Évek, évszázadok múltak el, mikor utoljára találkoztak. Akkor azt hitték már nincs többé. De talán az idő begyógyította sebeiket. Mit tennél ha egy váratlan pillanatban rád szakadna a múlt? Küzdenél vagy belenyugodnál, hogy újra át kell élned?

2010. július 29., csütörtök

Sebastian

Tim

- Nem szállok ki. - Szögeztem le és közben örömmel láttam ,hogy Zoe dacosan de elkezdett öltözni. - Látod mennyivel jobb mikor nem veszekedsz? - Húztam mosolyra a számat. Nagyon nagy erőfeszítés volt ,hogy ne mondjam neki "Ügyes voltál kiskutyám" De végül kibírtam ,ezzel magamat is meglepve. - Ok.. - Húztam fel cibzárját. Ahogy gondoltam a ruha tökéletesen illett rá ,mintha rá szabták volna. - Tökéletes. Látod van izlésem. - Nyomtam le a gázt. Nem érdekelt mennyivel haladok ,mivel meghalni autóbalesetbe úgy se tudunk ,pénzem meg van elég büntetésre ,vagy új jogsira szóval leszarom. Csak néztem ahogy a kilóméter óra egyre gyorsabban kezd forogni és egyszer csak bekattant. Nesze neked Brendon ha ezt látnád.

- Megérkeztünk kedves vérszopó nem velem lévő asszonyság. - Szálltam ki a kocsiból. És lassan odaslattyogtam az ő ajtajáig.
- Tessék szabad vagy. - Szögeztem le és miután kiszállt lezártam a kocsit. - Akkor külön külön vagyunk igaz? - Kérdeztem figyelemelterelésül és táskáját hirtelen elvettem tőle benne minden pénzével. - Akkor bent találkozunk. - Kezdtem el lassan befelé futni.

Mikor már épp bent voltam a bejáraton belül jegyemmel karomon Zoe dühös arcát pillantottam meg aki kit ácsorgott.
- Külön vagyunk, nem kötelességem jegyet venni neked...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése