Zoe

Gúnyos megjegyzésére csak megforgattam szemeimet. Senki nem szokott panaszkodni, neki meg soha nem jó semmi, amit em ő csinál, úgyhogy teljesen felesleges felhúznom magam rajta. Hihetetlen alak.

- Na nem mondod? Eddig is azt voltam, csak te ezt nem láttad be - jegyeztem meg epésen, de aztán kisétáltunk a ház elé onnan pedig hopponáltunk London szürke belvárosába, ahol emberek milliói rohangáltak, az utcákon pedig megmozdulni sem lehetett a tömeg miatt. Ez volt az Abszolút.

- Milyen régn is jártam itt - jegyeztem meg csak úgy mellékesen. - Na gyere, szülő keresési akció indul.

Átvergődtem magamat a tömegen, majd a Kávézók neveit kezdtem figyelni. "Aranyvér Kávé- és Teaház". Tökéletes, ide pedig csak jómódú emberek járnak, akik tehetősek, gazdagok és mindenek felett van tekintélyk a varázslóvilágban.

- Itt nézzünk akkor anyuci és apuci után - mondtam vigyorogva majd kitártam magunk előtt a nehéz mahagóni ajtót és elindultam egy két személyes asztal felé a helyiség sarkába, ahonnan mindent tökéletesen lehetett látni, de legfőképpen a bejáratiajtót és az érkező vendégeket.

- Neked elég lesz egy apa. Mit szólsz mondjuk ahoz a férfihez? - böktem fejemmel a tőlünk nem messze ülő, magas, aranybarna hajú, körszakálas férfire, aki nagy valószínűséggel a Miniszérium Közigazgatási osztályán dolgzott, ugyanis még a jelvényét is magán hagyta. - Növeszthetnél te is szakállat. Megnézném, hogy áll - jegyeztem meg egy pimasz vigyor kíséretében, de aztán az ajó felé pillantottam, ahol éppen most lépett be egy középidős beli házaspár. Mind a kettőjüknek szőke haja vlt és hatalmas kék szemeik. Arisztokratikus arcvonásaik megtévesztőek lehettek, de az aranyvérűekre oly jellmző gőgös tekintet és rideg mosoly elmaradt meleg vonásaik mellett. Látszólag kapcsolatuk is tökéletes volt és nekem is pontosan megfeleltek.

- Ők pedig az enyémek - pillantottam a kedves házaspár felé, akik mit sem sejtve iszogatták kávéjukat. - Én telhetetlen vagyok. És kifogásolhatatlan családi háttérre van szükségem - magyaráztam inkább magamnak, mint Sebastiannak. - Szóval most már csak megvárom, hogy egyikük elmenjen a mosdóba, vagy legalábbis egyedül maradjanak, hogy akcióba tudjak lépni. Aztán nehogy valamit elronts. Szimpatikus az apád. És idáig érzem a vérének az illatát. Nos, várjunk...