Évek, évszázadok múltak el, mikor utoljára találkoztak. Akkor azt hitték már nincs többé. De talán az idő begyógyította sebeiket. Mit tennél ha egy váratlan pillanatban rád szakadna a múlt? Küzdenél vagy belenyugodnál, hogy újra át kell élned?

2010. október 10., vasárnap

Zoe

- Nem félsz, hogy valaki meglát? - vontam fel kérdőn szemöldököm és próbáltam nem a csorgó vérre nézni, mely végig folyt a pincérsrác kezén. - Hihetetlen vagy - forgattam meg szemeimet, majd a kedves pár felé néztem.
- Most meg hova indulsz? - értetlenkedtem, de mikor megláttam a fiú célját, összeszorítottam apró ökleimet mielőtt Sebastian Acerlotot megtalálnám ölni. Itt most nem csinálok balhét. Bőven lesz rá időm az iskolában. Mennyire meg fogja járni Sebastian, hogy ujjat húzott velem.
Egy bűbájos mosolyt varázsoltam ajkaimra majd kecsesen a közelben üldögélő pasashoz sétáltam.
- Jó napot - Nem szórakoztam azzal, hogy egész kiselőadást tartsak a férfinek, csak címszavakben elmeséltem neki, "gondolatban", hogy mi is lesz a feladata. Tökéletesen megértette.
- Zoe Heigl és Arthur Heigl - ízlelgettem a legújabb nevemet, habár érdekes. - Gyere, apa - ragadtam karon a férfit, majd Sebastianékhoz sétáltam.
- Ezt még megbánod, édes - nyomtam meg erősen az utolsó szót, majd már hopponáltam is a Roxfort területére.
- Erre Arthur - vezettem a férfit az igazgatói irodába, majd Sebastian orra előtt becsaptam az ajtót. Fél óra múlva már az iskola diákjaként léptem ki az irodából. Profi hazudozó vagyok. Az igazgató egy naív ribanc. Hogy lehet egy ilyen fiatal igazgatója az iskolának? Szörnyű hováig fajultak a dolgok.
- Arthur, majd találkozunk - mosolyodtam a férfire, majd utasítottam, hogy húzzon haza. Még a végén nekem valamit elront.


Végig sétáltam az iskola folyosóin. Biztos, hogy hiányzott. Imádtam itt lenni. Nem is értem hogy bírtam ki kétszáz évig anélkül, hogy csak a Roxfort közelébe jöttem volna. Nem változott még mindig semmi, ugyan olyan volt, mint mikor én töltöttem itt diákéveimet. Most újra diák lehetek. Beültem az egyik ablakpárkányba, majd figyeltem a Tiltott Rengeteget, mint ahogy azt régen is megtettem. Sokáig ültem volna még itt, ha nem hallom meg Sebastian gúnyos hangját.
- Mond, hogy téged nem vettek - köptem epésen, majd felálltam és elővettem összezsugorított bőröndömet. Ismét valódi alakjában díszelgett. - Ma este lesz a beosztási ceremónia. Mi lesz szegény kis Timikével ha véletlenül beosztják a Hollóhátba? - kacagtam fel gonoszan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése