Sebastian

El sem hiszem, hogy végre eljött az a nap amikor Jayden nem pörög, mint akit felhúztak és végre normális gyerek módjára viselkedik, nem úgy mint egy kiskirály. Talán még életében nem mondta el eddig annyiszor, hogy én vagyok a világ legjobb apukája, mint ebben a mai pár órácskában. Ráadásul még segített is nekem a bevásárlásban. Nagy csoda ha én vagy ő képesek vagyunk bevásárolni és nem is a kedvenc foglalatoskodásom, de végre egy szava sem lehet Zoenak és nem mondhatja legalább egy évig azt, hogy nem csinálok, csinálunk semmit amivel megkönnyítjük a dolgát. De visszatérve Jaydenre a listával a kezében rohangált a papíron szereplő dolgokért és egyszer sem mondta azt, hogy ő haza akar menni, vagy éppen ezt meg ezt akarja. Komolyan még én is kételkedtem abban, hogy ez az én fiam e. Pedig aztán állítólag engem szeret egyedül a családba , ja és a bátyját. Ja meg újonnan talán Zoet. Na ez is bizonyítja, hogy megbolondult ez a gyerek.
Kinyitottam a bejárati ajtót és hagytam, hogy kezében cipelt két nagy zacskót a pultra rakva, felszaladjon a márványlépcsőn. És még az ajtóját se vágta be akora erővel mint ahogy általában kiskirály módjára szokta.
- Láttad ezt? Azt hiszem van egy jó gyerekünk. Mit csináltál te este vele? Mert ma reggel óta olyan mint egy angyal, képzeld el egész délelőtt segített nekem. És kedves és jól nevelt és nem tudom mi van vele. - Ültem le Zoeval szembe az egyik bár székre.
- Kezd rám hasonlítani. - Húztam ki magam büszkén, de aztán még saját magamat is kiröhögtem. Hát kétség kívül jobban hasonlított a "régi" Jayden személyisége az enyémhez.