Húztam közelebb magamhoz az aprócska lányt.
- Zoe, én azt akarom ,hogy minden olyan legyen mint régen. Mikor még Roxfortba jártunk. Nekem kellene az egész csapat, az iskola, minden, érted? Az ,hogy titokba lehessünk egymással. Az, hogy jól agyonverjen Nate és Brendon, mert rád merek nézni. Hogy Vivi kioktasson arról, milyen is vagy te valójában és ,hogy jó nagy hülye vagyok. Illa, akire féltékeny lehess és aki szórakoztat unalmas perceimben. Az egész iskola és minden. - Szinte elképzeltem mindent, pörögtek szemem előtt az emlékek. És ,ha belegondolok, mindenki halott. Vagyis hármunkat kivéve. Engem, Zoet és Natet, akit már kétszázötven éve nem láttam. - Szóval, már csak mi vagyunk és legalább te maradj meg nekem. - Mielőtt megszólalhatott volna szavát elfojtottam egy szenvedélyes csókkal. Inkább félretettem az emlékeket.

Zoe

Éppen azon gondolkoztam, hogy a muglik nyamvadt élete mennyivel unalmasabb, mint a varázsló világ, ahol mindig történik valami érdekes. De itt maximum kirúgnak valakit az állásából, vagy veszett kutyát támadtak egy óvódás csoportra, esetleg kiraboltak egy régiség kereskedőt, aki rögtön szívinfartust is kapott, így a tettesek távozhattak, hiszen senki nem tudta bizonyítani bűnösségüket. És a muglik itt élik mindennapjaikat, a hatalmas semmit tevésben. A mágusoknál legalább az újságíróknak van fantáziájuk és a cikkeket némiképp átfaragják, hogy az olvasók várják a hírek folytatását. 

Ahogy ezen gondolkoztam, egy apró rántást éreztem karomnál, majd pár perc múlva már csak azt vettem észre, hogy ott ülök Tim ölében. Túlközel hozzá. Éppen ellenkezni akartam és felállni, mikor átfonta karjait derekamon. Szavai hallatán muszáj voltam elfordulni. 

- Miért hiszed, hogy nem akarom? - kérdeztem tőle, és ajkamat keserű mosolyra húztam. Miért csapom be magam? Miért hazudok még most is saját magamnak? Hiszen valóban nem akarom elfelejteni, és már rettentően hiányzik az eddigi életünk, amit ketten éltünk. Megadóan sóhajtottam egyet, majd egyik kezemet az övébe csúsztattam. - Én azt hiszem, megijedtem Sebastian. Nem most, hanem mikor tökéletes volt az életünk. Volt három gyerekünk, közösen neveltük őket, egy házban éltünk, és nem úgy találkoztunk össze, mint két régi jó szerető. Gyönyörá volt, mondhatni álomba illő, ahogy nevelgettük Jayt, de túlságosan kötött. Megijesztett, hogy minden ennyire hibátlan körülöttünk. A szürke hétköznapokat nem akartam megvárni - magyaráztam miközben a korcsolyázókat néztem. - És tudod min kaptam magam? Hogy az életem most unalmas, hogy egyedül vagyok. És hiányzik Rebecca mindennapos hisztije, veled a veszekedések, az esti beszélgetések Jesse-vel, és ami a legérdekesebb, hogy hiányzik, hogy Jayden egésznap osztogassa a parancsait... - Elhallgattam. Én már így is túl sokat mondtam. Hiszen én csesztem el az életemet, neki mindene megmaradt. - Igen, talán tényleg egy nagy szívás. Pedig azt hittem, hogy soha nem növök fel, és élvezni fogom, hogy egyik buliból a másikba járjak. És örökké szórakozni, bulizni fogok. Most meg arra vágyom, hogy a fiam az őrületbe kergessen? Megváltoztam. De nem csak én. Te is - fejeztem be csendesen, és hátradőltem. Jó volt a közelsége. Talán túlságosan is. - És veled? Mi a helyzet? Minden tökéletes. A ház még meg van. A halálfalók tisztelnek...?

Sebastian

- Érdekes... - Csináltam úgy mintha gondolkodnék a dolgon. De jó, utánzatait tartok a házamban? Olyan jó lenne ha ezekről én tudnék, mert valahogy csak nála jobb nőkkel találkozok a házamban, semmi utánzattal. Próbáltam komoly maradni ,következő mondatainál ,de lehetetlen volt. Amúgy nagyon bírom ,ahogyan az "öcsémet" ajnározzák és viszik mindenhová. Még kérnem sem kell. Néha az az érzésem ,hogy jobban szeretnek Jaydennel lenni mint velem. Egy már biztos. Jaydennek se kell majd pecabottal csajt keresnie magának, az biztos. Áh, de arra kíváncsi vagyok ,hogy ez ki volt. Hát igen, az biztos ,hogy a mai lányoknak fele annyi eszük sincs mint a régieknek. Vagy csak a muglik ilyen szörnyűek? Ha bele gondolok ,mennyivel több tartás volt a Roxfortos lányokba, mint ezekben a cafkákban. Persze velük se volt nehéz elbánni, de hogy most már elég ha vigyorog az ember és már vetkőznek is neki. Szánalmas.
- Egyszerű a válasz. Azért választok hülye nőket, mert más nincs. Te nem látod ,hogy minden nő IQ-ja a nullát verdesi? Egy normálisat nem lehet találni. Engem pedig nem érdekel ,hogy milyen okosak. Nem sakkozgatni meg dumcsizgatni akarok én. De az biztos ,hogy rég láttam már értelmes nőt. - Vontam meg a vállamat. Néha már unalmas ,hogy szinte nyalják az ember seggét. Régen egyszer kitóltam egy nővel és akkor tök jó volt ,mert nagy nehezen lehetett visszaszerezni. Itt meg azért a nyakadba ugranak ha épp beégeted őket, mert biztos megbántad. Na jó azért ne túlozzunk,ez már sok, de pár év múlva biztos eljutunk idáig. Hah, Zoe nem tagadja ,hogy szeret? Hát itt már mindenki megbolondult? Kész, végem van. Valóban, semmi nem tart örökké, innentől minden rózsaszín lesz ami a mugli életben történik? Hála Istennek van még varázsvilág ahol zajlik az élet. Csak néztem, talán még soha nem hallottam ilyet tőle. Érzései, pff furcsa ezeket hallani ,de azért bevallom jó is. Hurrá. Sikerült lejutnom a pályáról. Már nem kell minden pillanatba attól tartanom ,hogy hanyatt dobom magam. Leültem a legelső székre amit találtam és egy gyors mozdulattal Zoet is az ölembe húztam.
- Soha nem fogod azt elfelejteni ,amit nem akarsz. - Suttogtam fülébe miközben átkaroltam derekát és hátradőltem. - Szóval, az örökké valóságig élünk, te itt ,én ott, Jesse, Rebecca és Jayden manővereznek é közbe mindenki megunja az örökké tartó életét. Kezdem azt hinni ,hogy ez a halhatatlanság és nagy szívás. - Vontam meg vállam és egy kisebb mosolyt küldtem a lány felé.

Zoe

Tettem még pár kisebb kört Tim körül, majd érdeklődve pillantottam le rá, ahogy pontosan két centivel lába mellett lefékeztem korcsolyámmal.
- Jayden nincs nálam. Valószínűleg valamelyik utánzatom vigyáz rá a házadban - vontam meg érdektelenül vállamat. - Nem is tudom mikor láttam őt utoljára. Ja igen, mikor azzal a szőke nővel voltak cipőt venni. Majdnem vett Jaydennek egy rózsaszín női szandált, magas sarokkal, csak azért, mert a talpán autó mintát talált, és ebből azt a következtetést volnta le, hogy a fiunk nő nemű - meséltem Sebastiannak, majd a végén gúnyos mosoly csúszott számra. - Néha olyan nőket is csábíthatnál az ágyadba, akiknek több esze van, mint egy maszületett csirkének. Hihetetlen, hogy mennyi nő van, akik elvakulva mindenre igent mondanak.
- Miért kell mindig oda kilyukadnunk, hogy én nem tudlak elfelejteni? És ha így van, nagy dolog. Egyszer csak sikerülni fog, és minden baromságon túl lépek, ami történt az elmúlt kétszáz évben. Semmi nem tart örökké. Az én érzéseim pedig lassan, de biztosan megszűnnek - mondtam színtelen hangon, majd pár perc csend után leguggoltam Sebastian elé, hogy segítsek neki felállni.
- Talán nem itt kellene fetrengened. Gyere. Lekísérlek a pályáról, nehogy bárkiben is kárt tegyél - nyújtottam rá ki játékosan nyelvem, majd belekaroltam és elkísértem a pálya széléig. Ha akar leléphet, én pedig korizhatok tovább. 

Sebastian

- Öhm... Most erre muszáj válaszolnom? Te is tudod ,hogy én semmibe se halok meg. Levakarhatatlan vagyok. Habár te ezt élvezed, ezért követsz folyton. Mostmár feltűnő ,hogy mindenhol ott vagy. Mond ki nyugodtan ,hogy nem tudsz nélkülem élni. Csak kicsit röhöglek ki. - Mondtam elesésem pillanata után. Fantasztikus ,de valahogy így jobb volt, stabilabb. Ha azt leszámítjuk ,hogy bármelyik pillanatba megszabadulhattam volna bármely testrészemtől. De hát most na, valljuk be ki akarna bántani egy ilyen tökéletes férfit? Ezért is kerülnek el minket a száguldozók, mert félnek ,hogy bajom lesz.
- Helyzetcsere hát. De jobb is így. - Tettem elkényelmesedve tarkóm alá kezeim, mintha épp felülést akarnék végezni, de eszem ágában sem volt. Mi lenne ha most itt bealudnék? Nagyon idiótának néznének? Vagy csak fáradtnak? De hát jelen pillanatban semelyik sem vagyok.
- Na szóval térjünk vissza rá. Hiába játszod meg magad. Én kitűnő emberismerő vagyok. És még a vérszívókhoz is értek. Szóval Tudom, amit tudni kell. - Aztán nagy nehézkesen de azért feltápászkodtam a "jéghideg márványról".
- Amúgy ha te itt vagy, és én is itt vagyok. Akkor hol van Jayden? Legalább mikor nálad van otthon maradhatnál. - Annyira hihetően és merő egyszerűséggel játszottam el ,hogy Jayden nála van.

Zoe

Még, hogy a lábai előtt. Hát nem normális. Ha most nem baleset történt volna, ez a szituáció soha nem történik meg. Én senkinek nem heverészek a lábai előtt, milyen megalázó helyzet már? Sebastian pedig meg sem érdemli. De azért valljuk be, még innen lentről is helyes. Megártott az esés, ez már egész biztos. Mióta is nem gondoltam ilyeneket róla? Körülbelül az iskola óta. Megártott nekem az egyedüllét. Soha nem bírtam a szinglik keserves életét. Egyedül lenni nyomorúságos. De azért annyira nem, hogy növeljem Sebastian Acerlot egóját. Bármennyire is valósak lennének az állítások, amiknek csak nehezen tudok megálljt parancsolni.
- Mi az, hoyg divatkatasztrófa? Nekem igenis tetszik, és nekem, veled ellentétben még normálisan is áll. Nem tehetek róla, hogy te még mindig az őskorban élsz, ahol akkora sapkákat hordanak, hogy csak az áluk látszódik ki - magyaráztam idegesen és visszahúztam füleimre a rózsaszín fülvédőt. - Belehalnál, ha csak egyszer nem kritizálnád meg azt, aminek hozzám köze van? - kérdeztem még mindig feldúltan, miközben megpróbáltam feltápászkodni a földről. Mikor felálltam, Sebastian terült el a földön.
- Nocsak, helyzet csere. Így jobb - húztam széles vigyorra számat, és kicsit hátrébb álltam, persze csak a biztonság kedvéért, nehogy visszarántson a földre.
- Ha megátkozlak, nem ilyen baleset ér. Fájdalmasabb - mondtam még mindig fülig érő szájjal. - Na, segítsek Mr. Tökély, vagy ezzel a két korcsolyával a lábadon sikerült felállnod a lábaim elől? Persze megértem, ha onnan jobb a kilátás, de tudod zavarod azokat, akik szeretnének korizni - nyújtottam ki rá nyelvem, majd elindultam hátra felé a korival, hogy tegyek egy apró kört, amíg ő feláll. Kizárt, hogy segítsek neki, a végén megint én jönnék ki szerencsétlenül. Oldja meg.

Sebastian

Azért elég nagy égés ha egy lány már képes a randi legelején dobni. Még szinte a korcsolyát sem vettem fel amikor egyedül hagytak. Én soha nem szerettem a jégen eszetelenkedni, csak ha mindenkit fellökhetek és eltorlaszolhatok az utamból. Amúgy sem vagyok a vékony kis pengék művésze amik a cipőmön, vagy a nem is tudom mimen vannak. Az ilyenhez nem igazán volt tehetségem. Talán az egyetlen dolog ami nem tökéletes bennem. Na, jó ne túlozzunk azért. Mondjuk nyugodtan ,hogy én korcsolyázni is tudok. Hát a többi idiótához képest akik itt lökdösik és tiporják egymást a földbe. Lepattintottak egy randin. Egy másik fiú miatt. Ez még akkor is fáj ha a lányom tette velem, sőt még jobban. Vigyáznia kéne magára annak a kid féregnek ,nehogy ne legyen feje a nap végére ,mert most olyan jó lenne kettévágni. Had legyen belőle kettő. A nyaka pedig tökéletes alany lenne a nyisszantásra. Engem mégsem lehet dobni másért. Különösen nem egy ilyen... emberre aki még a mugli nevet se érdemli meg. Szörnyű. Na, végül sikerült felállnom és még suhannom is. Hiába, aki Istennek született az az is marad. Mostanában hihetetlen önelégült tudok lenni ,de ez hol baj, ha teljesen igazam van? Éppen lassan ,de biztosan próbáltam haladni, de nem elesni a jégen. Nem gáz, amúgy ,hogy ennyi ember előtt leégetem magam.
Egyszer csak azon kaptam magam ,hogy valaki tökéletesen beesett a lábaim közé. Áh, szeretem én a korizást.
- Se... - Kezdtem ,de megpillantottam a lány arcát és ez a segíteni akarás szép gyorsan el is szállt. - Nyugalmat. - Mondtam ,miközben egy elégedett mosoly csusszant férfias arcomra.
- Tudtam ,hogy eljön az a nap, mikor a lábaim előtt fogsz heverni. - Hagytam utat nevetésemnek és legugoltam a lányhoz. - Ugyan... Az ilyeneket már az óvodából is kitiltották divatkatasztrófa miatt. - Húztam el fülétől a fülvédőét és belesúgtam a fülébe mintha egy titok lett volna, aztán már álltam is volna fel. Csak éppen nem úgy sikerült, mint ahogy kellett volna. Szépen hanyadt testem ,de erőm sem volt a röhögéstől felállni.
- Megátkoztál. - Röhögtem. Nem értem miért vagyok vele ilyen túl kedves ,de az vagyok, az biztos...

Zoe

Hó. Hideg. Fehérség. Leginkább ezzel a háromszóval lehetett volna jellemezni a kinti tájat ezen a kora téli, novemberi estén. Borzalmasan bezárva éreztem magam az aprócska lakásomban. Semmi kedvem nem volt itt maradni, főleg, hogy semmivel nem tudtam volna lefoglalni magam. Mindenbe beleuntam, így inkább semmiben nem is kezdtem bele. Most is úgy heverésztem a nappali közepén álló kanapén, mint aki az életét készül elunni. Én pedig egész biztosan jó úton haladtam efelé. Már kezdett hiányozni Rebecca állandó nyavajgása, hogy melyik ruhájának mi baja, és melyik nem illik az új műkörmeihez. Jesse is hiányzott... Jobban belegondolva, még Sebastian is. Sőt, még Jayden parancsolgatását is szívesebben hallgattam volna, mint ezt a merlinverte nyivákoló hangot, ami a szomszédlakásból szűrődött át. Elszámolok, tízig és ha nem hagyja abba, tuti, hogy átmegyek és egy aprócska mozdulattal kitöröm a nyakát.

El is kezdtem számolni, de aztán megpillantottam egy fehér korcsolyát kikandikálni a szekrényből. Na, ez is jobb elfoglaltság lesz, mint hogy megsüketüljek. 

Felkaptam csizmámat, majd kabátomat és a rózsaszín fülvédőt, majd a fehér sálat is nyakam köré csavartam, bolyhos kesztűmet pedig zsebembe gyűrtem. Vállamra akasztottam a korit, és elindultam a közeli park felé, ahol már fel volt állítva a pálya, a vállalkozó kedvűeknek. 

Hamar a pályára keveredtem. Jó volt visszagondolni a régi időkre, mikor annak idején még versenyszerűen is koriztam. Természetesen anyámnak nagyon nem tetszett az ötlet, mert nem boszorkánynak való, de apám azért támogatott, ezért is gyűjthettem annak idején össze annyi érmét és serleget. 

Körbe suhantam párszor a pályán, majd mikor többen is feljöttek a jégre, egy nagy darab férfi hatalmas lendülettel nekem száguldott, én pedig elvágódtam a jégen. Aprót sikkantottam, mikor a hajam mellett a jégen egy pár korit pillantottam meg. Két centi és oda a hajam! Ahogy felemeltem fejem, és megpillantottam a korcsolyák tulajdonosát, szemeim labdaméretűre tágultak.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem undokul, és minél gyorsabban megpróbáltam feltápászkodni.

Sebastian

Ez lyukat ütött a sípcsontomba. Normális ez? Ilyen magassarkúval belerúg a lábamba, mikor én éppen tündér voltam vele és az igazgatóval is? Én csak füllentettem egy csöppet ,hogy ne higyjék azt ,hogy Jay hivatásos pornó filmet hozott az iskolába. Semmi olyan szándékom nem volt ,hogy itt bárkit is kellemetlen helyzetbe hozzak, ha pedig Zoe így érzi, hát csak tessék. Ez a paranoia. Jajj , már megint nem bírtam ki röhögés nélkül.
- A volt feleségem. - Muszáj volt helyesbítenem. Talán egy cseppet lejárattam volna a mellettem ülő lányt? És akkor mi van? Teljesen megérdemelte és ké bevallom, pont az ő kedvéért mondtam ezeket a jól összerakott mondatokat. Mi? Kirúgja Jaydent?
- Ugyan, biztosan megoldhatnánk valahogyan. - Biztosan kiérezte a hangomból ,hogy mire is gondolok, ezért is helyezte kezét a telefonra. Most komolyan fel akar jelenteni megvesztegetésért? Ha.
- Ahogyan ő mondta. - Mutattam ujjammal a bevágódó ajtó felé. - Kukk! - Kezeimet fejem mellé tettem és mint az ostoba gyerekek egy olcsó ijesztést ,de aztán jobb ötletem támadt.Szerencsére a halálfalók miatt mindig nálam van a pálca és mivel tudtam ,hogyha csak simán kimegyek akkor nem tudom majd magamról levakarni ,hogy " miért nem tudsz gondolkodni?", "még mindig gyerek vagy" vagy éppen a "semmit sem változtál szériát.
- Tarantallegra! - pöccintettem pálcámmal az igazgató felé ,majd kiléptem az ajtón, úgy hogy pálcám és fél karom még bent volt.
- Jól van ,tudjuk ezt már sokszor hallottam. De ha végre idefigyelnél biztos megbocsátanál. - Szóltam neki és egy pálcaintéssel az irodából kifelé engedtem az éppen balett lépésnek aligha mondható figurákat gyakorló férfit. Szépen engedtem hogy Zo előtt tegyen egypár ugrást.
- Jó, nyugi van. - Beirányítottam az ajtón és leszedtem róla a varázst. Még hallottam ,hogy valamit kiabál de nem igazán foglalkoztam vele.
- Colloportus! - Szépen meghajoltam és egy mosollyal nyomatékosítottam a műsort. - Szerinted ha most hívja a rendőröket kicsit nézik csak elme roggyantnak, vagy nagyon? - Kérdeztem vihogva. - Amúgy meg, kellett volna így is másik iskola. Nem kéne már azt állítanunk ,hogy Jayden a fiúnk. Nem nézek ki nála hat évvel öregebbnek. - Hát igen , ki tudja ez a diri is miket gondol rólam. Holott betöltöttem már a kétszázat is és teljesen felelőségtudó szülő vagyok...

Zoe

Hogy képes ezen röhögni? Hát komolyan mondom, Jayden túl tesz az apján. És ez nem vicces. Ez szörnyű, és minél hamarabb kézbe kell vennem a dolgok irányítását, mielőtt még Jayden nevelhetetlenné válik. Nem mintha túl sokat tehetnék az én egyetlen kicsi fiam nevelésében, ugyanis a makacssága még mindig töretlen. De majd most én megmutatom, hogy ha neki az kell, hogy kemény szülei legyenek, akkor azok lesznek. Első dolgom lesz visszaköltözni abba a Merlin verte házba, Sebastian meg kipaterolni onnan, az összes pornó filmjével együtt. Mehet a halálfalóihoz, vagy a nőcskéihez. Nekem olyan mindegy, de a fiamat ne nevelje a saját mintaképére.
Hallgattam Sebastian magyarázkodását. Legalább egyszer csinál valamit normálisan. Pár perc múlva azonban rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, ugyanis örültem, hogy a számat be bírtam csukni szavai hallatán. Most ez normális? Csak én nem találom humorosnak az idióta ötletét? Nem, amint látom az igazgatónak sem igazán tetszik a dolog. Akármennyiszer kezdtem volna mondatot, és nyitottam ki számat, ugyan abban a pillanatban csuktam is vissza, mert nem találtam szavakat. Ha kimentünk ebből az átkozott irodából, megölöm ezt a seggfejt. Nem éli meg a holnapot.
- Sebastian, befejeznéd? - kérdeztem tőle fojtott hangon és egy hatalmasat rúgtam lábába. Nagyon reméltem, hogy fájdalmat tudtam okozni neki.
- Nos, engem igazán nem érint, hogy milyen pornófilmeket tartanak otthon. Sőt, arra sem vagyok kíváncsi, hogy a felesége hány féle pózt képes végre hajtani. Az iskolámból senki nem csinálhat közröhej tárgyát. A fiuk viszont tönkre teszi híres intézményünket. Ezt pedig már nem tudjuk modorálni. Meg szeretném kérni önöket, hogy a fiukat irassák át másik iskolába - mondtam színtelen hangon a férfi, majd elővette Jayden aktáit és papírjait és az asztalra tette. Képes volt kirúgni a fiamat? Ezért az egy malőrért? Vagy ki tudja nem-e Sebastian idióta előadása segített rá. Jaydent kirúgták. Ez szörnyű!
- Mr Henrik, kérem beszéljük meg. Ne hozzon elhamarkodott döntéseket. Maga is volt fiatal, biztos csinált iyleneket.
- Sajnálom Ms Crawford. A fiának haladéktalanul távoznia kell az iskolából. Nem tűrjük az ilyenfajta megnyilatkozásokat.
- Tudja mit, vezesse csak tovább a sznob intézményét, a fiam soha nem is szeretett idejárni. Jobb lesz neki máshol. Mikor kiléptem az ajtón, még egy fél mondatot elcsíptem az igazgató hangjából: Hát még nekünk milyen jó lesz.
Most pedig megölöm Sebastiant, amint kijött. Hogy lehet ennyire nem normális?
- Normális vagy? Elintézted, hogy a fiadat kirúgják. Most kereshetünk neki másik iskolát. Igazi bunkó vagy Sebastian. Egy fikarcnyit sem változtál. Még mindig az a tizenhét éves éretlen gyerek vagy. És soha nem is leszel más. Szánalmas... - mondtam villámokat hányó tekintettel és lerogytam az első székre.

Sebastian

Természetesen Zoe ,sem hiányozhatott. Még szinte be sem léptem a helyiségbe ,ő máris követett. Küldtem felé egy kihívó és egyben lenéző mosolyt, csak ,hogy biztosítsam afelől, hogy én jókat szórakozok ezeken a behivatgatásokon. Habár most aztán tényleg nincs tippem ,hogy mit csinálhatott Jayden, de ha hosszú beszélgetés lesz. Kezet nyújtottam a kissé ősz embernek ,majd helyet foglaltam a szabadon maradt jobb fotelben. Hát igen, egyértelmű ,hogy odaül a jobb szülő, vagyis én. Áh, tudja Zoe ,hogy mit hogyan illik.
- Miss Crawford inkább. Tudja elváltunk. - Böktem oda illedelmesen ,Zoe megnevezése miatt. Mikor meghallottam a következő szavakat Mr Henrik szájából. Volt egy kis sejtésem ,milyen témakörben van baja Jaydennel. Remek, akkor megint szép szavakat fogok kapni a fejemre ha kilépünk innen. De hát, most az a baj ,hogy nem nevelem burokban? Pornó ujságot hozott? Alig bírtam megállni ,hogy ne röhögjem el magam. Olyan dolgokat ki tu.. Pornófilmet? Lejátszott egy pornó filmet? Azta... Na jó talán beért a csínytevéseknél. Az iskolai vetítőterembe? Oké, nem bírtam, bármennyire is akartam visszatartani nevetésem ,egy pillanatra kicsúszott a számon a nevetés hangja.
- Elnézést! - Olyan illedelmes vagyok. Óh, ha én 17 évesen tudtam volna így beszélni. Óh, hát tudtam is, csak nem igen akartam. Felháborodva fordultam Zoe felé , mikor megkérdezte tudott e Jayden a videókról. Hát persze ,hogy tudott. De honnan gondoltam volna ,hogy ilyet csinál? Nah, Zoe most megfizetsz, minden bűnödért.
- Mr Henrik meg vagyok döbbenve. Nem tudom miért viselkedik így Jayden ,én mindent megpróbálok. Elnézését kérem. Jay csak a családi videók rejtekhelyével van tisztában. És hát tudja, nem akarok önnek hazudni. Régen Jayden anyjával szinte minden esténket lekameráztuk. Tudja mindkettőnknek az volt a véleménye ,hogy ne takarjunk semmit. És most nézzen rá erre a nőre. El sem tudja képzelni milyen mutatványokra képes ,egyszerűen észvesztő. Még magával is öt csillagos pornót csinál, nem ha még pasi is van a közelében. Szóval maximum a mi videónk kerülhetett Jay kezébe, az pedig nem igazi hivatalos pornó film. - Annyira jó színész vagyok. Ezt olyan hihetően ,nagy természetességgel előadtam.

Zoe

- Jayden Mark Acerlot! Mit műveltél? - sipákoltam a telefonba, mikor bejelentette, hogy körülbelül fél óra múlva jelenésem van az igazgatónál. Válasz nem igazán érkezett a vonal másik végéről. - Oké Jayden, erről még beszélgetni fogunk. Nem tudom elképzelni, hogy miért kell odamennem. De ha végeztem beszélgetni fogunk. Csak ketten - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon és lecsaptam a telefont. Miért kellett bármilyen tulajdonságot is örökölnie az apjától? Különben is, miért van az, hogy Jesse miatt maximum azért kellett bemennem az iskolába, hogy elmondják milyen kiemelkedően jól teljesít abban az évben, Jayden igazgatóját pedig lassan ebédre is meghívhatnám, olyan gyakran kell vele találkoznunk. Magamhoz vettem táskámat, majd kiléptem a bejárati ajtón és eltűntem. Legközelebb az iskola egyik üres folyosóján jelentem meg, ahonnan már csak néhány ajtónyira volt az iroda. Lassú léptekkel haladtam odáig és megpróbáltam lehiggadni. Végül is, bármit csinált drága kisfiam, meg tudom változtatni az emlékezetét. És ez Jayden hatalmas szerencséje. Kopogtattam az ajtón, majd beléptem. Nem voltam egyedül, és valószínűleg az előttem ácsorgó férfi sem érkezhetett sokkal előbb.
- Mr Henrik - erőltettem vidám mosolyt arcomra, majd ellöktem magam elől Sebastiant és mit sem törődve beljebb mentem. És természetesen, ha Jaydent normálisan nevelné, nem ülnénk itt. De ő, nem tud még egy növényt sem felnevelni. Nem is értem hogy lehetséges, hogy Jay még életben van.
- Mr és Miss Acerlot, kérem foglaljanak helyet. Hosszas beszélgetésnek nézünk elébe - mondta az igazgató, majd miután kezet fogott Sebastiannal, visszaült székébe. Csodás. Én azt hittem kapunk egy levelet és mehetünk. De nem, mert hosszas beszélgetés lesz itt. Küldtem Sebastian felé egy gyilkos pillantást, hogy tisztában legyen vele én teljes mértékig őt hibáztatom, majd leültem az egyik kényelmes fotelba.
- Halljuk Mr Henrik, ne kíméljen - sóhajtottam lemondóan és hallgattam a férfit.
- Nos, a fiuk a korai tinédzser kor egyik legjellegzetesebb tünetével rendelkezik, ha fogalmazhatok így. Jayden, mint azt már néhány éve tudjuk, igen csak odaadó érdeklődéssel figyeli a korabeli, és talán az idősebb lányokat is. - Azt hittem szívbajt kapok. Mi az, hogy az idősebb lányokat is? A fiam csak ne nézze meg magának a 23 éves korosztályt. - Első alkalommal, mikor pornográf felvételeket tartalmazó magazinokkal jelent meg az iskolában, még nem hívtuk be önöket, de sajnos, itt már nem volt elég az oktatói szó. A fiuk a nagyszünetben a mozi teremben pornófilmet vetített le a maga és társai szórakoztatására - fejezte be az igazgató és tekintetét köztem és Sebastian között járatta.
Én azt hiszem ebben a pillanatban szétverem a mellettem ülő férfinek a képét. A fiam, miatta hord ilyeneket az iskolába, mert otthon is ez megy a tvben. És akkor el kell vele dicsekedni a haverjainak. Sebastian még is hogy képzeli, hogy ilyeneket tarthat abban a házban? Ki tudja nem-e csináltak belőle bordélyházat. Bármit el tudok képzelni. Három férfi egy rakáson... ki tudja mit művelnek.
Meg sem tudtam szólalni, tekintetem Timre vándorolt.
- Sebastian, mond azt, hogy te nem tudtál róla, hogy a fiad tudja, hogy hol tartod a pornó DVD-idet - mondtam fenyegető hangon a férfinek, és izzó tekintetemet az övébe fúrtam.

Sebastian

Olyan szép egy életem van. Vagyis inkább négy. Mert olyan szépen el lehet osztani négy felé az egész napi dolgaimat ,hogy az már rekordnak mondható. Alvás, csajozgatás, halálfalók és a család. Ezek között a dolgok között ingázok egész nap. De természetesen a kedves családom, mindig csinál valamit amivel felforgatja a menetrendemet. És ,hogy a mai nap se legyen kivétel, hát ma az igazgatóiba mehetek be , drága egyetlen 13 éves Jaydenke miatt. Egyáltalán nem állt szándékomban sietni. Nem vagyok én iskolás ,hogy az igazgató parancsolgasson nekem. Különben is biztosan idősebb vagyok nála minimum 2000 évvel, akkor meg? Jayden pedig tök "jó" gyerek,hozzám képest. Nah jó ez a "jó" kifejezés ,csak a mi családunknál igaz ,az átlaghoz képest már nem igazán használnám ezt a szót.
- Még mindig nem értem miért kellett neked bejönnöd. Az ilyenekhez nem a szülőket szokták értesíteni? - Jajj ,de imádom az ilyen kérdéseket. Most erre mit mondjak? " Ja, hát én vagyok az apja és ne tévesszen meg a látszat, 250 éves vagyok" Hát ez remek válazb lenne.
- Apámék elutaztak. Nászútjuk van és addig én vigyázok az öcsémre. - Elég hihető volt ahhoz ,hogy egy hülye szőke nő elhiggye ,szóval nyert ügyem van.
- És, bemehetek veled? Adig is a közelemben lehetnél. - Húzta végig mutatóujját gyengéden arcomon. Hu, hogy mit fog ezért Jayden kapni.... Semmit, francba, miért nem vagyok vele szigorúbb?
- Várj meg itt. - Adtam egy csókot a lánynak és már tártam is ki az igazgatói iroda ajtaját. Nem értem miért mondják ,hogy az igazgatói félelmetes hely... Mit mondanának ,ha a Roxfortit meglátnák? Az én igazgatómmal, vagy ne adja Merlin az igazgató helyettesével? Elszaladnának.
- Jó napot Mr. Henrik! - Tényleg így hívják? Mert most hirtelen ez jutott eszembe ,de szerintem tökre nem. Mindiy akkor tettessük a részeget ,ha mégsem...

Zoe

- Jó, értem - csitítottam, mikor elkezdte magyarázni, hogy ő nem gyilkos. Sajnálatos módon ezekben a rohadt panelekben túl vékonyak a falak és még azt is lehet hallani, mikor a szomszédban a szánalmas muglik lefőzték a reggeli kávéjukat, vagy éppen takarítanak. És egyébként is, a szomszédaim mind nők, akik pletykásak. Nem kellene ilyen szavakat meghallaniuk, hogy gyilkos. Ki tudja miket fognak ezek után gondolni rólam.
- Legalább most át tudod érezni a helyzetem - mondtam keserű gúnnyal hangomban. - A helyedben... én elvetetném - mondtam nemes egyszerűséggel, mintha csak azt állapítottam volna meg, hogy ma végre kisütött a nap. Pedig egy gyerekől volt szó. - Én ilyen téren mindig sokkal keményebben gondolkodtam, mint Tim. Ha ő nem mondja azt, hogy már pedig megtartjuk azokat a gyerekeket, itt sem lennétek. Sem te, sem Becca, sem Jay. Mert én egyszerűen soha nem akartam gyereket. Nem voltam rá felkészülve, hogy egy apró, csecsemőt tartsak a karjaimban, utána pedig nevelgessem. Persze, mind a hármotokat felneveltük... kisebb nagyobb gubancokkal, de megoldottuk. És tudod, ha én képes voltam felnevelni azt a gyereket, rólad bizton állíthatom, hogy tökéletes apa lennél. Jesse, nálad nem ismerek gondoskodóbb férfit. Ha én lennék te, megtartanám. De tudod, neked ebbe nem sok beleszólásod van. Ilyenkor a nők agya elborul. És csak nagyon nehezen befolyásolhatóak. Lehet, hogy a lány nem is akarja megtartani. És rajta fog állni a döntés, hogy kihordja-e és aztán gondoskodik róla, avagy választja az egyszerűbb utat. Neked bele kell nyugodnod a döntésébe - mondtam színtelen hangon, és próbáltam belé lelket önteni. Semmi esély nem volt rá. Teljesen össze volt törve, csak úgy mint a bejárati ajtóm. Mondhatom igazán remek.
- A legjobb lesz, ha felhívod a lányt. Beszéljétek meg, hogy ő mit akar. Te csak támogathatod, bárhogy is dönt. Nem erőszakoskodhatsz - mondtam utolsó mondatomat szigorúan, majd kivettem zsebéből mobilját és kezébe nyomtam.
- Hívd fel! - Addig sem rombolsz.

Jesse

- Zoe én nem vagyok gyilkos ,hogy csak egyszerűen elvigyem orvoshoz abortuszra. - Hát igen, mert ez túl egyszerű lenne. Na jó, nem azért. Hanem mert én drága családtagjaimmal ellentétben nem vagyok az a lelketlen gyilkológép akinek két oldala van. Az egyik ami olyan hű de jó fej emberré teszi, a másik pedig az imént említett gyilkos hajlam. Oké, nem mondok inkább semmi rosszat, vagyis inkább nem gondolok rá. Kétség kívül Tim is tud néha a legjobb apák közé tartozni, de a legrosszabbak közé is. Zoe pedig, hát dettó ugyan ez.
- Szóval azt mondod nevelje ő? - Ezen gondolkodtam egy darabig. Hiszen tényleg ez lenne a legjobb ötlet. de hagyjam ,hogy az én hibám ,mások életét tegye tönkre? És ,hogy én neveljem fel? Nézzem végig ahogyan megöregszik és végül meghal. Mert előbb utóbb az lesz és attól félek a legjobban.
- Mi lenne ha megtartanám? Ez mindenhogy rossz. - Egy pillanatra viszonoztam az ölelést ,majd gyengéden ellöktem magamtól és felpattantam.
- Ezt elszúrtam. - Szúrtam fogaim között és lassú léptekkel körbesétáltam a szobába. - Francba. - Kezem nagy lendülettel elindult az ajtó felé és egy óriási reccsenéssel csapódott az ajtónak. Jól esett ,hogy egy kicsit ki tudtam szabadítani érzelmeim ,de ahogy az ajtóra néztem ,ami igen siralmasan nézett ki ,mivel öklöm nyoma teljesen ott maradt és vagy két centiméter vastag krátert okozott.
- Bocs. - Fordultam Zoe felé. - Szóval akkor te mit tennél a helyemben? - kissé jobban éreztem magam, lehet most szét kellene vernem ezt a lakosztályt és teljesen jól lennék. Most ez akkora kísértés volt.

Zoe

Ledöbbenve hallgattam végig Jesse mondandóját. Rossz érzésem pedig bebizonyosodni látszott. Nem ismerek rá a saját fiamra. Ő nem gondolkodott egyszer felelősségteljesen? Pont neki sikerült felcsinálnia egy lányt, akit ráadásul ki nem állhat? Rebeccáról előbb el tudtam volna képzelni, hogy egyszer sírva jön haza, hogy azt se tudja kitől, de gyereket vár. Sőt, még a tizenkét éves fiamról, Jayről is előbb el tudtam volna képzelni, hogy egyik nap azzal jön haza az iskolából, hogy feleségül kell vennie egy lányt, mert babájuk lesz. Na, jó ez talán kicsit morbid volt, de akkor is... pont Jesse?

Már felesleges lett volna a fejéhez vágnom, hogy miért nem vádekezett. A legkevésbé arra lehetett most szüksége, hogy még én is rontsak a helyzetén, amihez ha azt vesszük semmi jogom, ugyanis én is beleestem, háromszor is ugyan ebbe a hibába! Háromszor. 

- A lány meg akarja tartani? És Te? - Valószínűleg az lenne a legegyszerűbb ebben a helyzetben, ha elvetetnék. De Jesse ebbe ugyse menne bele. Nincs más megoldás, csak megtartani. 

- Figyelj, attól, hogy lesz egy gyereketek még nem muszáj szeretned azt a lányt, sőt még találkoznotok sem kell, ha megszületett a baba. Sokan vannak manapság, akik egyedülálló szülőként nevelnek gyereket. Beszéljétek meg, hogy a gyerek nála maradjon, ha megszületett vagy inkább te neveld fel. Sok megoldás van - halkítottam le hangomat, de hirtelen semmi használható ötlet nem jutott eszembe. - Vagy nem tudom... Egy biztos Jesse, jól fogsz dönteni, és a tőled telhetőt meg fogod adni annak a babának. És ha kell, én is itt vagyok. Segítek, ha tudok - mondtam csendesen és átöleltem Jesse-t. Annyira idegennek tűnt a helyzet, hiszen általában ez a vígasztalás fordítva szokott történni.