Zoe

És rájött. Várható volt. De nem akartam elhinni, hogy ilyen rosszul fogja fogadni. Nem elég volt, hogy én saját magamat hibáztatom ez miatt a balul elsült félrelépés miatt, még most ő is engem talál a legfőbb hibásnak. Honnan tudhattam volna, hogy ez a szemét Aeron, egyszer még feltűnik és elkezdi játszani a zsaroló bűnözőt?! Ha visszamehetnék az időben, rögtön az első mosdóban történt incidens után kitörném a nyakát. Rohadt szemétláda.
Inkább nem is szóltam vissza Sebastiannak, teljesen felesleges lenne magyarázkodnom. Ha jól emlékszem, már bocsánatot kértem ezért tőle. De lehet, hogy nem. A lényeg, hogy régen történt, erre most megint képes és bevágja a durcást. Kivételesen talán Sebastian egy éjszakás partnereit jobban bírom, mint ezt a patkányt. Azoknak még annyi eszük sincs, mint egy ma született csirkének, és soha nem fordulna meg a fejükben olyan dolog, hogy zsarolás. Mert arra sem képesek, hogy megtanulják a saját nevüket. Na jó, azt hiszem hiába szidok bárkit és bármit is, nem lesz jobb.
Csípőre vágtam kezeimet, és fel-alá kezdtem járkálni a kihalt folyosó részen. Magassarkúm ahogy a márványozott padlólapokon koppant, hangosan visszhangzott az egész folyosón. Nem szóltam egy szót sem, de már kezdett zavarni a csend, ezért felé fordultam. Még mindig nem hagytam abba a járkálást.
- Sebastian, és hogy gondolod, hogy kicsináljuk Dahnt? Megérkezik, odasétálsz hozzá, kezet fogtok, majd kitöröd a nyakát? Ez így nem lesz jó. És ha Jaydennek közben bármi bántódása esik? Azt nem bocsátanám meg magamnak... - haraptam be alsó ajkam és egy apró körben kezdtem el sétálni. Karórámat nézegettem másodpercenként, de a perceket ütő apró mutató, mintha lelassult volna. Egy pillanatra sem hagytam abba a sétálgatást a folyosón, ez volt az egyetlen olyan dolog, ami meg tudott valamelyest nyugtatni és nem kezdtem el üvöltözni, csapkodni és rongálni.
Azt hittem, hogy nem bírom tovább türtőztetni magam és tovább ölbe tett kézzel járkálni, mikor egy halk pukkanással megérkezett Aeron. Jayden sehol nem volt.
- Mit csináltál Jaydennel te szemétláda! - rivalltam rá a férfire, és hosszú léptekkel átszeltem a köztünk lévő társaságot. Éppen emeltem a kezem, hogy lekeverjek neki egy hatalmas pofont, mikor azt éreztem, hogy kezeimre hátam mögött egy vastag kötél csavarodott. - Hol van Jayden? - sziszegtem indulatosan, de egyetlen pálca intéssel elnémított. Gyűlölöm ezt a szemétládát! Miért él még mindig? Te jó Merlin, hiszen én képes voltam összeállni ezzel a gyökérrel! Oh, hogy én milyen szívesen kaparnám ki a szemeit!
- Zoeka, te most inkább maradj csendben. Nincs szükség a hisztériádra. Most meg kell beszélnünk kedves uraddal, hogy mennyit is ér neki a neveletlenül pimasz fiatok - mondta kemény hangon, majd Sebastianhoz fordult. - Hol a pénz? Én tartottam a szavam, a fiad itt van - bökött fejével Jayden felé, aki éppen ebben a pillanatban tűnt fel. Száján pedig vastag szigetelő szalag volt. Nem használt a bűbáj nála, hogy mugli módszerekhez folyamodott? Rohadt barom. Kinyírom.

Sebastian

Pénz... Vámpírság... És Zoe, vagy Rebecca... Remek. Tényleg jó ötlet lenne egyszerűen beállítani az életembe. Most komolyan erre fáj a foga? Hát akkor valahogy tudattatni kéne vele, hogy valamit elszámolt, mert hogy én nem fogom mind a három kívánságát teljesíteni az biztos. Miért is lenne olyan hű de jó alku nekem, ha visszakapnám Jayt és földönfutó lennék, mellesleg még Zot, vagy Beckyt is elveszteném? Ja, és örök életet adnék annak, akit most a halálba kívánnék? Egyszerűbb lenne szépen Sebastian Acerlotnak hívni és mindenem neki adni.
- Most? Épp készülök gyilkolni. - Szűrtem fogaim között ügyelve arra, hogy ezt csak ketten halljuk. Közben összeszűkített szemekkel a férfit fürkésztem. Aztán Zoera vándoroltak szemeim. Nem értettem miért kezdett el bocsánatot kérni és miért magyarázza, hogy nem gondolta volna, hogy Jaynek baja eshet.. Mi történt itt? Csak most maradtam le pár fejezettel, vagy én tényleg nem tudok az ég világon semmit? Hát persze, hogy segítünk a vámpírrá válásán. Most azonnal kitöröm a nyakát, aztán ha ivott vámpírvért akkor szerencséje lesz, ha meg nem akkor meg majd képzelgetheti a halálban, hogy átváltozott.

- Nekem jobb ötletem van. - Mondtam hangosan és biztosan rájött mire gondoltam, de már csak egy gyilkoló pillantással felelt rá és eltűnt.
- Megöljük. - Nem is a pénzel lenne baj, mert azt még meg tudnám szerezni ha akarnám, de jelen pillanatban sokkal könnyebbnek tűnt kinyírni, mint adományozni neki.Most komolyan vicc az egész. Egyetlen harapással elintézhetném az egészet. Ha gyorsan ráugranék, úgy hogy Jayden még véletlen se kerüljön veszélybe.
- Kinyírom! - Szorítottam össze ökleimet. Ebben a pillanatban állt össze a kép, az, hogy honnan ismerte ilyen jól Zoet és az, hogy miért is tett nekem még nagyon régen megjegyzést. Ja és Jay régi jellemzése amiben leírta Zoe szertőjét. Ezzel a szemétláda rohadékkal csalt meg. Képes volt leállni egy Aeron félével, mikor ott voltam neki én is.- Képes voltál pont vele megcsalni? - Fordultam Zoe felé, de aztán úgy döntöttem könnyebb ha innentől nem szólok hozzá.
- Maradunk és megvárjuk. - Dőltem neki unottan a falnak és az biztos, hogy mostanság még ilxyen bunkó stílusú szavakra sem fogom méltatni.

Zoe

Egyszer csak éreztem egy erős rántást a karomnál, majd már csak azt vettem észre, hogy hátra felé haladok. Sebastian húzott valamerre. Reméltem, hogy ő legalább észrevette Jaydent. Ahogy megfordultam, már én is láttam Jaydent. Láthatólag semmi baja nem volt. Ha csak egy haja szála is meggörbült a fiamnak, esküszöm, hogy ezt a patkány saját kezűleg ütöm agyon.
- Aeron - szűrtem fogaim közt nevét. Olyan erősen szorítottam össze ökleimet, hogy hosszú körmeim húsomba vájtak. - Jobb lett volna, ha soha többé nem kell lássalak - köptem gúnyosan, majd Jaydenre néztem, aki láthatólag semmit nem vesztett temperamentumából. Sebastian meglőzött kérdésével.
- Lássuk csak... - gondolkodott el Aeron. - A pénzed, vámpírságot és hozzá mondjuk a lányod, vagy a feleséged - húzta sötét vigyorra száját a férfi és még szorosabban fűzte ujjait Jayden csuklójára.
- Nem akarsz rögtön Sebastian lenni? - kérdeztem megvetően, majd közelebb léptem Sebastianhoz. - Most mi lesz? - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja. Valószínűleg már összeállt neki a kép. Csodálkoznék, ha nem jött volna még rá, hogy Aeron meg én együtt voltunk. - Ne haragudj Tim, fogalmam nem volt, hogy bajba keverem Jaydent...
- Nem kell sugdolózni. Csak választanotok kell. Vagy a fejével együtt akarjátok visszakapni a fiatokat, vagy elég lesz testrészenként is, és akkor eltemethetitek - röhögött fel gúnyosan a férfi, majd előhúzta nadrágja zsebéből varázspálcáját és Jayden nyakához szegezte azt. 

- Rendben Aeron, mindent megkapsz, amit akarsz, de először engedd el Jaydent! - mondtam a férfinek, majd fiam felé nyújtottam kezem. 

- Mennyi pénzt akarsz? Mikor akarsz vámpír lenni? Mert tudod, ezen bármelyik percben segíthetünk - mondtam komolyan, persze eszem ágában nem volt átváltoztatni, de mivel egy igazi tudatlan barom volt, azt se fogja észrevenni, hogy kitörjük a nyakát. 

- Az még ráér, nem azon az egy-két percen fog múlni az életem. Minimum egy millió eurót akarok. Nem érdekel honnan szerzitek meg. De ha mégis meg van, akkor Zoe készpénzben fogod átadni nekem. Van rá fél órátok, hogy meg legyen, addig elmegyek sétálni a kicsi fiatokkal. Döntsétek el, mennyire fontos nektek. 

- Neee - kiáltottam, és elkezdtem futni feléjük, de addigra már köddé váltak. - Megöljük. Ennyi pénzt az életbe nem szerzünk fél óra alatt. Arról már nem is beszélve, hogy én nem akarok ettől a patkánytól semmit - jelentettem ki élesen, majd Sebastianra pillantottam, mennyire mérges rám. Inkább nem szólok semmit. Ez most az én hibám volt... miattam vitték el Jaydent, akit legalább láthattunk.

Sebastian

Aeron Dahn... Hát ő az akinek a nevét még véletlen se soroltam volna a gyanúsítottak közé. Miért gyűlölne ő engem ennyire? Mert, hogy ezt nem hálából és tiszteletből találta ki az biztos. Tény, hogy okos és, hogy róla eltudom képzelni azt, hogy ilyen varázslatokat ismer, de akkor sem látok relációt. Oké, halálfaló volt ... szőke haja van ... és könyörtelen ha kell neki valami. De mi? Számítottam rá, hogy a név hallatára Zoe nekem esik valamiféle "Ez is a te hibád." szöveggel egykét kedves szóval körítve. De aztán semmi... Habár megértem, jó, hogy nem tudja az összes ex és még mostani halálfaló nevét. Hol látta először Jaydent? Itt? A házban? Vagy hol a Merlinbe? Látta egyáltalán? Ezek szerint igen. Bárhol találkozhatott Jaydenel, Anglia minden egyes zugába nézzem meg, hátha ott röhög épp rajtam? Remek lesz.
- Bevásárlóközpontba? Remek. Vegyünk egy kis patkánymérget. - Morgolódtam miközben fenyegetően a három fiúra néztem. Nekik ez is elég lesz... Jó tudom, nem ők a hibásak, de engem az sem érdekel, szórakoztak velem, mint egy idiótával. De Aeronnak nem sokáig lesz még feje azt garantálom.
- Ott találkozott vele először? - Elengedtem Rebeccát akire eddig támaszkodtam. Dejó, most hagyjam itt őt, ezek között a hasonmások között? Még egy Jaydent se tud elviselni, nem hogy hármat... Három ilyen túl rendes Jayden..
- Figyelj rájuk. - Néztem gyanakvóan a törpékre, de aztán már csuktam is be magam után az ajtót.

- Szerinted nem a házunkban látta először? - Kérdeztem miközben szorosan mögötte haladtam az ember tömegben. Na itt is megtalálni valakit... Viszont még mindig nem értem miért nem kaptam tőle semmi "jóindulatú" szöveget. Ha minden igaz miattam vagyunk itt, akkor miért nem esett még nekem?
- Nem hallottad, hogy eressz el? Engem senki nem cibálhat, te meg aztán főleg nem! Gyökér... - Ez Jayden volt. Tuti, hogy ő volt. De hol van? Meg is pillantottam a wchez vezető folyosón, ugyanmár még ez a Dahn se lehet olyan értelmi fogyatékos, hogy elrabolja aztán szépen visszaadja.Megragadtam Zoe karját és magam után húztam, miközben kis híján magammal vittem egy babakocsit is.
- Nem tud vigyázni? - Morgott mögöttem valami félbolond féleség.
- Nem! - Vágtam rá nem éppen nagy kedvességgel.Aztán célba vettem a férfit és a fiút.
- Én mondtam! - Szólt szemével felénk bökve Jay.
- Sebastian! Zoe, Örülök, hogy újra láthatlak! - Hiába hangsúlyozta úgy, hogy direkt az ellenkezőjét lehessen érteni, mégis villámgyorsan fordultam meg. Valahogy úgy éreztem, nem csak arról van szó, hogy udvarias akart lenni.
- Jayden gyere ide! - Szóltam oda, de mielőtt megmozdulhatott volna a gyerek, Aeron kissé fehér ujjai, rákulcsolódtak a fiúéra.
- Nem fogtad fel, hogy ne érj hozzám? - Mordult rá Jayden.
- Mit akarsz? - Kérdeztem miközben éppen arra készültem, hogy odavágom a falhoz.

Zoe

Ne játszam az értetlent? Eltűnt a fiam, ezek meg hárman még rásegítenek, hogy még jobban kiboruljak. Habár ennél jobban kiborulni már művészet lenne, hiszen már most is teljes mértékben össze vagyok zavarodva, és nem tudok rendesen gondolkodni sem. Egyre az jár a fejemben, hogy ki az, aki varázsló és elvihette Jaydent. Miért kell, hogy a mi hétköznapjainkban mindig történjen valami, amitől minden felfordul? Nem tudom elhinni, hogy valaki képes volt elvinni a fiamat.

- Én el sem tudom képzelni, hogy mi történt - fakadtam ki, és tenyereimbe fúrtam arcomat, hátha bármi is eszembe jut. De semmi. Tegnap még meg volt Jayden, ma pedig már nyoma veszett. Minden nyom nélkül el tudta vinni valaki úgy, hogy mi nem vettük azt észre? Te jó Merlin, ez is a mi hibánk. Hagytuk, hogy Jaydent elvigyék és helyette hármat hozzanak.

- Tegnap tűnt el. Vagyis az illető már több mint tíz órája elvitte, nem tíz perc telt el azóta. Ezek szerint már rég vissza kellett volna hoznia! - emeltem fel hangomat, pedig tudtam, hogy Sebastian csak meg akart nyugtatni, nem pedig még egy lapáttal tenni a helyzetre. Ő sem tudott nyugodt maradni, mégis csak Jayről volt szó.

- Én is rájöttem - mondtam színtelen hangon. Ismét az ágyhoz sétáltam, ahol a két kis srác ült. A harmadik csak azért nem volt itt, mert megtalálta a tusfürdőt és beállt a zuhany alá. Nem jó ez így, még ez is idegesít, hogy ezek hárman szokatlan dolgokat művelnek. Most pedig véget is vetek neki. Nem szóltam semmit, csak elvettem az egyik gyerek kezéből a Shakespeare könyvet, a másik elől pedig a tálcát, majd úgy fordultam vissza hozzájuk.

- Akkor most beszélgetni fogunk - erőltettem némi nyugalmat a hangomba.

- De én éhes vagyok! Én meg olvastam anya! - néztek rám durcásan mind a ketten, de éppen nem tudtak érdekelni. Egyik sem az én fiam volt. 

- Nem érdekel! Majd később esztek, meg olvastok. Most elmesélitek nekem, hogy kerültetek ide. Mielőtt pedig azt mondanátok, hogy már tizenkét éve itt laktok... - húztam elő pálcámat és a két gyerekre szegeztem, majd elmondtam magamban egy igazság mondó átkot. Esélyük sem volt hazudni. Még ha át is változtatták őket, kötve hiszem, hogy az emlékezetüket is módosították. Inkább csak megeskették őket, hogy ne szólják el magukat. 

- Honnan jöttetek? - ismételtem meg keményebben a kérdést. 

- Én Skóciában laktam eddig - hangzott az egyenes válasz, az egyik oldalról.

- Afrikában születtem, majd egy kereskedő rabszolgának maga mellé vett és ide hozatott Angliába. 

Szavaim torkomra forrtak. Valóban csak egy ócska bűbájt használtak rajtuk. Habár az az ócska bűbáj, egész praktikus, ha ilyen egyszerűen lehet klónozni egy személyt. Ilyen tökéletességgel. Mikor már sokadszorra is szólásra nyitottam számat, és sikerült néhány szót kipréselnem nagy nehezen magamból. 

- Tudjátok, hogy ki volt, aki ide küldött titeket?

- Tegnap este egy színházból tartottam haza felé, mikor azt éreztem, hogy valaki megátkozott, majd egy zsákba gyömöszölt. Sötét volt, ezért inkább csak azt láttam, hogy férfi, szőke üstöke volt, ami szinte világított a holdfénynél és széles vállai. 

Elgondolkozva hallgattam végig az egyik gyereket, aki mint kiderült, annyira nem is gyerek már.

- Én tegnap még istállót takarítottam valahol Wallesben. Aztán velem is ugyan ez volt a helyzet. Mikor pedig ide értünk, megfenyegetett minket, hogy ha nem csináljuk amit mond, megöli a családunkat. Muszáj voltunk eljátszani a szerepünket. Sajnáljuk. 

Megrökönyödve hallgattam végig őket. Egy gyöngyház fényű könnycsepp folyt végig arcomon. Aggódtam Jaydenért. Nem tudtam mi van vele, nem derült ki a férfi neve, sem a kinézete, csak hogy szőke. 

Sebastian felé fordultam, és elvettem tőle a cetlit, amin rövidke sorok álltak. 

- Ki ez? - kérdeztem hisztérikusan, és már meg sem próbáltam gátat szabni könnyeimnek. Értelmetlen lett volna, teljesen kétségbe voltam esve. 

- Aeron Dahn - mondta a fürdőszobából kilépő gyerek fejét lehajtva. Valószínűleg végighallgatta a beszélgetést. Pár percig nem tudtam eldönteni, honnan ismerős ez a név, aztán rájöttem. Vegyes érzések dúltak bennem. Gyűlöltem magamat, amiért csak szóba álltam ezzel a férfivel, képes voltam vele tölteni a.... ezt nem hiszem el. Szemétláda. Kerüljön a kezeim közé, én fogom megölni. Velem senki nem fog büntetlenül szórakozni. Nem mertem Sebastianra nézni. Nem tudtam, hogy mondjam el neki, ki is ez a férfi. Valószínűleg ismerte, hiszen ő is a halálfalókhoz tartozott. Legalábbis még öt évvel ezelőtt. De azt nem tudta, hogy vele csaltam meg, akkor. Én idióta. 

- Tim, menjünk a bevásárlóközpontba - mondtam csendesen a férfinek, majd felálltam az ágyról, és lesütött szemmel elindultam kifelé. Én voltam a hibás. Nem voltam képes Timre nézni. 

- Engedd el Rebeccát, neki nem kell jönnie. Nem akarom, hogy ott legyen - mondtam színtelen hangon, majd megvártam, amíg végre elindult ő is.

- Becca, ők hárman sehova nem mehetnek, amíg meg nem jöttünk. Vigyázz rájuk. 

Néhány perc múlva már a pláza felső szintjén sétáltunk, de nem láttam őket. Sem Aeront, sem pedig Jaydent. 

- Hol vannak? Azt mondta, ahol először találkoztak. Itt kellene lenniük! - fakadtam ki idegesen, és szemeimmel a hatalmas emberekkel zsúfolt folyosót kezdtem fürkészni. Sehol nem voltak. Én nem láttam őket.

Sbastian

Figyeltem ahogy Zoe odasétál az ágyhoz és megérinti ez egyik gyerek kezét. Fogadni merek, hogy mindketten ugyanazon gondolkodtunk és valami hasonlót vártunk mikor hozzáért a fiúhoz. Még ha sokszorosítva lennének se ilyenek lennének, nem beszélnének és nem tűnnének ilyen valóságosnak. Persze ha más átkok alatt lennének... de akkor sem. Túl élethűek.
- Százfűlé-főzet? - talán. - Gondolkodtam hangosan. Vagy egy kicsivel több gyerekünk van, mint azt gondoltuk volna. Hát ez a két lehetőség van és mivel az egyik merő hülyeség volt így egyedül maradt a főzet. Igen, varázsereje az lehet, hogy nincs, de elvileg az nem zárja ki azt, hogy ne tudjon bájitalt keverni. De mi oka lenne rá egy olyan gyereknek mint Jayden gyártani még egy párat magából? Mert, hogy ő soha nem akarná azt, hogy mások is kiélvezhessék azt, ami csak az övé. És hol van, ha nem ez között a három angyal között? Márpedig ilyen rövid idő alatt még ő sem tanulhatott meg jól viselkedni. Sőt,, ő lenne az utolsó aki kedves és aranyos akarna lenni, még a színjáték kedvéért se, vagy én ismertem félre.
- Anyuci, ne játszd az értetlent. Jayden vagyok. - Szólt az egyik gyerek, miközben mind a két szobában maradott ugyanolyan túlságosan kedves mosolyt lövellt felénk. Oh, mi lesz itt, vagyis sokkal inkább mi van.
- A hangjuk. - Oké, én feladtam. Mi tud egy embert teljesen lemásolni? Van egyáltalán ilyen varázs? Mert ha van, akkor fejet hajtok az előtt aki ilyen tökéletesen végrehajtotta. És hogy az nem Jay volt, aki nem tud varázsolni az is biztos.
- Nincs ilyen varázslat. Vagy ha van, akkor én erről még nem hallottam. - Lehet, hogy nem kellett volna kijelentenem , arcát és jelenlegi idegállapotát tekintve, de már nem tudtam visszaszívni.
- Hidd el, ha elrabolták akkor 10 percen belül vissza is hozzák. - Próbáltam oldani a feszültséget egy kicsit, de túlságosan merev és komor voltam ahhoz hogy ebből bárki is kivehesse a poént.Elrabolták... És ki akarta volna elrabolni_? Oké, ez talán hülye kérdés volt lehet, hogy most kapásból tudnék mondani tíz jelöltet. De egy biztos, aki elrabolta az nem ismeri ezt a gyereket, vagy csak szimplán direkt csinálta ilyen jóra a többit?
- Elrabolták! - Jelentettem ki, amikor már teljes mértékben egyet értettem a lánnyal, akinek ma úgy látszik sokkal gyorsabb az agyműködése.
- Elbeszélgetünk mi ezekkel a kölykökkel. - Jelentettem ki, és hangomban nem igazán érződött a higgadtság.

Szemeimmel az íróasztalt fürkésztem és az annak tetején, rendezettnek nem nevezhető fecnitömeget és egy levélféle borítékot.Aztán magam után húzva Rebeccát felkaptam onnan a hófehér borítékot és egy gyors mozdulattal meg is szabadítottam tartalmától.

Gratulálok!
(Habár kötve hiszem, hogy olyan hű de könnyen rájöttetek minden apró részletre. De legalább az üzenetemet megtaláltátok.)



Úgy gondoltam játszhatnánk egy kicsit, csak hogy feloldódjon a feszültség. Találjátok ki hol találkoztam először a drága fiatokkal!



Sok sikert!

Komolyan mondom ez vicc, csak éppen nem értem azt min kéne nevetni. De most komolyan, hát honnan kéne nekem tudnom, hogy Jayden mikor találkozott vele először? Vagy , hogy egyáltalán ki ez? Odanyújtottam Zoenak a levele. Miféle őrült szórakozik velünk?

Zoe

Még mindig hitetlenkedve néztem a három gyerekre. Kiköpött másai voltak Jaydennek, külsőleg. A belső tulajdonságaik és jellemük alapján, ezt már nem jelenteném ki ilyen határozottam.
- Semmit - leheltem megrökönyödve Sebastian kérdésére. Tekintetemet egy pillanatig sem vettem le a három gyerekről. Valami hibádzik. Valami nagyon nincs rendben, mert hogy ezek között az én fiam nincs. Hacsak időközben nem tanult meg kultúráltan viselkedni és nem fejlődött tovább az intelligencia szintje.
- Nincs varázsereje. Az nélkül pedig csak nehezen tudná sokszorosítani magát - ráncoltam össze értetlenül szemöldökömet. - Segítséget kellett kérnie valakitől, akinek van varázsereje. De hiszen nem is ismer varázslókat. És különben is, mi oka lenne, hogy ő elmenjen, és itt hagyjon nekünk három olyan gyereket, akik önállóak. Kötve hiszem, hogy magától ment el - gondolkodtam hangosan, majd lenéztem az egyik Jaydenre, aki közelebb sétált hozzánk és Rebbecának kezdett magyarázni valamit.
- Nincs - jelentette ki határozottan lányom, és közben jól láthatóan hátrálni próbált volna, ha nem lett volna összekötve Sebastiannal. Érdekes, hogy Rebecca mennyire retteg az öccsétől. Pedig kivételesen semmi oka rá, hiszen ez a három kölyök, teljesen nyugodt. Ártalmatlanok, akár egy ma született bárány.
- Sebastian, ha én azt tudnám... - mondtam némiképp magamhoz térve, mikor tanácstalanul hátrafordult hozzánk. Gondterhelten túrtam bele szőke hajtincseim zuhatagába, majd vettem egy mély levegőt és összeszedtem magam. Közelebb sétáltam az ágyon ülö két kis sráchoz, majd megfogtam az egyik kezét, és végig simítottam rajta. Mintha csak attól féltem volna, hogy ha megérintem őket, akkor eltűnnek, visszaváltoznak, vagy legalábbis valami furcsát fogok tapasztalni. De semmi nem történt. Párszor még végig simítottam Jay aprócska tenyerén ujjaimmal, majd felálltam és karba tett kezekkel az egyik üres falszakasznak dőltem.
- Igaziak, de még sem.
- Srácok... - köszörültem meg torkomat. - Hogy kerültetek ide? És a legfontosabb, hogy hívnak titeket? És mit műveltetek a fiammal? - kérdeztem kétségbeesve. Fogalmam nem volt, mire gondoljak. Csak azt tudtam, hogy ez a három gyerek biztosan nem az enyém. Rossz érzésem volt velük kapcsolatban és ez nyugtalanító volt. 
- Sebastian, mi van, ha valaki elrabolta? Mi van, ha éppen bántják? És ha nem hozzák többé vissza az igazi Jaydent? - kérdeztem a férfit, és szemeim könnybe lábadtak. Ők nem az én fiaim voltak. Egyik sem Jay volt. 

Sebastian

- Elhiheted én lennék a legboldogabb, ha kitörte volna a nyakát. De mivel nincs szerencsém mostanában ezért tuti, hogy egy karcolást sem szerzett. - "Nyugtattam" Rebeccát, aki ott toporzékolt a nyomomban. Most én is kezdjek el hisztizni , mint egy 05 éves vagy még annál fiatalabb lány? Mert megtehetném. Itt senkinek se számít az, amit én mondok, vagy amit tiltok, vagy csak egyszerűen nem akarok? Komolyan mondom ennek a Dereknek nem fogok hosszú jövőt jósolni. És örüljön annak, hogy nem akarom összetörni a lányom szívét. Miért olyan rosz még ennyi idő után is a "lányom", vagy a "fiam" szóra gondolni? De komolyan ezeket a megnevezéseket inkább elkerülöm, vagy gondolni se gondolok rájuk
Még szinte alig nyitottam ki az ajtót, Zoe már a nyakamba is ugrott. Na, mi történhetett itt, hogy így megijedt? Remélem legalább ég a ház, vagy esetleg valami ezerszer rosszabb dolog történt. Úgyis "unalmas" errefelé az élet. - Ha.. - Csak ennyi hagyta el torkomat és körülbelül még a vér is megállt bennem. Most én nem vagyok normális- és akkor Zoe se az- , vagy tényleg három Jayden ül az ágyon? Most sírnom vagy röhögnöm kellene? Egy a biztos, hogy elkezdtem röhögni, de azt nem tudom min. Rendben, akkor ezek szerint van egy... vagyis három fiam - már megint - akik egyáltalán nem úgy viselkednek, mint az, aki nemrégen még egyedül nézett ki így. Tudom, hogy zavaros. Hiába még a gondolataimat sem tudom kibogózni. Olvas... Fürdik... És magának hozza a kaját... Szent Merlinem! Hova tűnt Jayden Acerlot? Oké, ezerféle magyarázat van arra, hogy hogy került ide három ugyanolyan gyerek, vagyis igazából csak kettő, mert valamelyikük az igazi, vagy nem tudom. De ha valamelyik az igazi, akkor melyik? Mert a "régi" Jay az tuti itt ugráltatná a másik kettőt, vagy hármat egyx gonosz vigyorral az arcán.
- Befejeznéd? - Hogy tud ez még mindig azon a patkányfejű gyereken aggódni? Nem tud meghalni, akkormeg?
- Mi a francot csináltál? - Fordultam inkább színtelen hangon Zoehoz.
- Apuci, megmondod nekem hol van a tusfürdő? - Kérdezte az egyik "Jayden".
- A fürdőszekrényben. - Körülbelül úgy válaszoltam mint aki most érkezett egy idegen bolygóra, de aztán megint kitört belőlem a röhögés.
- Szerinted ez, hogy sikerült neki? - Kérdeztem a szőke lányt, aki ugyanolyan meglepettséggel állt mint én.
- Rebecca ugye te is szeretnél adakozni a szegény gyerekeknek? Biztos találnál valamit amire már nincs szükséged. - Lépett elénk egy másik "Jayden", miután letette íróasztalára a nagy tálca ételt. Jayden Acerlot mióta tud így beszélni? Ilyen kedvesen és inteligensen?
- Ez már kezd horrorisztikus lenni. Melyik az igazi? - Néztem körbe a szobába. Az a gyerek aki eddig itt lakott talán még sosem fürdött csak úgy, napközbe. Sőt még esténként is valóságos háború után tudtam a kádba rakni, vagy üldözni. Az a gyerek aki eddig itt lakott még véletlenül se gondolt volna egy pillanatra se arra, hogy másnak mi a jó és, hogy ő kinek segíthetne. Az a gyerek aki eddig itt lakott, hát annak én itthon a kezébe könyvet még nem láttam. Oké, az iskolába könyv biztos volt már a kezébe, de hogy itt kezdjen Romeo és Júliát olvasni, az már sok volt.
- Most mit csináljunk? - Fordultam segélykérően hátra.

Zoe

Rendben, akkor ha senki nem hajlandó idejönni, akkor majd én bemegyek. Mégis csak az anyja vagyok! Lassan benyitottam az ajtón, és bekukucskáltam a résen. Először semmit nem láttam, csak hallgattam a víz zubogását kiszűrődni a fürdőszobából. Ahogy beljebb mentem, megláttam Jaydent az ágyon feküdni, és éppen könyvet olvasott, nem is akármilyet. Shakespeare-től a Rómeó és Júliát. Jól van, most már szentül merem állítani, hogy a fiamat kicserélték.

- Hé, Jayden. Mégsem akarsz fürdeni? - kérdeztem egy szelíd mosoly kíséretében, majd odaültem mellé az ágyra, és belepillantottam a műbe, hogy biztosan azt olvassa-e, ami a borítójára van felvésve.

- Én eddig sem akartam fürdeni. De hagyj olvasni, mert épp most mennek a paphoz, és érdekel, hogy mi fog velük történni... - magyarázta Jay, de közben szemeivel a versszakokba szedett sorokat falták.

- Anya, hoztál már tusfürdőt? Csak fogkrémet találtam a polcon, de azzal még sem moshattam meg magam - vágta csípőre az ajtóban álló Jayden kezeit, és átvetette törölközőjét a vállán. Valami nem jó, hiszen Jayden itt olvassa a Rómeó és Júliát. Óvatosan hátra pillantottam, majd tekintetem visszavándorolt a fürdőszoba ajtóra. Két Jayden? Két Jayden? És fürdeni akarnak és olvasnak? És kettő? Halucinálok, fáradt vagyok. Egy Jayden van, hiszen nem született ikertestvére. Ujjaimmal megdörzsöltem szemeimet, majd úgy néztem szét a szobában ismét.

- Ööö... - Körülbelül ennyi volt a reakcióm, amikor egy Jayden lépett be az ajtón, tálcával a kezén.

- Hoztam vacsorát - mondta mosolyogva, majd az asztalra tette az ételt. A három gyerek most ott ült az ágyon és rámvigyorogtak.

- Anya, jól vagy? - kérdezték egyszerre hárman. Pillantásom közöttük vándorolt, és nem győztem tüzetesen átvizsgálni, mind a három fiamat! Hármat?

Ennyi volt, nem bírtam tovább és velőt rázó sikításba kezdtem. Felugrottam az ágyról, és az ajtóig hátráltam. A nagy sokktól, amit kaptam hiába rángattam az ajtó kilincset, nem akart kinyilni. Tovább sikítottam, erre közeledni kezdtek felém.

- Ne, ne gyertek közelebb! - kiáltottam rájuk ijedten, majd ahogy kinyílt az ajtó szinte a nyakába ugrottam a két érkezőnek. 

- Sebastian, ezt látnod kell! - mondtam még mindig hitetlenkedve, majd Timet az ágy felé fordítottam, ahol a három Jayden integetett. - Három van belőle! És az egyik készít magának ételt, a másik fürdeni akar... a harmadik meg, Shakespeare-t olvas. Érted? - fakadtam ki, még mindig idegesen, majd Rebeccára néztem, aki megállás nélkül hisztizett és rángatta a kezét, ami jól láthatóan hozzá volt kötve Sebastianéhoz. Meg sem kellett kérdeznem, hogy mi történt, ugyanis Rebecca nagyobb problémának tartotta, hogy a szerelmét kivágták az ablakon, és valószínűleg megütötte magát, mint hogy három van Jaydenből.

- Anya, értsd már meg, hogy Apa kivágta Dereket az ablakon! - toporzékolt egy helyben és rángatózni kezdett. - Szólj neki, hogy engedjen el! Meg kell néznem Dereket. Biztos fáj valamije. Anyaaaaaaa! - rángatta a kezemet, de én csak egy egyszerű mozdulattal kitéptem kezéből enyémet.

- Megmondtam neked, hogy vigyázzatok nem? Úgy is lehettek együtt, hogy Sebastiannak nem hozod a tudomására, és akkor nincs ilyen probléma! - mondtam idegesen Rebeccának, és most az sem érdekelt, hogy Tim alig áll tőlünk fél méterre. Nem kellene ennyire ostobának lennie, nem kellene lebukniuk sem. - De amint látod, nagyobb gondjaink vannak! Kedves öcsédből három lett! Fejezd be a nyarvogást! - ráztam meg a vállát, hogy végre észhez térjen, majd még mindig hitetlenkedve fordultam a sok Jayden felé. 

Sebastian

Miről beszél? Ki adományoz ebbe a házba régi cuccokat? Mert, hogy itt senkinek se jutna ilyen az eszébe az egyszer biztos. Még talán Jesse venné rá magát ilyesminek, de ő itthon sincs. Másról pedig nem igazán képzelném el, hogy odaajándékozná mugli ivadékoknak a cuccait, főleg ,hogy még a szegényebb felének.
- De kiii? - Komolyan itt már meg lehet őrülni. Nagyon örülök neki, hogy valaki jókedvű adakozó, de miért nem képes elmondani, hogy melyik idióta akarja eladományozni a ruháit? Mindegy hogy ki az, de az én ruháim maradnak.
- Ha nem előzne meg Miss Cicababa. - Kacsintottam a lánynak. Hát igen néha tudom adni a hülye gyereket, de aztán rá kell jönnöm, arra amit épp most közölt velem. De nem is baj, úgyse sokan mondták volna régen, hogy Sebastian Acerlot valaha is felelőségteljes lesz. Még kétszáz év után se.
- Mivan? Jayden lejött az emeletről, miközben velem volt vásárolni? Rémeket látsz. - Ez megbolondult. Kellene találnom ebbe a házba egy ép eszű embert, vagy egyszerűbb lenne fejvesztve kiabálni és kirohanni. - Most őszintén, mikor hagyna téged filmet nézni? Szerintem csak elaludtál. Habár ilyet még álmodni is vétek. - Igen visszatért a régi Jayden. Vagyis hát a lépcsőn lejöő lányra pillsantva igazán az jött le... Vagy... Igen, Zoe szavaira már tökéletesen összeraktam a képet és igazából az sem érdekelt, hogy Jayden milye hülye szappant keresgél és, hogy épp most lesz buzi belőle. Most éppen szivesen megnéztem volna azt, hogy itt van e az az ember, aki pár pillanat múlva halott lesz hogyha a ház kétszáz kilóméteres körzetébe találom. Ahogy Zoe kiszállt ölemből, szinte félrelökve utamból a két lányt törtettem felfelé a lépcsőn. Hát igen, könnyedén leeshetett nekik, hogy nem Jaydenhez sietek, mert az ő szobája pont a ház túl oldalán volt és nem ott ahova én tartottam.

- Ezt nem hiszem el, komolyan meg akarsz halni? - Kérdeztem amikor beléptem a szobába. Komolyan ebben a pillanatban ugrott ki Becky ágyából félmeztelenül ez a.. ez a... hagyjuk. Egyszerűen megragadtam a nyakát és gyönyörű szépen kivágtam az ablakon. Az sem érdekel, ha ebbe a házba már egy ablak se lesz, akkor a falon keresztül dobom le.
- Ne mondj semmit! - Fordultam Rebecca felé, miközben pálcám előcsúsztattam övemből.Egyszerűen megfogtam csuklóját, másik kezemmel pedig pöccintettem egyet. - Incarcerandus! - Kezeink köri egy sötétzöld kötél féleség csúszott. - Azt hiszem egy ideig élvezned kell a társaságom. - Félreértés ne essék, egyáltalán nem szállt el dühöm, csak szimplán megpróbáltam higgadt maradni, de nem igazán ment és ezt az éjjeliszekrény bánta, amibe pompásan sikerült belerúgnom.
- Mi van a szappannal? - Kérdeztem még mindig ingerülten.

Zoe

- Érthetően beszélek! - csattantam fel idegesen, majd apró tenyereimmel nyomatékosításul rácsaptam egyet a márványból készült fehér pultlapra. Utáltam, ha valami nem volt világos a számomra. Miért kell engem mindenből kihagyni?! És Sebastiannak miért kell most teljesen bolondnak néznie? Én Jaydenről beszélek, nem pedig Rebeccáról. Azért azt még csak tudom, hogy hívják a gyerekeimet és azt is, hogy melyikükkel beszéltem. Főleg, hogy az rövid barna hajú, hatalmas kék szemekkel megáldott, gonosz kis törpe volt. Nem pedig nálam magasabb szőke hajkoronával megáldott herceg kisasszony. 

- Pontosan ezért nem értem, hogy ha nem Te vetted rá, akkor miért kezdett el most hirtelen mártírkodni. Azt mondta, hogy ő majd jár szakadt rongyokba, de odaadja az összes ruháját a szegényeknek, hogy ne fázzanak - magyaráztam értetlenül Timnek, amit nem régen én is meghallgattam Jaydentől. - Persze, Te magadért vagy. Nem segítesz senkinek, csak a magad ura vagy... - mondtam vontatott hangon és ujjaimmal kacsacsőröket mintáztam. - Neked sem áll már jól ez a fiatal, felelőtlen jampi gyerek stílus - vigyorogtam rá negédesen. - Családod van. Te is tudod, hogy ha bárkinek segítségre lenne szüksége, akkor te lennél az első, aki már azon gondolkozna, hogy mivel tudná kihúzni szerettét a bajból. Igaz Mr. Macsó? - kérdeztem szélesen vigyorogva, miután az ölébe húzott. 

- Nem mondom meg. Nem szükségeltetik, hogy te is itt elszállj magadtól, aztán teljesen megváltozz. Elég mára kedves Jayden, aki valószínűleg mindjárt megjelenik, és bejelenti, hogy szüksége van egy korbácsra, hogy meg tudja büntetni magát, mert tele van márkásabbnál márkásabb ruhákkal - forgattam meg szemeimet. El se mertem képzelni, hogy mit művel most éppen az emeleten. 

- De akkor hogy tudott lejönni az emeletről? A távirányítós helikopterével meg az építőkockáival? Ott ült mellettem a kanapén - böktem kezemmel a kanapé felé. Na jó, én nem magyarázkodom. Ha nem hisz nekem, akkor felesleges bármit mondanom. De bosszant, hogy ennyire nem hisz nekem. - Sebastian nem hazudok, tényleg itthon volt. Miért nem lehet elhinni? - kérdeztem durcásan, de azért hagytam, hogy gyengéden megcsókoljon. 

- Tévéztem, mert a fiad hagyott! Mikor lejött azt mondta nyugodtan nézzem a filmet, mert neki az is jó, amit én nézek - jegyeztem meg egyszerűen. Ebben a percben Rebecca tűnt fel a lépcsőfordulóban. 

- Azt hiszem haza jött a fiunk - csóváltam meg lemondóan fejem, és felnevettem, ahogy belegondoltam éppen mit művelt Jayden Beccával. 

- Anya! Miért van az, hogy rajtam keresi Jayden a szappant? - kérdezte teljesen felháborodva Rebecca és zilált külsejét próbálta rendbe szedni. 

- Mióta van itt Derek? Miért nem tudok semmiről? 

- Anya, Jayden a szobámban keresi a szappant, és kitalálta, hogy kölcsönveszi a parfümjeimet! Csinálj már valamit! - kezdett el toporzékolni Rebecca, és elindult vissza az emeletre. 

- Felesleges lenne bármit is mondanom... - sóhajtottam letörten, majd felálltam Sebastian öléből, és elindultam az emeletre a bolondok házába.

- Tim, gyere te is, mert lehet, hogy a fiad be se fog engedni a fürdőszobába, még hogy fürdik... - kacagtam fel gúnyosan. Úgy kell bevonszolni minden este a zuhany alá, most meg szappant keres. 

- Menj előre, lehet a Királyfi már meztelen, mert a ruháit eladományozta, és indul fürdeni - mondtam Sebastiannak és kitártam előtte az ajtót.

Sebastian

- Segített?! - Még mindig nem hiszem el, hogy ma egy ilyen tündéri gyerekkel voltam vásárolni. Tényleg meg kéne néznem nem lázas e, vagy neme beteg.. Habár ő még soha nem volt beteg. Létezik olyan hogy egy gyere... ja iean, ő vámpír. De még ha beteg lenne, akkor is a fejemet rátenném, hogy még brutálisabb lenne mint egészségesen. Hisztizne elvárná, hogy másodpercenként föl le rohangáljunk neki és, hogy a legdrágább orvosokkal gyógyíttassuk meg két perc alatt. Rossz belegondolni.
- Mit találtam én ki? - Hökkentem meg szavaira. Ma mindenki megbolondult? Szeretet szolgáltatást? A mi házunkból? Hogy is ne. Nekem ki segít? Senki. Meg amúgy is mit törődjek én a nyomorékokkal akik nem tudtak jó helyre születni, vagy elitták a pénzüket? Az egy dolog, hogy régen én is részeg voltam minden nap és néha voltak olyan napjaim az iskolában, hogy órán is csak néztem és csak kis seprűket láttam szemeim előtt röpködni, de legalább nekem volt rá pénzem. Na szóval kizárt, hogy ilyen gondolat akár egy pillanatra is átsuhanhasson azon az óriási agyamon.
- Zoe, beszélj már érthetően. Kit vettem rá és mire? Komolyan hogy mered azt képzelni, hogy én valaha bárkinek segítsek? Na jó, segíteni azt szoktam. Saját magamnak, másnak nem. - De azért rendes vagyok meg minden, csak ez nem éppen az én reszortom.
- Ha Rebeccára gondolsz, ő nem azért dobta ki a ruháit mert jótékonykodni akart, csak szimplán nem fér a szekrényébe több ruha hiába próbál bármilyen varázst és ma vásárolni megy. - Jellemző. Már csak at nem értem, hogy lehet annyi ruhája... mindegy, most nem fogok ezen aggódni.
- Mondom, hogy csak kidobálta őket, belőle se nagyon nézném ki az adakozást. - Húztam vigyorra a számat.
- És te mit csináltál ma délelőtt?- Húztam ölembe az apró lányt. Hiányoztam legalább?- Ezt nem kellett volna megkérdeznem, egyértelműen hiányoztam neki, hiszen még ilyen idióta jótékony hülyeséget is kitalált.
- Öregszel. Kevered a neveket. - Hecceltem egy kicsit, nem tudom mibe fáradt el, mikor csak itthon ült. - Láttad az előbb azt a barna hajú kék szemű gyereket, aki igencsak hasonlít mindkettőnkre? Ő Jayden a te fiad és az enyém. Tudod, akinek kedvenc elfoglaltsága, hogy minél jobban tönkretegye az életed, na ő egész délelőtt velem volt. És túl jó gyereket játszott. De azért bemutathatnál annak a másik szellem Jaydennek is. - Adtam neki egy gyengéd csókot.
- Na szóval nem válaszoltál a kérdésemre... Csináltál ma mást a tv bámuláson kívül? - Erősen kétlem. Sőt kizártnak tartom, ma mindenki saját személyisége fordítottját játssza. Talán ma Zoe lesz a minta feleség, aki nem tud élni drága szerelme nélkül. Én pedig a szer... na jó ez azért lehetetlen.

Zoe

Már legalább másfél órája ülök ezen a kanapén, teljes nyugalomban, pattogatott kukoricát rágcsálva, és még senki nem jött le sikítozva az emeletről. Lehet Jayden és Rebecca is úgy gondolták, rám fér egy nap pihenés. Na jó, ennek azt hiszem vége, elszóltam magam, ugyanis Jayden játékokkal a kezében sétált le az emeletről. Megadóan sóhajtottam egyet, majd magam alá húztam lábaimat, hogy ő is letudjon ülni mellém. Éppen készültem átkapcsolni a tévét, hogy nézzük kedvenc meséit, mikor szelíden rám mosolygott, majd megkérdzte, hogy mit nézek.

- Ugysem tetszene, egy thriller. Az a lényege, hogy mindenki meghal. Mit szeretnél nézni?

- Amit te. Tudod, ugysem maradok sokáig, csak elmesélem, hogy mit csinálok - kezdte el magyarázni, majd mint a "nagyok" megdörzsölte homlokát és felemelte kezeit, amikben régi játékokat tartott.

- Mesélj, mire készülsz, Jay? - kérdeztem érdeklődve.

- Úgy döntöttem anyucika, hogy a játékaim nagy részét, amit már ugysem szeretek, és nem használom, odaadományozom más gyerekeknek. Ma olvastam az egyik könyvben, hogy mennyi szegény ember meg gyerek van, akiknek nagyobb szükségük van rá. És még a ruháimat is odaadom. Én majd járok egyszerű, szakadt rongyokban. Szóval anyucika, mit szólnál, ha nyitnánk egy szeretet otthont? - pislogott rám hatalmas kék szemeivel, nekem pedig az első reakcióm az volt, hogy a fiam megbolondult. Tenyeremet a homlokára helyeztem, nem-e lázas, de nem volt meleg. Valami nagyon nincs rendben. Teljesen megdöbbentem. Az első sokk akkor ért, mikor úgy nevezett anyucika, ilyet se szokott. És ő jótékonykodik? A régi dolgait elajándékozza? Nem vall ez rá. 

- Ööö... kicsim, jól meggondoltad, miket szeretnél elajándékozni? - kérdeztem elbizonytalanodva, mert nagyon furcsa volt, ahogy esdeklő szemekkel engem fürkészett.

- Anya, ne legyél ilyen! Ne akarj elbizonytalanítani. Nekem semmire nincs szükségem, épp itt az ideje, hogy most én nélkülözzek, ne szegény emberek, akik az utcán fagyoskodnak most is. Szégyelld magad - mondta sértődötten, majd felcaplatott az emeletre egy hatalmas szemeteszsák társaságában. Egész biztosan csak képzelgek, valami nálam nincs rendben. Elfáradtam, lehet meghalok, túl fáradt az agyam... Te jó Merlinem, hát mi van a fiammal?

Nem volt időm tovább gondolkodni, mert Sebastian levágódott az egyik bárszékbe. Jayden pedig behozta a szatyrokat, az ajtót pedig óvatosan tette be maga mögött. Kicserélték. 

- Segített neked? Akkor te találtad ki, hogy Szeretet szolgálati otthont csinál a házunkból? - kérdeztem felháborodva. - Nagyon ügyes vagy, hogy rá tudtad venni a selejtezésre - vigyorogtam elégedetten Sebastianra. - Tudod én mióta próbálom megkérni, hogy válogassa ki, amit már nem használ? A fejemet levette volna, ha csak felhozom ezt a példát. Büszke vagyok rád, édes - kacsintottam a férfire, majd elkezdtem kipakolni a zacskókból. De hát ezeket nem az emeletről hozta. Mi a...

- Sebastian valami nincs rendben. Jayden itthon volt - ráncoltam össze értetlenül szemöldököm. 

Sebastian

El sem hiszem, hogy végre eljött az a nap amikor Jayden nem pörög, mint akit felhúztak és végre normális gyerek módjára viselkedik, nem úgy mint egy kiskirály. Talán még életében nem mondta el eddig annyiszor, hogy én vagyok a világ legjobb apukája, mint ebben a mai pár órácskában. Ráadásul még segített is nekem a bevásárlásban. Nagy csoda ha én vagy ő képesek vagyunk bevásárolni és nem is a kedvenc foglalatoskodásom, de végre egy szava sem lehet Zoenak és nem mondhatja legalább egy évig azt, hogy nem csinálok, csinálunk semmit amivel megkönnyítjük a dolgát. De visszatérve Jaydenre a listával a kezében rohangált a papíron szereplő dolgokért és egyszer sem mondta azt, hogy ő haza akar menni, vagy éppen ezt meg ezt akarja. Komolyan még én is kételkedtem abban, hogy ez az én fiam e. Pedig aztán állítólag engem szeret egyedül a családba , ja és a bátyját. Ja meg újonnan talán Zoet. Na ez is bizonyítja, hogy megbolondult ez a gyerek.
Kinyitottam a bejárati ajtót és hagytam, hogy kezében cipelt két nagy zacskót a pultra rakva, felszaladjon a márványlépcsőn. És még az ajtóját se vágta be akora erővel mint ahogy általában kiskirály módjára szokta.
- Láttad ezt? Azt hiszem van egy jó gyerekünk. Mit csináltál te este vele? Mert ma reggel óta olyan mint egy angyal, képzeld el egész délelőtt segített nekem. És kedves és jól nevelt és nem tudom mi van vele. - Ültem le Zoeval szembe az egyik bár székre.
- Kezd rám hasonlítani. - Húztam ki magam büszkén, de aztán még saját magamat is kiröhögtem. Hát kétség kívül jobban hasonlított a "régi" Jayden személyisége az enyémhez.