Szóval jön. Gondolhattam volna, hogy nem azért látogatott meg, hogy beugorjon köszönni, majd le is lépjen. Sebastian Acerlot csak nyomós indokkal keres fel személyeket, vagy ha kell neki valami. Egy önző bunkó pasi. De nem is értem, hogy ennyi idő alatt ezt, hogy nem tudtam már megszokni. Darren is csak ha akar valamit ugrik haza. Én meg? Be vagyok zárva ide. Na jó, ez nem igaz. De mivel muszáj voltam Darrennek hűséget esküdni, mikor terhes lettem Damonnal, nem mehettem el, hiszen ki tudja mikor estem volna kísértésbe. Hát igen, két száz évig bírtam. Ez igazán szép teljesítmény magamtól. De már nem bírtam, ezért is ma elmegyek szórakozni. És semmit nem utasítok vissza ez is biztos. Már nem bírom ezt a hűséges kis feleség és anya szerepet. Anya, ugyan, hiszen már Damon is idősebb nálam. Jesse-ről, meg Rebeccáról nem is beszélve. Akkor meg?
- Sebastian, nem hiszem, hogy sok közöd lenne ahoz, hogy Darrennek, hogy megy az üzlet. De köszöni, minden rendben van - mondtam ridegen, mikzben leértünk a nappaliba. - Nem hiszem, hogy a te nyamvadt inged valami hű de elegáns helyről lett volna vásárolva. Már kezdenek a szálak felszakadozni. Nem gondolod, hogy ideje lenne új rihákat beszerezni? Tudod, nem kellene két száz éven keresztül ugyan azt a ruhát viselned. Várj, véletlen nem ez a nadrág volt rajtad, mikor szülni voltunk? Jajj, hogy is felejthettem volna el - mondtam az utolsó mondatokat negédes mosollyal kísérve, da a hangomból kicsengő maró gúnyt le se tagadhattam volna.
- Ha nem akarsz, nem jössz. Jegyezd meg Acerlot, ma nem veled vagyok - mondtam neki komolyan, majd kiléptem a házból. - Az Abszolúton találkozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése