Még mindig hitetlenkedve néztem a három gyerekre. Kiköpött másai voltak Jaydennek, külsőleg. A belső tulajdonságaik és jellemük alapján, ezt már nem jelenteném ki ilyen határozottam.
- Semmit - leheltem megrökönyödve Sebastian kérdésére. Tekintetemet egy pillanatig sem vettem le a három gyerekről. Valami hibádzik. Valami nagyon nincs rendben, mert hogy ezek között az én fiam nincs. Hacsak időközben nem tanult meg kultúráltan viselkedni és nem fejlődött tovább az intelligencia szintje.
- Nincs varázsereje. Az nélkül pedig csak nehezen tudná sokszorosítani magát - ráncoltam össze értetlenül szemöldökömet. - Segítséget kellett kérnie valakitől, akinek van varázsereje. De hiszen nem is ismer varázslókat. És különben is, mi oka lenne, hogy ő elmenjen, és itt hagyjon nekünk három olyan gyereket, akik önállóak. Kötve hiszem, hogy magától ment el - gondolkodtam hangosan, majd lenéztem az egyik Jaydenre, aki közelebb sétált hozzánk és Rebbecának kezdett magyarázni valamit.
- Nincs - jelentette ki határozottan lányom, és közben jól láthatóan hátrálni próbált volna, ha nem lett volna összekötve Sebastiannal. Érdekes, hogy Rebecca mennyire retteg az öccsétől. Pedig kivételesen semmi oka rá, hiszen ez a három kölyök, teljesen nyugodt. Ártalmatlanok, akár egy ma született bárány.
- Sebastian, ha én azt tudnám... - mondtam némiképp magamhoz térve, mikor tanácstalanul hátrafordult hozzánk. Gondterhelten túrtam bele szőke hajtincseim zuhatagába, majd vettem egy mély levegőt és összeszedtem magam. Közelebb sétáltam az ágyon ülö két kis sráchoz, majd megfogtam az egyik kezét, és végig simítottam rajta. Mintha csak attól féltem volna, hogy ha megérintem őket, akkor eltűnnek, visszaváltoznak, vagy legalábbis valami furcsát fogok tapasztalni. De semmi nem történt. Párszor még végig simítottam Jay aprócska tenyerén ujjaimmal, majd felálltam és karba tett kezekkel az egyik üres falszakasznak dőltem.
- Igaziak, de még sem.
- Srácok... - köszörültem meg torkomat. - Hogy kerültetek ide? És a legfontosabb, hogy hívnak titeket? És mit műveltetek a fiammal? - kérdeztem kétségbeesve. Fogalmam nem volt, mire gondoljak. Csak azt tudtam, hogy ez a három gyerek biztosan nem az enyém. Rossz érzésem volt velük kapcsolatban és ez nyugtalanító volt.
- Sebastian, mi van, ha valaki elrabolta? Mi van, ha éppen bántják? És ha nem hozzák többé vissza az igazi Jaydent? - kérdeztem a férfit, és szemeim könnybe lábadtak. Ők nem az én fiaim voltak. Egyik sem Jay volt.
- Semmit - leheltem megrökönyödve Sebastian kérdésére. Tekintetemet egy pillanatig sem vettem le a három gyerekről. Valami hibádzik. Valami nagyon nincs rendben, mert hogy ezek között az én fiam nincs. Hacsak időközben nem tanult meg kultúráltan viselkedni és nem fejlődött tovább az intelligencia szintje.
- Nincs varázsereje. Az nélkül pedig csak nehezen tudná sokszorosítani magát - ráncoltam össze értetlenül szemöldökömet. - Segítséget kellett kérnie valakitől, akinek van varázsereje. De hiszen nem is ismer varázslókat. És különben is, mi oka lenne, hogy ő elmenjen, és itt hagyjon nekünk három olyan gyereket, akik önállóak. Kötve hiszem, hogy magától ment el - gondolkodtam hangosan, majd lenéztem az egyik Jaydenre, aki közelebb sétált hozzánk és Rebbecának kezdett magyarázni valamit.
- Nincs - jelentette ki határozottan lányom, és közben jól láthatóan hátrálni próbált volna, ha nem lett volna összekötve Sebastiannal. Érdekes, hogy Rebecca mennyire retteg az öccsétől. Pedig kivételesen semmi oka rá, hiszen ez a három kölyök, teljesen nyugodt. Ártalmatlanok, akár egy ma született bárány.
- Sebastian, ha én azt tudnám... - mondtam némiképp magamhoz térve, mikor tanácstalanul hátrafordult hozzánk. Gondterhelten túrtam bele szőke hajtincseim zuhatagába, majd vettem egy mély levegőt és összeszedtem magam. Közelebb sétáltam az ágyon ülö két kis sráchoz, majd megfogtam az egyik kezét, és végig simítottam rajta. Mintha csak attól féltem volna, hogy ha megérintem őket, akkor eltűnnek, visszaváltoznak, vagy legalábbis valami furcsát fogok tapasztalni. De semmi nem történt. Párszor még végig simítottam Jay aprócska tenyerén ujjaimmal, majd felálltam és karba tett kezekkel az egyik üres falszakasznak dőltem.
- Igaziak, de még sem.
- Srácok... - köszörültem meg torkomat. - Hogy kerültetek ide? És a legfontosabb, hogy hívnak titeket? És mit műveltetek a fiammal? - kérdeztem kétségbeesve. Fogalmam nem volt, mire gondoljak. Csak azt tudtam, hogy ez a három gyerek biztosan nem az enyém. Rossz érzésem volt velük kapcsolatban és ez nyugtalanító volt.
- Sebastian, mi van, ha valaki elrabolta? Mi van, ha éppen bántják? És ha nem hozzák többé vissza az igazi Jaydent? - kérdeztem a férfit, és szemeim könnybe lábadtak. Ők nem az én fiaim voltak. Egyik sem Jay volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése