Eltelt 200év és még mindig nem vagyok abba biztos ,hogy éppen jó dologra készülődök e. Mindenki azt hitte meghaltam most már kissé bánom hiszen rengeteg ember meghalt akiket szerettem. De mióta vámpír lettem az érzéseim lekicsinyültek és egészen eddig nem tudtam rászánni magam arra ,hogy bárkivel is találkozzak a múltamból. Hiszen pompás életem volt. Csajokkal rengeteg pénzel piával és örök fiatalsággal. Mi kell még az embernek? De akkor mért vagyok itt? Mert még is fontos a múltam épp ezért vagyok itt ahol vagyok és várom Zoet ,hogy rázúdítsam ,hogy mégse vagyok hulla. Pedig gondolom az se nagyon izgatta ,sőt lehet már fel se ismerne. De időm nem volt hogy meggondoljam a dolgokat és elhúzzak mint ezt már sokszor tettem ,mert éppen ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó.
- Üdv, mondanám ,hogy feleségem ,de nem fogattad el az ajánlatom szóval: Üdv ellenségem. Fel ismersz még? - Kacsintottam a lányra miközben felhúzott lábakkal feküdtem unottan az ágyán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése