- Valóban, nem ártana legalább egy, hogy legyen aki elvisz minket, szegény esetlen gyerekeket első napjukon az iskolába - húztam gúnyos vigyorra csillogós ajkaimat, majd elgondokoztam honnan szedjünk két olyan idiótát, akik et nem kell a vámpír bűvkörünk alá vonni, annak érdekében, hogy azt csinálják amit mondunk. Lehetetlen, hogy ilyeneket találjunk, maximum egy elme gyógyintézetben.
- Szerintem nem ártana, ha valami tehetősebb családból származnánk. Először arra gondoltam, hogy mi lenne, ha én lennék az elnök pici lánya, de az túl sok bonyodalommal járna és sokáig tartana egész Anglia emlékezetét módosítani - gondolkodtam el hangosan.
- Miből gondolod, hogy én is hátránynak tekinteném? - kérdeztem miközben egy gunyoros félmosoly jelent meg szám sarkában. - Ha a testvéremnek kiáltanálak ki, egésznap a nyakamon lógnál. Nem mintha így nem azt csinálod. De így nem kell elviselnem a beszólogatásodat. Ha viszont tényleg a bátyámnak fogadnálak, szépen és bájosan mosolyogva kellene tűrnöm a hülyeségeidet. Nem, ebben nem vagyok bene - futtattam végig gondolaomat, majd mikor már majdnem megcsókolt, elfordítottam rcomat.
- Sebastian, az ismeretlen emberek nem csókolóznak - jegyeztem meg gúnyosan. - Na jó tegyünk kivételt - lábujjhegyre tornásztam magam, majd apró csókot leheltem sája sarkába.
- Menjünk, mert kíváncsi vagyok milyen let a rég nem látot iskolánk - Olyan voltam mint egy elsős lányka, aki most indul az iskolába. De hát, az voltam. Ismét csak egy iskolás lány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése