Egyszer csak azt vettem észre, hogy kikapják a kezemből a cigarettámat. Komolyan mondom, miért nem lehet az embernek két perc nyugtot hagyni? Annyira örültem volna, ha Sebastian bezárja magát a konyhába. De nem.
- A cigi nem Darren pénzéből van, mert nem is tud róla... értékelném, ha nem vennéd el mindenemet - köptem neki gúnyosan, de inkább befejeztem a hisztit, majd előkaptam egy újabb szálat és rágyújtottam. Hallgattam a kis beszédét, miszerint összetörték azt a nem létező szívét.
- A tényeket nem kellene bizonygatnod. Én megmondtam, hogy nincs szíved. Azt pedig nagyon tudom sajnálni, hogy nem tudtál dönteni. Két olyan nő, akik szerettek téged, te meg csak játszadoztál. Ne hogy elkezd magad sajnáltatni, mert nem érdekel. Abszolút te basztad el. Az egyiket dobnod kellett volna és már sem itt tartanánk. Játszottál Sebastian, csak aztán nem gondoltál bele, hogy ez milyen következményekkel járhat. Tudod mi volt a legszarabb? Mindig érezni, hogy csak második lehetsz. És igen, én is rohadtul hülye voltam. Gyűlölöm, ha engem állítanak választás elé, de az más lett volna, ha én kérem tőled, hogy válassz. Lépnem kellett volna. Legalább nekem. Ott hagyni téged. Élhetted volna Amarillával az életed nekem meg nem kellett volna bekavarnom. De ha azt nézzük nem bántam meg - szegtem fel daccosan fejem, és elnyomtam a dohány csikket a márvány párkányon. - Egy ideig élveztem a versenyt. Amíg nekem is csak egy játék volt. De aztán rá kellett jönnöm, hogy már az életem részévé váltál. A hülyeségeiddel együtt. És nem tudtalak volna ellökni magamtól, mert fájt volna. Nagyon is... - szavaim ridegen csengtek, de belül könnyeztem. Elővettem egy újabb cigit, majd Sebastiannak dobtam a dobozt, ami még félig volt. - A tiéd, nekem ez az utolsó - mondtam, majd belélegeztem a füstöt, mely lenyugtatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése