Zoe

Rendben, akkor ha senki nem hajlandó idejönni, akkor majd én bemegyek. Mégis csak az anyja vagyok! Lassan benyitottam az ajtón, és bekukucskáltam a résen. Először semmit nem láttam, csak hallgattam a víz zubogását kiszűrődni a fürdőszobából. Ahogy beljebb mentem, megláttam Jaydent az ágyon feküdni, és éppen könyvet olvasott, nem is akármilyet. Shakespeare-től a Rómeó és Júliát. Jól van, most már szentül merem állítani, hogy a fiamat kicserélték.

- Hé, Jayden. Mégsem akarsz fürdeni? - kérdeztem egy szelíd mosoly kíséretében, majd odaültem mellé az ágyra, és belepillantottam a műbe, hogy biztosan azt olvassa-e, ami a borítójára van felvésve.

- Én eddig sem akartam fürdeni. De hagyj olvasni, mert épp most mennek a paphoz, és érdekel, hogy mi fog velük történni... - magyarázta Jay, de közben szemeivel a versszakokba szedett sorokat falták.

- Anya, hoztál már tusfürdőt? Csak fogkrémet találtam a polcon, de azzal még sem moshattam meg magam - vágta csípőre az ajtóban álló Jayden kezeit, és átvetette törölközőjét a vállán. Valami nem jó, hiszen Jayden itt olvassa a Rómeó és Júliát. Óvatosan hátra pillantottam, majd tekintetem visszavándorolt a fürdőszoba ajtóra. Két Jayden? Két Jayden? És fürdeni akarnak és olvasnak? És kettő? Halucinálok, fáradt vagyok. Egy Jayden van, hiszen nem született ikertestvére. Ujjaimmal megdörzsöltem szemeimet, majd úgy néztem szét a szobában ismét.

- Ööö... - Körülbelül ennyi volt a reakcióm, amikor egy Jayden lépett be az ajtón, tálcával a kezén.

- Hoztam vacsorát - mondta mosolyogva, majd az asztalra tette az ételt. A három gyerek most ott ült az ágyon és rámvigyorogtak.

- Anya, jól vagy? - kérdezték egyszerre hárman. Pillantásom közöttük vándorolt, és nem győztem tüzetesen átvizsgálni, mind a három fiamat! Hármat?

Ennyi volt, nem bírtam tovább és velőt rázó sikításba kezdtem. Felugrottam az ágyról, és az ajtóig hátráltam. A nagy sokktól, amit kaptam hiába rángattam az ajtó kilincset, nem akart kinyilni. Tovább sikítottam, erre közeledni kezdtek felém.

- Ne, ne gyertek közelebb! - kiáltottam rájuk ijedten, majd ahogy kinyílt az ajtó szinte a nyakába ugrottam a két érkezőnek. 

- Sebastian, ezt látnod kell! - mondtam még mindig hitetlenkedve, majd Timet az ágy felé fordítottam, ahol a három Jayden integetett. - Három van belőle! És az egyik készít magának ételt, a másik fürdeni akar... a harmadik meg, Shakespeare-t olvas. Érted? - fakadtam ki, még mindig idegesen, majd Rebeccára néztem, aki megállás nélkül hisztizett és rángatta a kezét, ami jól láthatóan hozzá volt kötve Sebastianéhoz. Meg sem kellett kérdeznem, hogy mi történt, ugyanis Rebecca nagyobb problémának tartotta, hogy a szerelmét kivágták az ablakon, és valószínűleg megütötte magát, mint hogy három van Jaydenből.

- Anya, értsd már meg, hogy Apa kivágta Dereket az ablakon! - toporzékolt egy helyben és rángatózni kezdett. - Szólj neki, hogy engedjen el! Meg kell néznem Dereket. Biztos fáj valamije. Anyaaaaaaa! - rángatta a kezemet, de én csak egy egyszerű mozdulattal kitéptem kezéből enyémet.

- Megmondtam neked, hogy vigyázzatok nem? Úgy is lehettek együtt, hogy Sebastiannak nem hozod a tudomására, és akkor nincs ilyen probléma! - mondtam idegesen Rebeccának, és most az sem érdekelt, hogy Tim alig áll tőlünk fél méterre. Nem kellene ennyire ostobának lennie, nem kellene lebukniuk sem. - De amint látod, nagyobb gondjaink vannak! Kedves öcsédből három lett! Fejezd be a nyarvogást! - ráztam meg a vállát, hogy végre észhez térjen, majd még mindig hitetlenkedve fordultam a sok Jayden felé.